Tüntetnek Nyirő József irodalmi estje ellen

A Gyurcsány-párt kulturális forradalmának Liszt és Wagner is áldozatul eshet

Csepel.info

Borka-Szász Tamás Deme Gábor mellett, még MSZP-s korában (középen): most épp irodalomkritikusként lép fel, a saját pártszervezetének szélsőséges megnyilvánulásait azonban nem tarja nagy bűnnek

Tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció csepeli szervezete Nyirő József székely-magyar író irodalmi estje ellen – értesítette a Csepel.info szerkesztőségét a párt egyik aktivistája. Az irodalmi estet pénteken 18 órakor rendezik meg Csepelen, előadója Takaró Mihály irodalomtörténész lesz, bevezetőt pedig Fráter Olivér történész mond.

A lapunkat “figyelmeztető” pártaktíva szerint nem szabad teret adni a szélsőségeseknek, függetlenül attól, hogy ki milyen irodalmi vagy más kulturális értéket teremtett, hagyott az utókorra. Arra a felvetésünkre, hogy se szeri se száma azoknak a művészeknek, akik nem a koruknak, a törvényeknek vagy éppen a megszokott normáknak megfelelően éltek vagy gondolkoztak, és Liszt Ferencnek vagy Richard Wagnernek is tulajdonítanak szélsőséges kijelentéseket, a gyurcsányista pártaktíva leszögezte: akkor őket is száműzni kell a kultúrából. Az LMP politikai okokra hivatkozva, közleményben ítélte el az irodalmi estet, de Liszt vagy Wagner munkásságát ők nem kérdőjelezik meg. Sőt, kiemelik: Nyirő irodalmi munkásságának megítélése az irodalomtörténészek, vállalhatatlan politikai szerepvállalásának elemzése a történészek és politikusok feladata.

Hiába férnek el jól Magyarország legnagyobb könyvesbolt-hálózataiban, a Libriben, az Alexandában vagy éppen a Bookline-ban Nyirő József művei a tőle merőben más politikai nézeteket valló vagy más életmódot folytató írók és költők művei mellett, úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-párt a plágiumkampányhoz hasonló vehemenciával kíván a “Nyirő ügyre” rászállni. A Csepel.info-t megkereső helyi pártaktíva arra figyelmeztette lapunkat, hogy a Demokratikus Koalíció is “rászervez ám” a pénteken megrendezésre kerülő irodalmi estre, és tüntetni fognak a székely-magyar író műveinek bemutatása ellen.

A lapunkat megkereső gyurcsányista pártaktíva kiemelte: álláspontjuk szerint nem szabad teret adni a szélsőségeseknek, függetlenül attól, hogy ki milyen irodalmi vagy más kulturális értéket teremtett vagy hagyott az utókorra. Mint elmondta, emiatt, és nem az általa egyébként egyáltalán nem ismert művei miatt kell száműzni Nyirő József vagy éppen Wass Albert műveit, gondolatait a magyar kultúrából. Felvetettük, hogy – bár Wass Albert még csak szélsőségesnek se tekinthető – se szeri se száma azoknak a művészeknek, akik nem a koruknak, a törvényeknek vagy éppen a megszokott normáknak megfelelően éltek vagy gondolkoztak. Példának hoztuk fel, hogy Liszt Ferencnek vagy Richard Wagnernek is tulajdonítanak szélsőséges kijelentéseket, József Attila, Arthur Koestler, George Orwell és számtalan más író-költő hosszabb-rövidebb ideig kommunista elveket vallott, a norvég náci Knut Hamsun pedig a politikai nézeteitől függetlenül irodalmi Nobel-díjas lehetett. A tüntetés hírével megkereső forrásunk erre azt válaszolta, hogy akkor Liszt Ferencet és Richard Wagnert is el kell tüntetni a kulturális életből.

A tüntetést információink szerint Borka-Szász Tamás, a párt helyi választókerületi szervezője készíti elő. A politikus a közelmúltban éppen a saját szervezetében megjelent szélsőséges megnyilvánulások miatt volt kénytelen nyilvánosan bocsánatot kérni. Ahogy arról a Csepel.info hírt adott, a párt honlapján a Fidesz-KDNP csepeli önkormányzati vezetőit akasztófával vagy halottakra utaló módon ábrázolták. Borka-Szász Tamás az eset után azt mondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy mi kerül a honlapjukra, azt meg se nézte, nem ismerte – mindazonáltal az eset miatt nyilvánosan elnézést kért. Információink szerint a tüntetés fő szónoka Vadai Ágnes lesz.

