Szabó szerint csak szoborállítgatások voltak négy évig

Csepel.info, MTI, Hirado.hu

40 évig várt 40.000 m2 új út és járda, új uszoda az MSZP által bezárt régi helyett: a korábban közéleti munkát nem végző politikusnak ez smafu

Jó csapatra lelt Szabó Szabolcs az eddig négy bűncselekménnyel vádolt Szenteczky János, a két bűncselekménnyel vádolt Takács Krisztián valamint többi segítője személyében. Szerinte az elmúlt években történtekhez a jelenlegi vezetésnek gyakorlatilag köze sincs, legfeljebb az elődeik által megkezdett munkát fejezték be, és csak szobrokat állítgattak.

Csepel új, vélhetően Gyulán lakó képviselője az MTI-nek nyilatkozva a bírálatok mellett elmondta azt is, hogy győzelméhez sokat segített, hogy ő maga korábban nem csinált semmit,  így ellene semmilyen múltbeli ügyet nem lehetett felhozni. Az alábbiakban a Hirado.hu cikkét olvashatják, az elmúlt évek legfontosabb csepeli fejlesztéseiről egy nagyon rövid összefoglalót pedig itt olvashatnak.

Átadták a felújított rendelőt Királyerdőben

Átadták a felújított rendelőt Királyerdőben

A csepeli önkormányzat ajándéka

Reméljük, hogy nem akarják ledózerolni a megújult rendelőt és kidobni az új eszközöket csak azért, mert Szabó Szerint nem újult meg semmi

Szabó Szabolcs az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a győzelemhez jó csapatra volt szükség, és az is segített, hogy politikai újonc, akivel szemben semmilyen múltbeli ügyet nem lehetett felhozni.

Szerinte hozzájárult a sikerhez az is, hogy fideszes riválisa, Németh Szilárd az elmúlt években túlvállalta magát: országgyűlési és fővárosi közgyűlési képviselőként, valamint “rezsibiztosként” nem jutott elég ideje Csepelre, ahol polgármester is.

A Szolidaritás mozgalomhoz tartozó Szabó Szabolcs úgy látja, a csepeli vezetőség az előző ciklusokban megkezdett beruházásokat befejezte ugyan, de újakat nem készített elő, “csak szobrokat állított”.

Évi kétmilliárd forintot lehetett megspórolni a korrupció megfékezésével és a pénzügyek rendbetételével, amiből megújulhattak a közterületek, ötször annyi a közterület felügyelő, nyolcszor annyi ember dolgozik a vagyonkezelőnél, mint régebben –  Szabó szerint ez is semmi

Az ellenzéki politikus a városrész legsúlyosabb problémájának tartja, hogy kevés a munkahely: egykor több mint 30 ezren dolgoztak a Csepel Művekben, míg most az ott működő cégek csak 6-8 ezer embernek adnak munkát.
A munkahelyteremtés mellett a panelrekonstrukciós program felgyorsítását nevezte meg a következő ciklus feladataként, mondván, hogy a több mint 20 ezer lakótelepi lakás töredékének energetikai korszerűsítését végezték csak el.

Szabó szerint csak szoborállítgatások voltak; amit itt látnak, az szerinte nincs

Szabó Szabolcs emellett szeretné elérni, hogy az Európai Unió a Kis-Duna rehabilitációjának egészét támogassa, ne csak egyes részeit.

Célja az is, hogy a Soroksáron felállítandó önálló rendőrkapitányság minisztériumi fenntartásba kerüljön, az önkormányzatnak ugyanis nagy megterhelést jelentene. Emellett – folytatta – változtatni kellene Soroksár “alvóváros” jellegén: valódi városközponttá kell alakítani a főteret, támogatni, hogy termelő üzemek jöjjenek létre, valamint javítani a belvárosba eljutás lehetőségét.

Forrás: Hirado.hu

32 hozzászólás “Szabó szerint csak szoborállítgatások voltak négy évig” bejegyzésre

  1. Doki szerint:

    Nem csepeli és tetejébe még hülye is…

  2. Etikus szerint:

    És Ön mit tudott, egyáltalán felállítani?

  3. Balos szerint:

    Ha valaki politikai újonc, még nem jelenti, hogy nem kell szerénynek lennie. Sőt. De nem úgy szerénynek, mint Bástya elvtárs. Meg nem úgy, hogy mindent lefitymárol, amit mások csináltak. Az MSZP legfőbb bűne ugyanis éppen az, hogy alig csinált valamit 16 évig. Pont ezért kellene a teljes csepeli MSZP-t megújítani, Szenteczkyt meg elküldeni a fészkes fenébe.

  4. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt Szerkesztők!

    Köszönöm, hogy újból szerepelhetek hírblogjukon. Annyit jegyeznék csak meg, hogy 2003 óta Csepelen élek (2006 óta a Nyuszi sétányon). Megköszönném, ha nem terjesztenének téves információkat. Elég furcsa lenne, ha Budapesttől bő 200 kilométerre élve dolgoznék Budapesten, és ugyebár a kampány alatt is minden nap láthattak az itt élők. Ennek pedig egyszerű oka van: 11 éve ide költöztem. Mégpedig abba a kerültbe, ahol az édesapám is született.

    Üdvözlettel:

    Szabó Szabolcs

  5. Gordon szerint:

    Kedves Szabi!

    Előbb dolgozz, aztán beszélj!

  6. ebihal szerint:

    Gordon!
    A munkáról te ne beszélj!

  7. Gordon szerint:

    Csak azóta beszélek róla, hogy már csináltam is. Ebben különbözök az etánsaktól. Szabinak ezt még tanulnia kell.

  8. admin szerint:

    A sétányok lakói nem a 38-as szavazókörben szavaztak, viszont a vidékiek igen.

  9. Tóth Mária szerint:

    Milyen nagy arca van ! semmit nem hallottam arról, hogy valamit letett volna Csepel asztalára!
    öcsisajt lassíts a szöveggel! először munka, aztán lehet dumálni!

  10. ebihal szerint:

    Gordon!
    Piros az orrod!

  11. Etikus szerint:

    T. Szabó et. ajánlom szíves figyelmébe, mielőtt belépne a MAGYAR NÉP PARLAMENTJÉBE, ha már úgy hozta a sorsa.

    -Rövidesen elfog dőlni, méltó-e a választók bizalmára, avagy csupán szerencselovaggá fogják ütni, idő múltával.
    -Másfelől, az adatok közlésével csínján igyekezzék bánni, főként annak tükrében, hogy véletlenül sem sikerült megközelítő adatokat közzé tennie.

    -http://csepel.info/?p=33816 6:38-as

    Mindezekkel együtt kívánok, a fenti link szellemében leírtak alapján, sikerekben gazdag, hasznos képviselői munkát, a közjó javára, és mindehhez nagyon jó egészséget.

    Üdvözlettel: Etikus

  12. felix szerint:

    Ebihal.
    Nem csinálja gordon a munkát, hanem csinálta.
    Most meg másból él.

  13. Doki szerint:

    Bébi béka, neked pedig barna a sok seggnyalástól…

  14. Gordon szerint:

    Felix meg lovakat tanít háton úszni – szerinte az is munka… 😀

  15. ebihal szerint:

    Doki!
    Majd ha egyszer megérzed a függetlenség ízét, a szabad akarat lényegét, akkor
    talán vitapartner leszel, addig csak beszélő szerszám vagy! Szerencsére nem az én szerszámom!

  16. ebihal szerint:

    Gordon!
    Ebben az esetben te vagy a ló!

  17. Gordon szerint:

    Felix erről mást írt.
    Beszéld meg vele!

  18. ebihal szerint:

    Gordon!
    Kígyót játszol?

  19. grün szerint:

    ebihal!
    Csúszómászót! 😛 😀

  20. Gordon szerint:

    Etánsak!

    A következő farsangon öltözzetek fegyencnek – hogy szokjátok a csíkosat. 😀

  21. grün szerint:

    Röffencs!
    A magyar börtönökben már nem divat a csíkos!
    Pedig Rajtad jól mutatna, mert slankít! 😛 😀
    http://velvet.hu/trend/2011/10/02/a_csikos_vagy_sarga_bortonruha_all_jobban_stohlnak/

  22. Gordon szerint:

    “A magyar börtönökben már nem divat a csíkos!” – írja grün(wald?)

