Ő kérte az 5 milliót? – Újabb fővárosi politikus a botrányban

HírTV, Magyar Nemzet

Új politikusszereplő a Főkert-ügyben – a Vasárnapi Hírek több forrásból is megerősített információira hivatkozva azt írja: a fővárosi kertészeti vállalatnál indult nyomozásban egy újabb fővárosi politikus érintett. Az illetőt a lap csak C. G.-nek nevezi, aki tagad és perrel fenyegetőzik.

Úgy tudják: ő lehetett az, akiről Kocsis László, a fővárosi cég vezérigazgatója a hírTV Célpont című műsorának azt állította, hogy havi 5 millió forintos védelmi pénzt kért tőle. A lap informátora szerint a városházán az ügy nyílt titok volt, botrányt váltott ki – és az feltehetően a C. G.-nek nevezett politikus magánakciója lehetett. Ugyanis nem sokkal az ötmilliós követelés elhangzása után távoznia kellett Hagyó Miklós titkárságáról.

A BRFK egyébként egyelőre ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Főkertnél. A gazdaságvédelmi nyomozók az önkormányzati cég és a hozzá tartozó gazdasági társaságok szerződéseit, illetve a Fővárosi Önkormányzattól kapott támogatások felhasználását vizsgálják. A nyomozás kiterjed arra is, hogy a Főkert kezelésében lévő ingatlanok eladása okozott-e vagyoni hátrányt a tulajdonos fővárosnak.

Czeglédy tagad és perel

Czeglédy Gergő tagad és bepereli a Vasárnapi Híreket. A III. kerületi szocialista elnök szerint az MSZP most folyó tisztújítása miatt párton belüli leszámolás indult ellene. Úgy gondolja, meg akarják akadályozni újraválasztását, mert valakiknek nem tetszik a munkája, amelyet a budapesti jelölőbizottságban végez. Czeglédy elmondta: a hírből annyi igaz, hogy 2008 elején valóban otthagyta Hagyó titkárságát, de azért, mert ekkor választották meg kerületi MSZP-elnöknek és a két pozíció összeférhetetlen volt.

mno.hu

26 hozzászólás “Ő kérte az 5 milliót? – Újabb fővárosi politikus a botrányban” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Nem kis kaján vigyorral az arcomon várom csepeli és zed magyarázkodását. 😀

  2. Gordon szerint:

    Kezdik már. 🙂

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    CSEPELIEK ÉS NEM CSEPELIEKNEK!
    Tisztelt Honfitársaim idézem Makovecz Imre: “Vezérre van szükségünk cikkének egy részletét, abban a reményben, hogy van aki még nem olvashatta.”: “Amikor kiderült, hogy megvan a Fidesz kétharmados győzelme, sírva fakadtam örömömben. De már a, következő pillanatban a holnapi tennivalóimra gondoltam. Nem tudok Szdsz-ben, Fideszben, pártokban gondolkodni. Az én fajtám egy keleti nép, amelyiknek ha nincs vezére egymást marja. Nekem Orbán Viktor személy nagyon fontos. Tessék tudomásul venni, hogy nincs más alternatíva rajta kívül! Vezérre van szükségünk, és nem egy áldemokráciára, ahol háttérhatalmak mozgatják a politikusok kezét, akiknek elemi érdekük a Kárpát-medence megosztottsága. Miért volt Trianon, ha nem azért, hogy megosszák a Kárpát-medencét?……………Van egyáltalán valami, amin nem kell változtatni? – Különös nép vagyunk, mert amíg a háttérpolitika tette, amit tett, közben szívósan épült egy második Magyarország. Tessék elmenni vidékre, és megnézni a népzene újjászületését! Itt van például a Sebő együttes, táncházak működnek, de a tévében ezekről semmit nem hallani. Az emberek még mindíg termelnek káposztát, sárgarépát, annak ellenére, hogy ezek a nemzetközi gengszterek egy fillért nem fizetnek érte. Afrikából hoznak be almát, miközben arra kényszerülnek sokan, hogy kivágják az almáskertjüket. De még mindig vannak almáskertek, barackok, van borkultúra, méghozzá nem is akármilyen. Nem tragikus a helyzet, de a tragédiához vezető szálakat el kell tépni. Akik multimilliárdosok lettek, mert annyit loptak és hazudtak, azoknak a gazdasági életben van továbbra is a jövőjük.
    Az új kormányunkat féltem is tőlük, mert gazdasági erővel fognak politizálni és nem politikai eszközökkel. Ha az elszámoltatás nem lesz radikális, csak húzzuk az időt, és a bíróságok Arany János című verse szerint “(Jobb felöl üt) nekem fütyől, / (Bal felől üt) s nem nekem fütyöl” stílusban intézik az ügyet, akkor baj lesz. Én államosítanék, elvennék tőlük mindent, és akkor tenném fel nekik a kérdést: Kommunisták akartok-e még maradni vagy nem? És akkor még úriember vagyok.” Ezeket szerettem volna kiemelni, amellyel a magam részéről egyet tudok érteni. Mi az hogy!