Csepel.info

Az LMP közleménye

A Lehet Más a Politika csepeli csoportja megdöbbenve értesült arról, hogy Németh Szilárd fideszes polgármester fővédnökséget vállalt Nyirő József erdélyi író, nyilasparlamenti képviselő emlékestjén. Nyirő irodalmi munkásságának megítélése az irodalomtörténészek, vállalhatatlan politikai szerepvállalásának elemzése a történészek és politikusok feladata. Ezért szalonképtelen és elfogadhatatlan a csepeli fideszes kerületvezető gesztusa, mellyel fajvédő és nácibarát politikai eszmék hirdetőjét népszerűsíti Csepelen. Ráadásul az esemény arról a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házban lesz, akit munkaszolgálatosként éppen Nyirő elvbarátai lőttek tömegsírba.

Felszólítjuk Németh Szilárd polgármestert, hogy olcsó propagandafogások helyett a történelmi tények tiszteletében jeleskedjen és lépjen vissza a Nyirő-emlékest támogatásától, egyben ne gyalázza meg Radnóti Miklós emlékét. Az LMP támogatásáról biztosítja a rendezvény ellen szervezett antifasiszta tüntetést és arra biztat minden jóérzésű csepeli polgárt, hogy jelenlétével tiltakozzon a Fidesz múltkozmetikai szalonjának megnyitása ellen.

Az  LMP csepeli szervezete

34 hozzászólás “Tüntetnek Nyirő József irodalmi estje ellen” bejegyzésre

  1. Turai szerint:

    Tisztelt szabadelven nyugvó LMP!
    Hol voltatok akkor amikor a polgármester kiállt a Radnóti szobor eltüntetése ellen?
    Mert kiállt Radnóti emléke ellen-csak erre már nem “szükséges” emlékezni?

  2. Manitu szerint:

    “Liszt Ferencnek vagy Richard Wagnernek is tulajdonítanak szélsőséges kijelentéseket, József Attila, Arthur Koestler, George Orwell és számtalan más író-költő hosszabb-rövidebb ideig kommunista elveket vallott, a norvég náci Knut Hamsun pedig a politikai nézeteitől függetlenül irodalmi Nobel-díjas lehetett. A tüntetés hírével megkereső forrásunk erre azt válaszolta, hogy akkor Liszt Ferencet és Richard Wagnert is el kell tüntetni a kulturális életből.”

    No Comment. Az ő szélsőségesük jó, másoké rossz. Nem lehetne, hogy egyszer egy irodalmárt vagy egy művészt az alapján ítéljenek meg, amit abban a művészeti ágben tett? Villont se bűnözőként tárgyalják, hanem költőként. Liszt vagy Wagner se megveszekedett antiszemiták, hanem kiváló zeneszerzők voltak.

    Vadmalac Ágnes epeömlésével mennyivel lesz jobb a gyurcsányistáknak?

  3. Dr. grün szerint:

    “Turai szerint:
    2012. június 14., csütörtök – 12:08
    Tisztelt szabadelven nyugvó LMP!
    Hol voltatok akkor amikor a polgármester kiállt a Radnóti szobor eltüntetése ellen?
    Mert kiállt Radnóti emléke ellen-csak erre már nem “szükséges” emlékezni?”

    Nehogy kiragadott részlet után ítélkezzek!
    Tehát a szobor eltüntetése ellen kiállt, de a Radnóti emléke ellen is?!
    Akkor ez egy egyenes dolog?!
    Az ilyenre tényleg nem szükséges emlékezni!
    Tényleg kell az a Köznevetési Reform! 🙂

  4. Borka-Szász Tamás szerint:

    “…értesítette a Csepel.info szerkesztőségét a párt egyik aktivistája.”
    Kiinduló hazugságból csak hazug cikk és hazug állítások születhetnek. 🙂

    Várunk mindenkit a tüntetésre pénteken 17.00 órára, a Radnóti Miklós – közmegbecsülésnek örvendő! – költőóriásról elnevezett művelődési ház elé!

  5. Vátesz szerint:

    Nem Wagner és Liszt voltak szélsőségesek, hanem akik egymillió keresztényt küldtek Franciaországban a guillotine alá. Robespierre, Danton és Marat még egymást is lefejeztette, pedig ugyanabba a szajna-parti zsinagógába jártak imádkozni.

