A visztulai csoda: még áll az épület, ahol a töltényhüvelyeket gyártották

Csepel.info

A visztulai csodaként vonult be a történelemkönyvekbe 1920. augusztus 15-e, amikor a Weiss Manfréd Művekben készült 22 millió gyalogsági lőszer segítségével a lengyelek döntő vereséget mértek a szovjetekre. A Vörös Hadsereg ennek hatására volt kénytelen kivonulni Lengyelországból. Erre a napra emlékeztek ma Borbély Lénárd polgármesterrel az élen Csepel önkormányzatának vezetői Sebestian Kęciek úrral, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetével és Csúcs Lászlónéval, a Csepeli Lengyel Önkormányzat elnökével a polgármesteri hivatal falánál lévő emléktáblánál.

“Egy régi kedves ismerősöm, Vincze Miklós úr 2021. március 25-én kalauzolt el a Csepel Művek egyik gyárépületéhez. Ő is a Csepel Művekben dolgozott, és ismerte a képen látható épület üzemvezetőjét, Eke Sándort. Eke úr fiatalként kezdett dolgozni a gyárban, ebben az épületben, és vett részt a lengyeleknek küldött töltényhüvelyek gyártásában. Jó pár évvel később lett az üzem vezetője.

A helyszínen a látogatásunk idején, 2021-ben digitális nyomda működött. A tulajdonosnak hála az épület kiváló állapotban volt, bár az épületen belül sajnos az akkor is folyamatos munka miatt nem készíthettünk fotót. A belső teret egyébként felújították és átépítették, így valószínűleg nem nagyon hasonlít a 1920-as állapotokra.” – írta Facebook oldalán a megemlékezéshez kapcsolódóan Ábel Attila csepeli alpolgármester.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !