Prokop Péter díjat kapott Puskás László festőművész

Csepel.hu

Idén hatodik alkalommal adták át a Prokop Péter díjat, amelyet Puskás László festőművész, író, görög katolikus pap kapott a keresztény magyar nemzet egységét erősítendő, országhatárokat átívelő tevékenységéért.

A díjat a Csepel Galéria Művészetek Házában október 20-án Morovik Attila alpolgármester adta át – számolt be pénteken a Csepel.hu.

Fotó: Mizik Zsuzsa

Az ünnepélyes díjátadó rendezvényen a zsúfolásig megtelt teremben Sárkány István igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezután Erdei Éva művészetszervező-képzőművész, díjalapító kurátor azzal az örömteli bejelentéssel kezdte bevezetőjét, miszerint a csepeli önkormányzat a közelgő nemzeti ünnep (október 23.) alkalmából Prokop Péternek posztumusz Csepel Díszpolgára címet adományoz. A továbbiakban beszédében a díjazott munkásságáról szólt: „Puskás László személyében első ízben kap Prokop Péter díjat olyan művész, aki csak úgy, mint Prokop Péter festőművész, író és egyházi személy is egyben. Általa első ízben köszönthetünk itt, Csepelen olyan magyar művészt, akinek az elszakított nemzetrészben, a kisebbségi létben kellett megtartania magyarságát, keresztény hitét, ami neki maradéktalanul sikerült.”

A méltató szavak után dr. Varga Lajos katolikus püspök felidézte Prokop Péter emlékét, majd Amerikában végzett tevékenységéről dr. Csurgay Ildikó egyetemi tanár tartott rövid ismertetőt. Ezt követte Puskás László festőművész kiállításának a megnyitója, melyet lánya, dr. Puskás Bernadett művészettörténész, főiskolai tanár mutatott be.

Az ünnepeltet a 70. születésnapjának a tiszteletére a „Boldogasszony Anyánk” régi magyar himnuszával köszöntötték a jelenlévők Prodán Gábor csepeli görög katolikus plébános vezetésével. Az ünnepélyes díjátadón Orbán Enikő előadóművész csángó szent dalokat énekelt.

Antal Zsuzsa-csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !