Októbertől ingyenes látásellenőrzések az optikai szalonokban

Csepel.hu

latashonapja4

Az október 1-jén induló „A Látás Hónapja” program keretében ingyenes látásellenőrzésben és szaktanácsadásban részesülnek az érdeklődők az országos akcióban résztvevő több száz optikában. Ennek alkalmából rendhagyó sajtóeseménynek adott otthont a  Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) Kutyaiskolája szeptember 30-án. A vásárlóktól – a Magyar Látszerész Szövetség által tavasszal – begyűjtött mintegy háromezer darab előre gyártott egyenszemüvegeket zúztak össze az esemény házigazdája, Rákóczi Ferenc közreműködésével.

„A Látás Hónapja” elnevezésű rendezvénysorozat célja, hogy a szemüvegviselők rendszeresen eljárjanak ingyenes látásellenőrzésre – hangsúlyozta a sajtóeseményen Babos Noémi, a látszerész szövetség alelnöke. Hozzátette: az idei kampány kiegészítő újdonsága során az optikai üzleteket felkeresők kipróbálhatják a kontaktlencsét.

„Sajnos az a tapasztaltunk, hogy nagyon sokan végzik úgy a napi teendőjüket, hogy inkább a megszokásra, mintsem a látásukra hagyatkoznak. Ez bizonyos helyzetekben, például a vezetés során kifejezetten balesetveszélyes lehet. Persze nem csak ezért fontos a látáskorrekció. A felnőtteken kívül a gyermekek között is számos olyan esettel találkozhatunk, hogy nincsenek megfelelően szűrve, és ez akár tanulási nehézségekhez, valamint a későbbi életszakaszban súlyos problémákhoz vezethet” – emelte ki beszédében Tóbiás Richárd, a látszerész szövetség elnöke.

A szövetség idei programjának keretében látszerész iskolások tették rendbe az MVGYOSZ kutyatelepét, valamint pénzadománnyal támogatták a Gyengénlátók Általános Iskoláját.

Az esemény helyszínéül szolgáló Magyarország első kutyaiskolája 1978 óta működik, a központból eddig 500-600 kutya került ki, az éves kapacitás jelenleg 10-12 eb képzése – tájékoztatta a résztvevőket Schiff Mónika, a kutyaiskola vezetője.

A kutyusok általában 8-10 éves korukig dolgoznak, kiképzésük rendkívül idő- és pénzigényes. Másfél évbe telik, míg egy vakvezető kutya segítségével biztonságban közlekedhetnek a gyengén látók. Jelen pillanatban hetvenen várakoznak vakvezető kutyára – számolt be a vezető.

A telep tanpályáján Rákóczi Ferenc illusztrálta a fehér bottal való tájékozódást, majd Greg, a vakvezető kutya segítségével különböző feladatokat teljesített.

A kampányhoz csatlakozó ingyenes látásellenőrzést és szaktanácsadást végző optikai üzletek országos listájáról a www.alatashonapja.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Csepel.hu

 

 

Egy hozzászólás “Októbertől ingyenes látásellenőrzések az optikai szalonokban” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Jó napot kívánok uram! Szemüveget jött csináltatni!
    Igen! De miből gondolja?!
    Abból, hogy a kirakaton jött be!

Itt lehet hozzászólni !