    Ejjj…de otthon van ebben a témában!!! 😀

    Deme csepeli etáns már bent van.
    Szentecziky csepeli etáns felkészül!???

  23. nagyapó szerint:

    Szabó képviselő negyedmagával szépen üldögél majd a Patkó sarkában és havi 730 eFt-ért elmereng mi mindent tehetne Csepelért, meg Soroksárért. Hasonlóan a kis-majomhoz, aki “ha dolgozni dolgozni támad kedvem, beülök a sarokba és megvárom, míg elmúlik a roham”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  24. ebihal szerint:

    Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy Szilárd sem tett sokat a kerület
    érdekében a parlamentben!

  25. grün szerint:

    “Szabó szerint csak szoborállítgatások voltak négy évig”
    .
    Tévedni tetszik Szabó úr!
    Szobrokon kívül volt országzászló, harangláb, város és Kis-Duna part kapu, őszi-tavaszi óraátállítás is!
    Sőt egyszer egy kitört villanyoszlopot is állítottak!
    Persze, aki nem tartja Csepel ütőerén a zujját könnyen átsiklik ilyen lényeges állításokon! 😛

  26. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Admin!

    Van az úgy, hogy az ember a köz szolgálatának szenteli életét, és egyetemi adjunktusként annyi pénzt keres, hogy egyszerűen nem tud magának lakást venni, így bérelt lakásban él.

    Kedves Gordon!

    Egyrészt tudtommal még nem ittuk meg a pertut, másrészt pedig az egyetem elvégzése óta folyamatosan dolgozom.

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs

    ui: Szerintem a csepel.info színvonalán nagyot emelne, ha a bátor csepeli hozzászólók a saját nevük felvállalásával szólnának hozzá. Én kezdettől fogva ezt teszem.

  27. Etikus szerint:

    Jó reggelt Szabó Szabolcs et. ÉBRESZTŐ!!!
    Jó kívánságok? Intelem? Link az semmi? Már csak az önös érdek? Amilyen a kezdet, olyan lesz a vég…………
    A leglényegesebbeken már most átsiklunk?! Dacára annak, hogy megbízatását át sem vette, munkáját el nem kezdhette.

    15:10-es

    és a

    -http://csepel.info/?p=33816 6:38-as

  28. Etikus szerint:

    “ui: Szerintem a csepel.info színvonalán nagyot emelne, ha a bátor csepeli hozzászólók a saját nevük felvállalásával szólnának hozzá. Én kezdettől fogva ezt teszem.”

    Valahogyan meg kellett ismertetnie magát, ahhoz, hogy szavazatokat szerezhessen, amelyet külön megköszönhet a Polgármester úrnak, és néhány mszp-s, csahosnak.

  29. gyula szerint:

    http://csepel.info/?p=31938

    Kedves Szabolcs!

    Ha nem a gyerekek elgázolásával, rendőrsapkák teleokádásával, no meg Németh Szilárd teljes kinyírásával foglakozott volna, akkor láthatta volna Csepel pozitívan megváltozott arcát is.

  30. Gordon szerint:

    Szabó Szabolcs szerint:
    2014. április 16., szerda – 23:10

    “Kedves Gordon!

    Egyrészt tudtommal még nem ittuk meg a pertut, másrészt pedig az egyetem elvégzése óta folyamatosan dolgozom.

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs”

    Kedves Szabolcs!

    A politikai gondolat meglétéről, a politikai munkáról, és a politikai teljesítményről (Ön esetében a felsoroltak hiányáról) írtam Önnek 2014. április 16-án, szerdán 12:52-kor.

    Politikusként nem elég elolvasnia a leírtakat, azokat tudnia kell értelmezni is. Van még hova fejlődnie, meglátjuk mit tud felmutatni négy év múlva (de azért kezdetben egy kis szerénység nem ártana).

    Üdvözlettel:
    Gordon

  31. nagyapó szerint:

    Hát igen Fodor Gábor úr is otthagyta adjunktusi állását. Nem tudott belőle megélni, hát átment megélhetési politikusnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  32. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyaoó! Úgy, mint Tóni? 🙂
    Itt van a másik senki is? 🙂 Gordon beszól Szabónak? Az a Gordon, akinek még az érettségije sem “kóser”. 😛 😀 Isteni emerek élnek köztünk.

Itt lehet hozzászólni !