A fővárosaiak nem szívesen költöznek Csepelre

Mfor, Csepel.info

Februári utcakép Királyerdőben – sokakat elriaszt

A másfél éve tartó válság ellenére sem változott számottevően a budapesti kerületek értéke: a visszaesett vásárlóerő, valamint a lényegesen nehezebb hitelfelvétel sem rendezte át a fővárosi kerületek ársorrendjét. Csepel továbbra is a lista végén kullog – írja az Mfor.

Úgy tűnik, csak anyagi okok miatt nagyon kevesen keresgélnek az eredeti tervekhez képest alacsonyabb presztízsű kerületekben – a lakás elhelyezkedése továbbra is nagyon meghatározó.

Buda és a Belváros tartja magát

Csak egyetlen pesti kerület, az V. tudott bekerülni a legdrágább öt fővárosi kerület közé az aktuális átlagos kínálati négyzetméterárak szerint készült listában, vagyis Budát még mindig meg kell fizetni – derül ki az mfor.hu és a lakásmustra közös felméréséből. A téglalakások árait tekintve jelenleg a II. kerületben kérik a legtöbbet egy négyzetméterért: 443.000 forintot, majd szorosan ezt követi a budapesti Belváros, ahol a téglalakások négyzetméteréért 434.000 forintot kell fizetni, a harmadik helyezett Óbudán pedig 426.000 forint az átlagos kínálati négyzetméterár.

Az ingatlanpiac sajátosságai miatt a fenti árakat természetesen nagy szórással kell érteni: az elegáns budai kerületekben elsősorban az elit kategóriába tartozó hegyvidéki, illetve az újszerű lakások árai viszik felfelé az átlagárat – előfordulhat, hogy egy szuperpanorámás lakás (x) esetén még többet, míg egy forgalmasabb főút mellett ingatlanért jóval kevesebbet kell fizetni – az eltérés akár 30-40% is lehet.

Minél messzebb, annál olcsóbb

Az I., a XI. és a XII. kerület a felső középmezőnyben szerepel a listán 398.000, 359.000 illetve 350.000 forintos átlagos kínálati négyzetméterárral, míg Zuglóban és a VI. kerületben 300.000 forint környékén mérnek egy négyzetmétert. Ennél valamivel olcsóbb a IX., a VII. és a IV. kerület, ahol az átlagos m2 ár 270.000 forint környékén alakul, körülbelül ennyit kell fizetni a XVII. és a XIX. kerületben is – noha az utóbbi évek tapasztalatai szerint a pesti külső kerületek inkább csak regionális közönséget vonzanak.

A külső kerületek iránti mérsékeltebb igény oka piaci szakértők szerint elsősorban az alacsonyabb presztízs, illetve a központtól való nagyobb távolság – az egyre hosszabbá nyúló munkaidő miatt sokan az utazási időn próbálnak meg spórolni – éppen ezért olyan ingatlanokat keresnek, melyek jó (és gyors) tömegközlekedési kapcsolatokkal ellátottak, vagy a bevezető utak autóval könnyen járhatóak – az utóbbi viszont egyre ritkább. Mivel a belső városrészekben is bőségesen vannak megfizethető utcák, tömeges kiköltözés az olcsóbb és távoli területekre a közeljövőben nem várható – vélik elemzők.

Ragadós a hírnév?

A legolcsóbb átlagos négyzetméterárakat – a VIII., a X. és a XXI. kerület vonultatja fel. A rossz közbiztonságú részeiről közismert VIII. kerületben a használt lakás árak még mindig a legalacsonyabbak közé tartoznak a fővárosban: az átlag 233.000 forint, azonban a rekultiválás előtt álló utcákban még ennél is jóval kevesebbet kell fizetni, akár 150-160.000 forintért is lehet ingatlant vásárolni. Tudni kell ugyanakkor, hogy ahogy a város más részein, itt is utcáról-utcára változik a helyzet, Józsefváros más területein (mint például a Palotanegyedben), magasabbak az árak, és jóval nagyobb az érdeklődés.

