Hárommilliárd forintos csökkentés a BKV-nál

Népszabadság

 

Csődhelyzet?

A BKV paraméterkönyvét, menetrendjét egy lépcsőben, hárommilliárd forintos hiánycsökkentéssel módosítják – ismertette a Főpolgármesteri Kabinet keddi döntését Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

A fővárosi Fidesz elfogadhatatlan, kapkodó pénzbeszedő akciónak tartja a BKV-paraméterkönyv módosítási javaslatát – jelentette ki Tarlós István, a képviselőcsoport vezetője.

Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés első olvasatban tárgyalt Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes helyszíni előterjesztésében a BKV-paraméterkönyv menetrend-módosítási javaslatáról, és foglalkozott a BKV finanszírozási problémáinak megoldási lehetőségeivel.

Információink szerint a fővárosi kabinet mai ülésére nemcsak az eredeti, többek által drasztikusnak tartott teljesítménycsökkentést, s ezzel összesen hatmilliárd forintos megtakarítást célzó változatot készítették elő, hanem egy finomított, úgynevezett 3 plusz 3-as variációt is. Ez azt jelzi, hogy a városházán fontolgatják a kétütemű bevezetést – vélhetően az elmúlt hetekben tapasztalt civil és kerületi ellenállás miatt -, mindkét periódustól 3-3 milliárd forintos megtakarítást remélve.

Nyáry Krisztián közölte, hogy a kabinet ezúttal csak a pénzügyi mértékről, a hárommilliárd forintról döntött. Mivel az egyes járatokat érintő konkrét BKV-javaslatok csak a helyszínen kerültek a testület elé, ezért érdemben erről egy hét múlva tárgyal a városvezetés. Hozzátette: korábban a BKV által jelzett hatmilliárd forintos járatritkítási javaslat helyett csak hárommilliárd forintos teljesítménycsökkentést tartott elfogadhatónak a városvezetés.

Az igazgató elmondta, hogy az ülésen szó esett arról, hogy a BKV Zrt.-nél a 80 milliárd forintos adósságállomány mellett 2008-ra, több mint 10 milliárd forint üzemi veszteség várható.

A hiány csökkentésére a BKV jövő hétre intézkedési csomagtervet készít a városvezetés számára. Ebben a tervben a paraméterkönyv módosítása csak hárommilliárd forint hiánycsökkentéssel szerepelhet – szögezte le. A főváros vezetése tárgyalásokat kezdeményez a pénzügyi és a közlekedési minisztérium vezetőivel a társaság biztonságos működtetéséhez szükséges további pénzügyi források állami pótlásáról – jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

Tarlós István szerint a városvezetés krízist él át, nincs pénz, a szűkös forrásokat pedig presztízsberuházásokra költik. Mint mondta, úgy látja, hogy most már a városvezetés is veszélyben érzi a város működését. Jelzi ezt, hogy a BKV működését a városvezetés is tarthatatlannak ítéli meg. Ezért terveznek különböző pénzbeszedő akciókat, amelyeknek semmilyen szakmai alapjuk nincs. Mivel azonban “nincs pénze a főpolgármester úrnak, a fővárosnak”, ezért a lakosság “tarhálását” választják a szolgáltatás színvonalának egyidejű romlásával – jegyezte meg.

Tarlós István emlékeztetett: a Fidesz-frakció már régóta szorgalmazza, hogy a presztízsberuházások helyett a működésre koncentráljanak. A városvezetés ezt még mindig nehezen érti meg, miközben a saját mozgásterüket szűkítik be a végtelenségig – fűzte hozzá.

A frakcióvezető közölte, hogy a fővárosi önkormányzathoz hasonló az a helyzet, ami a BKV vezetésében tapasztalható. A cégnek egy hónapja gyakorlatilag nincs első számú vezetője, s a fővárosnál sem lehet már tudni, hogy “ki a főnök”. Felidézte azt az egy évvel korábbi kijelentését is miszerint gyakorlatilag csődbe jutott a BKV. A meglévő adósságállományával, az éves deficitjével, illetve a különböző furcsa szerződések mellett nem lehet mást várni, mint “a cég összeomlását” – tette hozzá.

Forrás: MTI, Népszabadság

Egy hozzászólás “Hárommilliárd forintos csökkentés a BKV-nál” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Így lehet tönkretenni a tömegközlekedést. Emelik a jegyárakat – kevesebb utas – csökkentik a járatszámot – még kevesebb utas. Azután, mikor már tönkrement, lehet privatizálni, és hogy kelendő legyen, az állam átvállalja az adósságot. A lebonyolító meg zsebrevág 1-2 milliárdot (MÁV recept).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !