Baleset Csernobilban

MTI/Hír24

Illusztráció

Az atomerőmű egy gépházának teteje omlott be, kimenekítették a külföldi munkásokat.

80 francia építőmunkást evakuáltak az ukrajnai csernobili erőmű területéről szerdán azután, hogy az atomerőmű egyik gépházának beszakadt a teteje.

A Vinci és a Bouygues építővállalatok munkásai az új szarkofágon, az 1986-ban megsérült blokk új vasbetonborításán dolgoztak. A cégek képviselői közölték, hogy elővigyázatosságból evakuálták alkalmazottaikat.

A nem működő atomerőmű gépházának teteje előző nap szakadt be, az első vizsgálatok szerint a rajta összegyűlt hó súlya alatt.

Az ukrán hatóságok szerint a radioaktivitás szintje a baleset következtében nem emelkedett meg. Az 1986-os atomerőmű-balesetben megsérült négyes blokk fölött lévő régi szarkofágban nem keletkezett kár, emberi sérülés sem történt.

Helyi jelentések szerint néhány betonpanel szakadt le a tetőn. Valerij Kalcsenko, a csernobili katasztrófa következményeinek elhárításával foglalkozó parlamenti albizottság elnöke ugyanakkor egy lapinterjúban azt közölte, hogy 500-600 négyzetméter az omlási terület a hármas és a négyes blokk között álló gépházban és az épület körül.

Szerdán különbizottságot hoztak létre Andrij Bilik főmérnök vezetésével, s azzal a feladattal, hogy 14 napon belül vizsgálja ki a baleset körülményeit, illetve tegyen javaslatokat a helyreállítási munkálatokra.

Az orosz Greenpeace környezetvédő szervezet aggodalmának adott hangot a baleset miatt. Vlagyimir Csurpov, a szervezet energetikai programjának vezetője “rossz jelnek” nevezte a tető beszakadását. “Ezek után nincs semmiféle garancia arra, hogy a még 1986-ban épült régi szarkofág nem kezd omladozni” – jelentette ki.

A most épülő új, modern szarkofágnak a tervek szerint 2015-re kell elkészülnie.

Forrás: Hír24.hu

2 hozzászólás “Baleset Csernobilban” bejegyzésre

  1. Amikor Cséfalvay Zoltán nemgazdasági államtitkár bejelenti, hogy a munka dandárja bevégeztetett, jön Révész Máriusz, és verbálisan belevizel az alaptörvénybe.
    “Bocsánat, de tényleg ez történt. Révész ugyanis, akit korábban nem arról ismertünk meg, hogy mondjuk Kocsis Mátéhoz hasonlóan saját belső frusztrációit kívánná levezetni másokon és persze közpénzen, tehát nem tartozik a legrosszabbak közé, azt találta mondani a Népszabadság kérdésére, hogy például a hajléktalanok vizelési szokásai miatt kell módosítani négyszer is a gránitszilárdságú alaptörvényt. ”
    .
    Szegény Mártiriusz! Jól megverhették! 😛
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130213_Aki_belevizel_az_alkotmanyba

  2. John Doe szerint:

    Nem omladozik az a szarkofág, gránit szilárd, csak a nap süt be egy-lét helyen.

Itt lehet hozzászólni !