Kétharmados a Fidesz tábora

Népszabadság, MTI, Mno.hu, Heti Válasz

Gyurcsány és Kóka

Nem csak a pártjuk zuhan, az országot is magukal rántották

A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 százalékon. Az MSZP hasonló számai: 16, illetve 24 százalék – a Szonda Ipsos adatai szerint.

Népszavazási sikere következményeként sok új szavazót szerzett a Fidesz. Az e havi, 4 százalékpontos bővülés 39 százalékra növelte a párt támogatottságát a választókorú népességben. A rendszerváltás óta még egyetlen pártnak sem volt ilyen nagy a rokonszenvtábora. Az MSZP nem annyira támogatókat veszített (a lakosság egészén belül 16 százalékon áll, a múlt havinál csak egy százalékponttal alacsonyabban), sokkal inkább táborának önbizalma és választási kedve csappant meg: így a biztos pártválasztók körében 24 százalékot tudhat maga mögött. A Fidesz ez utóbbi csoporton belül is erősödött – az aktív és elkötelezett választók 67 százaléka rájuk voksolna. Az MDF és az SZDSZ pozíciói valamelyest gyengültek, az előbbi két hónapja szorult az 5 százalékos küszöb alá, az utóbbi tartósan ott található – ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos március közepén végzett kutatásából származnak.

1990 óta már többször voltak kiemelkedő támogatottsági arányok a pártok népszerűségi listáján, a kilencvenes évek elején a Fidesz, az évtized közepén az MSZP tábora hosszú hónapokon át meghaladta a 30 százalékot. Azóta koncentrálódott a politikai erőtér, s elvileg nagyobb esélye van annak, hogy terjedelmesebb méretűek legyenek a szavazótáborok. Ez a lehetőség maximalizálódott most a Fidesz által, összegyűjtve a középtől jobbra lévő és/vagy konzervatív szemléletű választópolgárokat. Már 2006 nyarától 30 százalék fölé került, tavaly pedig a szavazásra jogosultak átlagosan 33 százalékára számíthatott. Az idén tovább bővült a szimpatizánsi kör, előbb elérte a 35, most pedig a 39 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a Fidesszel szimpatizálók száma jelenleg meghaladja a 3 milliót. Az ellenzéki párt jelenlegi táborának derékhadát azok adják, akik a parlamenti választáson is rájuk voksoltak. A 2006-ban rájuk szavazók kilenctizedét megtartották. Továbbra sem jellemző, hogy egykori szocialisták átpártoltak volna, igaz, ezúttal a korábbinál valamivel többen találhatók közülük a Fidesz támogatói körében – nagyjából 250 ezren. Az ellenzék vezető erejének márciusi szimpatizánsszerző akciójában minden társadalmi réteg részt vállalt, az átlagosnál valamivel nagyobb az odafordulás a városokban élők körében. A települési kategóriák tekintetében meglehetősen kiegyenlítetté vált a Fidesz tábora: Budapesten 36, a vidéki városokban 39, a falvakban 41 százalékot ér el. A Fidesz a biztos szavazói körben is növelte híveinek arányát és számát – 67 százalékra, illetve 2,5 millió főre.

Az MSZP-t a választásra jogosultak 16 százaléka támogatja, ami nagyjából megfelel a tavaly ősz óta tartó szintnek. Egyedül a 60 év felettiek körében szenvedett érzékeny veszteségeket a párt, a rendszerint 30 százalékot közelítő támogatottság 22 százalékosra apadt. Régi sztereotípia lett ezáltal a múlté, most már az idősek körében is egyértelmű a Fidesz fölénye (32 százalékon áll).

A szocialisták kedvetlenebbé váltak ebben a hónapban, amíg februárban 72, most csak 66 százalék tartja magát aktív szavazónak (ez legfeljebb 900 ezer fő). Hangulatukra jellemző, hogy többségük (55 százalékuk) úgy tartja, hogy rossz irányba halad Magyarország, s csak 38 százalék van ellenkező véleményen.

Az adatfelvétel ideje: 2008. március 13-20. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.

Forrás: Népszabadság

Tárki: óriási fölény – 69 százalékos a Fidesz tábora

A Fidesz a biztos szavazó pártválasztók körében 69, míg a szocialisták 20 százalékon állnak – derül ki a Tárki legfrissebb felméréséből. A kisebbik kormánypárt nem jutna be a parlamentbe. Folyamatosan emelkedik a részvételüket biztosra ígérők aránya, jelenleg a választópolgárok 57 százaléka járulna az urnákhoz.

Továbbra is vezet az ellenzék a kormánykoalícióval szemben; a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: 37 százalék. Eközben a Magyar Szocialista Párt támogatói tábora – akárcsak januárban – 13 százalék, ami februárhoz képest két százalékos mérséklődés. A pártválasztók körében 42, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 49 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt; az utóbbi csoportban a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága jelenleg 69 százalékon áll, míg a szocialistáké 20 százalék.

Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság és a biztosan szavazó pártválasztók körében két, a pártválasztók esetében három százalék. Egy „most vasárnapi választáson” a szavazásra jogosultak 57 százaléka venne részt biztosan; ez az érték januárban 48, februárban 54 százalék volt.

Forrás: MTI, Mno.hu

50 százalék szerint megbukott Gyurcsány

A megkérdezettek 50 százaléka szerint Gyurcsánynak a miniszterelnöki székből, 43 százalékuk szerint a pártelnöki fotelből kell távoznia – állapítja meg a Nézőpont Intézet legfrissebb jelentése. A válaszadók tudni vélik, hogy Gyurcsány utódja eleddig ismeretlen személy; Szili szóba jöhet náluk, Hillert nem jegyzik, Kiss Péterben pedig nem bíznak.

A népszavazáson elsősorban a kormányfő, s csak másodsorban a pártelnök bukott meg – állapítja meg a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében. Vagyis – mint azt a hetivalasz.hu írja – a megkérdezettek 50 százaléka szerint Gyurcsánynak a kabinet éléről kellene távoznia, s „csak” 43 százalékuk vélekedik úgy, hogy menjen az MSZP éléről. A közvélemény-kutatás eredményéből kiderül az is, hogy az „új többség” táborát tehát elsősorban Gyurcsány elutasítása tartja össze. Vagyis paradox módon a Fidesz számára – taktikai okokból – nem volna kedvező a pártelnök-miniszterelnök gyors bukása – írja a Heti Válasz megbízásából készült felmérés.

Hiába szorgalmazza ugyanakkor sok választó a főreformer távozását, az utódjelölés ügyében továbbra is tanácstalan a többség. Alig néhány megkérdezett tudott alkalmas pótminiszterelnököt megnevezni. A baloldal megmentője alighanem csak egy eddig ismeretlen személy lehet. A Nézőpont Intézet eredményei szerint az esetleges pártelnökutód-jelöltek közül a válaszadók majdnem fele Szili Katalinnak osztana lapot, a bő két évig pártelnök Hiller Istvánban jóformán senki, a hagyományos baloldalt képviselő Kiss Péterben alig néhányan bíznak. A tanácstalanság ellenére egyre nagyobb az igény arra, hogy történjen valami: a válaszadók harmada szükségesnek tartaná egy új baloldali párt létrehozását.

A babakötvény mint szép emlék

Gyurcsány jövője az eddigi teljesítményéről alkotott képtől is függ. A sors iróniája, hogy emlékezetesebb lépései közül épp az ősszel bejelentett, de hamvába holt köztisztasági csomag a legnépszerűbb. Az összes válaszadó fele négyes vagy ötös osztályzatot adott a polgármesteri és a képviselői tisztség szétválasztásának ötletére – írja a weboldal. Hiába hangoztatták az összeférhetőség hívei a jobb települési érdekérvényesítés lehetőségét, a választók utólag is a kormányfőnek adnak igazat. Parlamenti többség nélkül azonban nem lehet reformálni. A felmérés azt is mutatja, hogy első kormányával még nagyobb szerencséje volt a miniszterelnöknek: a Tony Blairtől kölcsönzött babakötvényt például – valószínűleg az elnevezése miatt – szép emlékként őrzik a választók.

Lejtmenetben a szerencse kegyeltje

2006 ősze óta viszont mintha a szerencse elhagyta volna Gyurcsányt: a válaszadók 60 százaléka helyteleníti az „október 23-i események kezelését”, illetve az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt. Mindössze a megkérdezettek 18 százaléka elégedett vagy nagyon elégedett a biztosítás tervezett átalakításával. Ez kísértetiesen emlékeztet a népszavazás „nem” szavazatainak arányára, s magas részvételi arányt jósol az esetleges újabb népszavazáson – vélik az elemzés készítői.

Jól látható, hogy a kormány egészségügyi terveit nem csupán a megszorítások vesztesei ellenzik: a konvergenciaprogram elutasítottsága jóval alacsonyabb, mint a többpénztáras modellé. Végül rossz jel a kormányfő számára az is, hogy a február közepén beharangozott politikai csodafegyverében sem bíznak már a választók: a megkérdezettek mindössze 15 százaléka rokonszenvezik a polgárosító tulajdonosztással.

Forrás: Heti Válasz, Mno.hu

14 hozzászólás “Kétharmados a Fidesz tábora” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Nem a Fideszé, hanem az álmoké! Ha a Fidesz kerül kormányra pofára fog esni!

  2. Földhözragadva szerint:

    Ellenzékben könnyű okosnak lenni…Persze a sok rosz közül nehéz jót választani…:(

  3. A fidesz egyedül nem bírja ezeket a visszaesett dolgokat újra egyenesbe állítani. Ezek csak számok, érdekes engem még soha nem kérdeztek meg ezek a Ipsosék, a lényeg 2010-ben dől el. Ha a hír igaz, hogy 2010-ben Kósa indul Orbán helyett, elpártolok a Fidesztől! Ezzel az 10-es baráti társaságunkból négyen is így vannak! Az egyetlen valamit mondani is képes ember az az Orbán Viktor! De a lényeg, bele fog rokkani a fidesz abba, amit 2010-től lehet elkezdhet. Rengeteg hiányosság van, ezeknek a lyukaknak a betömésére 4 év nem lesz elég.

  4. atata szerint:

    Szarból nem lehet váratépíteni az igaz, (a széplelküeknek: homokra nem lehet alapozni) ami a liberál bolsik után marad 2010-re az olyan lesz mintha egy világégéstés egy trianont együtt szenvedtünk volna el. Eddig 1.700.000 Ft államadósság jut egy főre Emlékszem a Fidesz adósságszámlálójára 2006-ból akkor még olyan harmada- fele üsszegnél perget napról napra a számláló. Azóta a kis Pötsch szépen megnőlt- egy volt ÁVOS után szabadon. Bár ő még igazi szakember volt a köztelevíziónál anno.
    Ma kevesebb szarvasmarha, disznó, tyúk stb van az országban mint a második világháborúz követő ruszki megszállás elején, a front levonulta után.
    Tegnap azt a statisztikát volt szerencsém/szerencsétlenségem hallani, hogy Magyarországon egy átlagos család 2,4 millió forintot költ el évente – lefordítva ez az átlagos vásárló erő. Ennek Szlovákia a dupláját tudja( bár 5-6 évvel ezelőtt a felét se) az osztrák sógorok pedig a 4x-t.
    Érdemes volt rendszert váltanunk jövedelem szintünk súrolja a 70-es közepe bélit, tehát innét kell elindulni.
    Az 1939-es utolsó békeévhez képest a lemaradásunk 60+18 év /pillanat és még akkor Európa szerte elismert oktatási, és egészségügyi rendszerünk volt többek között, ezt még a Kádár-rendszer sem igyekezet véglegesen tönkre tenni. De a mai akasztzófavirágoknak semmi sem szent, csak a rombolás felső akarom mondani master fokon.
    Egy abszulút komcsi reakció… Eger Európai Unió 2008. Az ellenzőket nem engedjük a terembe, az épületet lezárjuk, biztonsági őröket és rendőröket bevetjük távoltarásukra- nehogymábeleugassanakadógunkba! Mikor erről hangfelvételt tesznek közzé akkor nem bocsánatott kérünk a demokrácia szándékos megsértéséért hanem feljelentgetünk. Hurrá éljen a neolibszoc vagy mi a franc demokrácia!
    Azonban az ország 45 után is újra épült, ezután is újjá fog épülni-csak hiteles vezetők kellenek, kellenének, mert mi már nem lehetünk “a jövő nemzedék”.
    Ceterum censeo: minden amit nagyapó és én eddig ide írtunk.

  5. Kovács Ernő szerint:

    Az egyetlen valamit mondani is képes ember az az Orbán Viktor! De a lényeg, bele fog rokkani a fidesz abba, amit 2010-től lehet elkezdhet. Rengeteg hiányosság van, ezeknek a lyukaknak a betömésére 4 év nem lesz elég.Ettől fél mindenki, hogy évekig ezt fogjátok szajkózni! Az Mszp elkúrta! És 2015-ben? Akkor ki lesz a hibás?

  6. LB szerint:

    “Ha a hír igaz, hogy 2010-ben Kósa indul Orbán helyett,” akkor a Fidesz utcahosszal győzni fog!

  7. Földhözragadva szerint:

    Dávid Ibolya…hehe

  8. leslie szerint:

    A FIDESZ önmagát csapná be, ha elhinné, hogy ez a népszerűség annak köszönhető, hogy beérett a munkája.Ma már a honfitársaink nagyobb fele felismerte a koalíció céljait, és eszegeti termése gyümölcseit.Sokat mond, ha egy multimilliárdos honfitársunk dicséri a konvergencia programot. Neki van miért. Sokan még mindig ott tartanak, hogy kárörvendve várják, hátha belebukik egy párt 2010 után abba, aminek az alapjai ma teremtődtek meg. /Igaz, kedves Ernő/.

  9. Kovács Ernő szerint:

    A FIDESZ önmagát csapná be, ha elhinné, hogy ez a népszerűség annak köszönhető, hogy beérett a munkája. Milyen munka ez? Nem az építésé, hanem a rombolásé!

  10. leslie szerint:

    A csepeli piacon, a nyugdíjasok is arról meséltek, hogy minden bajnak a FIDESZ az okozója.Részletes magyarázattal senki nem szolgált, hogy egy fényesen működő gazdaságot miféle aknamunkával lehet lerombolni.

  11. morzsi szerint:

    (folytatom leslie)

    … úgy, hogy a kormányzati és pénzelosztási döntésekhez, az uniós pénzek elosztásához igazából nem sok közük van!

  12. morzsi szerint:

    Ernő!

    Már megint fröcsögsz!! Pontosan mit is romboltak le?

    A népszerűség múlandó, nem hiszem, hogy így marad a választásokig!
    Még korai lenne a kormányzati kampányolást elindítaniuk!( szélsőjobbozás, nyugdíj alamizsna,…stb.)

    Az a legnagyobb probléma, hogy most sem valami mellett, hanem Kurcsány ellen tudunk összefogni! Ez így nem jelent a világon semmit!!

  13. Kovács Ernő szerint:

    Ha én fröcsögök, akkor a Magyar Hírlap mit csinál? A Fidesz sem külömb az Mszp-nél! A kisembernek teljesen mindegy, hogy ki van hatalmon, mert úgy is csak a válsztásokig fontos!

  14. morzsi szerint:

    Ernő!

    Még egyszer: MIRŐL BESZÉLSZ? PONTOSÍTS!

Itt lehet hozzászólni !