Ha vége az iskolának

Csepel.hu

Illusztráció

Június közepén véget ér a tanév, ami öröm a csemetéknek, de a szülőknek sokszor fejtörést okoz, hogyan és hol töltse gyerekük a nyarat. Az iskolai szünet teljes időtartamának tartalmas eltöltése valóban nem könnyű dolog. Egy hét anyuval, egy hét apuval, aztán közös családi nyaralás, két hét a nagyszülőknél: ez még kevés a két és fél hónapra. Szerencsére, a nyári táborok ma már változatos, színes programokkal várják a gyerekeket.

Táborválasztási döntésünknek szinte csak pénztárcánk szabhat határt, hiszen óriási kínálattal találkozunk. Először érdemes a környékbeli lehetőségeket feltérképezni, figyelembe véve gyermekünk életkorát és érdeklődési körét.

Utánajártunk, hogy Csepelen és országszerte milyen táborok közül válogathatunk.

Csepeli nyári napközis tábor

A kerületben június 24-étől augusztus 26-áig tart a nyári táboroztatások ideje a Hollandi úti Sport-, Szabadidő- és Rendezvény Központban. A hétköznapok programjait játékok, különféle sportfoglalkozások és kirándulások színesítik. A táborban a napi háromszori étkezésért napközis térítési díjat kell fizetni – tájékoztatta lapunkat Varga Gáborné táborvezető. Elmondta, hogy a  rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek nem kell fizetniük, illetve azok, akik normatív 50 százalékos kedvezményben részesülnek, azoknak a reggelire és az uzsonnára is vonatkozik a félárú kedvezmény. „Mindez csak a csepeli lakóhellyel rendelkező gyermekekre érvényes. Más településen lakóknak teljes étkezési díjat kell befizetniük. A befizetett összeg megtérítését a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál intézhetik a szülők” – tette hozzá a táborvezető.

A tábornyitás előtti időszakban a napközisek felügyeletét az iskolák látják el.

Információ: nyaritabor21@gmail.com; 06-20-265-1202

Művészeti tábor az AMI-ban

A komplex művészeti napközis tábort általános iskolások részére ajánljuk.

Itt képzőművésztanárok, vizuális nevelőtanárok és drámapedagógusok közösen foglalkoznak a táborozókkal. Az egy hetes időtartam komplex művészeti programokkal bővelkedik, amelyen a gyerekek végigvisznek egy teljes projektet mesével, zenével, mozgással, alkotással.

Időpont: július 1-5.

Helyszín: Nagy Imre ÁMK

Ára: 15 000 forint/fő (ez tartalmazza – a szakmai költség mellett – a napi háromszori étkezést).

Bővebb információ: http://csepeliami.mlap.hu

Intenzív úszó- és két-tusa sport tábor – Csepeli Strand

A Csepel Öttusa és Vízi- Sport Egyesület szervezői 6-14 éves gyermekeket várnak a Csepeli Strandra  június 17-e és augusztus 30-a között heti turnusokban. A programok között szerepel: úszásoktatás, mozgáskoordináció-fejlesztő gyakorlatok, játékok, az öttusa sportágak játékos megismerése.

Ára: 12 000 forint/ hét.

Elérhetőség: Hliva Katalin: 06-20-311-8578

Gyermeksziget Tábor – Királymajor

4-7 éves gyermekek, naponta 9-16 óra között a királymajori Gyermeksziget Játszóházban kipróbálhatják a kézműveskedést, meseterápiát, megismerkedhetnek az angol nyelvvel, valamint mozgásos drámajátékon, zenés foglalkozáson és szabad játékon vehetnek részt. Július 29-e és augusztus 2-a, illetve augusztus 5-e és 9-e között a játszóház korlátlanul használható.

Ára: 19 000 forint + étkezés.

Jelentkezés telefonon: 06-20-253-3990

További információ: www.gyermekszigetjatszohaz.hu

Egész nyáron gyermekfelügyeletet biztosítanak előzetes bejelentkezés alapján.

Természetesen az ország távolabbi tájain is bőven találunk nyári táborokat a gyerekeknek. Érdemes körbenézni az interneten, az újságokban az ajánlatok között, sokféle lehetőség közül válogathatunk. Ime néhány.

CSALÁDI

Kolompos Családi Tábor
Szervező: Kolompos együttes
Hely: Szerencs
Időpont: 2013. június 24–30.

További információ: www.kolompos.hu

MŰVÉSZETI

GYIK Műhely (6–12 év, komplex kreatív alkotó tábor)
Szervező: Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely
Hely: Magyar Nemzeti Galéria; hetenként változó művészeti témakörökkel www.gyikmuhely.hu

KALAND

Bükki kalandtúra (8–14 év, napközis)
Szervező: Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete
Időpontok, árak, helyszínek a honlapon.
www.bukkikalandozoo.hu

Nyári Úszó és Kalandtábor (4–18 év)

Szervező: Vizikukac Úszóiskola
Hely: Göd, Budapest
Időpontok, árak a honlapon.
www.vizikukac.hu

LOVAS

Lovastábor (6–18 év)

Hely: Bodor Major Tahitótfalu
Időpontok a honlapon.
www.bodormajor.hu

NYELVI

Kreatív Angol Nyelvi táborok (4–17 év, napközis, bentlakásos, vándor)
Táborfajták, időpontok, árak és helyszínek a honlapon.
www.kreativangol.hu

SPECIÁLIS

Retro táplálékallergia-tábor  (6–20 év)
(glutén, tejcukor, tejfehérje, fruktóz, tojás, szója)
Szervező: Táplálékallergiás Gyermekeket Táboroztató Egyesület
Helyszín: Kisinóc, Börzsöny
Időpont: 2013. július 28. – augusztus 3.
www.taplalekallergiatabor.com

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !