Párttársukat nem tartják kirekesztőnek az MSZP-s pártközpontban

Szenteczky és Dobák vajon ismét levelet írnak?

Mno.hu, Csepel.info

Bayer Zsoltot igen, párttársukat nem tartják kirekesztőnek a szocialisták – legalábbis a pártközpontban. Juhász Ferenc a héten egy bizottsági ülésen mondta azt, hogy a bűnelkövetők többsége cigány származású. A Jobbik álságosnak nevezte a politikus szavait, hiszen korábban az MSZP a radikális pártot támadta, amikor az a cigánybűnözésről beszélt.

Mint arról a napokban beszámoltunk, a pártutasításnak megfelelően Csepelen is nyílt levelet adott ki Szenteczky János csepeli MSZP-elnök, Dobák István, a párt választókerületi felelőse valamint Farkas László és Kállai József csepeli cigány politikusok. Ebben elhatárolódást követeltek Bayer Zsolttól, miután az ismert publicista arról írt, hogy az egyre gyakoribb késeléseket elkövető cigányok állatként viselkedtek. A szocialista politikusok az elhatárolódás mellett publicista cenzúráját is szerették volna elérni, visszamenőleg kitöröltetve minden korábban megjelent véleményét. Vajon most a csepeli szocialisták párttársuktól is elhatárolódnak, és kitörlik annak minden korábbi megnyilvánulását?

A Gyurcsány-párt Bayer Zsolt elleni, múlt vasárnapi demonstrációján a szocialisták is megjelentek, hogy tiltakozzanak a publicista szerintük rasszista mondatai ellen. A Célpontnak az újságíró azt mondta: ő csak a valóságról, a mindennapi tapasztalatról ír.

A szocialista Juhász Ferenc a rendészeti bizottság csütörtöki ülésén ismerte el, hogy valós problémáról van szó. „A bűncselekmények elkövetőinek nagy száma az cigány származású” – jelentette ki az MSZP-s országgyűlési képviselő.

„Juhász Ferenc nem rasszista és nem tett rasszista kijelentést” – szögezte le szombaton Kunhalmi Ágnes. Az MSZP elnökségi tagja szerint párttársa nem bélyegzett meg senkit. Szerinte nem az elkövetők származásával kellene foglalkozni.

– Arról van szó, hogy itt egy kisebbséget konkrétan általánosítva bélyegeznek meg. Nem az a kérdés, hogy én egyetértek-e saját politikustársam kijelentésével, hanem az, hogy egyébként kriminalizálunk egy kisebbséget ma Magyarországon és rájuk húzunk-e olyan általánosításokat amelyek nem feltétlenül igazak – tette hozzá Kunhalmi.

A Jobbik meglepődött Juhász Ferenc szavain. A párt szerint az MSZP-s politikus azt fogalmazta meg, amit a Jobbik már évek óta napirenden tart. „Eléggé furcsán nézzük az MSZP részéről, akik kormányzásuk alatt a bűnözők pártján álltak gyakorlatilag, hogy most ilyen pálfordulást hajtanak végre ezen a területen. Furcsának és hiteltelennek tartjuk Juhász Ferenc részéről ezt a kijelentést” – mondta Duró Dóra.

Az LMP frakcióvezetője úgy reagált: mindegy melyik párt beszél cigánybűnözésről, ők következetesek abban, hogy a normaszegőnek nincs köze az illető származásához.

Forrás: Mno.hu, Csepel.info

64 hozzászólás “Párttársukat nem tartják kirekesztőnek az MSZP-s pártközpontban” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Ha a kettő közötti különbséget nem értitek, akkor talán újra kellene járni az általánost!

  2. “A Jobbik meglepődött Juhász Ferenc szavain. A párt szerint az MSZP-s politikus azt fogalmazta meg, amit a Jobbik már évek óta napirenden tart.”
    A Jobbiknak miért van joga évek óta erre?!
    Határolódjunk el tőlük is! 😛

  3. Éva szerint:

    Ebihal ha járna az általánosba, akkor nem újrajárná, hanem szinte minden újdonság lenne neki.

  4. Axor szerint:

    ebihal
    Igen, értjük a kettő közti különbséget.
    Juhász Ferenc egy hiteltelen politikus, szavának jelentősége nullával egyenlő.

