Feljelentés: eladták az önkormányzat tulajdonát az önkormányzatnak

Csepel.hu

Takács Krisztián (balra) Mesterházy Attilával és Szenteczky János csepeli pártelnökkel (fotó: Csepelen.hu)

Hűtlen kezelés bűntettének illetve sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Németh Szilárd, Csepel polgármestere. A feljelentésben érintett cég akkori résztulajdonosa az MSZP csepeli önkormányzati képviselője – áll a Csepel.hu oldalon megjelent közleményben.

2010 tavaszán Németh Szilárd ügyészségi feljelentést tett Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitány lakáshoz jutásával kapcsolatban, amely a „csepeli lakásmutyi botrányként” híresült el. Az őszi választások után az önkormányzat új, Fidesz-KDNP-s vezetése visszaéléseket vizsgáló bizottságot hozott létre, amely már jóval több visszás vagy bűncselekmény-gyanús ügyet derített fel. A bizottság javaslatai alapján a csepeli önkormányzat több újabb feljelentést tett. Jelenleg közel harminc, a korábbi MSZP-s vezetést érintő bűncselekmény-gyanús ügy kivizsgálása van még folyamatban.

A Németh Szilárd polgármester által kedden benyújtott feljelentés előzménye, hogy 2009-ben nyílt pályázat keretében alakítottak ki a csepeli Gróf Széchenyi István Általános Iskola sportudvarán egy műfüves futballpályát. Egyetlen induló volt erre a projektre, az is nyerte meg a pályázatot. A nyertes cég tulajdonosai között ott volt Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is, aki ma már a párt kerületi frakciójának önkormányzati képviselője.

A rendelkezésre álló adatok szerint a beruházás eleve nem a szerződésben előírt és meghatározott műszaki tartalommal teljesült. A műfüves pálya a kivitelezés után az önkormányzat 100%-os tulajdonába került, az üzemeltetésre pedig 10 éves időtartamra a nyertes pályázó kapott lehetőséget.

A nyertes cég ezek után az önkormányzat tulajdonába került egyik vagyonelemet – a sajátjaként feltüntetve – eladta az önkormányzat részére. Azzal, hogy az érintett cég a gyanú szerint az önkormányzat tulajdonát az önkormányzatnak értékesítette, az ebből befolyt pénzt pedig a sajátjaként kezelte, több millió forintos vagyoni kár érhette a csepeli önkormányzatot illetve a csepeli gyerekeket, hiszen ez az összeg az oktatási ágazat költségvetéséből került felhasználásra.

Az MSZP által vezetett csepeli önkormányzat 2005-2010 között 10,1 milliárd forintos vagyonvesztést szenvedett el. A költségvetési hiány 2010 októberére olyan magasra emelkedett, hogy a kerület működőképessége közvetlen veszélybe került. Csepel új, Fidesz-KDNP-s vezetése az elmúlt fél évben közel kétezer millió forinttal csökkentette az önkormányzat működési kiadásait, megszüntetve ezzel a közvetlen csődhelyzetet.

A kiadások ilyen mértékű csökkentése mégis a szolgáltatások szinten tartásával, esetenként a színvonal növelésével sikerült. Ezt azért lehetett megtenni, mert a szolgáltatásokért korábban számtalan esetben a reális ár sokszorosát kellett kifizetni. A csepeli önkormányzat új vezetése az ilyen szerződéseket megszüntette, ahol pedig reális esélyt lát további visszaélések és bűncselekmények bizonyítására, újabb feljelentéseket tesz. Az önkormányzat vezetése ezzel eleget tesz két fontos választási ígéretének, az elszámoltatásnak és a költségvetés rendbetételének. Mindez elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy Csepel ismét Budapest sikeres és fejlődő kerületei közé tartozzon – áll a közleményben.

Forrás: Csepel.hu

25 hozzászólás “Feljelentés: eladták az önkormányzat tulajdonát az önkormányzatnak” bejegyzésre

  1. abcd szerint:

    Gratulálok Taki! Szép volt! Méltó MSZP-s lett belőled.

    Hajrá Szenteczky…..Hajrá Csepel…….

  2. Jeniszej szerint:

    😀

  3. Miska72 szerint:

    Hűűűűű elvtársak? Szorul a hurok? 🙂 🙂 🙂 🙂

  4. Miska72 szerint:

    abcd Hajrá Szenteczky? 🙂 🙂 🙂 Ezt majd a bötrönválogatottnak mond, amiben játszani fog.

  5. Királyerdei szerint:

    Piszkos komcsik!
    Hajrá Szilárd!
    Adj a pofájukra a mocsok komcsiknak!Segítünk!
    Mondtam ma Neked este 5-kor,amikor állampolgársági ügyben beszéltünk.
    Egy “fellow” Jedlikes.

  6. vica szerint:

    Csatlakozom most a Királyerdei hozzászólásához, hajrá Szilárd hajrá FIDESZ.

  7. Manitu szerint:

    Úgy látom kezd palotaforradalom lenni a csepeli kommancsoknál, hogy Deme Gábor állításaira senki nem reagált. (A csepeli kommancskullancs központi oldal a csepelen.hu, ahol semmi cáfolat sincs arra, hogy Deme szerint hátrányos helyzetű gyerekektől lopták a pénzt a pártrendezvényekre.) Ahogy látom Takács Krisztián elvtárs-pajtás pénzecskéje is gyerekektől származhatott.

    Elég lenne annyival reagálni, hogy lemondanak mind egy szálig. 😀

  8. "?!" szerint:

    “Na ezt küld tovább!” címmel ma kaptam az mszp-s kormányok időszakában szokásos garázdálkodást reprezentáló alábbi írást:
    —————————————————————–
    Téma: Ezt küldjétek tovább! Mocsárra épült ipari kocka az új tévészékház
    …esküszöm, hogy mely nép ezt még ezek után is egyre csak eltűri – megérdemli a sorsát! Kár, hogy ebből azoknak is kijut, akik egyébként nem tűrnék. Ha nem így történnének a dolgok ebben az országban több gyereksorsot megmenthetnél, mint bármelyik másik ostoba “küldd tovább és segíts!” típusú kör e-mail-lel!

    Ez már kishazánkban is dobogós nonszensz:
    Az MTV Szabadság téri székházát megvette az ÁPV Rt. 6 milliárdért az MTV-től. 4.5 milliárdért tovább adta egy “kanadai” ( vajon kik a tulajok?) cégnek. Bukott kapásból 1.5 milliárdot rajta, ( mármint az ÁPV Rt. ) Hogy ki mit nyert rajta, azt most felejtsük el…

    Az MTV nem tudott kiköltözni az épületből, mivel az új nem készült el.
    Így évi 2 milliárdért visszabérelte azt, már kifizetett 4 milliárdot, s ki fog 2 milliárdot. Összesen tehát 6 milliárdot. A “kanadai” cég mennyiért vette? 4.5 milliárd. Már most nyert 1.5 milliárdot plusz ugye ott az épület, amit lakásokká alakítva elad.

    DE: Nem itt ér véget a történet.

    Az MTV az új székházát nem megveszi, hanem bérli. 18 évre. Évente 3 milliárd forintért. Havi 1 millió euró, azaz árfolyam ingadozás esetén lehet évi 3.5 milliárd forint is. 18 év alatt kifizet 54 milliárd forintot 250 ft/euró árfolyamon. Mennyibe került az a bádog doboz? Pár milliárd – ha az alvállalkozókat nem húzták le (de biztos hogy lehúzták). És mennyi most az euró?18 év után azonban nem lesz az MTV tulajdona – hanem ekkor eldöntheti, hogy megveszi-e az épületet?! Nem hiszem el, hogy ilyet meg mernek csinálni! Ti mernétek?

    Kinek a mi pénzéből? Ez Állami TV!!! Tehát a miénkből. Ki nyer rajta? Egy csapat szélhámos politikus s “üzletember”. Miért? Hogy fönn tartsanak egy 5%-os nézettségű kritikán aluli tévét

    És ki hozta le ezt a cikket? Az Index. Nem én találtam ki.
    http://index.hu/kultur/pol/szrhz090115/

    Közben az ország 1/3-a ( cca: 3 millió Ember köztük több százezer gyermek) a létminimum alatt él!
    —————————————————————-
    A fentiek azt bizonyítják, hogy az mszp-seknél ez volt a divat és Csepelen kicsiben történt ugyanaz, ami országos szinten nagyban történt!