Az utóbbi évek kerületfejlesztései mindenesetre éreztetik hatásukat: az új építésű ingatlanok elszaporodásának, valamint a felújításoknak köszönhetően a környék elutasítottsága jelentősen csökkent az ingatlanpiacon dolgozó értékesítők elmondása alapján.

Kőbánya elsősorban a távolság, illetve a rengeteg lakótelep miatt kerülhetett a lista végére – valamint szintén erősen meghatározó a „lokációs-hatás” is: a kerület sosem szerepelt a különösebben preferált költözési célpontok között, bár néhány utcája kifejezetten hangulatos. Csepel esetében a távolság baráti árakat rejt: a 225.000 forintos téglaépítésű négyzetméterár igazán olcsónak mondható a piacon, és a környéken messze nem csak lakótelepek találhatóak.

Csepel központja

Mit keresnek a piacon?

Szinte egybehangzó ingatlanszakértői vélemények szerint a fővárosban elsősorban a belső, vagy ahhoz közeli kerületekben található, 12-20 millió forint között kínált ingatlanok a leginkább keresettek – ezek listáját ide kattintva érheti el (x).

mfor.hu

Csepel egyes részein jelenleg is több tíz kilométernyi infrastruktúra (vezetékes víz, szennyvíz- és csapadékelvezető csatorna, valamint szilárd burkolatú út) hiányzik. A Magyar Hírlap egy korábbi megfogalamzása szerint: “Manapság legtöbben a kettős gyilkosságra asszociálnak Csepel hallatán, a városrész látványa – mérhetetlen szeméthalmok, úttalan utak, leharcolt társasházak – a felelőtlen várospolitikáról beszélnek.”

40 hozzászólás “A fővárosaiak nem szívesen költöznek Csepelre” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    admin: egy dolgot írtatok hozzá az eredeti cikkhez, az sem igaz.
    “Csepel továbbra is a lista végén kullog – írja az Mfor.” Nem, ezt nem az mfor.hu írja, hanem ti.
    A cikk írója egyáltalán nem olyan lesújtó a véleménnyel van Csepelrôl, mint ahogyan ti látjátok.
    “Csepel esetében a távolság baráti árakat rejt”
    ” környéken messze nem csak lakótelepek találhatóak”

  2. Gordon szerint:

    Lexon! A “baráti ár” szerinted mi jelent? Azt hogy olcsó jánosok lettünk. Ez Csepel. Köszönjük Demszkynek, Szenteczkynek, Orosznak, meg Tóthnak. Szemét banda. Tönkretették Csepelt.

    “környéken messze nem csak lakótelepek találhatóak” – ez igaz. Taláhatóak itt még csatornázatlan utcák is, ahol az emberek egy-egy eső után a kerítéseken “kerülve” mennek haza, mert se kocsival, se gyalog nem lehet bemenni az utcába.

    Egy ideje pedig már a busz se visz haza (lásd.: 148-as). Nem csodálom, hogy ilyen “barátiak” az árak.

  3. Gordon szerint:

    OFF:

    “Szomáliában a főváros, Mogadishu északkeleti részén tíz embert letartóztattak, kettőt pedig a helyszínen kivégeztek a Shabaab nevű iszlám katonai szervezet tagjai, akik az ország déli és középső részében a hatalmat gyakorolják. Az agyonlőtt focirajongók bűne az volt, hogy az Argentína-Nigéria meccset nézték a tévében.

    Szomáliában a focivébé nézése, illetve úgy általában a foci szigorúan tiltott foglalatosság, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a hitetlenek szórakozása, és ellenkezik az iszlámmal.”

    http://riarianigeria.blog.hu/2010/06/16/kivegeztek_ket_focirajongot_szomaliaban

  4. Lexon szerint:

    Gordon:
    a “baráti ár” nagyrészt a központtól való távolságnak szól, mint ahogyan ez a cikkben is volt.
    És valóban, Demszky-Tóth és a többiek lepusztították Csepelt, pontosabban semmi fejlôdést nem sikerült elérniük, bármennyire is szerették volna (sic!). De azt azért be kell látni, hogy Csepel sosem volt a fôváros elit kerülete, hogy finoman fogalmazzak. Lehet itt önérzetes csepelinek mutatkozni, meg hangoskodni sértettségünkben, de ez az igazság.

