“Nyomik” – állítólag így hívják Csepelen a bajnaistákat

Gyurcsányék jelöltje csak az Együtt-PM-MSZP ellenfele lesz

Csepel.info

Képek a Magyar Szolidaritás Mozgalom csepeli és soroksári csoportjának Facebook-oldaláról: a piros kabátos “szocik” beszélgetnek, a fehér pólós és civil ruhás “nyomik” meg dolgoznak

Továbbra sem csitul a csepeli MSZP-n belüli ellenérzés az Együtt-PM aktivistáival szemben. Hatalmas a sértődés, nagy a fullánk, ami bennük maradt amiatt, hogy Bajnai pártja adja a csepeli jelöltet. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt-PM jelöltje semmilyen politikai vagy társadalmi munkát sem végzett 2012 előtt, miközben az MSZP-s kampánycsapat minden egyes tagja legkevesebb is hat-nyolc éve dolgozik a pártnak, fordítja erre a szabadidejét. Nem csoda, hogy ezért mindenki úgy érzi, hogy egytől egyig jobban megérdemelnék a jelöltséget, csak Mesterházyék kibabráltak velük – állítja a Csepel.info szocialista forrása.

Informátorunk szerint a csepeli szocialisták között van, aki a nyomorékokra utaló “nyomiknak” nevezte az Együtt-PM aktivistáit, akik hónapok óta toporognak folyamatosan az utcákon, tereken, szórólapokat osztogatva. És ez még csak egy finomabb minősítés volt. Annyi bizonyos, hogy árulkodóak azok a Facebook-ra kitett fotók is, melyeken a csepeli MSZP-sek ott vannak ugyan az egyik utcai akción, de nem dolgoznak semmit, csak beszélgetnek egymás között, és lenéző pillantásokat vetnek az Együtt-PM aktivistáira.

A “nyomik” dolgoznak, a szocik meg nézik

“Odaállt mellénk az MSZP-ből néhány aktivista. Adtam nekik szórólapot, de ők nem osztották. Csak annyi volt a hozzáfűzni valójuk, hogy ők most nem hoztak saját szórólapot. Szóval, úgy álltak a munkához, hogy más is hozzáférjen. Szóval, ez ilyen összefogás!” – kommentálta a Facebook-on az egyik bajnaista önkéntes a csepeli MSZP-sek megjelenését a “közös” utcai szórólap-osztogatáson még október végén.

– Amikor azt hallom, hogy mekkora konfliktus van a baloldali pártok között, nekem még csak nem is a Gyurcsányék jutnak eszembe, akik a választási szövetségből való kirúgásuk óta adják vissza a kölcsönt. Szemétség volt, ahogy Mesterházy meg Bajnai Gyurcsányékat lapátra tették, de amit ő művel azóta, például az október 23-i tüntetésen üvöltöző bérenceivel, szintén a legalja. Azt ugyanis az olyan vén rókák, akik a politikában évtizedeket dolgoztak, pontosan tudják, hogy Mesterházy október 23-i beszédének megzavarása szándékos volt. A médiában ugyanakkor az már hétpecsétes titok, hogy mekkora sértődés, irigykedés és féltékenység van az MSZP és az Együtt-PM kampánycsapatai között – fejtette ki lapunk szocialista forrása, aki korábban az MSZP aktivistájaként dolgozott.

– Információim szerint előfordult, hogy a szocik közül valaki csak a nyomorékokra utaló “nyomiknak” nevezte az Együtt-PM aktivistáit, és ez még csak egy finomabb, de mindent kifejező megfogalmazás a sok közül. Mindenki tudja ugyanis, hogy csak azoknak van valós esélyük az önkormányzati választásokon jelöltté válni, akik aktívan részt vesznek az országgyűlési választási kampányban. Na most, itt vannak ezek a bajnaista emberkék, akik hónapok óta toporognak hidegben-melegben az utcákon mindenféle aláírás-gyűjtéses adatbázist építve meg szórólapozva. Egyrészt szép lassan begyűjtik az MSZP-s adatbázis embereit, így Gyurcsányék, Bajnaiék és Mesterházyék adatbázisai gyakorlatilag ugyanazokat a neveket tartalmazzák. Ez konkurencia, amit senki sem szeret. Másrészt pedig, mivel dolgoznak, ki is kell fizetni őket, ami nyilván az MSZP-s önkormányzati keretet fogja szűkíteni. Az MSZP-s politikusok bőrére megy a játék. Harmadrészt pedig a bajnaisták közül sokan Szabó Szabolcshoz hasonlóan semmit nem csináltak korábban, míg az MSZP-sek minimum hat-nyolc éve fordítják a szabadidejüket a pártmunkára, amiért elvárják az ellentételezést. Innen már csak össze kell rakni a kockákat, miért van ilyen belső feszültség a kampánycsapatokban – hangsúlyozta forrásunk.

