“A jóval győzd le a rosszat!”

Kispál György atya beszéde a lengyel- magyar barátság napján

Csepel.info

Amikor egy fővárosba delegáció érkezik, a repülőtérről első útjuk az ismeretlen katona sírjához vezet. Amikor Varsóba delegáció érkezik, első útjuk a főtérre, Jerzy Popieluszko atya sírjához vezet. Huszonöt éve, megölése óta, 18 millió lengyel látogatta meg és látogatja ma is.

Ki ez a fiatal pap? És gazdasági helyzetünkben szabad volt-e Csepelen utcát elnevezni róla – és ezzel pénzt költeni? És jó utca kapta-e nevét?

II.János Pál pápa 1979-ben – megválasztása után – Lengyelországba látogatott. Varsó főterén mondott beszéde, imádsága prófétikus jelentőségű volt: “A Szentlélek szálljon le erre az országra és változtassa meg!” A következő évben született meg a Szolidaritás-mozgalom. Az első olyan mozgalom, amelyben a katolikus egyház és a munkások világa összefogott. Popieluszko atya a nyolcvanas években a munkások lelkipásztora és a Szolidaritás káplánja volt. Krisztus evangéliuma és az egyház tanítása szerint élt és prédikált, gyakran idézte II.János Pál szavait. Az evangélium fényében küzdött az emberi jogokért, a dolgozók jogaiért, az emberi személy méltóságáért. Lengyelország és az egész világ számára tanuskodott olyan erényekről, mint bátorság, az Istenhez, Krisztus keresztjéhez, az evangéliumhoz való hüség, Isten és a haza szeretete.

Popieluszko atya mindig Izajás próféta és Lukács evangélista szavait tartotta szem előtt: “Elküldött, hogy örömhírtvigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket”. Ott volt amunkások mellett a sztrájkok idején, segítette az üldözött, bebörtönzött emberek családját. Nem politikai aktivista volt, hanem mindig arra figyelmeztetett, hogy a politikai tevékenységnek a közjót kell szolgálnia, tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot és az emberi jogokat. Ezért kellett meghalnia belügyi tisztek kezétől.

Vértanúsága különleges jele annak, hogy a jó győz a rossz felett.

Szabad-e ilyen emberre a munkás Csepelnek költenie? Jó utcát neveztek-e el róla a papírgyár mellett? Igen, mert mindig a munkások mellett állt!

A sors különös játéka, hogy gyilkosa – női álnéven – ma annak az új lengyel pártnak a hangadója, amely elveti a keresztet, a hittant, élteti az abortuszt és az erkölcsetelen devianciákat.

Pártok, gyilkosok eltűnnek a történelemben. De a 2010-ben boldoggáavatott, vértanú Popieluszko atyát a szentmisékben mindig emlegetni fogják, amig keresztények élnek a földön!

Budapest-Csepel 2012.márc.22. ( A Magyar Kurir alapján)

csepel.info

Itt lehet hozzászólni !