Gyerekek elgázolásával viccelődött Szabó Szabolcs országgyűlési képviselőjelölt

Politikai csatatérré válhatnak a csepeli iskolák és óvodák

Csepel.info

Szabó Szabolcs vicc teljes

Szabó Szabolcs Facebook-oldala a teljes verssel

“Ha a sétatéren elütök néhány gyereket, odajönnek és megnézik ittam-e eleget, s mielőtt a szondát a pofám elé raknák, telehányok a környéken minden rendőrsapkát”

A fenti sorokkal alig két évvel ezelőtt viccelődött Facebook-oldalán Szabó Szabolcs, a balliberális pártok közös csepeli országgyűlési képviselő-jelöltje – értesült a Csepel.info. Bár lehet, hogy létezik az a szellemi színvonal, ahonnan viccesnek tartják a részegen és drogosan elgázolt gyerekekről szóló verseket, egy egyetemi tanárból biztosan nem nézné ki az ilyet senki.  Márpedig Szabó Szabolcs nem csak egyetemi adjunktusként oktat az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetében, hanem az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok támogatásával éppen az Országgyűlésbe is készül.

Szabó Szabolcs pedagógus levél

Szabó Szabolcs levele: arra kérte az intézményvezetőket, hogy propagálják a pártrendezvényét

A Csepel.info úgy tudja, hogy a balliberális politikus verselés helyett most oktatási fronton lendült támadásba. Méghozzá rögtön azzal, hogy a munkahelyükre küldött levélben invitálta meg a csepeli óvodák és iskolák vezetőit egy politikai fórumára. Arra kérte a csepeli intézményvezetőket, hogy menjenek el, de tájékoztassák a pártrendezvényről emellett a munkahelyi kollégáikat is. A fórum csütörtökön este hat órakor kezdődött a Csepeli Munkásotthonban Szelényi Zsuzsa (Együtt), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Niedermüller Péter (DK) és Tarján András (MLP) valamint Szabó Szabolcs csepeli képviselő-jelölt részvételével.

Információink szerint a kerület oktatási intézményeinek ezek után a fenntartó is kénytelen volt levelet küldeni, melyben már arra kérték az intézményvezetőket, hogy semmilyen formában sem engedjék, hogy az oktatási intézmények politikai hadszíntérré váljanak. “Politikai pártok és azok jelöltjei által küldött leveleket, meghívásokat ne továbbítsák, ne propagálják.” – hangsúlyozták. Volt miért, ugyanis az MSZP és szövetségesei nem először szemelte ki a csepeli gyermekeket és az oktatási intézményeket.

Adatgyűjtés, szórólapozás, üzenőfüzet: célpontban a csepeli gyerekek és a szüleik

Lapunk információi szerint Szabó Szabolcs a csepeli MSZP-vel közösen már tavaly decemberben elindított egy akciót, amely inkább hasonlított adatgyűjtésre, mint rajzversenyre – ahogy azt meghirdették. A “pályázat” során 6-14 éves gyerekek rajzolhattak karácsonyfákat, melynek fejében pénzjutalmat valamint ingyen karácsonyfát kaphattak. Mondanunk sem kell, hogy a korábbi években, melyek nem kötődtek a választási kampányhoz, nem volt ilyen akció, és igen, részt venni is csak pontos adatokkal, e-mail címmel és telefonszámmal lehetett.

A szocialisták és Szabó Szabolcs karácsonyfája – sok-sok nevet, címet és telefonszámot szerettek volna rá

Szabó Szabolcs MSZP üzenőfüzet

Iskolai üzenőfüzet, benne a felhívás az MSZP rajzversenyén való részvételre

Még a pénzjutalom is kevés volt azonban ahhoz, hogy elég e-mail címet, telefonszámot, no és persze gyermekrajzot gyűjtsenek be. Úgy tudjuk, hogy a kis számú jelentkező miatt az MSZP és Szabó Szabolcs úgy döntöttek, hogy kinyújtják a határidőt és a propagálás módját is. Információink szerint ezek után iskolák kijáratánál is megjelentek az MSZP-s szórólapot adogató emberek – elvégre gyerekből is ott fordult meg a legtöbb. A csepeli Szárcsa Iskolában történt meg ez után, hogy az MSZP-s szórólapot átvevő, állítólag mit sem sejtő tanárnő a gyerekek üzenő füzetében hívta fel a szülők figyelmét a szocialista pártkampányban való részvételre és ezzel az adatszolgáltatásra. (Úgy tudjuk, hogy az esetet hivatalosan is kivizsgálták, de a vizsgálat eredményéről nincs információnk.)

Radikálisan csökkenhet a tanárok életszínvonala

Bár azt még nem tudjuk, hogy a csütörtök esti fórumon miről beszélnek a balliberális pártok oktatáspolitikusai, az már biztos, hogy győzelmük esetén jelentősen lecsökkennek a pedagógusok juttatásai. Szabó Szabolcs az egyike volt azon jelölteknek, akik az országos programba is bepillantást engedtek. Ígéretei szerint a munkából élők – így a pedagógusok is – győzelmük esetén már nem kaphatnák meg a családi adókedvezményeket, az eddig elért rezsicsökkentést, de még az árfolyamgát lehetőségétől is megfosztanák őket. Gyurcsány Ferenc a napokban szintén arról beszélt, hogy a Fidesz kormány alatt megadott kedvezményeket vennék el először.

Tekintettel arra, hogy a legtöbb tapasztalt pedagógus már az átlagbér feletti jövedelemmel rendelkezik, a tanárok a “progresszív” adórendszer bevezetésével is rengeteget veszítenének. Az eddig kiszivárgott tervek alapján nagyjából tíz százalékot növekedne a személyi jövedelemadójuk mértéke. Nehéz megmondani, hogy egy átlagos pedagógus házaspárnak mennyibe kerülne Gyurcsányék visszatérése, de hogy megemlegetnék, az biztos.

Csepel.info

110 hozzászólás “Gyerekek elgázolásával viccelődött Szabó Szabolcs országgyűlési képviselőjelölt” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    …és ez így, ebben a formában igaz is?

  2. admin szerint:

    Ott van a Facebook-on, meg lehet nézni. Egyelőre. A dátum alapján 2011. december 13-i. Lehet, hogy neki sem szerencsés szám a 13?

  3. nagyapó szerint:

    Csak nem Kaatka néven ír az aggyuntus úr? A proli stílus stimmel.
    Azért a pofátlanság teteje, hogy a közalkalmazottakat politikai állásfoglalásra kényszeríti, ami törvény szerint tilos.
    Aljas dolog, de a maffiabaloldalnál természetes.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  4. fghfjhgkjhk szerint:

    admin! Nem vagyok tagja a Facebook-nak, de elhiszem. Így Önnél a pont. Aki meg ilyet fenthagy? Így tud járni. Az ellenőrzős kép? Azt azért nem tartom közvetlen bizonyítéknak. 🙂

  5. admin szerint:

    Márpedig hivatalos vizsgálat indult az ügyben, és úgy tudjuk, hogy az üzenőbe írás hitelességét nem kérdőjelezték meg.

  6. admin szerint:

    Egyébként most még fent van a “vicc”.

  7. grün szerint:

    admin!
    Miért kellene levenni?! 😀

  8. ebihal szerint:

    Hazudozz a …….nak!

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    admin! A kép alapján nem hiszem, hogy Sz. Sz. L. írt volna ilyen gyöngy betűkkel?! 🙂

  10. szevenszi szerint:

    Adminék átcsaptakHR-be.
    Most már a fészbuk oldalakat is matatják. Nincs mondani valójuk, tehát minden más egyébbel foglalkoznak. Már a fészbuk oldalunk sincs biztonságban a csepel.infos csapattól. És még ők beszélnek arról, hogy a bal oldal, vagy általuk balliberálisnak mondott oldal gyűlölködik.
    Szegénységi bizonyítvány. Csak így tovább. Lefele a lejtőn!

  11. Tarjányi László szerint:

    A “fiúk” négy éve elérték a hegycsúcsot, onnan már minden út lefelé vezet! 😀

  12. Bugi szerint:

    Úgy tűnik, hogy a Szabó Szabolcs nem süllyedt le a kommunista barátainak szintjére, hanem már ott volt.

  13. Gordon szerint:

    Szabó Szabolcs és az etánsai szégyellhetik magukat.
    Egy ilyen jelölteje indítani…áhhh /Gordon legyint/… a csepeli MSZP tényleg lemondott Csepelről.

  14. bélus szerint:

    Nocsak, nocsak Szabó elvtárs ma reggelre mindent kiirtott a fészbúk oldaláról. Pedig nekem a kokainos rész tetszik a legjobban.

  15. admin szerint:

    Igen, alaposan megrövidült a Facebook-oldala. De azért mi lementettük az egészet.

  16. grün szerint:

    bélus!
    Remélem lementetted?!
    Ki tudja, hátha jó lesz még valamikor! 😛 😀

  17. tantónéni szerint:

    Ez szerintem egy rap dalszöveg, a Hírcsárda egyik kommentelője írta be.
    A fidesznyikek nem szeretik a rapet?
    Gondolom, inkább a magyarnóta meg az operett jön be nekik.

  18. Matula szerint:

    Vihar a biliben…
    Ilyen szokott lenni a vég kezdete!

  19. grün szerint:

    Tiltakozok Bajnai háttérbe szorítása miatt!
    Vagy ő már kikerült a zesélyesek köréből?! 😛 😀
    .
    “1987. december elején a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem menzáján bojkottot hirdettek a diákok. Juszt László riportjából kiderül, hogy az egyetemi hallgatók a tanárokkal együtt szervezték a menzabojkottot, mivel a tárgyalások a menzabizottsággal nem zárultak eredménnyel.”
    http://www.atv.hu/belfold/20130318_exkluziv_eddig_nem_latott_felvetel_bajnai_gordonrol_1987_bol

  20. Bugi szerint:

    Matula: emlékeim szerint éppen Szabó Szabolcs hazudozott arról, hogy a Fidesz üzenőfüzetbe írat be, miközben szó sem volt ilyenről. Ő vádolt pedofíliával, ő pampogott a gyerekek megvédéséről.

    Ehhez képest mindent ő tesz, amitől állítólag óvott volna. Egy szinten van a szocikkal, akik a proletárdiktatúra hirdetőiből váltak szemkilövető “demokratáká”. Ugyanaz a banda.

  21. tantónéni szerint:

    Bugi!

    Szerinted a rajzverseny díjazottjait hogyan lehetne értesíteni a nyereményükről, ha nem lenne megadva a rajzukhoz se telefonszám, se email cím, se semmi?

  22. grün szerint:

    Bugi!
    “Szabó Szabolcs hazudozott arról, hogy a Fidesz üzenőfüzetbe írat be, miközben szó sem volt ilyenről”
    Közben ilyesmiről szó sem volt!
    A fityesz nem írt be semmit, csak egy kinyomtatott felszólítást ragaszttattak be, amin a zinzultáción részvételre buzdították a szülőket! 😛 😀
    .
    http://nepszava.hu/picture/3468/normal/13/00013860.jpeg

  23. géza szerint:

    Szabó “gyerekeketelgázolnivicces” Szabolcs miért női nevet választ magának nicknévként?

    (tanítónéni)

    Nincs valami baj vele?

  24. oroszhivo szerint:

    És aki a feleségveréssel nem viccelt ?

  25. grün szerint:

    géza!
    Ráadásul a kóbor apácák megtévesztésére Lendvai Ildi néni néven tette fel a kommentek közé, aki szintén nő!
    Rafindzsó! 😛 😀
    .
    http://hircsarda.blog.hu/2011/12/13/betiltanak_a_jozan_vezetest

  26. felix szerint:

    Mi ez a szarság?

  27. nagyapó szerint:

    A zembernek nincs szerencséje a zoktatókkal. Szabó írásainál látszik a “magas színvonal”, idióta Dr. grün t.t. pedig összekeveri a zönkormányzatot a párttal. Vagy nagyon buták, vagy nagyon hazudósak (esetleg vagy helyett és).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  28. Gordon szerint:

    Szabó mindenesetre alaposan mellényúlt. Csodálom, hogy a csepeli mszp még kiáll mellette.

  29. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Magának az apám /aki köztudottan béka/ segge is magas színvonal!

  30. nagyapó szerint:

    ebihal! “az ökörbéka két-három évig is lehet ebihal”. Akkor válik felnőtté. De lehet, hogy békaökör lesz belőle.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  31. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Attól még a béka segge továbbra is magas magának!

  32. szevenszi szerint:

    A posztok szellemi színvonala, pontosan tükrözi a cikk szellemi színvonalát. Ebben különösen Nappapóka jeleskedik. Ezért mindenki próbál hozzá lesüllyedni.

  33. ebihal szerint:

    Tévedés!
    Nem próbálunk lesüllyedni, inkább őt akarjuk felemelni! De nem hagyja magát.

  34. fghfjhgkjhk szerint:

    Off:
    “Megszületett az alku a Főgáz német tulajdonrészének állami megvásárlásáról, így a gázszolgáltató teljesen köztulajdonba kerül – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a mr1 Kossuth rádióban.”
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_gazszolgaltatot_allamositanak.575188.html
    Ezt is megvesszük, majd milliárdokkal még megtámogatjuk, hogy meg ne dögöljön, mint a Vízművek! Persze, hogy 312 Ft ma is az Euro. 🙂

  35. Julcsi szerint:

    Ez annyira szánalmas. Nincs jobb dolga a szerkesztőknek mint a /vélt vagy valós/ ellenfelek Facebook oldalát kutatni, akár évekre visszamenőleg. Ez már tényleg az üldözési mánia tipikus esete. Még jó, hogy találtatok valamit, még képesek lennétek az óvodáig visszamenni, nyomozni, hogy megette vagy sem a spenótot, esetleg meghúzta… valaki haját? Csak így tovább!

  36. Bugi szerint:

    Julcsi néni, olvasd el a versét, szavazz rá és bízd rá a gyermekeidet, unokáidat.

  37. fghfjhgkjhk szerint:

    Bugi, ugyanúgy leszedte csak a netről, mint Pali a bolgár doksiját a polcról. 😉 😛

  38. Tarjányi László szerint:

    Bugi az egyik szerkesztő, különben miért válaszolna a nevükben! Már senki nem hiszi el az impesszumban írtakat, a csepelinfót egy baráti társaság müködteti a csepeliek szabad tájékozódása céljából! Arról tájékozódnak amit szabad! A szerkesztőknek éppúgy két nevük van mint nekem, csak ők általában nem a civil nevükön kommentelnek, kivéve Ábel Attilát, hanem admin néven meg valamilyen nicknéven. Többen fogadnának rá, hogy Bugi három néven is ír!

  39. Kaszab Ernő szerint:

    Hajrá Fiddesz hajrá rezsicsökennés!

  40. Tarjányi László szerint:

    Jelentem, az országban rend van! – hazudta Pintér Sándor. Ózdon ma is megöltek egy 82 éves beteg asszonyt!

  41. grün szerint:

    Az utóbbi napok terméséből pár eset! Csak a rend kedvéért!

    http://gyor.hir24.hu/gyor/2014/01/29/megkeselte-a-szuleit-es-mentot-hivott/?beuszo

  42. tantónéni szerint:

    Ha már facebook:

    “Cenzúrázták Bajnai kommentjét

    Bajnai Gordon a Facebookon kommentálta Orbán hurráoptimista videóját, de törölték a hozzászólást.

    Kemény felügyelet alatt áll Orbán Viktor Facebook-oldala: különvéleménynek helye nincs! Más legalábbis nem magyarázza, hogy Bajnai Gordon hozzászólása hirtelen eltűnt Orbán videója alól.

    Orbán Viktor még csütörtökön töltött fel egy videót Facebook-oldalára, amelyben vállon veregeti saját magát, hogy szerinte a foglalkoztatási adatok sosem voltak olyan jók, mint most.

    Erre írta be kommentként Bajnai az alábbi hozzászólást, amit később kicenzúráztak:

    “Csak a kozmetikázott adatok szépek, Miniszterelnök úr! Majd akkor lesz ok az örömre, ha versenyszférában alkalmazásban állók száma nem lesz 6 ezerrel alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában. Ha nem 19 és fél hónap lesz az átlagos munkakeresési idő, ha valaki munkanélkülivé válik. Ha a közmunka nem álcázott munkanélküliség lesz és a közmunkások bére nem lesz 12 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben. Akkor ünnepeljen majd a kormány, ha nem menekül el egyetlen félév alatt 25 ezer honfitársunk Németországba munkát találni. Igaz, az 500 ezer Nyugaton dolgozó magyar pénze egyre többet ér itthon, hiszen tegnap már a 312 forintot is elérte az euró árfolyama. Ma reggel, a szokásos rádióinterjújában Ön próbálta mosni a kezeit, pedig a magyar gazdasági menekültek és a 312-es euró az ön unortodox gazdaságpolitikájának a csődjéről szólnak.””

  43. grün szerint:

    De később közölték, hogy csak a zautomata spamszűrő hibája!
    Néha itt is előfordul, hogy “Hozzászólása rendszer moderációra várakozik!”
    Majd lazán eltűmnik a balfenéken mint a Pink Panther! 😛 😀

  44. Tarjányi László szerint:

    Én már kitanultam a csepelinfó motorját, négynél több hivatkozást nem szabad beírni, nem szabad a labanc.info szót beírni, s nem szabad “avalódinémethszilárd” keresőszó által megadott linket beírni! 😀

  45. nagyapó szerint:

    Milyen érdekes ahogy összeér a szélsőbal és a szélsőjobb. Szinte azonos a Ságvári klónok és Tarjányi mondandója (az öndicséretet kivéve).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  46. Tarjányi László szerint:

    Én Németh Szilárd helyében téged lapátra tennélek, annyira gyenge vagy!
    A szélsőjobbot elvállalom, de ki a szélsőbal? Talán csak nem a Fidesz? 😀

  47. Gordon szerint:

    Ha meg Szabó Szabolcs épp nem ütné el a gyermekeket, akkor a Gyurcsány-kormány visszajövetelével újabb éhezés várhat rájuk:

    “A szóvivő aláhúzta, minden eddiginél több jut gyermekétkeztetésre. A Gyurcsány-korszakhoz képest közel megdupláztuk a gyermekétkeztetésre fordított kormányzati támogatást – fűzte hozzá. Összehasonlításként elmondta: a bölcsődei, óvodai, iskolai és kollégiumi étkeztetésre kormányváltáskor 28,7 milliárd forint jutott, ma viszont 52,6 milliárd forintot fordít erre a polgári kormány. Vagyis a családok terheinek csökkentése mellett három év alatt 24 milliárd forinttal emeltük a gyermekétkeztetésre fordított támogatásokat – fejtette ki.

    Selmeczi Gabriella leszögezte: a Gyurcsány-koalíció sehogyan nem tudna a gyermekszegénységen segíteni. Pláne nem úgy, ahogy azt ma a hírekben hallani, ugyanis az a gyanú, hogy MSZP-sek lenyúlták a hátrányos helyzetű gyermekeknek szánt pénzeket, illetve nem tudnak vele elszámolni – jegyezte meg.

    A szóvivő kitért arra is, hogy jelenleg 366 ezer gyermek kap ingyenes étkezést, és ötven százalékos kedvezményt kap 202 ezer gyermek. A napi étkeztetés mellett 5,5 millió adag ételt biztosítottunk a nyári szünet alatt a rászoruló gyermekeknek és az Erzsébet-programban 2013-ban 110 ezer gyermek vett részt. Emellett a rászoruló gyermekeknek ingyenes a tankönyv. Tavaly szeptembertől mintegy 720 ezer elsős és rászoruló kapott ingyen tankönyvet – sorolta Selmeczi Gabriella.”

    http://www.fidesz.hu/hirek/2014-01-29/a-gyurcsany-korszak-csak-melyitette-a-szegenyseget/

  48. nagyapó szerint:

    “Milyen érdekes ahogy összeér a szélsőbal és a szélsőjobb.” Tarjányi a szebbjovo.hu-t, idióta Dr. grün t.t. a neszava.hu-t idézi. “Hiteles” forrás mind a kettő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  49. Tarjányi László szerint:

    Horváth József volt fideszes önkormányzati képviselő, 2006-os orsz. gy. képviselőjelölt viszont hiteles forrás!
    http://fideszfigyelo.blog.hu/2010/09/27/kipakolt_a_volt_fideszes_kepviselo

  50. Gordon szerint:

    Laci bátyám!!!

    Ez nagyon izzadságszagú.
    Ennyire látványosan ne szolgáld a kommancsokat.
    (Bár legalább látjuk a csepeli Jobbik igazi arcát.)

  51. Tarjányi László szerint:

    Kilépett Fidesz-tagok:

    Vona Gábor 2001-2003

    Kilépett a Fideszből Debreczenyi János, Veszprém volt polgármestere. 2013-10-12

    A facebookon is elérhető levélben a következővel indokolta döntését a korábbi városvezető: „Veszprém város polgármestereként keményen dolgoztam azért, hogy a 2010-es választásokon a FIDESZ-KDNP pártszövetség a 2/3-os többséget megszerezze.”
    „Kormányzásotokban azonban súlyosan csalódtam. Formálissá tettétek a demokráciát, megaláztátok a polgári értékrendet, sárba rántottátok a keresztény hit tanait.” Majd így folytatja:
    „Sok év alatt megszerzett diplomátokért azok dolgoztak meg, akiket most lenéztek és megaláztok. Tagsági igazolványomat visszaküldöm. Ilyen vezetés alatt és szellemiség mellett nem kívánok a párt tagja maradni.”
    „Imádkozom a mi Urunkhoz Istenünkhöz azért, hogy bocsássa meg a ti bűneiteket.” – zárta levelét az egykori polgármester.

    Ángyán József kilépett a Fideszből 2013. június 21.

    Azt ígérte, hogy ha a Parlament elfogadja a földtörvényt, kilép a pártjából. Ángyán volt az, aki a kezdetektől fogva kritizálta a földtörvényt, majd olyan egész bátor dolgokat mert kimondani, hogy Csányi Sándor, Nyerges Zsolt és Leisztinger Tamás oligarchák 2011-ben 13 milliárd forint agrártámogatást kaptak, miközben a 300 ezer embernek szóló tanyafejlesztési programra egymilliárd jutott.

  52. gyalog szerint:

    Így fogtok majd ezért a cikkért is bocsánatot kérni? :

    Pert nyert Zsigó Róbert ellen Bajnai Gordon. Az Együtt-PM közleményében kifejti: a Kecskeméti Törvényszék ma kézbesített, nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a Fidesz-szóvivője megsértette Bajnai jóhírnévhez való jogát, amikor tavaly tavasszal két sajtótájékoztatóján több valótlan állítást tett Bajnai Gordonnal kapcsolatosan a Hajdú-Bét felszámolása kapcsán. Valótlanul állította például, hogy a Hajdú – Bét vagyonát kiszervezte, de nem igaz az a vád sem, miszerint ezzel félezer embert tett tönkre. A Kecskeméti Törvényszék Zsigó Róbertet bocsánatkérésre kötelezte, valamint arra, hogy bocsátkérését tartalmazó nyilatkozatát saját költségén tegye közzé a Magyar Televízióban, a Hír TV-ben, a Magyar Nemzetben és ezek internetes oldalán. Ezen kívül nem vagyoni kártérítésként 300 ezer forintot és a teljes perköltséget is ki kell fizetnie.

  53. nagyapó szerint:

    gyalog, kis naiv. ” A Fidesz-szóvivője megsértette Bajnai jóhírnévhez való jogát”. Mit? A libásnak van jó híre? Ez egy új meghatározás.
    Mit fog mondani a jogerős ítélet? Az együtt pancserok már tudják? HA, Ha, ha!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  54. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    A jó hírnévhez fűződő jog még nem jelenti annak meglétét!
    Ahogy Neked is a jogod lenne a józan észhez, ha a narancssárga köd nem akadályozna! 😛 😀

  55. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.-nek kénytelen vagyok félig igazat adni, mégpedig:”A jó hírnévhez fűződő jog még nem jelenti annak meglétét!” Én is vallom. Ellenben azt, hogy vörös köd ereszkedik valakire, az ismert, de narancssárga, citromsárga, zöld-fehér, kék-fehér ködről még nem olvastam.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  56. ebihal szerint:

    A múltkor Hoppálról mondták, hogy hazudik ugyan, de nem tehet róla! Hogy miért,
    azt nem részletezték. Most kimondták Zsigóról is. A HítTv manipulálta a felvételeket.
    A Magyar Nemzet /?/ szombati számában név nélkül, általánosságban vádolt, persze
    aláírás nélkül.
    És akkor bizony elgondolkozik az ember, hogy azok, akik itt hiteles forrásként idézik
    az MNO-t, vagy bármelyik fideszes szóvivőt, azok tán ennyire hülyék, vagy ennyire
    aljasak?

  57. felix szerint:

    Szemétláda és Gordon.
    Tanulmányozzátok az online kassza mutyit, és az offshore rezsi csökkentés korképét.
    Szerintem érdekesebb mint egy dalszöveg.

  58. Etikus szerint:

    Úgy hallottam, hogy az új gépekben olyan technikai eszközök is be vannak építve, amelyek……..sok mindent hivatottak közvetíteni, rögzíteni is. Nem buerálható!

  59. Etikus szerint:

    Amikor elfogy a tudomány, akkor jön a költészet és a zene!

  60. Etikus szerint:

    do zrozumienia?

  61. Gordon szerint:

    “és az offshore rezsi csökkentés korképét” – vagdalkozik szorult helyzetében felix.