  9. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mindenki tudja, és a fenti példa is hűen illusztrálja, hogy égetően szükség lenne a teljes elszámoltatásra! Sajnos nincsen annyi férőhely, de ha Ú László törvényei alapján ítélkeznének, akkor nem csak az ipar nélküli ország lenne félkarú óriás!
    Nem oly régen hallhattuk: “bátorság elvtársak,” hát………..nekik nem is nagyon kell félniök, mert egyre inkább úgy tűnik nincsen miért?

  10. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Már elkéstek az elszámoltatással!
    Már elkövették ugyanazokat a pofátlan lenyúlásokat, egyebeket így nincs erkölcsi alapjuk rá!!!
    Csak egy példa:
    Kisfiú lesekszik a kulcslyukon át a szüleire és felsóhajt:
    Ezek mondják, hogy ne piszkáljam az orromat?!

  11. Bugi szerint:

    Grün, szerintem nem mindenki akkora tolvaj, mint ti! Az elszámoltatást pedig folytatni kell!

  12. grün szerint:

    Bugi!
    Az már sztahanovista lenne aki egy év alatt annyit képes lenne lopni mint más nyolc év alatt!!!
    Milyen alapon nevezi valaki pofátlan lenyúlásnak BKV-s Emília százmillióját mikor ő is
    dupla fizut vesz fel véletlenül?!
    Vagy Budai honvédségi lakása, esetleg Papcsák kis umbuldája?!
    Hadd ne soroljam!!!

  13. Jozefina Kovalenko szerint:

    Az a Budai Gyula, aki elszámoltatási biztos, aki embereket lopott meg? Saját magát miért nem számoltatja el?

  14. Manitu szerint:

    Nagy a hisztéria. Amikor egy tolvajbanda nem tud védekezni, elkezdi azt rikoltozni, hogy az is tolvaj, aki lebuktatta őket.

    Én csak azt mondom: aki tolvaj, pusztuljon! Úgyhogy elvtársak, sorakozó, eljött a ti időtök!

    😀

  15. nagyapó szerint:

    grün, Jozefina Kovalenko! Tegyenek feljelentést, ha nem ül, hamis váddal néznek szembe.
    Úgyhogy pofa súlyba!

  16. nagyapó szerint:

    GONDOLKODÓ! Azt hiszem Szt. László törvényeire gondolt!

  17. Tarjányi László szerint:

    Elképesztő! Egymilliárd forintot kapott az Orbán-család fogorvosa
    Drága lesz a miniszterelnöki mosoly, a kormány ugyanis egymilliárd forintot utalt át fogturisztikai célra az Orbán-család fogorvosának. Magáncég kiemelt állami feladattal: erre többen rá fognak harapni.
    Magánvállalkozás fejlesztheti a magyarországi fogászati turizmust. Maga a miniszterelnök is a program mögé állt, a kormány egymilliárd forintot utalt át e célra a költségvetési tartalékból – írja a HVG-csoporthoz tartozó life-style.hu.

  18. Tarjányi László szerint:

    Bekattantak a fideszesek? Mi a fenét fog csinálni a sok fideszes káder, ha megszüntetik a fővárosi kerületeket? Lenne egy ötletem, elmehetnek rendőrnek, hiszen az még kevesebb lesz, ha megszüntetik a korkedvezményüket!

    Megszűnnek a kerületek Budapesten?
    Egy kormányzati előterjesztés szerint mindenképpen átalakítják a főváros közigazgatását. Öt verzió kering a kormányban.

    Az Index birtokába került dokumentum szerint öt verzióval számol Budapest átalakításakor. Ez elsősorban a kerületi és a fővárosi önkormányzat viszonyának újragondolását jelenti.

    Az egyik megoldás szerint a kerületi önkormányzatokat totálisan felszámolnák és egy egypólusú fővárosi önkormányzat jönne létre a mai kerületek nélkül. Ennek a forgatókönyvnek több verziója is van, az egyik szerint a teljesen egységes, egyszintű modellben a kerületek helyén úgynevezett igazgatási kirendeltségek vagy elöljáróságok működnének.

    Ezek jellemzően szűk – a főváros által meghatározott – feladatkörrel, leginkább érdekközvetítő, összehangoló, bizonyos körben véleményező vagy javaslattevő szerepet tölthetnének be. A kerületi elöljáróságok vezetője a kerületi elöljáró lenne, akinek a munkáját minimális létszámú hivatal segítené.

    A másik, kevésbé radikális csapásirány lényege, hogy a kerületek maradnának, csupán a mostani feladatmegosztást gondolnák újra. Ebben a verzióban a főváros végezné az összes műszaki, infrastrukturális feladatot, fejlesztést, szervezné a közlekedést, míg a kerületeknél elsődlegesen a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok és a lakásgazdálkodás, vagy egyes kulturális és sporttal kapcsolatos feladatok maradnának.

    A főváros kapcsán van egy „C” változat is. Ebben mindenképpen létrejönne egy belső városmag, amit a dokumentum „citynek” nevez – határáról viszont nem szól. Hogy a city-n kívül hogyan szerveződne a város, arra több elképzelés is van. Az egyik szerint a cityn kívüli kerületeket összevonnák és létrejönne egy egységes külső kerület, vagy a 8-10 a mainál nagyobb kerület. Olyan elképzelés is van, hogy a főváros három nagy egységre bomlana: itt a city mellett a Duna mentén két kerület jönne létre, a pesti- illetve a budai – írta az Index.

  19. islander szerint:

    elképesztő dolgok ezek….

  20. Tarjányi László szerint:

    A budai fonodó villamos okán is egymásnak ugrott a II-dik kerületi és a fővárosi Fidesz-vezetés. Egymás torkát fogják átharapni a kerületi önkormányzati pozícióból élő és a magasabb rangú Fidesz-vezetők. Még azt is megérhetjük, hogy a Fidesznek a Fidesz lesz az ellenfele. Éljen az új kádárista, népuralmi Fidesz-diktatúra! Miért gyengék a liberálisok? Mert a zsidók már a speizban vannak, bocsánat a Fideszben vannak!

  21. "?!" szerint:

    Tarjányi!

    Ha viccelődni akarsz velünk, akkor ne primitív hülyeségeket írjál, hanem olyan az egyéniségednek megfelelő vicceket, mint az alábbi vicc!

    Kohnnak különleges vére van, és éppen egy arab fiúnak lenne rá szüksége.
    Elmegy a rabbihoz tanácsot kérni.
    – Fiam, ő is csak egy ember, segíts rajta, talán meghálálja – mondja a rabbi.
    Kohn, kelletlenül bár, de megteszi, és láss csodát, egy hónap múlva kap egy csomagot, benne egy aranyrúddal.
    Évek múlva a gazdagnak bizonyult arab fiúnak megint vérre van szüksége.
    Kohn már nem is megy a rabbihoz, azonnal segít neki.
    Egy hónap múlva kap egy csomagot 4 tábla csokoládéval.
    Kohn felháborodottan szalad a rabbihoz, hogy micsoda szemtelenség, a múltkor egy
    aranyrúd, most meg 4 tábla csoki?!
    – Fiam, ne feledd, már a te véred csordogál az ereiben – szól a rabbi.

  22. Manitu szerint:

    Kedves Lacika! Vita mindenhol van, f@szlóbálás, pisirajzoló-verseny csak a Jobbikban. Igaz, hogy ez még messze nem a csepeli MSZP színvonala.

    Legyen hát egy kis dicséret is: igaz, hogy ti is a sztálinista alkotmányért tüntettetek és leszavaztátok a Szent Korona tanra is utaló alkotmányt, pont úgy, mint az MSZP, de ti nem tudtátok, hogy mennyire hülyék vagytok.

    Menj csak vissza az úttörő zsebkönyvedhez, és zokogj tovább Kádár elvtársad után.

  23. grün szerint:

    nagyapó!
    “Úgyhogy pofa súlyba!”?!
    Bírom azt a finoman cizellált dumádat!
    Tehát megint igazságom van!!!

  24. Kakuk Jánosné szerint:

    Kedves Csepel Info! Még mindig érdeklődöm a Csepel Sc Alapitvány ügyészségi eljárása hol tart. Ki ez a Takács Krisztián? honnan került ez elő! Mikor számoltatják el a kuratóriumot, annak volt vezetőjét. Mert ő úgy gondolja, hogy majd az ügyvédei megvédik. Miért nem haladnak gyorsabban a perek, és az elszámoltatások? Nem járulok hozzá a cikk megjelenéséhez. Ezt csak Önöktől kérdezem. Köszönettel:

Itt lehet hozzászólni !