MSZP-DK különalku: Élő Norbert lesz a csepeli jelölt?

Büdös kapcaként dobják Szabó Szabolcsot

Magyar Idők

01_bp

Az MSZP és a DK már megállapodott egymással a tizennyolc budapesti egyéni választókerület felosztásáról – derül ki a Magyar Idők birtokába jutott dokumentumból, amelynek hitelességét öt szocialista politikus is megerősítette. Elmondásuk szerint Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula több körben is egyeztetett a listáról.

A különalku alapján Szabó Szabolcs helyett Élő Norbert DK-s politikus lesz a csepeli és soroksári MSZP-DK jelölt. Élő Norbert Szabó Szabolcshoz hasonlóan nem csepeli, hivatásos politikai ejtőernyős, Pesttől Budáig volt már mindenfelé baloldali jelölt. Nem kizárt, hogy ettől függetlenül Szabó Szabolcs ismét elindul csepeli-soroksári jelöltként, de akkor már csak az 1%-os országos támogatottságú Együtt színében, és így Élő Norbert győzelmi esélyeit fogja rontani. A Csepel.info úgy tudja, hogy a csepeli szocialisták sértetten fogadták a döntést. Ragaszkodnak ahhoz is, hogy a 2019-es önkormányzati kampányban Horváth Gyula DK-s politikus helyett Takács Mónika MSZP-s politikus legyen a polgármester-jelölt. Takács Mónika sem csepeli, viszont a párthoz kapcsolódó Csepeli Munkásotthon gazdasági vezetője. Az alábbiakban a Magyar Idők cikke olvasható.

Miközben a baloldali pártok éppen csak megkezdték az egyeztetést az előválasztásról, a Magyar Idők birtokába jutott dokumentum szerint a Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP már megállapodott egymással a tizennyolc budapesti egyéni választókerület felosztásáról. Eszerint a szocialistáknak tizenegy, Gyurcsányéknak pedig hét egyéni választókerület jut a fővárosban.

A különalku egyik megfontolása, hogy azokat, akik 2014-ben már nyertek, 2018-ban is újraindítják. Az MSZP részéről ebbe a csoportba tartozik Hiszékeny Dezső, Tóth Csaba, Burány Sándor, Kiss László és Hiller István, a DK-ból pedig Oláh Lajos élvez bizalmat. A dokumentum alapján a szocialisták Molnár Gyula pártelnököt, Bárány Balázst, Tüttő Katát, Pál Tibort, Bárándy Gergelyt, Kunhalmi Ágnest, a DK pedig Vágó Istvánt, Varju Lászlót, Vadai Ágnest, Élő Norbertet, illetve Lakos Imrét indítaná 2018-ban.

A Magyar Idők birtokába került dokumentum hitelességéről több szocialista politikust is megkérdeztünk. Névvel senki sem vállalta a nyilatkozatot, de öten is megerősítették, hogy ez lehet az MSZP–DK titkos előzetes megállapodásának listája.

Elmondásuk szerint arról Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula több körben is egyeztetett, a négy politikus ugyanakkor nem mindig egyszerre tárgyalt egymással. Az viszont biztos, hogy a háttéralku a fővárosi MSZP háta mögött született meg. Forrásaink felhívták a figyelmet arra: nagyon sok a sértődött politikus, így nem lehet véletlen, hogy az előzetes lista nemcsak a Magyar Időkhöz, de számos szocialista politikushoz is eljutott, akik számára világos, hogy a párt budapesti jelöltjei döntően Molnár Gyula belső köréhez tartoznak.

Pápa Levente szeptemberben egyebek mellett ezzel indokolta, hogy miért mond le az Együtt alelnöki tisztségéről, illetve miért lép ki a Szigetvári Viktor vezette pártból. „Szerintem összefogás lesz megint, az előválasztást nem akarják igazán a szereplők. […] A pletykák szerint az MSZP és a DK már le is osztotta a budapesti körzeteket egymás között – fogalmazott akkor a volt alelnök.

A képviselői helyek leosztásánál számos érdekesség figyelhető meg. A 2014-es országgyűlési választáson az 1. számú körzetben még Kerék-Bárczy Szabolcsot indították, ahol most a szocialista Bárány Balázs méretheti meg magát. Emlékezetes: Kerék-Bárczyt eltávolították a DK-ból, miután a 168 Órában lényegében arról írt, hogy Gyurcsány Ferencék ebben a ciklusban mindenekelőtt az MSZP-t akarják maguk alá gyűrni, és csak 2022-ben próbálnák meg leváltani a kormányt.

Molnár Gyula is felkerült a listára Józsa István helyett a 2-es számú választókerületben. Vágó István pedig Bauer Tamás helyett indulhat. A négyes számú körzetben, ahol korábban az Együtt képviselőjét, Szelényi Zsuzsát indították, most az MSZP elnökségi tagja, Tüttő Kata számíthat a választópolgárok bizalmára. A listából kiolvasható, hogy a szocialista fellegvárnak számító Újpestet átadták a DK-nak, ott 2018-ban Varju László, a DK alelnöke rúghat labdába.

A 12-es körzetben a DK-s Vadai Ágnesre cserélhetik Móricz Esztert. Emlékezetes, ő volt az az MSZP-s politikus, aki kiállt a kvótaellenes népszavazás mellett, pártja véleményével ellentétesen nyilatkozott. A 17-es körzetben a DK-s Élő Norbertet indítanák, ahonnan korábban az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs indult. A szintén DK-s Lakos Imrének is jutott hely, ő a 18-as körzetben méretheti meg magát.

Emlékezetes, a Balpárt, a DK, az Együtt, az Európai Bal, a Liberálisok, az MSZP, a Modern Magyarország Mozgalom és a Párbeszéd delegációja csütörtökön kezdte meg az egyeztetést „az előválasztásról és kapcsolódó kérdésekről”. Közleményük szerint „a tárgyalás konstruktív légkörben zajlott; a felek megállapodtak a megoldáskeresés folytatásában”.

GYURCSÁNY MÁR NEM AKAR KÖZÖSKÖDNI FODORRAL

Nemkívánatos Fodor Gábor és pártja az ellenzéki összefogásban – tudta meg lapunk. Információink szerint a baloldali pártok csütörtöki egyeztetésén a DK elnöke kijelentette: a Liberális Párt őfelsége ellenzéke, ezért nem kell velük közösködni. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint Fodorék a Fidesz saját ellenzékeként működnek, ezért nem kell velük egy platformra helyezkedni.

Forrás: Magyar Idők

9 hozzászólás “MSZP-DK különalku: Élő Norbert lesz a csepeli jelölt?” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Ez az alku szerintem nem fog megvalósulni.Vicc kategória. Ahogy az Élő Norbert is, aki már csak akasztott ember nem volt. Eből csak az látszik, hogy az MSZP-DK most lemondtak a győzelemről, és 2018 után egymás közt akarják lejátszani, melyikük legyen a vezető erő. Szabó Szabolcs ugyan megérdemli a bukást, de nem szabad elfelejteni, hogy most ők a “kommunisták”. Ahogy 1945 után nem lehetett mellőzni a kommunista pártot a nagy Szovjetunió miatt, úgy most az USA demokrata párti fejesei és pénzemberei miatt nem szabad mellőzni Szabóéket.

    Úgyhogy ez az alku felejtős, gyerekek.

  2. Balos szerint:

    Élő Norbert Facebookos oldalán mindenesetre nincs cáfolat.

  3. Nagyapó szerint:

    Tényleg, miért ne támogatnák a szocik Csepelen Szabót, amikor a csepeliek megszerették, mert oly sokat tett Csepelért. Az nem számít, hogy pártjuk alulról döngeti az 1%-ot, de így is a szocik 10 %-val komoly tényezők lehetnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Happy szerint:

    Nagyon egyetértek!!!
    Ha a Fidesz kinyitja a száját hazudik, ha kinyújtja a kezét, lop!!!

  5. Tóth kati szerint:

    És akkor mi lesz Klárikából?

  6. […] Csepel.info úgy tudja, hogy nem örül az MSZP-DK-s parlamenti különalku hírének a csepeli MSZP-s és DK-s pártszervezet. A DK-s Borka-Szász Tamás Facebook-oldalán cáfolni is […]

  7. […] eddig felröppent hírek szerint a csepeli jelölések jogát a Demokratikus Koalíció kapná, és ők Élő Norbertet indítanák el csepeli-soroksári jelöltként. Ugyanakkor Élő Norbertnek semmi köze nincs Csepelhez, így […]

  8. […] rossz hír ez a DK-nak, mivel egy korábbi állás szerint Gyurcsány pártja kapta volna a csepeli jelölés lehetőségét. Viszont a két poszt-kommunista párt sincs jóban mostanában: Gyurcsány Ferenc és Botka […]

Itt lehet hozzászólni !