A vártnál kevesebb járatot töröl a BKV

Inforadio.hu

BKV

Reformblabla, reformgőg, reformkioktatás, reformpolitika

Sokallja Budapest vezetése a BKV 3 milliárd forintos járatritkítási terveit és Antal Attila lemondott BKV-vezérigazgató 60 millió forintos végkielégítési igényét, derült ki a hétfői fővárosi kabinetülésen. (A Csepel.info legújabb szavazása is a végkielégítésről szól.)

Nem fogadta el Antal Attila lemondott BKV vezér 60 millió forintos végkielégítési igényét a főváros vezetése. Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója a a hétfői kabinetülést követően elmondta, hogy az ügyben több jogi szakvélemény készül, és ezek alapján döntenek majd az ügyben.

Hozzátette: a tavalyi 12 millió forintos prémiumát viszont felveheti Antal Attila, amely többek között a közlekedési cég hiányának lefaragásáért jár neki. Nyáry Krisztián közölte: a főváros addig nem ír ki pályázatot a posztra, amíg a végkielégítés mértéke nem tisztázott, és az igazgató állományban van.

Nem fogadta el a BKV 3 milliárd forintos megtakarítást eredményező járatritkítási tervét sem a fővárosi kabinet. A közlekedési cég menedzsmentjének péntekre egy új, ezúttal már csak 2 milliárd forintos járatcsökkentési javaslat-csomagot kell kidolgoznia. A BKV idei, mintegy hatmilliárd forintos hiányának másik, mintegy 4 milliárd forintos részét az állam támogatásával szeretné a főváros finanszírozni.

Mint arról az InfoRádió korábban beszámolt, a BKV üzleti terve 2008-ban hatmilliárdos hiánnyal számol. A hiányt a fővárosi önkormányzat nem tudja finanszírozni, a cég fővárosi vélemények szerint már hitelt sem vehet fel.

Idén a közlekedési vállalat 30 milliárd forintos támogatást kap az állami költségvetésből, amelyet a kormány nem szándékozott növelni. A főváros vezetése a hatmilliárdos finanszírozási hiány leküzdésére egy járatritkítási csomagot dolgoztatott ki a BKV-val, ám a több mint 40 buszjáratot eltörlő csomagot hevesen elutasították mind a kerületek, mind a szakszervezetek, mind a civil szervezetek.

A kabinetülésen Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, hogy a fővárosi koalíció az országos válságtól függetlenül stabil marad.

Forrás: Inforadio.hu

Egy hozzászólás “A vártnál kevesebb járatot töröl a BKV” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Merjünk NAGYOT álmodni! Ébresztő! A bilibe lóg a fejetek!

Itt lehet hozzászólni !