Széthúzás 2014: maguknak kaparnak

Ki fizeti ki az idegenlégiót?

Csepel.info

Szabó Szabolcs idegenlégió 2014

Az Együtt-PM főként idegenlégiósokból álló csepeli csapata…

Borka Szász Tamás Oláh Lajos kampánystábjában 2014

…és Borka-Szász Tamás csepeli DK-s Oláh Lajos terézvárosi és erzsébetvárosi kampánycsapatában (ő látható az aláíró szerepében)

Csendben, de határozottan erősödik a balliberális “Összefogás” pártjai közötti széthúzás – értesült a Csepel.info. Az ok egyszerű. Lapunk úgy tudja, hogy az aktivisták szívesebben segítik saját pártjaik jelöltjeit, mint a szövetségesekét. A jelöltek is jobban megbíznak saját pártjuk aktivistáiban, mint a szövetségesek helyi segítőiben. Az pedig végképp nem segíti az egyébként is feszült helyzetet, hogy a Demokratikus Koalíció sokak szerint már a vereség utáni helyzetre, Mesterházy gyengítésére és a Jobbik erősítésére kampányol.

Hiába van az országban minden országgyűlési választókörzetnek egyetlen balliberális országgyűlési jelöltje, ha egyszer a jelöltek egymással rivalizáló pártokat képviselnek. A Csepel.info úgy tudja, hogy az aktivisták közül sokan órákat utaznak azért, hogy saját pártjuk jelöltjének kampányoljanak más választókörzetben. Emiatt aztán a dominó elv szerint indult meg az önkéntesek választókörzetek közötti vándorlása és egymás utálása. Informátorunk szerint ez az ingázás MSZP-nél kevésbé, Gyurcsány és Bajnai pártjainál nagyon jelentős.

Főként a DK-nak és az Együtt-PM-nek segít idegenlégió

Szabó Szabolcsot, az “Összefogás” közös csepeli jelöltjét saját bevallása szerint csak 2012-ben kezdte el érdekelni a politika. Nem csoda, hogy teljesen ismeretlenként kezdte politikusi pályáját. Mégis, kezdettől fogva jelentős létszámú kampánycsapat segíti, főként hétvégente. Talán neki vagy Bajnai Gordonnak volt akkora hatása, hogy éppen Csepelen pattantak elő a semmiből a szabadidejüket feláldozó hívek ilyen nagy létszámban?

Karácsony Gergely idegenlégió

Karácsony Gergely és csapata – itt is játszik az idegenlégió

Lapunk informátora szerint egyáltalán nem. Forrásunk szerint az Együtt-PM és a DK aktivistái átjárnak oda, ahol a jelöltjeik indulnak.

– Bárhol jelennek meg a balliberális pártok kampánycsapatai, mindenhol fotózzák magukat meg egymást.  Látszólag érthetetlenül sok kép van a kampánycsapatok tagjairól, mindegy, hogy MSZP-s, DK-s vagy Együtt-PM-es a jelölt. Ha a Facebook-ot megnézi valaki, pont ezt látja. Ennek két oka van. Az egyik, hogy folyamatosan dokumentálnak, ki mikor és hol volt ott. A másik, hogy ha már ennyit fotózzák egymást, legalább kiteszik a Facebookra, hogy legyen látszólagos értelme. Lássa mindenki, hogy mennyien és kik voltak jelen. Ennek ugyanis később, az őszi választásoknál – a fizetésnél – jelentősége lesz.  A Csepelen és Soroksáron induló Szabó Szabolcs kampánycsapatának többsége sem idevalósi. Esetenként egészen messziről jönnek neki segíteni, és ezért akár órákat is utaznak. Olyanról is hallottam – igaz, nem Csepelen – aki alkalmanként két órát utazik azért, hogy a saját pártjelöltjének kampányoljon egy másik választókörzetben – állítja informátorunk.

“Nyomik és szocik” a kampány kezdetén Csepelen

Forrásunk szerint az MSZP annyiban tér el ettől, hogy több helyen van saját jelölt, nagyobb a párttagság, és jobban tudnak az önkormányzati választásra figyelni.

– Bármi lesz az áprilisi választások eredménye, a talpasok többségét csak ősszel lehet “kifizetni”. Ez hagyományosan képviselői, bizottsági tagságokkal, egyéb munkahelyekkel, pozíciókkal, vállalkozói szerződésekkel megy. Csepelen az utóbbi volt piszkosul erős. Ezért maradt az MSZP derékhada itt, helyben. Ez azonban nem azt jelenti azt, hogy megszakadnak a munkától. Így történhetett meg a szégyen, hogy egy február 20-i “nagygyűlésen” a Királyerdei Művelődési Ház 350 fős teremében az aktivistákon kívül egy résztvevő beszámolója szerint mindössze 27 érdeklődő jelent meg. Ez nem lehet véletlen. Azt mutatja, hogy a jelölt beágyazottsága kicsi, és a helyi MSZP-szervezet nem gyúrt rá a rendezvényre – hangsúlyozza informátorunk. (A csepeli MSZP és Együtt-PM közötti ellentétről itt írtunk korábban.)

Gyurcsányékkal a legnehezebb

Ahol nem MSZP-s a jelölt, azért nehéz a szocialistáknak másokkal együtt dolgozni, mert amennyivel segítik a másik párt jelöltjét, annyival erősítik is. Márpedig Szabó Szabolcs, az Együtt-PM csepeli jelöltje tipikus önkormányzati programmal kampányol már most, az országgyűlési választáson. Mégis, ki akar egy ekkora, markát nyújtogató siserehadat látni ősszel, mint amekkora a kampánycsapata? Nyilván senki. De az Együtt-PM még a kisebbik gond az MSZP számára – állítja forrásunk.

– Akinek Gyurcsány a szövetségese, annak ellenség sem kell. A kommunikációban egyelőre ő a legerősebb, legharsányabb, és folyamatosan a Jobbiknak meg a Fidesznek ad fel labdát. Mivel radikális stílusban hergeli a hallgatóságát, – és mert piszkosul rászerveznek a fórumaira – őt mindig tömegek fogadják. Úgy tudom, rendesen utaztatják is a népet az ilyen fórumokra a DK-sok. Ezek után pedig folyamatosan azzal hencegnek, hogy ahol a DK van, ott tömeg is van (ha meg más, akkor nincs). Amikor azonban jobban megnézzük, Gyurcsány csak olyannal kampányol, amivel a liberális értelmiség magjának üzen. Az ő kampánytémáival nem lehet nyerni, és leginkább a Jobbiknak jók. Mintha nem is a mostani választásokon akarna nyerni, hanem egy erős Jobbikot szeretne egy gyenge Fidesz kormány mögött látni 2014-től. Kétségtelen, hogy személyesen az ő ambícióinak éppen úgy nem lenne jó Mesterházy Attila győzelme, mint egy kis számú Jobbik frakció. Egy szocialista ismerősöm egyenesen azt állította erről, hogy azon sem csodálkozna, ha a DK-sok a nem Gyurcsány-párti jelöltek körzeteiben átszavaznának a Jobbikra – húzta alá informátorunk.

Csepel.info

20 hozzászólás “Széthúzás 2014: maguknak kaparnak” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    És még:
    Nem kell nyugdíjemelés, mert akkor a nyugdíjasok jobban és tovább élnek!
    Nem kell sok gyerek se, mert akkor óvodákat, bölcsődéket kell majd építeni, felújítani és azon nem lehet hasznot realizálni, ide a Kóka féle sztráda programot!
    Nem kell államkötvény, helyette itt az IMF kölcsön, hát szegénykének is élni kell valamiből (meg nekünk is)!
    Nem kell a magyar kis- és középvállalkozók megsegítése olcsó kölcsönökkel, hanem inkább a deviza alapú kölcsönöket ajánlunk, hagy pörögjön fel a fogyasztás!

    Szóval lehet gondolkodni, ezt szeretnénk?!
    EGYÜTT MONDJUNK IGENT A Fidesz-KDNP-re!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  2. grün szerint:

    “Nem kell nyugdíjemelés, mert akkor a nyugdíjasok jobban és tovább élnek!”

    https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/294255_546413602063537_1265212600_n.jpg

  3. "?!" szerint:

    Nagyon csepeli aktualitású kérdés a fenti bejegyzés alcíme, miszerint “Ki fizeti ki az idegenlégiót?”

    A csepeli önkormányzatnál ugyanis már egy egész hadseregnyi máshonnan importált ingyenélő idegenlégióst alkalmaznak önkormányzati közpénzekből!

    Ahová néz az ember a csepeli önkormányzatnál, szinte minden meghatározó poszton olyan importált idegenlégiósokat lát akik GPS nélkül ide sem találnának, és innen haza sem találnának!
    (Ennek a helyzetnek a következménye például, hogy II. Rákóczi Ferenc út és a Kossuth Lajos utca között, a Szent Imre tér északi oldalától a Sétáló utcáig terjedő területre vonatkozó projektet “Csepel Déli Lakóközpontja” néven futtatják, holott minden csepeli tudja, hogy ez városrész Csepel lakott területének az északi részén található, és a legtöbb csepeli lakótelep ettől délebbre fekszik!)

    Különösen remek példája az importált narancsosnak, a korábban soha nem látott létszámú polgármesteri kabinet és piáros társaság, akik a polgármester dilettáns és Csepel számára értéktelen tevékenysége körüli folyamatos ködösítést végzik!

    A csepeli narancsosoknak csak akkor lesz erkölcsi alapjuk azt firtatni, hogy más pártok választási kampányában “Ki fizeti ki az idegenlégiót?”, ha majd eltávolítják a csepeli önkormányzattól az ide csődített sok ingyenélő importált narancsost idegenlégióst!

  4. "?!" szerint:

    A 12:20-as hozzászólásom kiegészítéseként ide kívánkozik Márai Sándortól az alábbi nagyon találó és érvényes idézet:

    „Ha a kommunisták egyszer eltakarodnak sunyi negyed művelt kapzsi és kultúra ellenes parasztok kezén marad az ország.”

  5. Szabó Szabolcs szerint:

    Tisztelt Szerkesztők!

    Gratulálok a szerzőnek. Ennyi valótlanságot összehordani egy tárcában tényleg nagy teljesítmény. Azért köszönöm, hogy foglalkoztak velünk, megtiszteltek vele.

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs

    ui: Egy Fideszesnek nyilván nehéz elhinni, de mi mind ingyen dolgozunk. Ez is azt mutatja, hogy egészen másféle stílusú politizálást kívánunk meghonosítani ebben az országban.

  6. bolemann szerint:

    Nem tudom ki hányta ide ezt a posztot, de nagy köpedék az biztos.
    A Szabolcs kampánycsapata csupa csepeli és soroksári aktivistából áll, akik önként és teljesen önzetlenül végzik munkájukat. És hogy mi motiválja őket? Az hogy a ti aljas, hazug bandátoktól megszabaduljanak.
    Informátorotoktól, na persze. Úgy látom teli a gatyátok.

  7. Balos szerint:

    Kedves Szabolcs, a szocialisták biztosan örülnek ennek a kijelentésnek. Biztos vissza is mondják majd a választások után, ha az őszi választásokról lesz szó.

    Bolemann, én a volt LMP-sen kívül nem láttam ott csepelit.

  8. Öreg nyugger szerint:

    “Demokratikus Koalíció sokak szerint már a vereség utáni helyzetre, Mesterházy gyengítésére és a Jobbik erősítésére kampányol.” Csatlakozom a képviselő jelöltünk véleményéhez, megtoldva azzalhogy ekkora baromságot, mint amit itt idéztem még a legnagyobb politikai analfabéta sem hisz el! A DK ugyan miért erősítené a Jobbikot, mondjatok már valami elfogadható érvet emellett! Talán valami jelét észleltétek, hogy Vadai Ágnes beleszeretett vóna ,Vona Gáborba? Vagy mondjatok már valamit, a puszta hablatyon túl (Megjegyzem: ha ezért nem kapok egy becsületsértési pert a nyakamba, Vadaitól, akkor 1. szerencsém van, 2. mérhetetlenül toleráns!) Adjátok át üdvözletemet Háry Jánosnak!

  9. Öreg nyugger szerint:

    Balos szerint: 2014. március 03., hétfő – 17:08. A volt LMP-seken kívül nem látott csepelit:
    Ja, ha csak az csepeli akit balos meg tud jegyezni, akkor igaza van. Nem voltam LMP-s 1994 óta csepeli vagyok, ott voltam! Ennyit állításod igazságáról!

  10. Bugi szerint:

    Gyurcsányék meg Vonáék kapcsolata olyan, mint anno TGM meg Csurka kapcsolata volt. Egyik sem létezhetett a másik nélkül. Annyi biztos, hogy Gyurcsánynak kell a Jobbik, hogy szélsőjobbal riogasson.

  11. Öreg nyugger szerint:

    Hát a cikkíró vélhetően a vágyálmait vetíti papírra: “Ohh bár olyan kampányt tudnánk csinálni, mi Jobbik, mint Gyurcsány”
    Hát igen: 2010-ben, “történelmi vereségünk” idején 3 jelölt jutott a második fordulóba a gyöngyösi országgyűlési választókerületben: Egy Fideszes, egy MSzP támogatással induló, formálisan független szakpolitikus, aki 3. ciklusának vágott volna neki, és a táj nagy szülötte: Vona Gábor. Udyan a szocialista jelölt veszített a Fidesszel szemben, de úgy elverte Vonát, mint a kétfenekű dobot! Lehetett ott Magyar Gárda, Gyöngyöspata, mindegy volt! Remélem a jó hagyományok folytatódnak majd Gyöngyösön!

  12. bolemann szerint:

    “Balos”!
    Én személyesen ismerem azt a 40-50 csepeli, soroksári aktivistát akik a Szabi kampányát segítik. Te pedig, állításod szerint, személyesen ismersz kb. 80 000 csepeli, soroksári lakost.
    Szerinted kettőnk közül ki hazudik?

  13. nagyapó szerint:

    Szabó Szabolcs! Milyen “másféle stílusú politizálást” kívánnak megvalósítani? Az éhségmenet politikusaival? Simonnal, Józsával, Szekeressel, Gyurcsán(i)val, Fodorral?
    Nehéz lesz a 2/3-dal elhitetni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  14. Öreg nyugger szerint:

    nagyapó szerint: 2014. március 03., hétfő – 20:02 Kedves nagyapó! Olyan politizálást szeretnénk megvalósítani, amely után nem az jelenik meg Csepel egyik vezető politikusáról, amelynek az a címe:” Ilyen buta szovjet ember nincs is!” ( Index 2013 dec. 6 Szily) Ezt írta Németh Szilárdról a baloldali elfogultsággal nehezen vádolható Index. Ebben az esetben nem az öltözködés volt a kifogás tárgya, mint anno Heller Ágnes esetében, hanem a butasága, a tájékozatlansága, a bolsevik párt tagjától elvárt primitív, de egy európai politikustól ritka butának tűnő válaszai miatt!
    Ceterum censeo: Az átlag fideszes vagy ostoba, vagy úgy tesz….

  15. Öreg nyugger szerint:

    Kedves Nagyapó! Olyan politizálást szeretnénk, ahol mind a Te zárómondatod, mind az enyém ki van zárva, mert tiszteljük a másik nézeteit, mert minden pártból kilökődnek a korruptak, ami pl. Pokorny Zoltán vágyálma is! Na de ez csak vágyálmom, mint ahogy az a válaszodból majd, majd világosan ki fog derülni…

  16. Bugi szerint:

    Nem értem miért ugrál minden kommancs, mint a mérgezett egér azért, mert a csepeli Együtt-PM képtelen csepeli kampánycsapattal dolgozni. Mindenki tudja, hogy ez így van. A csepeli szockók meg közben otthon jókat röhögnek a markukba 😀

  17. felix szerint:

    Bugi.
    Ti csináltátok a választó körzeteket és meg sem tudod, hogy már nincs már csepeli PM DK, Fidesz. Meg eszed sem.

  18. törpilla szerint:

    Nem csoda, hogy a csepel.info ekézi az Együtt-PM kampánycsapatát és idegenlégiósokról ír. Ha jól megnézte valaki az elmúlt két szombat fideszes felhozatalát, láthatta, hogy gyakorlatilag csak a képviselő-testület tagjait voltak képesek felvonultatni, meg bizottsági tagot. Ráadásul én is találkoztam olyan fideszes ajánlásgyűjtővel, aki az ötödik kerületből jött, arról nem is beszélve, hogy ők még pénzt is fizettek a gyűjtésért.

    Szóval van mitől tartaniuk, mert ez az ellenzéki csapat aktivitásban simán lemossa őket a pályáról, ráadásul mindenki ingyen dolgozik, nem fizetett pártkatonák, mint a Fidesznél. Az már csak a hab a tortán, hogy 10 felett volt a DK-s és MSZP-s aktivisták száma is a piacnál, így az egész poszt teljesen hiteltelen.

    Arról meg, hogy majd ezeket az embereket ki kell fizetni az önkormányzati választáson, csak annyit, hogy Németh Szilárd épp ma szavaztatott meg a kabinetjébe még egy főt a testülettel, lassan már egy századnyi ember fog dolgozni nála. És arról is hallottam, hogy állítólag rokona az a szobrász, aki már több esetben is csepeli közpénzből készített alkotásokat az ország több pontján. Erről ennyit.

    Szánalmasak a Fidesz ilyen támadásai.

  19. nagyapó szerint:

    Gyurcsány(i) színes egyéniség, minimum kettő, de inkább több. Érdemes figyelni amint beszél. Gesztikulál, rikácsol, mint Führer, de nem ez a lényeg, hanem a szeme. Ugrál, figyel, figyeli a hatást. Figyel és a hatástól függően változtat. Ezért van, hogy naponta változtatja “nézetét” azt, ami nincs neki. Így jönnek elő a “szoktam bérmálkozni”, zsidóknak a Megváltóról szónokolni, arab terroristáknak nevezni szaúdi focistákat, meg a többi.
    Politikusként rendkívül álnok l. (gy.k. lásd) Medgyessy, akit alattomos módon megpuccsolt. Jelenleg nem lehetett vezető, ezért háttérjátszmába kezdett. Az öszödi kiszivárogtatás után ügyesen kiszivárogtatta a Simon ügyet. Már előtte figyelmeztette a szocikat a pártpénzek eredetéről. Bejött, de miért? Egyszerű. Tudja vele nehéz nyerni, mert a 2/3 is neki köszönhetjük. Azonban ápr. 7.én, amennyiben nyer a polgári oldal, lehet bűnbaknak tenni, a másodszor is vesztes, Mesterházyt, “íme nélkülem nincs baloldal!”. Ezért dobta be a homokosok témáját, amitől a szociknak is feláll a szőr a hátukon és még várhatunk újabbakat.
    Ögyes, és vannak akik hisznek neki.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  20. Etikus szerint:

    Tényleg nem lehet megunni, elfelejteni? Jóérzésű embernél szerintem már régen megtörtént.

Itt lehet hozzászólni !