Elmeszelte a Tervtanács a Wellness Park tervét

Forrás: Csepel.hu

 

RSD

Jelbeszéd az életünk – szólt régen a dal, amely azonban sajnos ma is igaz Csepel hivatalos sajtóorgánumaira. A “Csepel Wellness Park” Kis-Duna partjára aligha illő többszintes terveit ugyanis elmeszelte a Központi Építészeti – Műszaki Tervtanács és a Fővárosi Tervtanács 2007. október 2-án. A Csepel.hu-n megjelent közleményből erre azonban csak egyetlen egy szó utal (az sajnos nem derül ki, hogy kinek a közleményéről van szó). A két Tervtanács a benyújtott elképzeléssel szemben országos nyilvános tervpályázat kiírását javasolta. Az elutasított terveket valószínűleg nem kevés közpénzből sikerült elkészíttetni. Emlékezetes, a Szigetcsúcs beépítéséről évekig készültek közpénzből különböző látványtervek (erre állítólag 100 millió forintot költött el az önkormányzat), aztán mégis eladták a teületet. Az Info rádió beszámolóját korábban már megjelentettük.

 

4 hozzászólás “Elmeszelte a Tervtanács a Wellness Park tervét” bejegyzésre

  1. Laja szerint:

    Lakópark (vagy lakópart), wellnespark? Mind a kettőt elutasította a szakma! Az mszp-s vezetők minden elképzeléséről kiderül, hogy semmit nem ér, szakmailag egy nulla. Na és mennyibe került ez eddig a csepelieknek? Mennyi közpénzt herdáltak el a különböző tervekre? Jó lenne ezeket tudni, és az összeg nagyságához mért büntetést kiszabni. A jogban van olyan fogalom, hogy hűtlen kezelés? Valamiért ez jutott most az eszembe.

  2. Ponyicsányi Márta szerint:

    A Kis-Duna a Csepeli lakosoké!

  3. […] szervezetek, majd a Központi Építészeti – Műszaki Tervtanács és a Fővárosi Tervtanács is elutasított. (Észak-Csepel eladása előtt az önkormányzat körülbelül 100 millió forintot költött […]

  4. […] Fővárosi Tervtanács tagjait sem kápráztatták el. Az építészek 2007. október 2-án ugyanis elmeszelték a wellness-központ terveit, és a benyújtott elképzeléssel szemben országos nyilvános tervpályázat kiírását […]

Itt lehet hozzászólni !