Vadrózsából Tündérsípot

Csepel.hu

Vadrózsából Tündérsípot

A Nagy Imre ÁMK felső aulájában, az Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériában, április 15-én 15 órakor nyitották meg azt a kiállítást, amin rajzaikkal a 101 éve született Weöres Sándor emléke előtt tisztelegtek a gyerekek.

A kiállítás címéül a rendezők ezúttal, a”Vadrózsából Tündérsípot” választották, utalva a költő gyermekverseire. A felhívás elérte a célját, hiszen a kiállított versillusztrációkon „kézzel fogható” volt, a költő képi világa. Megnyitójában Körömi Gábor a Nagy Imre AMI igazgatója elmondta, hogy legtöbb rajzról,  a verset is felismerte.

”Nálunk az a szokás, hogy akinek a képét kiállítottuk, oklevelet kap ajándékba. Az természetes, hogy az ÁMK-sok pályáztak, de mellettük általános iskolák, egy szociális otthon, családok, kerületi intézmények, és óvodák küldték el a munkáikat. Vidékről visszatérő pályázóink a Szín-vonal AMI, a Balaton felvidékről, az Igazgyöngy AMI, Berettyóújfaluról küldték el értékes műveiket. Látni fogjátok, hogy nem csak öt éves, hanem kisebbek is, talán három évesek, de a 17-18 évesek, a majdnem felnőtt gyerekek is pályáztak. Ez azt jelenti, hogy Weöres Sándor nem csak a kicsiknek, hanem a fiataloknak és az idősebbeknek is szól. Amikor óvodás az ember, de talán még általános iskola alsó tagozatában is, nagyon sok verset tanul és ismer meg. Kamaszkorban valahogy ez eltörlődik, de amikor valakinek gyermeke születik, akkor „előjönnek” ezek a versek, és az óvodában, az iskolában már együtt éneklik a szülők, a gyerekeikkel.”

Körömi Gábor a Csepel.hu kérdésére még elmondta, hogy eddig vers- és meseillusztráció, hónapsoroló, és ÁMK logo tervező pályázatunk volt. Az idei felhívásunkra, több mint kétszáz munka érkezett, és ezekből közel száz darabot állítottak ki.

A kiállítás fél éven keresztül, egészen októberig látogatható.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !