Leszakadhat az ég – aztán jön a kaki

MTI, Heti Válasz, Csepel.info

Sáska utca zivatar után – csak a csepeli MSZP nem támogatta a csapadékvíz-elvezetés megoldását

Négy északnyugati megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben várható felhőszakadás miatt. Ahogy az a közelmúltban egy bejelentés nyomán kiderült, a felhőszakadás után “üzemszerűen” átbukhat a soroksári szennyvíztisztító záportározója, és a Kis-Dunába folyhat a tisztítatlan szennyvíz.

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a főváros területén is arra kell készülni, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt több mint 25-30 milliméter csapadék hullhat. Délután és este több helyen valószínű zivatar, amelyeket lokálisan felhőszakadás, illetve viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés és jégeső kísérhet.
Ahogy az a közelmúltban egy bejelentés után kiderült, a Kis-Dunába a nagyobb esők, felhőszakadások után “üzemszerűen” eresztik bele a soroksári szennyvíztisztító záportározójából átbukó szennyvizet. Ez 1962 óta működik így, de egészen az elmúlt hetekig nem adtak ki róla széles körben tájékoztatást. A rendszeresen ismétlődő szennyvíz-átvezetés problémáját egy 500 millió forintos fejlesztés tudná enyhíteni, melyet Csepel és Soroksár vezetése is támogatna.
MTI, Csepel.info

15 hozzászólás “Leszakadhat az ég – aztán jön a kaki” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Gondolom a kép csak illusztráció?
    🙂

  2. Darren szerint:

    Királyerdőben? Á, dehogy, csak a kemény valóság. 🙂

  3. rapesz szerint:

    ez nem egy tavalyi kép?

  4. Jeniszej szerint:

    “üzemszerűen” eresztik bele a soroksári szennyvíztisztító záportározójából átbukó szennyvizet.
    ))) 😀 (((
    A laikusok most joggal kérdezhetnék, hogy mi szüksége van a Ráckevei Duna-ágnak a dél-Pesten átbukó szennyes vízére?
    A jó végleges megoldás nem az volna, hogy az esetenként félig tisztított szennyvizet Ráckevei Duna-ág alatt egy nyomóvezetéken keresztül az élő nagy – Dunába elvezetni, vagy csatlakoztatni a kész Rozsa utcai nyomó vezetékhez?
    Ehhez biztos sikerülne az Európai zöldek támogatását is elnyerni. Így Csepelen még nagyobb területek válhatnának csatornázottá.
    Bizonyos tanulmányok szerint a majdnem állóvíz szerű Ráckevei Duna-ág és vízrendszere már így is túlzott mértékben eliszaposodott.
    A csatlakozó csatornákban a feldúsult tápanyag tartalom miatt a hínár és az alga rendkívüli mértékben felszaporodott.
    Ez a horgászok érdeke is lehet, mert a tavaszi pontyok szinte ehetetlenek a lerakodott szennyvíz iszap miatt.
    Megjegyzés: grün részére! A szerencsétlen azt hiszi , hogy a töltött halat nem kell kibelezni. Ez amolyan rossz beidegződés volt számára. 😛

  5. Bercsik Károly szerint:

    Tisztelt Érdeklődők!

    A Sáska utca építése jelenleg is zajlik (a fenti fotó a tavalyi esőzések idején készülhetett). A területen magam is többször bejárást tartottam nagyobb esőzések idején. Bár az MSZP hangosan támadta a Sáska utcai beruházást az az alábbiak okán is indokolt:

    “A Ráckevei-Soroksári Duna-ág melletti területeket elválasztott rendszerben kell csatornázni, ezért a csapadékvíz elvezetése a szennyvíz csatornahálózaton keresztül nem engedélyezett. A csapadékvíz elvezetésére külön csatornát kell építeni. Ezt a koncepciót figyelembe véve eddig már nyolc csapadékvíz-kivezetés elkészült, a Sáska utcai az utolsó. A kivezetések egy-egy vízgyűjtő terület csapadékvíz elvezetését, azaz több utca csapadékvíz elvezetéseit oldhatják meg. A Sáska utca útépítése a teljes szakaszon, 493 méteren készül el. Csak ebben az utcában 36 ingatlan található, köztük két gyermekintézmény, egy általános iskola (Szárcsa utcai) és egy óvoda (Szúnyog utcai). A környéken lakóknak is régen várt megoldást nyújtó csatornázást és a csapadékvíz-elvezetést az iskola majd az óvoda megépülése, vagyis 1961 óta ígérgették.”

    Cikk forrása: Csepel.hu
    http://csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7198:utcak-tucatjain-folynak-az-utepitesek-es-a-csapadekviz-elvezetes&catid=1:helyi-hirek

    Tisztelettel:
    Bercsik Károly
    önkormányzati képviselő
    bercsik.karoly@fidesz.hu

  6. nagyapó szerint:

    Az RSD III. eleme a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dél-pesti szennyvíztisztító telepéről származó tisztított szennyvíz átvezetése a Nagy-Dunába, ami a 2013-ban kezdődő új programozási időszakban kerül napirendre.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  7. Jeniszej szerint:

    Az RSD projekt elemei:
    2012. július 03. kedd, 20:0 órakor kelt.

    Most holt tart ha már terítékre került 2013. évben?

    Talán a legfontosabb kerül megvalósításra utoljára?
    Pedig Csepel és az RSD partján lévő üdülő területek megérdemelték volna a kiemelt törődést a sziget csücski beruházás fejében.
    Csodálkozom, hogy a víz minőségének javítása érdekében nem nagyon emelték fel szavukat a horgászok.
    Beszélik a horgászok, hogy a kishajó forgalmat is azért szüntették mert az ziszaptól gázlók alakultak ki a vízen. 🙂

  8. Jeniszej szerint:

    Projekt címe: Ráckevei (Soroksári) – Duna-ág vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása, szennyezőanyagok kivezetése a parti sávból

    Projekt azonosító száma: KEOP-2.2.1/2F/09-2010-0002

    Beruházás összköltsége nettó: 5 064 166 132 Ft

    Európai Uniós támogatás nettó: 3 747 246 289 Ft

    Beruházáshoz szükséges önerő (saját forrás) nettó: 1 316 919 843 Ft

  9. Jeniszej szerint:

    Szennyezőanyagok kivezetése a parti sávból?

  10. Bugi szerint:

    Bezzeg a komcsik ellenezték a Sáska utca rendbetételét, mert az MSZP szerint amit nem lehet ellopni, azt meg kell akadályozni.

  11. Jeniszej szerint:

    ???????
    III. projektelem: ÁTVEZETÉS
    A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Dél-pesti szennyvíztisztító telepéről származó tisztított szennyvíz átvezetése a Nagy-Dunába.

  12. zollie szerint:

    a szagtalannak tervezett központi tisztító egyáltalán nem szagtalan.
    ezzel szerintem egész észak-csepel értéktelen prérivé vált – legalábbis én nem vennék ott lakást és nem bérelnék irodát.

  13. gyula szerint:

    Arra azért kíváncsi lennék, hogy pont a Sáska utcában hányan szavaztak az MSZP-re, meg arra a szerencsétlenre, aki azt sem tudja, hogy hol van ez az utca!

  14. grün szerint:

    gyula!
    Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy hogy is van ez:
    “Csak ebben az utcában 36 ingatlan található, köztük két gyermekintézmény, egy általános iskola (Szárcsa utcai) és egy óvoda (Szúnyog utcai).”
    Szárcsa és Szúnyog utca része a Sáska utcának?! 😀
    Vagy az már a világvége?!
    https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/10296702_851837341497540_3530464480403893227_n.jpg

  15. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Ha felül a 148-as buszra (van alacsony padlós) és leszáll a Sáska utcánál, sétál egy kicsit, nagyon el fog csodálkozni és nem ír marhaságokat (bár ezt kétlem).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

Itt lehet hozzászólni !