Elhordták a szeméthalmokat

Csepel.info

Volt, nincs

Elvitték – de hogy került oda, és hova vitték?

Március 19-én számoltunk be arról, hogy a Kis-Duna part megmentésére összefogott civilek valószínűleg illegális szemétlerakót találtak a csepeli Ifjúsági Tábor mellett. A főképp építési hulladékból és háztartási szemétből álló halmokat csak az önkormányzati tulajdonú tábor felől lehetett megközelíteni, és egy csaknem teljes családi kriptát is találtak olvasóink.

Volt, nincs

Volt, nincs…

Volt, nincs

…de mit keresett ott?

Az esetről fényképes beszámolót adott a Csepel.info, és Németh Szilárd, a Fidesz-KNDP frakcióvezetője, egyben a körzet egyéni önkormányzati képviselője azonnal interpellációt adott be Tóth Mihály polgármesternek. Lapunk úgy tudja, hogy a március 19-i interpellációt követően a szeméthalmokat elszállították. Arról azonban egyelőre nincs tudomásunk, hogy a szemét elhelyezése hol történt meg, és vizsgálták-e a kripta szeméthegyek közé kerülésének körülményeit.

Csepel.info

7 hozzászólás “Elhordták a szeméthalmokat” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    Remélem rosszul láttam, hogy a Fradi utca végén sitthalmok kezdtek nőni…Az szintén őnkormányzati (személy) érdekeltségű…:(

  2. miska72 szerint:

    Biztos hogy nem haza vitték a Csepeli önkormányzati gazemberek! Ha önkormányzati tulajdonú területrőllehet csak megközelíteni, akkor még az is lehet, hogy az önkormányzati munkatársainak családi házaik építkezéseinél keletkezett hulladékokról van szó! Gazemberek vezetik a kerületet!

  3. Lexon szerint:

    Csak halkan kérdezem – egyenlôre -, hogy ha Németh Szilárd a körzet egyéni önkormányzati képviselôje, akkor ô miért nem tudott errôl a sok szemétrôl? Nem néz körbe ott, ahol él?

  4. Bubus szerint:

    Csak halkan jegyzem meg, hogy pont a körzet önkormányzati képviselője lépett az ügyben. Még halkabban: ha önkormányzati területen, méghozzá egy állandóan őrzött területen volt a lerakás, akkor az önkormányzat miért nem vállalta a felelősséget?

  5. Lexon szerint:

    Mióta önk. képviselô N. Szilárd? Miért most lépett? Hmmm?

  6. Bubus szerint:

    Igazad van Lexon, nem a tulajdonos a felelős, hanem a Fidesz. Szegény Gyurcsány is csak jót akar, értünk lopnak el maguknak mindent, nem ellenünk. A Tóth (Mutyi) Misi csapat is csak értünk engedi lerakni a galvániszapot és a szemetet, nem ellenünk. Ha meg valaki szót emel és fideszes, akkor ő a hibás.

  7. miska72 szerint:

    Lexon!

    Ki vezeti a kerületet? MSZP! No comment!

Itt lehet hozzászólni !