Csomagszállító drónflotta kiépítésén dolgozik a Google

Hirado.hu

Csomagszállító drónflotta kiépítésén dolgozik a Google

Csomagkézbesítő drónflotta kiépítésén dolgozik a Google, hogy a földi közlekedést megkerülő, gyors áruszállító szolgáltatást tudjon biztosítani.

A vállalat szerint még jó pár év kell ahhoz, hogy a drónflotta teljes gőzzel üzemeljen. A két héttel ezelőtti, Ausztráliában végzett tesztrepülések eredményei mindenesetre kecsegtetőek.

A pilóta nélküli jármű videón látható korai változata – amelynek szárnyfesztávolsága 1,5 méter és képes előre beprogramozott utak megtételére – már sikeresen célba juttatott egy elsősegély-felszerelést, néhány tábla csokoládét, kutyáknak szánt jutalomfalatokat és vizet két ausztrál farmernek. A jármű nagyjából egy kilométeres távot tett meg.

A Google szóvivője, Ray Gobberg szerint korai lenne még a drónokkal kapcsolatos üzleti tervekről beszélni, ám a cég honlapja szerint a pilóta nélküli repülők a csomagszállítás olcsóbb, gyorsabb és kevésbé pazarló alternatíváját kínálhatják.

A drónok fellendíthetik a Google már létező Shopping Express szolgáltatását, amely a megrendelés napján vállalja a termékek – jelenleg autós – kiszállítását San Franciscóban, Los Angelesben és New Yorkban.

A vállalat 2011 vége óta dolgozik a Project Wing elnevezésű szolgáltatáson, és mostantól a drónok biztonságos mozgásán, az általuk keltett zaj csökkentésén és a célállomásuk még pontosabb behatárolásán fognak dolgozni.

A rivális Amazon.com tavaly jelentette be, hogy a jövőben pilóta nélküli repülőket alkalmaz kisebbfajta csomagok kézbesítésére. Mindkét vállalatnak szüksége van még azonban a kormány jóváhagyására ahhoz, hogy kereskedelmi célokra használhassa drónjait.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Csomagszállító drónflotta kiépítésén dolgozik a Google” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Csomagkézbesítő drónflotta kiépítésén dolgozik a Google, hogy a földi közlekedést megkerülő, gyors áruszállító szolgáltatást tudjon biztosítani.”
    .
    Nagyszerű ötlet!
    Most már csak valami járművet kell kitalálni, ami a feladás helye és a reptér, valamint a érkezési reptér és a címzett között kiküszöböli a földi közlekedést! 😛 😀

  2. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. megint böffent egy marhaságot. Miből gondolja, hogy a drónok repülőtérről fognak felszállni és ott landolni?
    A Vöröskereszt helikopterei is a Liszt F. repülőtéren szállnak le betegeikkel?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Miből gondolja, hogy a drónok repülőtérről fognak felszállni és ott landolni?”
    Abból, hogy láttam már belülről is teherszállító repülőgépet, ami minél több árut képes szállítani annál gazdaságosabb!
    .
    Te sem gondoltad komolyan, hogy pár kilós csomagnak Kőszegről Budapestre szállítását háztól házig helikopterrel meg lehetne rentábilisan oldani!
    Egy beteggel más a helyzet, mert most állítólag a zember a legfontosabb, nem úgy mint abban a rohadó kádári rendszerben! 😛 😀

  4. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.
    1. Nézzen utána a drón, más néven multikopter. jelentésének!!!
    2. Olvassa el a cikket!!!
    3. Próbáljon értelmesen hozzászólni!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. grün szerint:

    Öreg Dilettáns!
    Egyezünk meg abban, hagy halavány lila fingod sincs a drónokhoz, ami egy műholdas vezérlésű, pilóta nélküli repülőeszközt jelent!
    Ami akár csapásmérőként is használható, akár egy tonnás hasznos bombaterhet vagy rakétákat vihet magával! A csapás után teljesen automatikusan visszatér indulási helyére ahol, kézi irányítással landol!
    Itt egy Predátor, amit a amcsik tökélyre fejlesztettek, több ezer bevetés alapján! 😛 😀
    .
    http://static.origos.hu/s/img/i/1308/20130822-az-amerikai-legiero-predator-tipusu.jpg?w=666&h=444

  6. felix szerint:

    Vigyázz grün!
    Nagyapó egyetemen is tanított.
    Valószínűleg az ő tanítványai tervezték a Nyugati téri felüljárót. 🙂

  7. Doki szerint:

    Na látjátok grün és felix! Most is ti szemétkedtek, aztán meg ti vagytok felháborodva, ha valaki beolvas nektek. De az sem lepne meg, ha egy ember állna a két név mögött és két néven saját magával társalogna, saját magának adna igazat. 😀

  8. felix szerint:

    A kezdet.

    nagyapó szerint:
    2014. augusztus 30., szombat – 21:16
    Idióta Dr. grün t.t. megint böffent egy marhaságot. Miből gondolja, hogy a drónok repülőtérről fognak felszállni és ott landolni?
    A Vöröskereszt helikopterei is a Liszt F. repülőtéren szállnak le betegeikkel?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !