Ételosztás: ezer adag fogyott pénteken

Csepel.hu

Rizses húst, kovászos uborkát és forró teát szolgáltak fel a rászorulóknak a pénteki ételosztáson a Kossuth Lajos utca és a Völgy utca sarkán lévő parkolóban felállított sátorban. Az Ökumenikus Segélyszervezet ingyen ebédjét ezúttal a Vodafone cég finanszírozta.

Az eseményen többek között D. Tóth Kriszta és testvére, D. Tóth András televíziós riporterek is közreműködtek az ételosztásban.

Ez volt a harmadik nap, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai meleg ételt kínáltak Csepelen. Ezúttal összesen ezer adag ebédet porcióztak ki, amely nem sokkal délután egy óra előtt el is fogyott. A rászorulók folyamatosan érkeztek a sátorhoz. Megint feltűntek azok az ismerős arcok, akikkel korábban is találkoztunk, de olyanok is voltak, akik először jöttek el ebédelni. A visszatérő vendégek között újra találkoztunk azzal a szemüveges férfival, akiről korábbi tudósításunkban is beszámoltunk. Elégedetten nyugtázta, hogy hála a jó tájékoztatásnak és a sorstársai közötti hatékony hírcserének, a rászorulók pontosan tudják, hol osztanak meleg ételt a fővárosban és mi a menü aznap. Jó étvágyának titkát abban látta, hogy üres gyomorral kell érkezni és az újabb adag étel elfogyasztása előtt rövid szünetet érdemes tartani. Véleményét mások is osztották, ezért jó néhányan kétszer álltak sorba az ebédért.

D. Tóth Krisztát nemcsak a televízióból ismerik a rászorulók, hanem más alkalmakról is, amikor szintén porciózta már a fogásokat a tányérokba. „Hét éve vagyok kapcsolatban az Ökumenikus Segélyszervezettel, s telenként rendszeresen részt veszek az ételosztásban. Az év többi részében erőmhöz mérten szintén segítek a szervezetnek és a rászorulóknak a tesómmal együtt” – mondta D. Tóth Kriszta.

Szombattól három napon át új helyszínen osztanak meleg ételt az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei Budapesten. Az új cím: IX. kerület, Vágóhíd utca 13. szám melletti parkoló, vagyis a Lurdy Ház tőszomszédsága.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Ételosztás: ezer adag fogyott pénteken” bejegyzésre

  1. Perspektíva? szerint:

    Csak gratulálni lehet a D. Tóth testvérek “felemelkedő” nemes cselekedeteikért. Sokan kezdték hasonlóan, s ma már befutott gazdag politikusokká lettek.

Itt lehet hozzászólni !