Kótyavetye 2.0 – eladják és beépítik a csepeli Kis-Duna partot

Csepel.info

RSD

Túl sok a fa és túl sok a fű – a csepeli
önkormányzatnak az a fejlődés, ha beépítik

Készpénzért értékesíti a csepeli önkormányzat Kis-Duna parti ingatlanjait – többek között erről döntött Csepel képviselőtestülete. A döntést finoman szólva „nem tette ki az ablakba” a kerület MSZP-s vezetése. Noha stratégiai lépésről van szó, Csepel hivatalos honlapján hiába keresnénk az erről szóló tájékoztatást. Még a testületi anyagok letölthető dokumentumai között sem találni a végül elfogadott határozatot.

Készpénzért kívánja értékesíteni hat folyóparti, rendkívül értékes ingatlanát a csepeli önkormányzat – értesült a Csepel.info. A döntés előzményei, körülményei kísértetiesen hasonlítanak Észak-Csepel eladásához. Az önkormányzat itt is milliókat fizetett ki egy wellness központ építészeti terveire, melyet a civil szervezetek, majd a Központi Építészeti – Műszaki Tervtanács és a Fővárosi Tervtanács is elutasított. (Észak-Csepel eladása előtt az önkormányzat körülbelül 100 millió forintot költött közpénzből soha meg nem valósuló látványtervekre.)

A hat ingatlant érintő döntés szerint a Kis-Duna partján a még nem ismert vásárlók építenének wellness-központ. A civilek véleményét támogató Fidesz-KDNP javaslatára a testület tavaly olyan határozatot hozott, hogy hatástanulmány nélkül nem születhet döntés az ingatlanok hasznosításáról. Bár az MSZP szerint készült hatástanulmány, abból nem sikerült sem kiosztani, sem felmutatni egyetlen példányt sem. A határozati javaslat eredetileg úgy szólt, hogy az önkormányzat vagy bérbe adja vagy eladja erre a célra a területet, azonban az április 17-i testületi ülés az ellenzék és az SZDSZ tiltakozása miatt félbeszakadt. A botrányos körülményeket fokozta, hogy amikor az MSZP-sek rádöbbentek, hogy kevesen vannak a határozat meghozatalára, zúgolódás kezdődött, amit az SZDSZ-nek szánt felháborodott beszólások, bemutatások majd egymás sértegetése, vádolása kísért.

Ilyen előzmények után került sor múlt hét kedden az ismételt testületi ülésre, ahol a helyszínen osztották ki az új határozati javaslatokat. Noha sok milliárd forintot érintő stratégiai döntésről van szó, az eset megint nem előzmény nélküli. Észak Csepel eladásakor a kerület MSZP-s vezetői a 11,3 milliárd forintos eladási szerződést mutatták meg öt perc olvasási szünettel a döntés előtt. Akkor a szerződést a jogászok szerzői jogaira hivatkozva a döntés után még vissza is vették az ellenzéki képviselőktől, nehogy a nevetségesen alacsony áron történő kiárusítást támadó Fidesz-KDNP frakció és az SZDSZ-es képviselők hivatkozni tudjanak rá.

A múlt heti testületi ülésen szót kaptak a civilek képviselői is. Horváth Ildikó, a Csepeliek a Zöld Kis-Duna Partért Egyesület képviseletében megdöbbenését fejezte ki a terület eladási tervével kapcsolatban, amely szerinte pusztán az önkormányzat súlyos anyagi helyzete miatt született meg. A civil szervezet képviselője azt kérte a képviselőktől, hogy hallgassanak a lelkiismeretükre, és ne szavazzák meg a terület értékesítését. Az ülésen magánemberként szólalt fel Nagy János is, aki szerint ez a döntés jól mutatja majd, hogy mennyire veszik figyelembe a csepeliek véleményét. Kinek épül ez a wellness? – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a csepeli strand is azért veszteséges, mert a kerület lakóinak egyszerűen nincs pénze kifizetni a belépődíjakat.

Orosz Ferenc alpolgármester elismerte, hogy az eladásból várt készpénznek elsődleges szerepe van a döntésben, de mint mondta, máshogy nem lehet a kerületben fejlesztéseket végrehajtani.

A Fidesz-KDNP képviselői ismételten felhívták a figyelmet a hatástanulmány hiányára, melynek meglétét maga a képviselőtestület szabta a döntés feltételéül, de az ismételten nem lett kiosztva. A hatástanulmány egyébként információink szerint több millió forintba került – ilyenformán azonban csak a Dunába dobott közpénz eddig sem elenyésző mennyiségét gazdagítja. Az ellenzéki párt a Csepel SC példáját felhozva felhívta a figyelmet az eladás veszélyeire is. (Noha a Csepel SC elvileg a kerületi sportélet fenntartója, tulajdonosai a közelmúltban lakóparkot és bevásárlóközpontot terveztek a sportlétesítmények helyére.) Németh Szilárd frakcióvezető hangsúlyozta, hogy semmi nem garantálja a wellness központ felépítését, a Duna part eladásával az önkormányzat pusztán utolsó értékes ingatlanjaitól próbál megszabadulni. Hasonló önkormányzati kezdeményezésekre több pozitív példa van, de azok mind úgy valósultak meg, hogy a létesítmények önkormányzati tulajdonban maradtak – mondta a frakcióvezető a debreceni és a tavaly átadott siófoki élményfürdőkre utalva. A frakcióvezető javaslatát, hogy helyi népszavazással dönthessenek a csepeliek a kerület egyedülálló folyóparti környezetének jövőjéről, az MSZP-s többségű testület leszavazta.

Még az SZDSZ képviselői sem támogatták a kiárusítás tervét. Kál Károly SZDSZ-elnök elmondta, hogy szerintük ötven éves bérleti szerződéssel kellene megoldani a wellness-központ felépítését, az esetleges adásvétel után az önkormányzat kevésbé tudja érvényesíteni az akaratát és terveit.

Csepel.info

16 hozzászólás “Kótyavetye 2.0 – eladják és beépítik a csepeli Kis-Duna partot” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Lám csak, üres a zseb megint. Egyre gyorsabban ürül a zseb. Mi lesz, ha nem tudnak mit eladni? Bár úgy hallom, megint iskolabezárásokról beszélnek (most, hogy beindul az eladott területeken a lakópark-építés, és sok az új lakó, ez egy teljesen nyilvánvalóan logikus lépés). A bezárt iskolákat és óvodákat majd megint el lehet adni, mint a sétányoknál. (Vagy csereberélni, azt még nehezebb követni.)

    Érdemes elgondolkozni rajta: 2009-re elkészül a szennyvíztisztító, hirtelen megnő a Budapest alatti Duna part értéke. Nem is megnő, hanem megugrik. Hát persze, hogy most adják el! Ez is logikus!!!

    Azt meg ne várja senki, hogy az MSZP-sek majd valami olyat fognak csinálni, hogy megkérdezik a csepeliek véleményét.

  2. Bubus szerint:

    Nemrég voltam a Pákozd melletti arborétumban. Vadiúj erdei tornapálya is van. Persze ez sokkal kisebb terület, de még a “miénk”. Mibe kerülne kiépíteni egy hasonló tornapályát, amihez szervesen kapcsolódna csónakház, bicikliút, kutyafuttató, igényes futópálya, játszótér? Persze, ez túlontúl olcsó, egyszerű és jó megoldás volna, ráadásul minden csepeli használhatná, még a “prolik” is, vagy inkább úgy mondom, hogy a kis fizetésűek, de attól még igényes csepeliek.

    Hát persze, hogy eszükbe sem jut!

  3. Földhözragadva szerint:

    Nincs zsuga, Bubus…:) Boccs, off…

  4. lacislanders21 szerint:

    Szégyen, itt már minden eladó???? Ja már nem, már nincs mit.

  5. Wass Albert barátja szerint:

    Tévedsz Bubus!
    Nem is olyan régen egy sorsokat meghatározó témában(a Csepelre bevezető út kapja új névként a megtisztelő Weisz Mannfréd nevet) igenis a szoci képviselők firtatták – a témáért felelőst !-,hogy egyeztettek-e az ott élőkkel! Tehát ne mond, hogy “Ők” közömbösek a csepeliek véleményével szemben!
    Ez nyilván cinizmus volt részemről, mert tudom, hogy nem érdekli őket, hogy mit mondanak a Duna-part mellett élők, már magukban biztosan eldöntötték annak a területnek a sorsát.
    Azért én még bízom az “EGYESÜLETBEN”, hogy vannak tartalékaik!

  6. ikszdé szerint:

    ajánlom hogy ne legyen magánterület a dunapart :@ ez a kerület meg olyan szánalmas már hogy… minek ide wellness? meg sporira bevásárlóközpont? csepel pláza meg a strand is veszteséges…nem értem.

  7. Papi szerint:

    Uraim!
    Nem értem miért mondják, hogy nincs mit eladni, dehogynem van egy “polgármesterünk”, van egy szdsz-ünk ha másért nem egy malacért ellehetne adni őket. Csak az a baj, hogy a malac meg megszökne.

  8. matyi szerint:

    Szánalmas emberek vezetik a kerületet!
    itt lakokat minket nem kérdeztek s nem egyeztettek velünk!
    Finoman nem mondamak igazat, ott a hamis emberek ! nevük csak annyi ELADOK!

  9. Chita szerint:

    Állítólag több budapesti (köztük a csepeli) strandot is eladták már egy ideje. Az elefántholdig vette meg tertmészetesen…
    Valaki nézzen rá a tulajdoni lapra

  10. CsepeliXXI szerint:

    Gondoljátok,hogy véletlenül csinálták meg/aszfaltozták a Hollandi utat?
    A Strand miatt?Ugyanmá!
    Miközben az égetően szükséges kerülőút stagnál a Magyar utcában?

  11. Upppsz szerint:

    Hmmm….érdekes, érdekes….eladnám 60 nm-es csepeli lakásomat a polgármesteri hivatalnak, közel a Duna parthoz, ugye így már nem kell? Mert nincs haszon…., mi meg ragadjunk a lakásban, mert egy fikarcnyi zöld terület nem marad majd…köszönjük – ezt érdemli Csepel lakossága?

  12. […] ugyanis az önkormányzat 2008 áprilisában végül úgy döntött, hogy készpénzért mégis értékesíti őket. Ha lesz befektető, aki felvásárolja a Duna-partot, az aligha az önkormányzat wellness-terveit […]

  13. Kinek ment el az esze? szerint:

    Temessük be a Duna ágat, úgyis iszapos. Sok törmelék fér bele! Építsünk rá wellness központot! De kormány negyed is elfér rajta. Hát nem?

  14. miska72 szerint:

    Ez NEM fog metőrténni! Gazemberek vezetik a kerületet! Önkormányzati MAFFIA!

  15. […] Amikor a kádári nosztalgia 1994-ben visszarepítette a hatalomba az eszmecserés kommunistákat, Tóth Mihály hosszú évekre Csepel polgármestere lett. A régi-új MSZP-s elit iskolák, óvodák bezárásával, majd épületeik privatizációjával kezdte meg a vagyon eltüntetését, kiárusítását. Idővel egyre nagyobb lett az étvágy: legszebb éveikben sikerült potom áron egész Észak-Csepelt eladniuk, és megkezdődött a hajléktalan-tanyává züllesztett Kis-Duna part privatizációja is. […]

  16. […] 2005 végén eladták Észak-Csepelt, és erre a sorsra szánták a csepeli Kis-Duna partot is. Egy 2008 áprilisi önkormányzati döntés következményeként a Kis-Duna parton hatszintes wellness-központ, szállodák és lakóparkok […]

Itt lehet hozzászólni !