Borka-Szász Tamás Szabó Szabolcs ellenfele lesz

Forrásunk szerint a gyurcsányista Borka-Szász Tamás, akit a Demokratikus Koalíció indítana Csepelen, komoly ellenfél lehet az országgyűlési választásokon, de nem a fideszes Németh Szilárdra, hanem az MSZP-Együtt-PM-es Szabó Szabolcsra nézve.

– Legyünk őszinték. A balliberális összefogás alfája és omegája volt, hogy új szavazókat kell megszólítani, olyanokat, akiknek Gyurcsányékból-Orbánékból elegük lett. Ebből lett egy balliberális polgárháború a baloldalon, ahol Gyurcsány kiválóan manőverezik, ekézi szét a lomhább MSZP-Együtt-PM-et. Például sokáig a Bajnai-párt adta a legradikálisabb baloldali csoportot, akik betörtek önkormányzatokba, a Fidesz-székházba, letörték, labdáztak Orbán szoborfejével, és így tovább. De ezt a politikai térfelet Gyurcsányék el  fogják foglalni, ráadásul mindezt szinte már elegánsan csinálják, nem úgy mint Bajnaiék. Szinén jobb, ötletesebb a DK a politikai marketingben. Gyurcsány a legjobb taktikus a magyar politikában, aki valaha élt, és egyben a legrosszabb stratéga is, mert a taktikát mindig a stratégia elé helyezte. Ezért van az, hogy kiutálták mindenhonnan, de mégis frappáns megnyilvánulásai vannak – állítja forrásunk.

Borka-Szász Tamás Facebook-képe – nem baráti a mosoly a baloldalon

– A Demokratikus Koalíció minden erejét arra tette fel, hogy átlépje a bejutási küszöböt, és ezzel a pszichikai ténnyel még több, korábban vonakodó, de tőzsgyökeres balliberális szavazót tudjon magukhoz fordítani. Ennek köszönhető, hogy az MSZP-Együtt-PM már nem a bizonytalan választók megszólítását próbálja elérni, hanem a saját szavazóikat próbálják megtartani. A már meglévő, a Fideszénél kisebb választói torta szeletelgetése, pofára csapkodása folyik. Így a DK jelöltállításai sem azért vannak, hogy nyerési esélyük legyenek, hanem azért, hogy gyengítsék az MSZP-Együtt-PM jelöltjeit, zsarolják őket. És bizony ebben a minimum kétpólusú MSZP-Együtt-PM nem tud jó ellenfele lenni a monolit Gyurcsány-pártnak. Azt is tudni kell, hogy amennyiben idejönne egy balliberális arkangyal, és létrejönne a teljes összefogás, Gyurcsány azt is szétverné. Addig verekedne, amíg nem ő lenne ismét az első ember a baloldalon. Ő olyan mint egy kakukkfióka, hosszú távon mindig minden riválisát kilöki a fészekből – állítja forrásunk.

– Még Csepelen is vannak, akik úgy gondolják az MSZP-ben, hogy jobb lenne kikapcsolni Gyurcsányékat, és inkább a Borka-Szász Tamást megtenni parlamenti jelöltnek. Ő legalább régen benne van a politikában, sokáig volt MSZP-s frakcióvezető, no meg a csepeli DK-ban tömörülnek a Szenteczky János MSZP-s pártelnök által kirúgdosott volt MSZP-s “elvtársak”. Mindent összetéve, Borka-Szász Tamás nem Németh Szilárd ellenfele lesz a 2014-es választásokon, hanem Szabó Szabolcsé, és ezzel a balliberálisok egymás ellen is fognak itt küzdeni – fejtette ki informátorunk, aki szerint a teljes baloldali összefogásra a sértettségek és a hatalommegosztás bonyolultsága miatt nincs reális esély.