  5. bhu szerint:

    Addig jó, amíg senki nem akar ide jönni. Maradjanak csak, ahol vannak. Amúgy minket hol érdekel, kinek tetszik vagy nem, aki nincs itt? Ez vonatkozik az országra is.

  6. Lexon szerint:

    bhu: turizmus, befektetô cégek, fejlôdô infrastruktúra… rémlik valami? Nem a középkorban élünk.

  7. Herbert szerint:

    Angyalföldnek van gazdája, aki arra jár, maga is láthatja.
    Pedig munkáskerület volt az is.

  8. " ?! " szerint:

    Ma van a kádári-diktatúrából a demokráciába való átmenet legnagyobb hatású szimbolikus eseményének, Nagy Imre, Gímes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József újratemetésének, valamint a forradalom többi áldozatát jelképező hatodik koporsó ünnepélyes eltemetésének a 21. évfordulója.

    Emlékezzünk az áldozatokra, és emlékezzünk a temetésen Orbán Viktor által elmondott alábbi mondatokra is!

    “1956-ban vette el tőlünk a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt.

    A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz évünk, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.

    1956 hősei egy olyan országot akartak, ahol van remény, van jövő, ahol Magyarország a magyaroké. Ezért adták az életüket.”

  9. Csepel-sziget szerint:

    Nem baj, majd Németh Szilárd megváltja a kerületet. Hirtelen mindenütt csatornák fognak épülni, egy árva kanyit nem fognak lopni az emberek (akiknek génjeikben van az ügyeskedés), eltűnik a korrupció, a panelházak csillogni-villogni fognak, a cigányok dolgozni kezdenek és többé nem jelentenek fenyegetést senkire nézve, a Bady Hamiban olcsóbb lesz a hamburger, a BKV járműparkja varázsütésre megjavul… oooh szép jövő, jöjj el hozzánk! :):):)

    Ez a Tóth Mihály akkora májer, hogy másodállásban Orosz Ferenccel együtt az éj leple alatt megbuherálják kicsit a 148-asokat, hogy azok biztosan lerobbanjanak 😀 Sőt, a szemetet is ők rakják le.

    Ki nem állhatom a szocikat, de amíg az a morál uralkodik Csepelen és az országban, ami (gondolok itt a szemetelésre és a bűnözésre, valamint a bűnpártolásként is felfogható emberi közömbösségre, az embertársi szolidaritás teljes hiányára), addig 3 Német Szilárd és 5 Borbély Lénárd is kevés lesz a rendhez. Mert elsősorban rajtunk, embereken múlik és nem a politikusokon, akik csak a zsebüket tömik.

  10. grün szerint:

    “?!”!
    Itt a visszatért alkalom újra elmondani a beszédet! Egy jól sikerült 360 fokos fordulattal ugyanott vagyunk, ahol 20 éve!
    Csak egyesek sokkal gazdagabbak lettek és már kihunyni látszik az ifjonti hevület!
    Egy klasszikus:
    “Izzik a tűz,
    De ki szítsa ma nincs….”

  11. Gordon szerint:

    Németh Szilárd nem fogja megváltani a kerületet, de ha időarányosan több csatorna fog épülni 2014-ig mint a szocik 16 éve alatt (ezt nem lesz nehéz túlszárnyalni) akkor már érdemes volt a Fideszre szavazni.

  12. Lexon szerint:

    Gordon: ha csak ennyi készül, akkor még nem érte meg. Kicsit sokba kerül egy ilyen váltás…
    Én ennél jóval többet várok a helyi – a HELYI – fideszes vezetéstôl. Nem annyira az elszámoltatást kellene majd erôltetniük (persze ennek is meg kell lennie), hanem inkább a kerületért, annak elôrelépéséért kell dolgozniuk. Voltak ígéreteik, ezeket fogom számon kérni rajtuk. Szerencsére már a XXI- században vagyunk, ennek a blognak némely részét archiválom, könnyû lesz pár év múlva visszakeresni, hogy mit ígértek.