  4. csepeli szerint:

    Makovecz: Diktatúrát azonnal!

    “Vezérre van szükségünk, és nem egy áldemokráciára, ahol háttérhatalmak mozgatják a politikusok kezét (…). Ebben a demokrácia nevű dologban már régen nem hiszek. A kétharmad arra kell, hogy a Parlamentben csücsülő álértelmiségiek ne hónapokig rágódjanak valamin, hanem rögtön lépni tudjunk. Ha valaki emiatt elsiratja a demokráciát, úgy hülye, ahogy van. Vagy pedig gazember.”

    Tiszta beszéd: nem demokrácia kell, diktatúra kell. Nem parlament kell, hanem vezér kell.

    A varanus.blog.hu szerint “Orbán Viktor ánuszgyűrűje elszorította Makovecz Imre halántékán az ereket, és nem jut szegénynek elég vér az agyába.”

  5. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli!

    Ez most hogy jön ide?

    Képzeld én is olvastam ezt a cikket a Demokratában és tudod mit? Makovecz Imrének valóban igaza van!
    2002 és 2010 között áldemokrácia volt Magyarországon.
    Milyen demokrácia az, ahol egy nemzeti ünnepen könnygázt dobnak az emberek közé és gumilövedékkel kilövik a szemüket?
    Milyen demokrácia az, ahol Gyurcsány kóbor kutyáknak nevezi az ellenzéket és az egész ország előtt azt mondja, hogy telephelyre kell őket vinni.
    Ez kísértetiesen hasonlított az 50-es évekhez!
    Ha Téged deportáltak volna Recskre, vagy Szibériába, mert akkor most nem ajnároznád ennyire az elvtársakat!

    Az MSZP 8 éve volt a diktatúra, amiben segített nekik az SZDSZ, meg amit a Klub Rádió, az ATV, a Népszabadság meg a Heti Hetes támogatott!

  6. nagyapó szerint:

    Semmi baj! A bunkó csepeli komcsiknak már van vezérük, a tolvaj, hazug, trágár Gyurcsány(i). Vele sokra mennek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli, Zed!

    Ősszel még nagyobb lesz a pofára esés mint amilyen tavasszal volt.

  8. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. csepeli! Amit írtál azt komolyan gondolod? Ha igen nagyon nagy a baj! Éppen azt az intézményt zárattátok be komoly “zsetonért”, amire kivétel nélkül a legnagyobb szükségetek lenne! nektek fogalmatok sincsen milyen károkat okoztatok kódolt genetikai örökségetek folytán! Ezért is kellene a súlyos esetre való tekintettel, mélyreható kezelésben részesíteni benneteket! Sebaj van helyette másik, csak az egy kicsit kényelmetlenebb és zártabb rendszerben működik!

  9. GONDOLKODÓ! szerint:

    Aki a vezércikkben közzétett 5milliót kérte minden bizonnyal pártonkívüli volt! Azért zavarhatták azonnal el soraikból? Igazam van T. csepeli irogató?

  10. Ditte szerint:

    Kedves GONDOLKODÓ!
    Hazakereskedőkkel, haszonbolsevikokkal nincs miről beszélni. csepeli, zed, grün(ződ) ezek közé tartozik.

  11. csepeli szerint:

    Gondolkodó, te igencsak meghazudtolod a nevedet. Agyatlan barom vagy.

  12. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli!

    Nem agyatlanabb mint te, vagy mint Zed és Ződ elvtársaid. Semmi értelmes hozzászólásotok sincsen, csak provokálni jártok ide!
    Egy olyan magyartalan senkiházi, mint amilyen te vagy, aki soviniszta izének nevezi a Trianon emlékművet, meg azt mondja, hogy megérdemeltük Trianont, az csak ne ossza az észt!

  13. zed szerint:

    Kikérem magamnak, nekem eddig csupa okos hozzászólásaim voltak! 😉

  14. Ditte szerint:

    Persze, cuki kis haszonbolsevik vagy, zed.

  15. csepeli szerint:

    Jobb Csepelért: Miért ne osszam az észt, ha egyszer nekem sokkal több van?

  16. Béla szerint:

    Úgy látom a hírt olvasva, hogy az MSZP nem egy patyolat tiszta párt. Szégyelje magát az összes kommunista tetű. Börtönbe velük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  17. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli!

    Mi ezt nem így vettük észre.

  18. csepeli szerint:

    Béla: Mutassál már egy pártot, ami patyolattiszta!

  19. islander szerint:

    csepeli!

    az LMP még az…

  20. islander szerint:

    megjegyzem Csepelen is lenne magyarázkodnivalója a Főkertnek…

    de erről majd ősszel..:-))

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. csepeli! Ezzel az üreges koponyával, hogy nem szakadsz bele ebbe a egy-kétsoros demegóg idióta senkiházi komcsi dumádba! No ezt talán megérted, ez a Te stílusod. Talán nem kell elmenned “SZÖVEGÉRTEL-MEZÉSI OKTATÓHOZ”, HOGY ELMAGYARÁZZA NEKED az írott anyagok tartalmát, s mondanivalóját! Bár ki tudja?

  22. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. csepeli és a hozzád hasonlóak emlékezetének feljavítása érdekében!
    Nyolc hosszú, keserves és megszégyenítő év alatt tapasztalhattuk a nemzet lelkiállapotának és a választók hangulatának, ítélőképességének a hullámzását. Egy Gyurcsány nevű, az államkasszából megtollasodott, a hatalomvágytól megrészegült „karizmatikus” figura lenyűgözte előbb a pártja tagságának nagy részét, majd a gyengébb intellektuális képességekkel rendelkező szerencsétleneket. Hazudozhatott összevissza, kellethette magát úgy, ahogyan normális és jó ízlésű ember még a politikai sikerekért sem képes kelletni magát, rajongóinak köre kitartott mellette, kitartott a pártja is, ő volt a vezér. Azután ritkult körülötte a levegő, egy újabb hullám letaszította a maga ácsolta trónusról. Gyűlölt ellenfelére mutogatott folyton, mint az ördögre, igyekezett Orbán Viktorról kialakítani a diktátor képét, aki ha helyzetbe kerül, mindent elpusztít maga körül. A porhintés eleinte úgy-ahogy táptalajra lelt bizonyos körökben. Később már csak azt sikerült neki és társainak elérni, hogy egy újabb hangulathullám révén az emberek legyintsenek: „egyik kutya, másik eb”, vagyis kerüljön legalább egy nevezőre a sötét és a világos karizma. Azután jöttek a választások, és jött a fordulat a közvélekedésben is: a sötét hatalmasat bukott, a világos még nagyobbat emelkedett. Nem sikerült az egynevezős játszma sem.
    Most itt tartunk. A kormány dolgozik, programot ad, és bizalmat teremt a bizalmat vesztett politikai hadszíntéren a közvéleményben, még részint a baloldalon is. A parlamenti ellenzék fanyalog, Gyurcsány pedig eszelősen szervezkedik, pontosan úgy, ahogy az a hatalomba szédült, zavart lelkű, beszűkült tudatú emberektől várható. Láthatóan hergeli magát, idegesen rángatózik a „karizmája”, eltűntek a rajongók is mellőle. Most vagy képes fanatizálni, megőrjíteni még maradék pártját is önmagával együtt, vagy saját sötét mélységeiben hamvad el. Egyelőre a világos karizmáé a tér, a feladat és a munka – nevezhetjük ezt akár küldetésnek, a józan ész, a világos beszéd és a nemzeti elkötelezettség jegyében. A sötétet meg jó volna elfelejteni már.

  23. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. csepeli, és a “hasonló többiek!”
    No a gond az, mit tudtok kiolvasni megérteni az előző anyagból?
    Javasolt a: SZÖVEGÉRTELMEZÉSI OKTATÓ IGÉNYBEVÉTELE!

  24. GONDOLKODÓ! szerint:

    TISZTELT NAGYAPÓ!
    Amannyiben szépen akarod leírni “Őket”, akkor arra kérlek tegyél szert SZOLZSENYICIN által megfogalmazott, a világ szemében is tökélyre emelt jellemzési formációra. Azt írd be nekik, hogy láthassák, olvashassák kik is a kommunisták! Hidd el, ebben a jellemzésben minden benne van! A kommunista……………….

  25. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Cogito, ergo non sum!

Itt lehet hozzászólni !