Kiírta az önkormányzat a szociális lakáspályázatot

Csepel.hu

Kiírta az önkormányzat a szociális lakáspályázatot

A csepeli önkormányzat idén is kiírta a szociális lakáspályázatot: 34 önkormányzati lakást pályázhatnak meg a rászorulók – értesült a Csepel.hu.

2006-2010 között mindössze 19 szociális lakást pályáztatott meg az előző önkormányzati vezetés. Mint utóbb kiderült, ez azért történhetett, mert a rászorulóknak szánt lakásokat Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatója – az MSZP jelenlegi elnöke – jómódú kivételezetteknek mutyizta át. Bár az ügyészség a közelmúltban kimondta, hogy Szenteczky törvénysértéseket követett el és “fordított Robin Hoodként” a szegényeknek járó lakásoknak gazdagoknak adta ki, bűncselekményt nem tudtak rábizonyítani. 2010 októbere óta a fideszes önkormányzat 100 lakással többet, 119 lakást pályáztatott meg. Ez több mint hatszoros növekedés, és a lakásmutyi, a korrupció visszaszorításának köszönhető – mondta el lapunknak Ábel Attila alpolgármester.

  • Csepelen korábban nem volt jó hírük a szociális lakáspályázatoknak. Már amikor egyáltalán kiírtak ilyeneket. Hogyan védekeznek a csalás ellen?
  • 2010 októberéig nem egyszer barátok és kivételezett emberek kapták meg rászorulók helyett, titokban a szociális bérlakásokat. Ezeket a piaci ár harmadáért el is adták nekik. 2006-2010 között ezért csak kétévente hirdettek meg nyílt pályázatot, és az üres lakások töredékét, mindössze 19 bérleményt pályáztattak meg. Mi most már 119 lakásnál járunk, vagyis több mint hatszoros a növekedés. 2010-ig ráadásul a nyertes pályázókat nem ellenőrizte le senki. Nem volt környezettanulmány, így azoknak volt a legnagyobb esélyük a mutyiból kimaradt rosszabb minőségű lakások bérleti jogának megszerzésére, akik a legjobban csaltak. Ebben is radikálisan más irányt vettünk. 2011 óta minden nyertes pályázót külön ellenőriznek az önkormányzat szakemberei. Ezt tudom ígérni most is: lesz ellenőrzés, és mivel jogszerűen csak egyetlen pályázatot lehet beadni, érdemes tisztességesen pályázni.
  • Mégsem telik el év, hogy ne lenne olyan mendemonda, hogy még mindig van mutyi, és “csókosoknak” jutnak a lakások. Van ebben igazság?
  • Mivel a pályázat elbírálása, a nyertesek ellenőrzése valamint a bíráló bizottság tagjai különböző szervezetekből és különböző pártok képviselőiből állnak össze, kicsi a valószínűsége, hogy sikerülne bárkinek korrupt módon lakáshoz jutni. De így is mindig van olyan nyertes pályázó, aki az ellenőrzés során lebukik. Rendszeresen előfordulnak olyanok is, akik magukat befolyásos embernek mutatva ígérnek pénzért lakást. Sajnos erre itt igény van. Mégis meggyőződésem, hogy ilyen módon az elmúlt három évben senki nem nyert lakást.
  • Mik a legfontosabb feltételek, ha valaki pályázik?
  • Minimum három éve csepeli lakcímmel kell rendelkezni. Az elbírálás pontrendszer alapján történik, amibe a család nagysága, életkörülményei, az egy főre jutó jövedelem és több más egyéb tényező is beleszámít. A pontrendszer azoknak kedvez, akik dolgoznak, nem segélyből élnek. Ezen túl minden ingatlannál meg van adva, hogy mekkora család költözhet be, mennyiért újítható fel. Az a tapasztalatunk, hogy aki megdolgozik a lakásért, az jobban meg is becsüli. A felújítást egy év alatt kell elvégezni, az anyagköltség a lakbérből levonható. A pályázatot megnyerők többsége eddig képes volt megfelelni a feltételeknek.

A részletes pályázati feltételek és a megpályázható lakások részletes adatai itt tekinthetők meg.

Forrás: Csepel.hu

21 hozzászólás “Kiírta az önkormányzat a szociális lakáspályázatot” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Szenteczky törvénysértéseket követett el és “fordított Robin Hoodként” a szegényeknek járó lakásoknak gazdagoknak adta ki, bűncselekményt nem tudtak rábizonyítani.”
    .
    Nem értem a nyáladzást!
    Nem meritek kimondani, hogy becsületes és ártatlan?! 😛 😀

  2. felix szerint:

    Az ügyészség ezek szerint becsületsértést követett el.
    Érdekes ez agy jogállamban
    Itthon természetes.

  3. elhallgattatni szerint:

    Mi a helyzet a combinos gyilkossal? Újabb ártatlan “időskori sajátosság” halt bele a pintéri “rendbe”.
    Itt az ideje lemondani.

  4. Tóth Mária szerint:

    Az OPNI-t kellene megnyitni, amit a túlmozgásos ripacs bezáratott! talán félt, hogy beviszik?

  5. grün szerint:

    Tóth Mária!
    Miért félt volna?!
    Annyi kiváló osztrák pszichológus, ideggyagyász dolgozik és nem magyar színvonalon!
    Államférfiaknak is! 😛 😀

  6. felix szerint:

    grün!
    Az nem lehet, hogy a reklamálónak hiányzik, mert félbe maradt a……?

  7. Tóth Mária szerint:

    grün: ilyen hülyeségeket ír az, aki még hisz a mesékben/nek!

  8. grün szerint:

    felix!
    Félbemaradt?!
    Értelmezésemben a félbemaradt hülye is egész hülye! 😛 😀

  9. felix szerint:

    Grün!
    Az értelmezésed helyes.
    🙂

  10. Zordony szerint:

    “2010 októbere óta a fideszes önkormányzat 100 lakással többet, 119 lakást pályáztatott meg. Ez több mint hatszoros növekedés, és a lakásmutyi, a korrupció visszaszorításának köszönhető – mondta el lapunknak Ábel Attila alpolgármester.”

    Szerintem meg inkább azzal van ez összefüggésben, hogy az MSZP-s önkormányzat idején teljesen felújítva adták át a lakásokat a bérlőknek, míg a Fidesz ezzel szemben lepusztult állapotú lakásokat ad át, és a bérlőket kötelezi a milliós költségű felújítások elvégzésére.

  11. felix szerint:

    hacsak úgy nem. 🙂

  12. M-A szerint:

    Ki tudja mi az elképzelés a Szent István út lezárásával a Csepeli Mátyás utca után? A buszsofőrunk úgy meglepődött, hogy ijedtében úgy eltévedt, hogy a földes úton tudtuk visszahozni a buszt…

  13. grün szerint:

    M-A!
    “Rendezvény miatt lezárták a Szent István út, Kolozsvári út és a Kolozsvári utca közötti szakaszát. Roma holokauszt rendezvényt tartanak 16 óráig. A 148-as autóbusz terelve közlekedik (Mr. Gabee az utakról)” 😛 😀

  14. felix szerint:

    MA A ROMA HOLOKAUSZT ÁLDOZATAIRA EMLÉKSZÜNK!
    Porajmos, samudaripe, kali trash

    Soha le nem törölhető szégyen lesz minden magyarnak, hogy magyar ölt magyart. Tették ezt alávaló, előre megfontolt szándékkal, mások meg némán asszisztáltak hozzá. Muszáj kimondanunk: az elfordított fejek is bűnösök, nem csak a sorba állítók, a vagonírozók és a hóhérok.
    Ma a roma holokauszt áldozataira emlékezünk. Tesszük ezt olyan környezetben, amikor ismét erősödik a rasszizmus, a kirekesztő szándék.
    A mi dolgunk a bocsánatkérés, az emlékezés és a figyelmeztetés. Nekünk, demokratáknak ott kell állnunk mindenhol, ahol ordas eszmék terjednek, hogy gátat vethessünk nekik.
    Meghajtom fejem az áldozatok és leszármazottjaik előtt. Ahogy eddig is tettem, küzdeni fogok azért, hogy a múlt ne térhessen vissza, és roma honfitársaink békében, gyarapodva élhessenek hazájukban.
    Gyurcsány Ferenc
    Porajmos, samudaripe, kali trash

    Soha le nem törölhető szégyen lesz minden magyarnak, hogy magyar ölt magyart. Tették ezt alávaló, előre megfontolt szándékkal, mások meg némán asszisztáltak hozzá. Muszáj kimondanunk: az elfordított fejek is bűnösök, nem csak a sorba állítók, a vagonírozók és a hóhérok.
    Ma a roma holokauszt áldozataira emlékezünk. Tesszük ezt olyan környezetben, amikor ismét erősödik a rasszizmus, a kirekesztő szándék.
    A mi dolgunk a bocsánatkérés, az emlékezés és a figyelmeztetés. Nekünk, demokratáknak ott kell állnunk mindenhol, ahol ordas eszmék terjednek, hogy gátat vethessünk nekik.
    Meghajtom fejem az áldozatok és leszármazottjaik előtt. Ahogy eddig is tettem, küzdeni fogok azért, hogy a múlt ne térhessen vissza, és roma honfitársaink békében, gyarapodva élhessenek hazájukban.

  15. na ne már szerint:

    szar életed lehet, én inkább strandoltam, és hamarosan nekilátok grillezni de előbb irány a medence!
    de ti csak emlékezzetek a cigánygyérítésre, ajvékoljatok napestig.

  16. grün szerint:

    na ne már!
    Nagyon figyelj a grillezésre, nehogy “égőáldozat” legyen belőle!
    Aztán kezdődhet az ájvékolás! 😛 😀

  17. grün szerint:

    Nemet kell mondani az erőszakra!
    “A Roma Holokauszt az egész emberiség ellen elkövetett bűn, a rémtettre ma sincs, és soha nem is lesz elfogadható magyarázat. ”
    .
    Akkor magyarázza meg egy “okostolyás” mire ez az embercsoportok szerinti válogatás?! Zsidó, roma, sváb, örmény stb. Ők nem az emberiség alkotói?!
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20140802_emmi_nemet_kell_mondani_az_eroszakra

  18. elhallgattatni szerint:

    A gázai egyetemet is lebombázta a világ legerkölcsösebb hadserege

    Egy nappal az után, hogy a felek ideiglenes tűzszünetet hirdettek, az izraeli légierő lebombázta a gázai egyetem épületét.
    Huszonhatodik napja tartanak az összecsapások a Hamász és az Izraeli “Védelmi” Erők között. A felek ugyan péntek reggeltől ideiglenes, 72 órás tűzszünetet hirdettek, ám az 2 órán keresztül sem tartott ki. A legújabb hírek szerint az izraeli légierő lebombázta a gázavárosi Iszlám Egyetem épületét; állításuk szerint az egyetem területén működő „fegyverfejlesztési központot” célozták.
    Izrael a Hamászt vádolja a megállapodás megsértésével, miközben a Hamász azt állítja, az izraeli hadsereg arra használta fel a tűzszünetet, hogy betörjön Ráfáhba. A tűzszünet életbe lépése – és felrúgása – óta legkevesebb 107 palesztin halt meg a harcokban. Ezzel a halálos áldozatok száma palesztin oldalon elérte az 1655-öt, a sebesülteké meghaladja a 8900-at; az offenzíva kezdete óta az izraeli hadsereg kötelékeiben szolgáló 63 katona és a gázai rakétatámadások következében 3 izraeli civil vesztette életét.

  19. Csábi szerint:

    Kis féreg szenteczki megy a sittre. Remélem. Szegénykét még s családja sem fogja meglátogatni, mert már rég lepattantak tőle. Nem is csoda…

  20. mona0812 szerint:

    Csak az a 3 év ne lenne :/

  21. Bella szerint:

    Megint elsikkad a lényeg!!!!!!!!!!
    Pályázati eredmény született?
    Kik kapták meg a lakásokat? Kik döntötték el mutyi-mentesen?

    Hol a hír a boldog átvételről????????????????????

Itt lehet hozzászólni !