  13. Gordon szerint:

    Nagyon felkészült lehetsz Lexon ha már archiválsz is. Szerintem nem egy váltás kerülne sokba hanem az ha nem lenne váltás. Csatorna viszont csak egy példa volt a részemről.

  14. Lexon szerint:

    Gordon: még nem vagyok, de igyekszem 😀

  15. BaráTOM szerint:

    Hát aki egy kicsit jobban figyel, az archívál, mert érdemes! 🙂

    “Ha a választásokon csak pártok indulhatnak-amit helytelenítenék-, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sűrgősen feloszlatunk”[…] “A hozzám közelebb állók, Kövér lászló és Fodor Gáborvelem együtt, egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is.” (HVG, 1989. augusztus 26)

    No így beszélt a mai fülkeforradalmár Viktor nagyvezér anno, aki annyit forgatta már a köpönyegét, hogy fogalma nincs arról, hogy melyik a színe, és melyik a fonáka.

    A cikkhez kapcsolódva csak csendesen kérdezem, hogy ahol aszfalt utak épültek, ott ugye nem az a fálháborodás tárgya, hogy rettenetes az autóforgalom? Fekvőrendőrért, beton virágládákért kiált a felheccelt lakóközösség.

  16. sszoc szerint:

    Lehet nem ide tartozik de mikor kezdődik meg végre a gerincút építése??Podi papinak járt a szája választások előtt hogy már májusban indul dolog!!!

  17. " ?! " szerint:

    Kedves “sszoc”!

    Podi papinak nem a szája járt a választások előtt, hanem következetesen alkalmazta azt az mszp-s választási módszert, hogy “eddig is megígértük, most is megígérjük, és ezután is meg fogjuk ígérni azt, amit eddig sem teljesítettünk, most sem teljesítünk, és ezután sem fogunk teljesíteni”.

  18. bhu szerint:

    Én nem a fejlődésre gondoltam, hanem arra, hogy nem zavar, ki mire asszociál Csepelről. Vörös-Csepel leginkább, aki nem járt itt, annak sok lumpen és egy nagy komcsi gyár jut eszébe. De nekem ez hol baj? Nekem jó itt, és így legalább tudok úgy menni a Dunához, hogy nem csoszog ott fél Budapest, mint pl. Kopaszi-gát, Margitsziget. Szóval mindennek van jó oldala.

  19. Vica szerint:

    Hát igen. Nem számítunk elit környéknek 🙂 . Ezért vannak a béka feneke alatt az ingatlanáraink, szemben pl. a II. ill. XII. kerülettel, ahol állítólag a válság ellenére is tartják magukat az árak. Ez pedig nem utolsó szempont… Csepelről sokaknak a prolik jutnak eszükbe, s egyesek számára lealacsonyító a prolikkal közös levegőt szívni. Aztán, ha véletlenül mégis ide kavarodnak, már nem mennek el, mert rájönnek, hogy csöndes, békés, nyugis környék, és mégsem bunkók és cigányok tanyája a sziget…

  20. Ditte szerint:

    Akárhogy is, azért a csepeliek mégis fővárosiak.

  21. nagyapó szerint:

    Csodálatosak a lokálpatrióták. Szeretik Csepelt. Azt a Csepelt, ami mindig egy porfészek volt és ma is az. Ki akarna ide jönni? A csodálatos weiss-i időkben sem épült semmi. Nincs városközpont, a templomokon kívül még szép épület sem igen van. A legújabb fejlesztések egy erőmű, meg a fekália művek, de lesz újabb erőmű is.
    Sajnos az párt független, hogy ami másutt nem kell, azt Csepelre küldik (lehet, hogy kapunk még egy szemétégetőt is).
    Az már csak ragozza a dolgokat, hogy bármerre elmegyünk nagy fejlődést látunk, Szt.miklós, Halásztelek, Erzsébet, Angyalföld, stb. Az, hogy a Fővároshoz tartozunk, egyeseknek büszkeség, másoknak hátrány.
    Még mindig lenézik a vörös Csepelt.
    Új szellem új vezetés, szükséges, hogy felgyorsítsuk a felzárkózást.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. csepeli szerint:

    Hát most már, hogy Németh Szilárd lett itt a képviselő, persze hogy nem szívesen költöznek az emberek Csepelre.