    Az MSZP alatt a képlet egyszerű volt: emeltek, emeltek, emeltek… 15-ször. Azt a szolgáltatók rögtön képesek voltak feltüntetni a számláikon.

    Milyen érdekes…
    Az MSZP a brutális rezsiemelések világát hozná vissza.
    Ne engedjük!

  62. felix szerint:

    Gordon.
    Aztán a fidesz tovább emelte, majd befagyasztotta, most meg 20%-ért cserébe kilopja a szemed.
    Hajrá Gordon, de vigyázz, hogy továbbra se gondolkodj.
    Lassan az ülepet is ellopják a nyelved elől és oda lesz a diétás kosztod.

  63. felix szerint:

    Etikus.
    A gépekben u, AEE adóügyi ellenőrző egység van beszerelve ami minden, a pénztárgépen történő eseményt rögzít és elküldi a NAV szerverére. A gépek csak a NAV részéről “manipulálhatóak. Mostanában a hibásan engedélyt kapott gépek programjait toldozgatják ezen a módon.

  64. Gordon szerint:

    Sok a duma etánsak! Az MSZP a sok ígérgetés mellett (Lendvai Ildi: “Nem lesz gázáremelés”) csak emelt, emelt, és emelt. Összesen 15-ször.

  65. felix szerint:

    Gordon.
    Milyen idézet ér meg az adófizetőknek 500 000 millió forintot, mert kb. ennyi ment offshore
    cégnek a MVM támogatásával.
    Kössünk üzletet. Vagy egy két MSZP- hez köthető idézetem. neked 50 000 forintért adom darabját.
    Még mindí olcsóbb mint a te 500 milliós idézeted.

  66. Gordon szerint:

    Dumacsökkentést javaslok az MSZP-nek és azt, hogy ne a bankárok és multik oldalát fogja, hanem a magyar emberekért akarjanak dolgozni.
    A komcsik anno 6 nap alatt dobra verték a magyar energiaszektort és 8%-os éves extrafrofitot garantáltak a külföldi tulajdonosoknak.
    Emellett 19500 forintért dolgoztatták az embereket, melyet az Orbánék emeltek 40 ezer, majd 50 ezer forintra. Az MSZP akkor visított, hogy össze fog omlani a gazdaság. A gazdaság mégsem omlott össze (majd 7 évnyi szocialista lopás után, 2009-ben Bajnai alatt fog összeomlani az éves 7%-os visszaeséssel).

  67. Gordon szerint:

    Továbbá az MSZP ne írogasson a csepeli gyermekek üzenő füzeteibe. Legalább őket kíméljék meg a mocskos (hazugságon és lopáson alapuló) politikájuktól.

    Hunvald, Wieszt, Deme, Kun, Zuschlag…

  68. Doki szerint:

    A dumacsökkentést külön kiemelném Pabar Lajos részére 😉

  69. felix szerint:

    Gordon.
    Akkor szerinted rendben van, hogy 500 millió /az előbb elírtam/ Forint ment offshore cégekhez ahelyett, hogy az olcsóbban beszerzett földgáz árkülönbözetét a fogyasztóknak engedték volna át. Ebben az esetben a vállalkozóknak sem kellett volna megemelni a rezsijét.
    Ennyire nem lehetsz elvtelem.
    Amennyiben figyelembe veszem azt, hogy te is a visszaosztott adónkból, még akkor sem sz@rhatod képen azokat akiktől leszedik.

  70. gyalog szerint:

    Rossz kommunista technika bemocskolni valakit hazugsággal, utána pedig azt állítani, hogy rossz a híre, hiszen mondtuk.
    Nagyapó, hiszen Te komcsi vagy 🙂

  71. felix szerint:

    visszaosztott adónkból ÉLSZ

  72. Gordon szerint:

    Doki!
    Bizony. Ő is komcsi, úgyhogy visszavehet magából.
    Örüljön, hogy kevesebb a gáz- és villanyszámlája.

    Csepeli MSZP = kiégett és bukott kommancs házmesterek közéleti szemétlerakata

  73. Gordon szerint:

    Felix is csökkentheti a dumáját. Főleg a befizetett adójáról szóló dumáját, hiszen hónapok óta megírta, hogy ő nem dolgozik, nem hajlandó dolgozni.

  74. felix szerint:

    Gordon.
    Nem kéne átmenned szemétládába.
    Te is tudod és itt mindeni aki rendszeresen itt van, hogy telibe hazudod a képernyőt.
    Minek ez, hiszen csak magadat égeted.
    Nem veszed észre, hogy rajtam kívül itt senki sem reagál rád?
    Akárhogy is nyalsz, magasról adnak neked még egy kis zabálni valót.

  75. Gordon szerint:

    Amikor ismert szocialista politikusok gázimportőr, extraprofitőr cégei dolgoztak a magyar energiaiparban, akkor a szocialista kormány csak emelte és emelte az árakat. Pontosan 15-ször!

    Most csökken a rezsi, de az MSZP hol azt mondja, hogy a csökkentés az hülyeség, hol meg azt, hogy nagyobb csökkentés kellene.

    Ahogy egy barátom a minap mondta nekem:
    Oké, de akkor ők mé’ nem csökkentettek!!! Miért csak emeltek!!!

