Meghívó – Posztógyári Tanuszoda ünnepélyes átadása

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Posztógyári Tanuszoda ünnepélyes átadására.

  • Időpont: 2013. november 28. (csütörtök) 9.30 óra
  • Helyszín: Tanműhely köz 2.

Forrás: Csepel.hu

34 hozzászólás “Meghívó – Posztógyári Tanuszoda ünnepélyes átadása” bejegyzésre

  1. Ella szerint:

    Még egy uszoda, na tessék! Túlteljesítettétek a tervet fiúk!

  2. Morgit szerint:

    adjuk át még1x és rögtön 3 is lesz 🙂

  3. großmutter szerint:

    A régi szép idők… A fiam is ide járt annak idején, a “jó öreg” Tibi bácsihoz. Szívesen látnám őt viszont, ha jól tudom még mindig oktat.

  4. helyi szerint:

    szerencsére már nem a tanuszodában!

  5. großmutter szerint:

    Lehet, hogy szigorú volt, de nem véletlen úszik versenyszerűen a fiam, kiemelkedő eredményekkel.

  6. rendes szerint:

    Öt éve még ott volt Tibi bácsi. SEMMIT nem csináltak a gyerekek, diderektek a vízben csak fölényeskedett és ordibált velük. A fél órából kb. 15 percig “magyarázta” hogyan kell úszni, kb. egy perc alatt két hosszt (2×5 m) úsztak, utána 10 percig szidta őket, hogy milyen bénák és ügyetlenek, a végén két percet játszhattak. Sok kicsi sírt utána.

    Szülőként volt szerencsém ezt nemegyszer végignézni.

    A vén szenilis, frusztrált fasz remélem nyugdíjba ment már.

  7. großmutter szerint:

    Sajnálom, hogy sokan ilyen rossz véleménnyel vannak róla. Lehet, hogy ahogy öregedett, úgy változott. Az biztos, hogy a fiamat ő tanította annak idején és én teljes mértéken meg voltam vele elégedve. Sokat köszönhetünk neki.

  8. Tóth Mária szerint:

    Ella! Írd már légyszíve, te minek tudsz örülni? csak a fröcsögés, csak az ekézés, szomorú lehet a lelkivilágod és tenmagad is!

  9. Ella szerint:

    Egy uszodának örültem volna. Amit mondjuk ígértek.

  10. Bugi szerint:

    Csepel ezt a megoldást választotta Ella. Ilyen a demokrácia, nem mindig az van, amit te akarsz. Persze, ha megépült volna az az uszoda, amit te most szeretnél, akkor meg azért finnyáskodnál, mert túl drága.

    Így megy ez.

  11. "?!" szerint:

    “Tóth Mária”!

    Írd már le légy szíves, Te minek tudsz örülni?

    Annak, ha totál hülyének néznek, és ünnepélyes “átvágás” keretében átadják részünkre azt amit 40 évvel ezelőtt építettünk, és azóta használják a gyermekeink?

    Annak, ha olyan politikai szélhámosok néznek hülyének, akik az uszoda építésekor még talán az apjuk zacskójában sem léteztek, és ezért azt sem tudják a pofátlan címeres ökrök, hogy ez nem Posztógyári Tanuszoda, hanem Posztógyár utcai Tanuszoda?

    Talán annak tudsz örülni, ha a “többszöri átvágást” egy olyan létesítménynél végzik, amelynek az esedékes felújítási munkálatait abból az Észak-Csepelért kapott úgynevezett “északi-pénzből” finanszírozták, amely pénzről a 2010-es választási kampányban, és utána még 2 évig azt hazudták (például a 8 millió Ft északi pénzért kiadott 32 ezer példány Vörös Csepel című förmedvényben), hogy az északi pénzt” a szocik az utolsó forintig eltüntették, és azt senki nem tudja megmondani, hogy azt a sok pénzt mire költötték”?

    Esetleg annak örülsz, ha olyan gerinctelen narancsos politikusok végzik az “átvágást”, akik annak ellenére hazudoztak az összes “északi-pénz” eltűnéséről, hogy abból a pénzből 2010. őszén 3,6 milliárd Ft-ot átvettek a szoci elődöktől, ráadásul az előző választási ciklusban Borbély Lénárd jelenlegi fideszes alpolgármester volt önkormányzat Pénzügyi Bizottságának az elnöke, ezért az “északi pénzek” csak az Ő asszisztálásával tűnhettek volna el?

    Tehát ne csak ekézz másokat, hanem meséld el, hogy Te a fent felsorolt esetek közül melyiknek tudsz örülni?!

  12. Bugi szerint:

    Írásjel, hiába is fáj, a házfelújítás minden akaratod ellenére sikerült. Hiába tombolsz, a lakók akarata győzött, nem a te baromságaid.

  13. Ella szerint:

    Bugi, én a demokráciát nem úgy értelmezem, hogy ígérek fűt-fát, aztán ha hatalomra kerülök, akkor azt csinálok, amit akarok.

  14. Bugi szerint:

    A demokrácia az, amikor a nép maga dönti el, hogy mi legyen. A Fidesz rendes uszodát akart, a nép olcsóbb uszodát és útfelújításokat. A nép is győzött, és a Fidesz is. Az MSZP meg jár a tárgyalásokra, négy vádirat van már a négy fős frakciü ellen. Így megy ez: aki dolgozik az arat, aki lop az tárgyalásokra jár.