Csepel.info

26 hozzászólás ““Nyomik” – állítólag így hívják Csepelen a bajnaistákat” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Megalakítja a Vének Tanácsát az MSZP

    Az MSZP szerint roszzul kezelték a bajai videó ügyét, és ez nem történt volna meg, ha nagyobb a tapasztalatuk, ezért egy elnöki tanácsadó testületet állítanak föl korábbi meghatározó szocialistákból.
    Átalakult az MSZP kommunikációs vezetése a bajai videó ügye után – írja az Index.hu. a párt szóvivője továbbra is Kormos Kata és Török Zsolt lesz. A tanácsadók között említik Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnököket is, valamint Földes Györgyöt, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.

    Mesterházy Attila ennél egy jóval szélesebb körből kér fel korábbi meghatározó szocialista figurákat a Vének Tanácsába.

    A felkért szakértők között van Tóth Károly, aki korábban nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozott, és

    Podolák György

    egykori frakcióvezető-helyettes, aki a parlament Gazdasági és Informatikai Bizottságát, valamint annak energetikai albizottságát vezette.

    Rajtuk kívül még felkérést kap a Vének Tanácsába…………………..

  2. Etikus szerint:

    Képek láttán a hatvanas éveket is idézhetné, de akkor a rendőrségnek már közbe kellett lépnie, miután hárman v. annál többen voltak X területen.

  3. ... Grün szerint:

    Etikus!
    Én is emlékszek rá!
    Volt hogy egész villamos utazóközönségét bevitték!
    A szentmisén résztvevőket (hívő/m2) nem is említeném! 😛 😀

  4. Bobek szerint:

    Thürmer elvtárs már szart sem ér?
    Az egyetlen hiteles balos jelölt!

  5. Etikus szerint:

    Még szerencse, hogy ahova jártam, járok, nos arra nem jár(t) villamos.

  6. Gordon szerint:

    Én a fotók alapján úgy látom, hogy az etánsak jobbára egymást győzködik és nem a járókelőkkel beszélnek.

    A lakosság mérsékelt lelkesedéssel fogadj az újabb és újabb álbaloldali pártokat.

  7. kukac szerint:

    Soká éljen minden csepeli Nyomi!

  8. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Admin!

    Köszönöm, hogy foglalkoznak velünk. Úgy látszik elértük a FIDESZ ingerküszöbét. Informátoraink jelezték, hogy számíthatunk ilyen provokációkra. Természetesen nincs semmiféle konfliktus az Együtt 2014-PM és az MSZP helyi szervezetei között.

    Együtt le fogjuk győzni a FIDESZ-t is, meg Németh Szilárdot is. 🙂

    További szép napot!

    Szabó Szabolcs

  9. ... Grün szerint:

    “Sosem találná ki, mire kapott 200 milliót Rogán kerülete
    Három és fél milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta. A belvárosi tanyaprogram összesen 226 millióból gazdálkodhat.”
    .
    Rozzant Anti belvárosi birkaterelgető négy évente meghajtja a nyáját! 😛 😀
    .
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/sosem_talalna_ki_mire_kapott_200_milliot_rogan_kerulete.568837.html

  10. felix szerint:

    Állítólag arra számítanak, hogy Rogán 2014-ben, nagyot fog tanyázni.

  11. Bugi szerint:

    Ha Csepelen nem nyernek a kommunisták, a Fidesznek jó eséllyel megint kétharmada lesz. Úgyhogy Szabó elvtárs, ahhoz is nagynak kell lenni, hogy veszítsenek. De Borka-Szász elvtárssal erre is van esély. 😉

  12. krapulaxxx szerint:

    vén kommunisták tanácsa, tisztára mint a kádár rendszerben…

  13. szigetország szerint:

    off:

    Jasszer Arafatot minden bizonnyal megmérgezték 2004-ben — közölték azok a svájci igazságügyi orvos szakértők, akik a palesztin elnök exhumált holttestét megvizsgálták. A hírt pár perce tették közzé nyugati hírügynökségek.

