Új városrész épül Csepeltől északra

Csepel.info

Látványterv

Ha nem oldják meg végre a csepeliek közlekedési problémáit is, a dugóért kárpótol majd a látvány

Bár a 2006-os választási kampányok Csepelre és Észak-Csepelre ígértek látványos fejlődést és új városrészt, úgy tűnik, hogy a városfejlesztésben akár Csepel pozitív tükörképének is nevezhető Ferencváros lesz megint az, amely újat tud mutatni. Az alábbiakban képeket is bemutatva összefoglaltuk, amit a Duna City – vagy a látványosan szégyellt magyar nyelven – Duna Liget néven internetes forrásokból megtaláltunk. A beruházók ugyanis azt nem tartották fontosnak, hogy magyarul is olvashatóvá tegyék honlapjukat, az adóforintjainkra azonban szükségük lesz a kétségkívül látványos és újszerű tervek megvalósításához.

Budapest egyik legfrekventáltabb és leggyorsabban fejlődő Dél-pesti városrészében, a IX. kerületi Kvassay út, Soroksári út és a Ráckevei Duna-ág háromszögében épülhet a Duna City. A közel 33 hektáros terület az egykori nagyvásártelep helyén található, különleges adottsága az 1 km hosszú partszakasz, ahol a zsilipelésnek köszönhetően a Duna szintje nem ingadozik.

Látványterv

Ezt látják majd a madarak és a helikopterrel érkezők

A Duna Liget néven is ismert projekt során 190.000 m2 irodaterületet, 76.000 m2-nyi kereskedelmi területet, 2.500 lakást, szállodát, és szórakoztató központot kíván fejleszteni a beruházó 10 év alatt.

Látványterv

Először terveztek igazi toronyházakat – irodaterv helikopter-leszállóval

Látványterv

Hajóval is ki lehet majd kerülni a közúti kellemetlenségeket

 

Látványterv

A különböző funkciójú területek el lesznek különítve

A tervek szerint a fejlesztés több ütemben valósul meg. A beruházás a már meglévő ipari épület és a védett iroda épület felújításával indul, miközben a környezetükben rendezvényszervezésre alkalmas „fesztivál park” kialakítása is kezdetét veszi. További ütemekben, a terület Lágymányosi-hídhoz közelebb eső részen irodaházak, távolabb pedig a vízparton lakóépületek fejlesztése indul. A városrész kiépítése luxus apartmanok és loft lakások építésével zárul. Az Eric van Egeraat építész-iroda tervei alapján, itt épülhetnek fel Budapest első igazán magas toronyépületei.

Az új városrész közlekedési problémáit – a tervek szerint – az autóutakon kívül egy új Duna-híddal, két új villamos vonal kiépítésével, valamint új buszjáratok indításával kívánják megoldani, továbbá az 5-ös metró tervezett útvonala is érinti a területet. Mindez azonban már azon a fővároson is nagyban múlik, amelyiknek a négyes metróba is beletörött a bicskája, a közlekedési forgalom növekedése pedig addig biztosan korlátozni fogja a Csepelről való kijutást is. A beruházás internetes oldalán – mivel Budapest köztudottan nem magyar nagyváros, nem is Magyarországon található, pusztán magyar állami és fővárosi beruházási forrásokat is igényel a beruházás – természetesen csakis angol nyelvű leírás található. A láthatóan szégyellt és mellőzött magyar nyelven szakmai anyagból csak az örökségvédelmi tanulmányt és egy, a magasházak építéséről szóló dokumentumot találtunk.

Csepel.info

9 hozzászólás “Új városrész épül Csepeltől északra” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    merjünk NAGYOT álmodni! Ébresztő! Bilibe lóg a fejetek!

  2. che-pel szerint:

    És a vasutat ott hagyják a szájukban? Hajrá!

  3. Csepeli Galvániszap szerint:

    Ahhoz képest, hogy mekkora projekt-tervről van szó, nem lehetett hallani róla szinte semmit. És olvasni sem lehet, a nagyságához képest semmi konkrétabb infó nincs róla a neten. Az meg igazán szégyenletes, hogy magyar nyelven nincs semmi a honlapon.

    A tervek ugyanakkor így ránézésre valóban impozánsak, kíváncsi vagyok mi lesz a folytatás. Szerintem inkább ilyen helyekre valók a toronyházak, és nem a belvárosba, ugyanakkor nem ártana megnézni a levegő-szellőzésre milyen hatással lesz – nem tudom, gondoltak-e erre? Ráadás, hogy ha a Kvassay útra lesz a kihajtás, akkor mit kezdenek a csepeli autósok?

    1. Évtizedek óta növekedik a csepeli autótulajdonosok száma.
    2. Rohamosan növekedeik a Csepel melletti települések lakossága, akik autóval járnak dolgozni
    3. Egy év, és elkezdik hordani az évi 70 ezer tonnányi galvániszapot Csepelen keresztül, a teherautók pedig visszafelé is terhelik az úthálózatot.
    3. Ha felépül ez a tervezett városrész, oda több tízezren is járhatnak ki-be naponta.
    3. Felépül valamikor észak-csepeli városrész is.

    Mi lesz a közlekedéssel, mikor épül fel a híd, a gerincút, a csepel-szigeti gerincút, hogyan tehermentesítik a kivezető utakat, ha még jó pár csomópont is épül?

  4. Bobby szerint:

    Hatalmas látványképek és lehet hogy egy óriási blöff…

  5. Juhuuu….újabb multi, újabb kizsákmányolás, újabb felesleges beruházás, NE LEGYEN ZÖLD TERÜLET! Hajrá – ezt adja a coci vezetés, gratulálunk az újabb nevetséges projektért, sikeres lejáratás lesz!

  6. CsepeliXXI szerint:

    Jó hely lesz.Pont a (most épülő) pöcegödör mellé. :-)))

  7. mroka szerint:

    Csodálatos terv! Készüljön el minél hamarabb!!! Már kellenének felhőkarcolók ide is!

  8. emsz szerint:

    Nem tudom mi bajotok van! Ez tök jó terv bár igaz hogy nem lesz belőle semmi de a felhőkarcolók épitése jó ötlet! Amúgy meg egy húsz éven belül úgy is minden városban lesznek felhőkarcolók akkor meg nem mindegy hogy most vagy húsz év múlva???
    Én a toronyházakkal vagyok! Kívánom, hogy épüljön föl!

Itt lehet hozzászólni !