    A kórházi napidíjat – na azt igen, azt az MSZP be tudta vezetni az embereknek. “Fizess” volt alattuk a jelszó és a “fogd be pofád”… ez az etánsi ritmus. Ezt csinálták már 40 éven át. Az MSZP alatt az emberek rettegéssel várták a januári rezsiáremeléseket.

  76. Gordon szerint:

    “Nem veszed észre, hogy rajtam kívül itt senki sem reagál rád?” – vádol felix.

    Szemtelen hazugság, hisz mindenki olvashatja például Doki 12:55-ösét.
    Hazug felixet előbb utolérik mint a sánta kutyát. 😀
    Szegény bolond… nem bírt várni pár napot a fenti hazugságával – hát jól beégett. 😀

    Mondom, etánsak! Dumacsökkentést!!!

  77. felix szerint:

    Gordon.
    Ennyire nem lehetsz hülye.
    A szocikat leváltották, te meg ezerrel nyalsz annak aki most lop meg.
    Kérdezd meg orvosodat és gyógyszerészedet, hogy normális vagy e.
    Talán most is kéne tiltakoznod, vagy neked így jó, mert részesülsz a lopott haszonból.
    Úgy tudom, hogy a szocik alatt sem a munkából éltél.

  78. Gordon szerint:

    Felix.
    Hazugságon kaptalak…
    Nyugi!

  79. felix szerint:

    Gordon.
    Ha ez neked érdemi reakció, akkor ennyi a szinted itt.

  80. felix szerint:

    Olyat mutass ami úgy kezdődik, hogy Gordon. Az enyémeken kívül.

  81. felix szerint:

    Gordon eszeveszett keresésbe fogott.
    Félix legyint.

  82. Tarjányi László szerint:

    Gordon, ha az agyalágyult vezéreiden múlt volna, nem lett volna miért mondania Lendvai Ildikónak, hogy “nem lesz gázáremelés!”

  83. felix szerint:

    Gordon.
    Őrül mert meg van az első.

  84. tantónéni szerint:

    Gordon prémiumot kap a vasárnapi bérkommentelésért.

  85. Gordon szerint:

    Ostobák!

    Egyértelmű, hogy Doki kire reagált.
    Továbbá mivel Gordon az egyik legrégebbi kommentelő ezen az oldalon, ezért elég értelmetlen azt állítani, hogy senki sem reagál rá (sőt: többen miatta vonultak innen vissza).

    Láthatjuk most is: felix, tarjányi Laci bátyánk, és tantónéni is bőszen reagál.

    Az már más kérdés, hogy az egykor szebb napokat is látott csepeli politikus (Laci bátyánk) láthatóan beállat a vörös brigádra.
    Anno bizottsági helyet kapott havi kb. 20 ezer forintért – megint erre hajt??? 😀

    Ne feledjük: felixet hazugságon kaptuk.
    Red Bull is eltűnt, Csepeli is eltűnt, ebihal is beégett … a sor sokáig folytatható, de felesleges- aki rendszeres olvassa a kommenteket az tudja.

  86. felix szerint:

    Gordonka.
    Kaptál egyet kegyelemből, most nagy lett a szád.
    Az, hogy te nagy szerényen minek vagy kinek képzeled itt magad nem számít.
    Félix kacag.
    Mi van az offshore 500 milliárddal?
    Az szerinted rendben van?

  87. tantónéni szerint:

    Gordon gügyeségei helyett beszéljünk inkább erről:

    Rogán Antal sem tud vitázni
    http://www.hirhatar.hu/blogok/Rogan_Antal_%28sem%29_tud_vitazni

    “Németh Szilárd az épület előtt sajtótájékoztatót tartó Kerék-Bárczy Szabolcs fényképét tartotta fel és magyarázott valamit hatvanezer forintos szivarokról, amit Szabolcs a képen szívott. Vajon mennyi ilyen szivar jött volna ki a mellette ülő Rogán Antal Louis Vuitton-táskájából?”

    “Végül csak sikerült közel keverednem a sztárvendégekhez, Rogán Antalhoz és Németh Szilárdhoz. Németh Szilárd rezsikomisszártól rákérdeztem Rogán Antal táskájára, mire a kincstári válasz: „nem értem a kérdést”. Majd megkérdeztem tőle, hogy hogyhogy elvtársazik, amikor most van a legtöbb állampárt-tag a kormányban a rendszerváltás óta. De erre sem válaszolt érdemben, inkább eliszkolt az étterembe, ahol a sajátjai várták, közben mellékesen megemlítette, hogy az ő egyik fiát is Bendegúznak hívják.

    Azután Rogán Antalt kaptam el egy kérdésre. Viszonylag jól megfelelt arra, hogy ugyan mennyi dolgozó ember marad, ha kivonjuk a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat (mert Európában is így mérik, meg a szocik is így nézték, tehát elmútnyócév), de aztán! Következett a lövészárokgondolkodás csimborasszója:

    Kérdés: önnek hány forinttal csökkent a rezsije? Válasz: maga Gyurcsány aktivistája, igaz? Én: hát, fogjuk rá! Rogán: akkor ez mindent elmond, nem is kell válaszolnom, stb. Erre én megkérdeztem a frakc.vez. elvtársat, hogy tényleg ennyire nem képesek vitázni a fideszes képviselők? Ennyi? ENNYI?! De nem válaszolt, hanem ő is bement az étterembe.”

  88. ebihal szerint:

    Gordon!
    Hiányzom? Égeted te magad nélkülem is. Ugyanolyan hülye vagy mint a főnökeid,
    akik a nyilvánvaló vereséget is győzelemként akarják megetetni a néppel. Vitát,
    csak tisztességes, gondolkodó emberekkel lehet folytatni, te nem tartozol ezek
    közé.

  89. Doki szerint:

    Tarjányi László!
    Miért mindig arról a 2002-es dologról írsz?

  90. Gordon szerint:

    “Ugyanolyan hülye vagy mint a főnökeid, akik a nyilvánvaló vereséget is győzelemként akarják megetetni a néppel. ”

    Milyen vereségről beszélsz!?
    Fejtsd ki bővebben, mert én úgy emlékszem, hogy a tolvajbandátok esett pofára 2010-ben!

  91. nagyapó szerint:

    Lehet, hogy tantónéni volt aki “kötelet” kiabált (HírTV, ATV, MTV)??????

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  92. felix szerint:

    Kiakadtál szemétláda?
    Egy szavad sem volt amikor itt akasztgatott valamelyik nagypofájú.
    Jaj de nagyon kényes lettél.

  93. joságos szerint:

    Elnézést de 63 nap múlva parlamenti választások lesznek! Ez pedig azt jelenti, hogy elmúlt négy év. Az elmúlt négy év másról sem szólt mint a megelőző kormány szidásáról, hibáztatásáról. Eközben a Fidesz kormány alatt sikerült az €-t folyamatosan 280 Ft felett tartani/szombaton 314 Ft is volt/ Az üzemanyagok ára 410 Ft felett van folyamatosan! Az ÁFA 25%-ról 27%-ra lett emelve.A kérdésem ezek után a következő! Milyen sikerekről is beszélnek önök? Miközben mell döngetve harsogják, hogy csökkentették az állam adósságot Oroszországtól 3000 milliárd Ft hitelt vettek fel 30 év futam időre! Az a baj önökkel, hogy mindenkit hülyének néznek. Ez nem csak baj hanem nagyon nagy hiba is. Tudomásul kéne venni azt a tényt miszerint a másik oldalon is vannak kellően képzett szakemberek. Ez akkor is így van ha maguk ezt másképp gondolják. Ettől függetlenül komcsizzanak rendületlenül továbbra is. Szerintem a választásokat maguk /Fidesz/ fogják megnyerni. Így aztán adódik a kérdés; kit fognak okolni az előző négy év eredménytelenségéért?

  94. Tarjányi László szerint:

    Doki! A Fidesz még mindig arról a 2002-es “Nem lesz gázemelés!”-ről beszél?

  95. felix szerint:

    Tarjányi László.
    Mi mást tudna mondani?

  96. Gordon szerint:

    “Tudomásul kéne venni azt a tényt miszerint a másik oldalon is vannak kellően képzett szakemberek.” – írja jóságos.

    Kik!?
    Bokros?
    Gyurcsány?
    Lendvai?
    Tukacs?
    Nyakó?
    Az egykori mszp kormány kormányzati jósdájának egykori üzemeltetői?
    Bajnai? (aki a libákhoz se ért)
    füves Juhász?
    Pittyinger etáns?

    Vagy akik anno a Horn alatt 6 nap alatt eladták a magyar energiaszektort a külföldieknek? (a hetedik napon megpihentek).

    Phöjjj MSZP!

  97. Gordon szerint:

    “Egy szavad sem volt amikor itt akasztgatott valamelyik nagypofájú.” – mondja felix.

    Tegyük hozzá: akasztás utoljára az mszp jogelődjének regnálása alatt volt…

  98. felix szerint:

    Tegyük hozzá: akasztás utoljára az mszp jogelődjének regnálása alatt volt…
    Tegyük hozzá, hogy azok parancsára akikhez Viktor nagy kedvel dörgölődzik.

  99. joságos szerint:

    T. Gordon! Ismerve a képességeit a vitának még a gyanúját is kizárva kérdem; miért a Fidesz kormány alatt lett az € 300 Ft-nál drágább? Az üzemanyagok ára pedig 400 Ft-nál drágább? Ha figyelmesen olvasott volna akkor talán erre is reagálna. Ugyan is ezt már tegnap este is kérdeztem!

  100. felix szerint:

    Ez viszont egy megnyert ütközet.
    Gordon majd megmagyarázza.
    http://pestisracok.hu/nol-200-hektart-nyert-egy-kiiras-utan-bejegyzett-ceg/

  101. nagyapó szerint:

    joságos! Nézze meg ugyanakkor mennyi volt a zátlagbér, meg a zátlagfizetés!!! Nézze meg ugyanezeket a 3.60-as kenyér, meg a 3 Ft-os benzin idején!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  102. felix szerint:

    Hű de gyors az eszed szemétláda.
    Két hónap nem semmi.
    Gyógyszer nélkül fél év is kevés lenne.

  103. Sajtos szerint:

    Na ezt is töröld fasztarisznya 😉

  104. Sajtos szerint:

    Ahányszor törölni fogsz annyiszor váltok nevet és Ip címet!

  105. Áder szerint:

    Pl. így 🙂 buzika

Itt lehet hozzászólni !