  15. Ella szerint:

    Én nem azért “fröcsögök” ezen a blogon, mert egy aljas ember vagyok, akiben nincs tisztelet a demokrácia iránt és mert nem tetszik, azoknak a politikája, akik hatalmon vannak. Én egy toleráns, kompromisszumkész ember vagyok.
    Én azért hangoskodok, mert nem demokratikus az regnáló hatalom: intézményesítik a korrupciót, hazudnak, szabadságjogokat korlátoznak. Itt már nincs helye a finomkodásnak, köztörvényes bűnőzők a politikusaink!

  16. Tóth Mária szerint:

    Ella! a demokratikus szótól kiráz a hideg és ez nektek, szociknak köszönhető! az előre , elvtársaid által legyártott paneleket pufoktatod és erre mondod, hogy nem fröcsögsz?

    A komcsi korszak úgy látszik NAGYON megfelelt neked, mert úgy nézem, azt hibátlannak látod!
    kik hazudtak a legtöbbet, kik síbolták el az ország pénzét stb.-nézz már egy kicsit a hátad mögé is!

    köztörvényes? a hazaárulás netovábbja, amit szeretett elvtársaid immáron 100 éve gyakorolnak! olvass egy kicsit több történelmet, s talán megvilágosodsz!

  17. grün szerint:

    Bugi!
    “A demokrácia az, amikor a nép maga dönti el, hogy mi legyen. A Fidesz rendes uszodát akart, a nép olcsóbb uszodát és útfelújításokat.”
    Erre gondolsz?!
    .
    Kimagaslóan sikeres volt a Csepeli Konzultáció
    „A célja az volt, hogy a csepeli polgárok akaratának legmegfelelőbb döntéseket hozzák meg”, állítja a cikk. Mi meg, a szakma több képviselője véleményének ismeretében, azt állítjuk, hogy ez szakmailag egy manipulált „konzultáció” volt, nem pedig közvélemény kutatás. Egyébként meg változatlanul nem értjük, hogy mi került ebben nyolc millió forintba. A költségek elszámolásával sem ez a cikk, sem a lap 3. oldalán közölt polgármesteri levél nem foglalkozik. Vajon miért?” 😛 😀

  18. grün szerint:

    Gondoltam, hogy a linket kimoderálják, de mondom talán!
    Hát nem! Rosszul gondoltam! 😛 😀

  19. Ella szerint:

    Tóth Mária, szégyeld magad ha demokrácia szótól kiráz a hideg.

  20. Ella szerint:

    Soha életemben nem volt szocialista szavazó.

    Ja, és kérdezed, hogy akkor mi: fogalmam sincs! Tudathasadásos állapotban vagyok. Vannak elveim, becsületes ember vagyok.

    Az ilyen szűklátókörű embereknek, mint te vagy, fekete-fehér a világ. Jó és gonosz. Én ennél értelmesebb és elfogadóbb vagyok. A te fajtádat se bántom, mert te szimplán buta vagy.

  21. ebihal szerint:

    Korábban már írtam, ezek a “konzultációnak” nevezett szemfényvesztések csak
    arra jók, hogy visszamutogathassanak mondván : Ti akartátok!. Az egyik legaljasabb
    manipuláció.

  22. nagyapó szerint:

    Igaz Svájcban van a ” legaljasabb manipuláció”, mivel mindent szavazással döntenek el.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Egy svájci szavazás és egy csepeli fityeszes inzultáció között annyi a különbség mint a magyar és a svájci demokrácia között! 😛 😀

  24. felix szerint:

    Bugi!
    Mikor kérdeztétek meg az embereket arról, hogy uszodát vagy sátorral fedett medencét akarnak?

  25. fghfjhgkjhk szerint:

    A francba, ezt másodszor is átadják, vagy már harmadszor? Lényegtelen, de busszal innen nem érek ki a strandsátor avatásra, 10-re! 🙂

  26. csepeli2 szerint:

    Kedves Bugi!

    Azon a bizonyos “konzultáción” jó volt a kérdés feltevés. Választani lehetet az uszoda és az útépítés között. Maga szerint a lakoság hány százaléka utazik és mennyi uszik? Ezzel már el is dölt a kérdés.

  27. Tóth Mária szerint:

    Ella, te kis zseni! azt sem tudod ki vagy, milyenek a gyökereid és te osztod itt az észt? elég röhejes! Olvass többet, rád férne!

  28. felix szerint:

    Mondja a gyökér. 🙂

  29. Tóth Mária szerint:

    FELIX. te sem vagy egy világbajnok agy!

  30. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Sikerült tovább sértegetnie a “genetikailag alábbvaló fajt “.
    Gratulálok, igazi komcsi hozzáállás!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. nagyapó szerint:

    Egy régebbi bejegyzés 1/2eszű1/2x-től:
    “felix szerint:
    2013. március 10., vasárnap – 13:23
    De még mindig olcsóbb minta beígért uszoda.
    Kíváncsi vagyok, hogy végül sikerül e meggyőzni az önkorít arról, hogy a csepelieknek nem kell uszoda.
    Amennyiben igen akkor szegények nem tudják teljesíteni a választási ígéretüket.”

    Kár, hogy akkor sem tudta miről ír.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ünnepélyesen megígérem, ha legközelebb Svájcban járok bocsánatot kérek “genetikailag alábbvaló fajt “ nehezményező polgáraitól!
    Egyébként ki a pöcs vagy te, hogy helyükben eljárj?!
    Csak nem egy Kuoni pásztor?! 😛 😀

  33. felix szerint:

    Szemétláda vagy öreg pöcs. Lehet választani . Levelet ne várj mert nem küldök.
    Sajnálattal közlöm veled mint esztelen olvasómmal, hogy az irónia számodra még értelmezhetetlen fogalom.

  34. watson szerint:

    Nem tudja valaki, idén mikor fogják átadni?.. 🙂

Itt lehet hozzászólni !