  5. Axor!
    Ahhoz képest túl sok időt szentel rá a zInfó!
    Így kell naggyá tenni egy senkit?! 😛

  6. Etikus szerint:

    Az egyre inkább eltorzult hivatásbeli, emberi jellemvonásoktól, azaz, már magunktól is régen el kellett volna határolódnunk. Szégyen ránk nézve, hogy milyen mélységekbe voltunk, vagyunk képesek lesüllyedni, eltorzult viselkedési formációkkal akarunk erényt kovácsolni önző módon, magunk számára.
    Monhatnók, ilyen a világ! Nem! nem és nem! A világ olyan, amilyen holnap lesz!!!

  7. Etikus!
    “Monhatnók, ilyen a világ! Nem! nem és nem! A világ olyan, amilyen holnap lesz!!!”
    Helyesbíthetek?! No nem a kimaratt “d” betű a problémám!
    Véleményem szerint: A világ olyan amilyenné holnap tesszük!!!
    A dog itten van elhantolva! ))) 😛 (((

  8. Axor szerint:

    Grün
    Juhászról mint, a politikai selejtről tesz említést az „zInfó”.

  9. Etikus szerint:

    A “d” valóban kimaradt, köszönöm a helyesbítést!

    Nem és nem! A világ olyan, amilyen holnap lesz!!!

    Ez így helyes Tanár úr!!!

    Egykori professzoraimtól, de az ide vonatkozó irodalom is így fogalmazza meg.
    Tessen a nyelvészeknél is utána nézni.
    Hiszen éppen abban van a logikája, hogy holnap milyen lesz? amit ma készítünk elő, oldunk meg jól vagy rosszul stb…….annak az eredménye tükröződik vissza (filó is) a mára!

  10. csapajev szerint:

    ….újrajárná…,ilyen szó nincs!!!
    Újra járná.Így helyes.
    Általános iskolás!!!!! tananyag.

  11. vitéz bihari Grün szerint:

    Etikus!
    Valahol ugyanezt fogalmaztam meg!
    Attól lesz a világ olyan-amilyen, amit ma teszünk! Valahol az előző hsz.-ben ez tevékenység elsikkadt!
    Ha ölbe tett kézzel ülünk és fohászkodunk, attól nem!
    Örülök, hogy azért lassan csak összeértünk!

  12. Vátesz szerint:

    ELHATÁROLÓDOK BAYER ZSOLT azon nevezetes csepeli előadásától a Munkásotthonban, ahol előadta a nagyérdeműnek, hogyan zárta magára a vécét!
    Mindenkinek magánügye, hogyan bonyolítja le az ürítési szükségletét! 😀

  13. ebihal szerint:

    Éva és Axor!
    Ha valaki azt mondja, hogy a cigányság nagy része állatként viselkedik, ez egy
    abszolút általánosítás, bele tartozhat Mága Zoltán, Farkas Flórián stb.. Ha azt mondom,
    hogy a bűnözők nagy része cigány származású, akkor egy adott csoporton belüli,
    származás szerinti megoszlásról beszélek. És ebben teljesen mindegy, hogy ki mondta
    az egyiket, vagy a másikat.

  14. nagyapó szerint:

    Eetásak! Várom az elhatárolódásukat!!
    Idióta Dr. grün t.t. írta 2013. január 17.-én „A Máltai szeretet szolgálat hozzájárulását előtte nem kell kikérni?! MINT AZ ÓCSAI GETTÓBA KERÜLÉSHEZ!”
    Idióta Dr. grün t.t. egyszerűen lezsidózta az Ócsára beköltözőket, akárcsak MSZP-s párttársai.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Axor szerint:

    Ebihal
    „A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.” Bayer szerint.
    Ebben a részben hol írta le azt, hogy „Ha valaki azt mondja, hogy a cigányság nagy része állatként viselkedik” már megint (hazudsz).

  16. felix szerint:

    A FIDESZ eszelősen hazudik, már semmi sem számít.
    Ebből csak az látszik, hogy végtelenül hülyének tartja a saját táborát.
    Bízom benne, hogy nincs igazuk.

  17. vitéz bihari Grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ha gondolod téged lehülyézhetlek!
    Itt a nagy nyilvánosság előtt, mindaddig amíg hitelt érdemlően be nem bizonyítod a záltalam elkövetett zsidózás tényét! ))) 😛 (((

  18. felix szerint:

    Amennyiben nem sikerül neki akkor, előléptetem hülye szemétládává.

  19. Etikus szerint:

    Mert mindenki félti a meglévő (másoktól függő) munkáját, egzisztenciáját. Van-e valaki aki ellent mer mondani ezek alapján? Ezerrel nyalunk, oda-vissza, mindenki mindenkinek. 1978-ban német vendégeim mondották, hogy ennek a nemzetnek meglévő kismértékű karaktere is “elúszni látszik.” Mit ne mondjunk, de őszintén, alapos munkát végeztek rajtunk, velünk.

  20. Canci szerint:

    Nehogy már le kelljen mondani bárkinek is, aki az igazat kimondja, hogy emberek, családok életét széttörni, szétszúrkálni vadállatok tudják csak! Elfogadhatatlan, hogy a médiában és a politikában sokan még mindig csak elhallgatják az igazságot, hogy egyre több az ilyen eset, és ennek véget kell vetni. A csepeli szocik pofáján olyan vastag a bőr, hogy azt a rekordok könyvébe kellene beírni!!

  21. felix szerint:

    Gettó.
    Elhanyagolt elszegényedett vagy más okból hátrányos helyzetű lakónegyed.
    Új neved van hülye szemétláda.

  22. felix szerint:

    Amennyiben az igazat mesélték el nekem akkor a szigethalmi szurkálásnak is a rasszizmus volt az oka.
    A rasszizmusnak nincs színe és faja, de a megléte ölhet.

  23. ebihal szerint:

    Axor!
    Annyiban tévedtem, hogy Bayer nem “nagy része”, hanem “jelentős része”
    szókapcsolatot használt az eredeti cikkben. Azt olvasd el és ne amit az info ír!

  24. félix!
    Ha rasszista cselekményről beszéltek, akkor nem az igazat mesélték!

  25. felix szerint:

    A fáma szerint két egymást lenéző és megvető azonos kisebbség más más csoportjához tartozó társaság sértegette egymást. Ennek vége lett a késelés

  26. nagyapó szerint:

    Miután pattogó kecskebogyó,és 1/2eszű1/2x , 2013. január 20.-án szépen elmesélték származásukat, csodálom, hogy nem ismerik a gettó jelentését.
    „A gettó (olaszul: ghetto) eredetileg a zsidónegyedet, a zsidók által lakott városrészt jelentette, amelyet eredetileg csak a közös életmód miatt hoztak létre, később a mindenkori hatalom jelölte ki kényszerlakhelyül.”( Wikipédia)
    Fentiek alapján az ócsai gettó szóösszetétel kirekesztő, antiszemita, mert zsidó telepre asszociál, így a szocik, valamint idióta Dr. grün t.t. zsidóznak.
    A polgárok ezektől elhatárolódnak!
    Eetásak! Jöhet a trágárkodás!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Etikus szerint:

    Etikus szerint:
    Ma írtam vasárnap – 11:24
    Minden ilyen, és ehhez “hasonló ügy (ek)” a választási hadjárat mocskos ügyét képviselik.
    Ugyanis, ha akarták és merték volna, már régen a bünti eredményéről lehetne csak vitatkozni.
    Kérdezem tehát, a tömegek terelgetésén kívül, van-e más értelme az egésznek?
    Ugye emlékszünk még Kupa M. 2006, 2010-es választások előtt játszott szerepére, a megosztás magas technikáira. Igen, mindenkinek eljő az ideje, legfeljebb azt kapja vissza, amit Ő maga adott másoknak!
    Vajon a mocskolódás magas iskoláival, amit a közéletben igyekeznek egyre inkább meghonosítani, amelynek szinte soha nincsen vége, hogyan lehet egy “egészséges” szilárd erkölcsi alapjait valaha is lerakni, egy építendő társadalomnak?
    Ez lenne a jövő generációjának az iránymutatás?!

    Kérem döntse el mindenki a fentiek és az alant megjelent írások alapján. Hogyan tovább?

    MH.-ból: „Ez ma az MSZP: rombolás és uszítás”

    Index-ből: “Ki is kelt itt gyűlöletet?”

  28. felix szerint:

    Hülye szemétláda!
    Ma már stílus is mást jelent mint eredetileg.
    Lehet gondolkodni.
    A gettó ma azt jelenti amit írtam.
    Az elgettósodás ugye nem azt jelenti, hogy sok zsidó kezd egy helyre költözni?
    Tényleg elveszi az eszedet a bizonyítási kényszer.