  14. Nagyapó szerint:

    Ej-ej. Idióta Dr. grün t.t. szokása szerint mindenbe beleszól, pedig jó lenne, ha csak ahhoz szólna, amihez ért. Például az ikes igékhez:”Én is emlékszek rá!” (szerda – 13:13).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. ... Grün szerint:

    Vén Hülye!
    Úgy emlékezek ezt a csörtét már többször megvívtuk, minek vívódnák veled!
    Nekem sincs a Te nyelvhasználatoddal bajom, de állítólag jól forgatod! 😛 😀

  16. Öreg nyugger szerint:

    Fején találta a szöget aki “nyomik” -nak, nyomorultaknak nevezett bennünket, Az Együtt 2014 Csepel-Soroksár választó kerület aktivistáit, mert mindnyájan magyar munkavállalók, munkát keresők, vagy nyugdíjasok vagyunk. Nyomorék azonban egy sincs köztünk! Egyike legjobb harcostársainknak, egyik legaktívabb aktivistánk – mellesleg az egyik körzeti csoportunk vezetője. azonban mozgáskorlátozott, így tevékenysége során kénytelen kerekes széket használni! Szerintem, ép erkölcsű embernek nem juthat eszébe, hogy ez legyen a névadás szempontja!
    Igen, mi leszünk a nyomik, akik “kinyomik”, (kinyomják, kilökik a szimbolikus politizálást is bután művelő, jelenlegi képviselőket!

  17. Éva szerint:

    Ha a balosok egymásról így beszélnek (egymás “nyomi”-zása), akkor mire számíthat a nép?

    Tudjuk: semmi jóra…

  18. Éva szerint:

    “Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai Vásárcsarnokot (1054 Budapest, Hold utca 13.), ahol termelői, tanyai áruk megjelenésének adnánk helyet. Ezzel elősegítenénk, hogy a termelők egyre nagyobb számban jelenhessenek meg a fővárosi piacon, a budapesti lakosság friss élelmiszerrel történő ellátását, és azt, hogy a minőségi magyar árut színvonalas környezetben vásárolhassák meg a helyiek.”

    “Az épület alapos korszerűsítést igényel, ezért pályáztunk a Tanyaprogramon, az elnyert összegeket teljes mértékben a felújítására fordítjuk. A támogatásból kialakítanánk a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnénk a gázt, korszerűsítenénk a fűtést és az elektromos hálózatot, valamint akadálymentessé tennénk a csarnok egész területét” – írták.

    A közlemény szerint “a vásárcsarnok felújítása után a vidéki termelők a csarnok földszintjén árulhatják majd termékeiket, a galérián pedig – nyugat-európai mintára – kisebb éttermek, büfék várnák a vásárlókat. Ezzel lehetőség nyílna a tanyasi termelők számára, hogy nálunk árusíthassanak, a fővárosban élők és a kerületi lakosok pedig olyan termékekhez juthatnak hozzá, melyet nyugodt szívvel fogyaszthatnak”. ”

    http://www.vg.hu/gazdasag/onkormanyzatok/budapest-belvarosa-kapta-a-legtobb-tanyafejlesztesi-tamogatast-415353

  19. VENCEREMOS szerint:

    Takács Krisztián még nincs sitten? Vagy csak kimenőt kapott?

  20. Gordon szerint:

    Vicces ez a sok haszonleső balliberó párt, ami a választásra alakult. Egymást is félrelökik, hogy mézhez jussanak a képzeletbeli bödönből.

  21. felix szerint:

    Gordon!
    Te ne dumálj! Te sem vagy méztermelő, ezért nyalod a másét.

  22. Nagyapó szerint:

    Érdemes elgondolkodni a következőkön.
    A pártok ideológiai felállása:
    Konzervatív – KDNP;
    jobbközép – Fidesz, Jobbik;
    balközép – MSZP;
    bal – Munkáspárt.
    A pártok gazdasági felállása :
    Szegények képviselője – KDNP, Munkáspárt;
    polgárok képviselője – Fidesz, Jobbik;
    tőkések, bankárok képviselője MSZP;
    fináncoligarchia, multik képviselője – Bajnai és köre (volt SZDSZ).
    Ennek fényében érdemes néhány dolgot meggondolni (1/2eszű1/2x, csecsemő béka, Katka kíméljenek).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. felix szerint:

    Szemétláda!
    Józanul majd írj egy másik másik felosztást!

  24. […] A csepeli szocialisták lenyelték a békát. Amikor elkezdtek Szabó kampánycsapatával együttműködni, a sértődés miatt nehezen indult a közös munka. Jól mutatja ezt Szabó egyik aktivistájának panasza: […]

Itt lehet hozzászólni !