  23. zed szerint:

    Ne hagyjuk, hogy Csepelből Némethország legyen!

  24. codec szerint:

    Ne hagyd zed elvtárs! Állj ki a csepeli piacra és tarts szemináriumot a nyugdíjasaitoknak, mint a régi szép időkben! Nosztalgiaparty!!!
    Utána irány az SZTK.

  25. Vica szerint:

    Kedves zed!
    A Tóth fennhatóság alatt max. a zibolya virágzott, nem Csepel. Hát próbáljunk inkább Némethország lenni 🙂 . Segítessz, hogy sikerüljön? Hamarosan jönnek a választások.

  26. Gordon szerint:

    Ha a Misi kinyújtja a kezét lop, ha kinyitja a száját hazudik, és ha hátat fordít az elvtársainak akkor lekaszabolják. 🙂

  27. bhu szerint:

    Szerintem pont a miklósi,s tb. fejlesztés nem ideális. Iszonyatos mértékű beépítés, lakóparkok, amit ráadásul nem követ az infrastruktúra. Az nem fejlődés.
    Igen, Nagyapó, én így szeretem. Földuta Királyerdőt meg főleg.:) Egyszer egy szamarat is láttam egy sarkon:)

  28. csepeli szerint:

    Ki akarja azt a hájfejű Némethet a polgármesteri székben látni? Legyünk objektívek: Németh eddigi tevékenysége gyakorlatilag 100%-ban az MSZP elleni botránypolitizálásból állt: nagyjából kéthetente szedett elő valami újabb MSZP-ellenes hisztit, amivel telekürtölte a médiát. Arról, hogy Csepellel mit akarna csinálni és hogyan, vajmi keveset hallottunk. Németh Szilárd nevét hallva egy hőzöngő, mocskolódó, pocskondiázó, hájfejű botránypolitikus képe ugrik be mindenkinek.

  29. sys szerint:

    Ugyan már, kedves “csepeli”, a lakásvásárlókat mit érdekli Németh Szilárd?
    Az már annál inkább, hogy Gegessy Ferenc melyik kerületbe telepíti a Ferencváros nemkívánatos lakóit!!!

  30. Herbert szerint:

    csepeli! A magukat baloldalinak nevező politikusok megmaradt híveit “mindenki”-nek nevezni 2010. júniusban kissé komikus.
    Hogy mit tett a tavaszi országgyűlési választások fölényes győztese?
    Neki ( és csapatának ) köszönhetjük a sok kerületi stikli feltárását és tőle várjuk, hogy visszaszerezze a kerületnek azt, ami Weiss báró nem a 21. századi felkapaszkodottaknak épített.

  31. BaráTOM szerint:

    Remélem, hogy a helyiek tanultak az OGY választások eredményeiből, és ezt a hibát az önkormányzati választásokon nem követik el!
    Ha a Fidesz nyer, akkor kapkodás, családos emberek munkahelyeinek elvesztése, boszorkányüldözés, terror, megtorlás várható.
    Ha az új vezetésű MSzP nyer, akkor a dolgok tisztázása, a megkezdett fejlesztések folytatása várható. Nem utolsó sorban: nem kell félnie az embereknek attól, hogy elveszítik a munkahelyeiket!

  32. Tóth Mária szerint:

    Podoláknak nem csak a szája járt, hanem a keze is! ezért nincsen gerincút !

  33. Herbert szerint:

    Boszorkényüldözéssel fenyegetés a lopkovicsék új programja?

  34. zed szerint:

    NÉMETH SZILÁRD SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI AZ ÖN ÉS KÖRNYEZETE EGÉSZSÉGÉT!!!

  35. " ?! " szerint:

    #
    BaráTOM írja 2010. június 17., csütörtök 12:14-kor

    Ha a Fidesz nyer, akkor kapkodás, családos emberek munkahelyeinek elvesztése, boszorkányüldözés, terror, megtorlás várható.
    Ha az új vezetésű MSzP nyer, akkor a dolgok tisztázása, a megkezdett fejlesztések folytatása várható. Nem utolsó sorban: nem kell félnie az embereknek attól, hogy elveszítik a munkahelyeiket!
    #

    BaráTOM! Ez így nem elég hatásos.

    Elfelejtetted leírni, hogy “ha a Fidesz nyer akkor Fideszes karhatalmisták és munkásőrök fogják begyűjteni a tisztakezű becsületes mszp-seket, és a fideszes vérbírók által koholt vádak alapján hozott halálos ítéleteket ünnepélyes nyilvános akasztások keretében Német Szilárd saját kezűleg fogja a Lenin-szobor helyén végrehajtani, EZÉRT RESZKESSEN MINDENKI, AKINEK MÉG MEG VAN A BALOLDALA.

    Azt is elfelejtetted leírni, hogy “Ha az új vezetésű MSzP nyer, akkor Csepel körül tej és méz fog folyni a Kis-Dunában és a Nagy-Dunában. Csepelen pedig kolbászból lesz a kerítés, továbbá, hogy azok biztos nem fogják elveszteni a munkahelyüket akik az elmúlt 8 évben elvesztették és jelenleg sincs munkahelyük, továbbá a jelenlegi 9 igazgatói állás mellé annyi új igazgatói beosztást fognak kreálni a Csevaknál, ahány álláskereső hajlandó belépni a csepeli mszp-be”.

  36. krapulax0 szerint:

    én a vii. kerületben lakom de szívesen költöznék csepelre.
    ez a felmérés egy nagy nulla.

  37. Gordon szerint:

    Nem tudod mit cselekednél. 🙂

  38. krapulax0 szerint:

    legalább megszabadulnék a multikulti lakóközösségtől.

  39. körorvos szerint:

    Csend? Nyugalom? Mára virradó éjjel sem tudtunk aludni, mert a Rákóczi kerti klubházban hajnalig kihangosítós “esküvő” volt. Valamilyen hangfalas-mikrofonos “rendezvényt” szinte minden hétvégére, főként nappalra kitalálnak. Ez már itt nem kertváros, hanem jejepark, “vigalmi negyed” 🙁
    Kívánom a nagy közösségi bulizósoknak (kisebbségi önkormányzat, kisegyház, ilyen-olyan szövetségek, (gyerek)szervezetek, stb.) hogy képzeljék el ugyanezt rendszeresen a saját lakásuk, házuk közvetlen környezetében, akkor is olyan “jól éreznék” magukat?!
    A rendőrség tehetetlen, kiküldenek (csak éjjel) egy-egy rendőrjárőrt, pár percre lehalkítanak, aztán amint tehetik, újra föltekerik a hangerőt. Ha “bejelentenek” (sic) egy rendezvényt, akkor attól kezdve azt csinálhatnak, amit akarnak. Jönnek a kihangosítók, a hangterror. Ahelyett, hogy fülhallgatóval mélynyomóznák magukat.
    Igenis kifejezetten egészségtelen környék, a zajszennyezés miatt is. Emiatt is értéktelen(edik).

  40. körorvos szerint:

    Alapvető emberi együttélési norma lenne, hogy igyekezzek úgy élni, hogy másokat legalább ne zavarjak.
    Persze, hogy vannak igények ilyen rendezvényekre, de azt nem mások otthonától pár tíz méterre kell gátlástalanul kiélni, hanem erre szolgáló,nem pihenő-lakóövezeti helyeken (közösségi csarnokok, Szabadkikötő Sporttelep, Csepel SC, Kis-Duna part-no ott sem a lakóházas rész mellett-, majdan a Szigetcsúcson, stb.)
    Ha mégis itt kívánnak lenni, akkor azt csendben is tehetnék, dugalj-zsinórt, a hangfalat és a mikrofonokat, azaz a kihangosítást mellőzzék! Főleg a gyerekeknek felesleges, ők (még) úgysem nagyothallók.

Itt lehet hozzászólni !