  6. hajós szerint:

    A Radnóti Miklós Művelődési Házban tartandó péntek esti Nyirő-esthez álljon itt a nácik által meggyilkolt Radnóti véleménye Nyirőről:

    “Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki ‘reprezentálta’ hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír. ‘A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyirő József erdélyi író reprezentálta. Nyirő az UFA számára többek között a következőket mondotta: “Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”‘

    Most, hogy másolom az újsághírt (Hétfő reggel nov. 3.) már csak tűnődöm… Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon? Még antológiában sem. Gatyába kötve sem…”

    (Radnóti Mikós: Napló. Magvető, 1989, részlet, 197. oldal)

  7. csepi szerint:

    Majd ha az összes kommunista szemléletű alkotót, művészt (írót, zeneszerzőt, költőt) is MINIMUM ilyen közutálattal veszik körbe és nézik semmibe a munkásságukat, életművüket, akkor majd jogos lesz ez a felháborodás. De csak akkor. A nácizmusnak ugyanis negyedannyi halálos áldozata lett, mint a kommunizmusnak. És még több lett volna ha 56-ban a pesti fiatalok nem adják életüket a forradalomért. Na ott kapott halálos sebet a legyőzhetetlennek hitt kommunizmus és torpant meg a terjeszkedése. Csak ezt nem szokták eléggé hangsúlyozni. Mert akkor bennünk van a “vesztett a forradalom”, “nem tehettünk ellene semmit” érzés, ami sokaknak örömet jelent. Pedig ez csak látszólagos vereség volt, mert a franciák elfordultak ezek után ettől az eszmeiségtől és az angolok is, holott előtte szimpatizáltak vele és támogatták. Tehát a kommunizmussal szemben győztünk.
    Ma már az eszmék diktatúráján túl, most a pénzvilág (bankok) diktatúrájában élünk, és azt mondják nekünk szabadok vagyunk. Na, ez a szabadság jobb vagy rosszabb az elmúlt diktatúráknál? Lehet gondolkodni. Ettől függetlenül mi is most amibe élünk, abba próbálunk valahogy beilleszkedni. Nehezen megy, de próbálunk. Pedig lehet az utódaink majd elítélnek minket (jogosan) emiatt. És majd azt mondják többé ez nem fordulhat elő, ők soha nem tennének ilyet. Pedig valószínűleg előfordul majd, csak más formában.

  8. Bugi szerint:

    Borka-Szász is betiltaná Lisztet vagy Wagnert?

  9. joságos. szerint:

    T.Bugi! Magát kéne már betiltani!!!!

  10. alterego szerint:

    Elmászott a kép. Amúgymeg gyönyörű írást kaptam ismerőseimtől a fb-on: http://www.stop.hu/belfold/nacibarat-fideszes-guny-radnoti-emleket-gyalazza-meg-a-polgarmester/1052382/ Újabb marhaság.

  11. Manitu szerint:

    Várom Borka-Szásztól, hogy Gyurcsány Ferenc ellen plágium miatt, József Attila ellen pedig a kommunista elvei miatt tüntessen. Elvégre kommunisták négyszer annyi embert gyilkoltak meg mint a nácik.

    Dehát Bprka-Szász Tamás már csak olyan következetes, hogy saját magát képes rendszeresen letagadni. Arról nem is beszélve, hogy mekkora baromság már megint az egész tüntetés. Katasztrófa.

  12. Tóth Mária szerint:

    Hát ez egyszerűen elképesztő, és nagyfokú pofátlanság, amit ezek a más vallásúak itt, ebben az országban megengednek maguknak!

    Fordított esetben vajon hogyan sülne el a dolog? Addig járnak a kútra, amíg valakinél elszakad a cérna. /nyilván ezért provokálnak/.

  13. kófic szerint:

    Szerintem ez a hülye (u)borka azt sem tudja, ki is Radnóti, Nyírőről nem is beszélve. Valószínűleg van némi emléke arról, hogy valamit mintha tanult volna róla az általánosban, de semmi több. Az nem számít ugye, hogy az elvtársak (bár idejük lett volna rá), nem voltak képesek a művház előtti talapzatra visszaállítani a “költőóriás” szobrát. Csak a helyét lehetett megkoszorúzni. Érdekes, hogy akkor még nem volt fontos a “költőóriás” az elvtársaknak…

    Barom. És ez szervez tüntetést.

    A szomorú csak az, hogy ezt az egész felhajtást a másik hülye, a lömöpö is megcumizza!

  14. ebihal szerint:

    Olvasom a posztokat, és nem tudom hol vagyok! A véres szájú lihegők középszerű,
    nevesincs írókat emelnek fel, mondván ez a nagy magyar feltámadás! De vajon igaz-e,
    hogy ők lesznek a megtisztulás elindítói?

  15. Tóth Mária szerint:

    ebihal: hány könyvet olvastál Nyírőről? Na, majd ha megtörtént, akkor nyilatkozz, és ne írj hülyeségeket, mert lejáratod magad!

  16. kozi szerint:

    Szerintem Borka és Deme közeli barátok lehettek. A képen látható, hogy ugyanolyan karkötőt viselnek.

  17. Manitu szerint:

    Demének most bilincse van. Lehet, hogy az is divatos lesz? 😉

  18. ebihal szerint:

    Tóth Mária!
    A minőség megítélése szubjektív dolog! Valakinek sikerül, van akinek nem!

  19. kozi szerint:

    Hát milyen világban élünk, hogy már kultúra ellen is tüntetnek?! Kossuthnak és Széchenyinek is komoly nézeteltéréseik egymással, elvitathatatlan munkásságuk miatt azonban mégiscsak egy kalap alá vesszük őket.

  20. Doki szerint:

    http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=54762

    borka-szász tamás!
    Nem méltatlak arra, hogy a nevedet nagy kezdőbetűkkel írjam le… Több nemzeti internetes portálon és közösségi oldalakon is olvasható a holnapi tüntetésetekről szóló cikkek. Vissza kéne vonulnotok! 🙂

  21. lucifer szerint:

    A sok fröcsögés és hazudozás helyett jobb lenne, ha körülnéznétek, milyen a vélemény külföldön a mai magyarországi kurzusról.

  22. hajós szerint:

    Mikor lesz az Adolf Hitler festészeti kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban?

  23. Dr. grün szerint:

    hajós!
    Egy régi!
    Majd ha a Száztagú cigányzenekar húzza a Magyar Gárda újoncavatóján a talpalávalót!

  24. joságos. szerint:

    Tóth Mária! Nem”Nyírőről”,hanem Nyírőtől!
    kozi! A Magyarság két nemzeti orjását ne hasonlítsa egy nyilas gazemberhez!! A további vitát kerülendő,olvastam Nyírő művet.

  25. "?!" szerint:

    Az alább idézett írásokból az derül ki, hogy egyeseknek fogalmuk sincs arról, hogy valójában kiről vitatkoznak!

    “kófic” írta 19:13-kor:
    “Szerintem ez a hülye (u)borka azt sem tudja, ki is Radnóti, Nyírőről nem is beszélve.”

    “Tóth Mária” írta 19:37-kor:
    “ebihal: hány könyvet olvastál Nyírőről?”

    “joságos.” írta 21:47-kor:
    “Tóth Mária! Nem”Nyírőről”,hanem Nyírőtől!”
    “kozi! A további vitát kerülendő,olvastam Nyírő művet.”

    Fent idézett Okostojások!
    Mielőtt tovább okoskodtok, meséljétek el, hogy ki az a Nyírő József, akiről Ti írogattok!
    Itt ugyanis nem Nyírő József, hanem Nyirő József (rövid “i”-vel) a téma!
    Ha viszont Ti is Nyirő Józsefről papoltok, akkor legalább a nevét tanuljátok meg helyesen leírni! (Akár szimpatizáltok vele, akár nem!)

  26. Vátesz szerint:

    A sok hülye liberális jól teszi ha tanul németül, mert Merkel vezér és kancellár szabja meg, hogy milyen lesz Európa! Mégis Németország nyerte meg a világháborút? 😀

  27. hajós szerint:

    Ha Borka-Szász Tamásról van szó, akkor a csepel.info szerkesztője mindig azt a képet rakja be, amin Borka-Szász Demével együtt látható. Ez most már mindig így lesz. Ha Borka, akkor a Demés kép kell.
    Igazán elegáns, stílusos eljárás. Jól illik ehhez a csepel.info nevű, utolsó szennylaphoz.

  28. gyalog szerint:

    Ugyanígy szivárgott be a fasizmus a weimári köztársaság és Magyarország közgondolkodásába. Akkor is vérfürdő lett a vége, most is afelé haladunk. Senki ne kételkedjen!
    Szeretettel, gyalog, csupa kisbetűvel

  29. Zoli049 szerint:

    Hogy lehet ezen a témán, ezen a “felkapott” “nyilasmisin” ennyit csámcsogni?! 🙂
    Akinek inge felveszi, akinek nem az ne foglalkozzon vele.
    Van még tényleg dolgunk lejjebb?

  30. robi szerint:

    hajós 00:56 hsz-éhez:
    erre a képre mondta a múltkor valamelyik idomított csahos, hogy Borka örökké a Demével fotózkodott.

    Borka – szerintem – köszöni szépen a sok ostobának az ingyenreklámot.
    Lassan már elfelejtették volna a csepeliek.

  31. Ditte szerint:

    Öröm látni ezt a korábban nem tapasztalható igényességet az ékezetek terén, főleg “joságos”-sal az élen. Én magam azon kevesek közé tartozom, akik bevallják, hogy fogalmuk sincs Nyirő munkásságáról.
    Nem bunkó vagyok, csak őszinte. Ezért fogom meghallgatni ezt az előadást, hogy kicsit okosodjak. Vagyok annyira felnőtt, hogy nem fog megártani és egész biztosan nem leszek fasiszta én sem.

  32. joságos. szerint:

    T.”?!”! Az Őn által idézett rész a mondandóm másik fele. A kozinak szóló rész az első fele.

Itt lehet hozzászólni !