  29. felix szerint:

    Etikus!
    Ez a kérdés már akkor eldőlt amikor a két nagy párt összefogott az ellen aki kijelentette, hogy nem elege van a hazugságokból.
    Csak annyit teszek hozzá, hogy a másik fél is ugyanúgy nyert volna.
    Amíg ez két párt adja a választáson győztesek derékhadát ebben az országban semmi sem fog megváltozni.
    Amennyiben a Jobbik akkor meg végünk van.

  30. felix szerint:

    A nem nem kell.

  31. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x amikor nem trágárkodik, zagyvaságot írogat. De amit ki lehet hámozni az összevisszaságból, arra a válasz, hogy ne féljen a Jobbiktól, nem antiszemita párt. Nem kell a becsomagolt bőröndön ülni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. felix szerint:

    Szemétláda!
    Azért mert valamit nem értesz attól az még nem összevisszaság.

  33. Öreg hülye!
    “Később a gettó fogalma kiterjedt más kisebbségek által lakott városrészekre is. Történelmi szövegkörnyezeten kívül szinte kizárólag pejoratív felhangú.”
    A folytatást már csak a zijedtségtől nem olvastad el?!
    Beszartál, hogy már megint nincs igazad! 😛

  34. felix szerint:

    v.b. Grün!
    Akkor nagy fosós lehet az öreg.
    Liberó nélkül fél percig sem tud létezni. 🙂

  35. nagyapó szerint:

    Mi van idióta Dr. grün t.t. mosakodni próbál? Nehéz dolog. A vastag retket nehéz levakarni. Nem antiszemita? Dehogynem, az.
    ÓCSAI GETTÓ

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  36. Matula szerint:

    vitéz bihari Grün!
    Nagyapó csak a főnökei gyakorlatát követi: kiollóz a teljes szövegből valamit és azt használja fel a saját céljaira!

  37. felix szerint:

    Szemétláde!
    Nem mosakodott, hanem bizonyított.

  38. Matula szerint:

    Egyébként ez eredeti témához: nézzünk magunkba – legtöbben egyetértünk Bayerrel! A stíluson, megfogalmazáson lehet vitatkozni vagy megbotránkozni, de igaza van! Annak meg örüljünk hogy az ellenzék részéről is hallunk hasonló véleményt!

  39. Öreg hülye!
    Te szarsz oszt’ rám kened?!
    Ezt nevezem pofátlanságnak!
    Apád esete a szülőotthonnal!
    1.) szoba: nagyon szépek, nagyon okosak
    2.) szoba: csúnyák, de okosak
    3.) szoba: csúnyák és hülyék
    4.) szoba Öreg Hülye! 😛

  40. Etikus szerint:

    OLDÓDJATOK!
    A képen láthatóval.
    Ezt a csajszit futtatja(ák) valaki, elég rendesen. Érdekes, hogy az mszmp (mszp) mindig “fölfedez” tehetségesnek vélt csinos amazonokat, akik még dekoratívak is. Aztán elég hamar süllyesztőbe is kerülnek. Talán még a Csehák Judith bírta a legtovább, de ő tudott zsugázni is.

  41. felix szerint:

    Azért Pelcné sem volt kutya.

  42. Etikus szerint:

    Nem bizony, mert csinos hölgy, háromgyerekes asszonyka.

  43. felix szerint:

    A másik csajszit meg futtatja valaki.
    Ez így etikus.

  44. joságos szerint:

    Egy apró megjegyzés! Pelcné Gáll Ildikó a FIDESZ tagja(E.P. képviselő)

  45. felix szerint:

    Köszi, de szerintem mind a ketten tudjuk. 🙂

  46. Etikus szerint:

    Valóban.

  47. Etikus szerint:

    Rádión hallom, hogy a tendereket elnyerő prominens cégnek székhelye Svájcban van bejegyezve, 16%-os adó helyett, 8%-t kell fizetni. A vörösiszap………..is hasonlóan lett bejegyezve.
    Mi több a tenderek 25%-a kapásból az egyik pártot illeti.
    Hogy is van ez?

  48. Egyikőtök sem ismeri a csajszit!
    Még a nevét sem tudjátok leírni!
    Pelczné Gáll Ildikó! 😛
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Pelczn%C3%A9_G%C3%A1ll_Ildik%C3%B3

  49. felix szerint:

    A helyesírás kontroll nem ismeri. 🙂

  50. Etikus szerint:

    Látja Tanár úr, mennyi ehhez hasonló jó cselekedetre, megnyilvánulásra hivatott. S akkor már megérte, mert teszi a dolgát, azaz, “felhomályosít.”

  51. Gordom szerint:

    Spiró György: Jönnek

    Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,

    füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,

    csönd van. Senki se pisszen. Alantról

    kevéske hűlt költő csontujja int.

    Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

    csámcsogva, hersegve szívnák a vért –

    miért is? ki tudja. Trianonért? –

    mered pár utcanév pici csontujja.

    Ez olyan klima: itt folyton beborul,

    ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

    hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

    és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

    hogy bebizonyitsuk:

    nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

    Kossuth-díjas “magyar” író, költő, irodalomtörténész és műfordító.

  52. felix szerint:

    És milyen igaza van.

  53. Nagyapó szerint:

    Ja eetásak, és a cím. Szenteczky és Dobák vajon ismét levelet írnak?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  54. Gordom szerint:

    Egy integrálódott “fiatal” Facebook-os bejegyzése (sajnos neki is igaza van):

    A ciganyba van anyii vér amikor oda megyek és azt mondom gyereee boxoljunk verjem anyadba!!,feláll és jonn!!.:) de a magyar ezt nem teszii meg sutyo elszalad!-.-
    A haverjaitokat nem vagytok képesek megvédenii csicska buzik-.- csak ugy öszintén mire veritek magatokat?…

  55. felix szerint:

    Szerintem ez sem általánosítható és akár mind a kettő “elítélhető”.

  56. Nagyapó szerint:

    Gordom! Ajánlok egy próbát. Menjen el a csepeli cigány kisebbség Kossuth u.-i helyiségébe, azután utazzon Szigethalomra. Megismeri a különbséget, ha élve visszatér.
    A szigethalmi, ózdi, a Cozma ellni, stb. bűnözők esetében soha nem a Gordom szerinti “gyereee boxoljunk” van, hanem a csoportos, alattomos, hátulroli, bandita késelés. Ezek az állati romák, nem a cigány polgárok. Azért valami különbség van közöttük, Nem?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  57. lolka szerint:

    Gordom szerint:
    2013. január 20., vasárnap – 21:35
    -Bizony a cikk lényege, hogy ne hagyjuk magunkat, ha támadás érne…de ugyanakkor van egy intelligenciai szint különbség is amit mi “parasztok” feltudunk mérni, hogy mi mivel jár…itt egy példa nézd meg őt percen belül hány arcát mutatja az illető…aki nem ismeri a “fajtát”, egy esetleges konfliktus kapcsán kinek fognak hinni?… (számtalan eset bizonyítja, hogy kinek)

  58. Karsai Mátyás szerint:

    HMMM! Gyülölet kampány,szélsőséges megbélyegzés,Juhász elvtárs nyíltan felvállalt rasszista megnyilvánulása,mások lejáratása!!Tisztelt MSZP-s elvtársak!!!Még mielött a mások szemében észrevennétek a szálkát,vizsgáljátok meg a saját szemeteket,mert abban gerenda van!!!Először vegyétek ki a saját szemeitekből a gerendát,csakis utánna foglalkozzatok a szálkával!!Körübelül egy nap alattsem tudnám leírni azt a sok szart,amit tettetek az országgal,és az itt élő emberekkel!Csak egyet:Szisztemetikusan,és módszeresen eladósitottátok az embereket,sőt,bátorítottátok Őket,hogy csak nyugodtan,jó lesz a helyzet,és tudjátok fizetni!!!Mi van most:A lakosság attól retteg,hogy mikor kerül utcára,miközben a dollárpapáktól szigorú pénzeket vettetek fel!Én ismerek olyan MSZP-s embereket,akik arany mandzsetta gombért utalt ki szükséglakást,és olyat is,aki 1,2 mft-t vágott zsebre azért,hogy másnak lakása legyen!!!Jó lesz magatokba szállni,és elgondolkodni azon,hogy mit is csináltatok,mikor ti voltatok a tűzvonalba!!!!

  59. felix szerint:

    Tisztel Karsai Mátyás!
    Sajnos az kevés, hogy ismerek ilyet meg olyat.
    Magam is ismerek ilyeneket szinte minden oldalt képviselő csoportból, de bizonyítani nem tudom, annak ellenére, hogy alkalmazott ként dolgoztam olyan munkákon ahol a megrendelő önkormányzat embere 3%-kot, kapott a kifizetések után. / nem MSZP-és, önkori volt.
    A pártok mai is úgy hazudnak, hogy az embereknek talán a többsége tudja, hogy nem igaz.
    Ezért dönt ma mindenről a lakosság kisebbik felének egy része.

  60. felix szerint:

    alkalmazottként

  61. "?!" szerint:

    Nem értem, hogy mi a fenét lehet ennyit vitatkozni egy ilyen alapvetően hazug vitaindító bejegyzésen, amelynek az egyik mondata megcáfolja a másikat?!

    Figyeljetek fórumozók!

    A vitaindító bejegyzés vastagbetűs hazug második mondata a következő:
    “Juhász Ferenc a héten egy bizottsági ülésen mondta azt, hogy a bűnelkövetők TÖBBSÉGE cigány származású.”

    Ezzel szemben a bejegyzés negyedik bekezdésének második mondatában idézett alábbi hivatalos szöveggel saját maguk cáfolják a fenti hazugságukat:
    “A bűncselekmények elkövetőinek NAGY SZÁMA cigány származású” – jelentette ki az MSZP-s országgyűlési képviselő.”

    Nagy szegénységi bizonyítvány, ha valakik nem tudnak különbséget tenni “TÖBBSÉGE”, valamint a “NAGY SZÁMA” kifejezések között, és a különbségtételre képtelen barmok, Juhász Ferencnek a bizottsági ülésen elhangzott kijelentése helyett, a vitaindító bejegyzés vastagbetűs második mondatában leírt hazugság alapján követelik, hogy az mszp-sek határolódjanak el Juhász Ferenc kijelentésétől!

    ————————–

    Más:

    Mit szólnak a szigethalom környéki romákat általánosítva hátba-szurkálással vádoló ökrök az alábbi tudósításhoz?

    “Halálra késelt péntekre virradó éjjel a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság egyik rendőre egy ugyancsak a kapitányság állományába tartozó rendőrnőt.
    Az ügyészség megindította az eljárást a nyomozóval szemben. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatást vár az ügyben. (Forrás: MHO/MTI. 2012. lúlius 6.)

  62. "?!" szerint:

    Kedves Karsai Mátyás!

    A 07:45-kor elküldött hozzászólásod azt bizonyítja, hogy Te ugyanolyan korlátoltan és általánosítva ítélkezel a szocik és követőik felett, mint ahogyan egyes rasszista barmok egyes cigány személyek által elkövetett bűncselekmények alapján általánosítva ítélik el a cigányokat! Közöttük téged, a csepeli cigány kisebbség vezetőjét is!

    Javaslom, hogy változtass ezen az általánosító gondolkodásmódon, és politikai hovatartozás nélkül értékeld az embereket!

    Nem elég ok a volt mszp-s elvtársaid általános elítéléséhez az, hogy ismersz olyan MSZP-s embert, aki arany mandzsetta gombért utalt ki szükséglakást, és olyat is, aki 1,2 mFt-ot vágott zsebre azért, hogy másnak lakása legyen!!!

    Képzeld el, hogy én is tudok elég sok már a méltó helyén lévő csaló, tolvaj, rabló, és gyilkos cigány emberről, de mégsem mondom vagy írom általánosítva azt, hogy ilyenek a cigányok!
    Azért nem mondom és nem írom, mert tudom, hogy Te sem ilyen vagy és a cigányok többsége sem ilyen.

    Amikor fórumozol, nem kellene elfelejtened, hogy kiktől kapott emberhez méltó lakótelepi lakást több-száz cigány család (arany ékszerek ajándékozása és milliós csúszópénzek nélkül) a csepeli lakótelepeken!

    Írtad, hogy “szisztematikusan, és módszeresen eladósították embereket”, de le merném fogadni, hogy egyetlen olyan embert sem tudnál mutatni nekem, aki nem önként, hanem kényszerítés hatására vett fel hitelt valamelyik banktól.
    (Ha mégis tudsz olyan személyt mutatni, akit a bankok kényszerítettek hitelfelvételre, például plazma tv vásárláshoz, azt a személyt én is szívesen megnézem.)

    Ceterum censeo… Nem biztos, hogy érdemes túlzásba vinned a nyalást még akkor sem, ha pillanatnyilag kifizetődőnek látszik!

  63. feri szerint:

    most a fidesz seggét nyalod nem rég meg az mszp seggét nyaltad most meg a romák közt próbálsz érvényesülni de szerencsére nem sok sikerrel!

  64. feri szerint:

    karsai töbszörössen büntetett elöéletü! börtönben ült több izben rablásért embercsempészésért és föleg csalásokért! és van pofája még jó pofizni undoritó beteg arcátlan állat!!

Itt lehet hozzászólni !