Fico győzött, de jobbközép kormány alakulhat Szlovákiában

Új szó, Magyar Nemzet, Csepel.info

Robert Fico miniszterelnök szociáldemokrata pártja győzött a szombati parlamenti választáson, de valószínű, hogy jobbközép ellenzéke alakít kormányt. Iveta Radičová személyében először lehet nő a kormányfő. Minden jel szerint nem került a törvényhozásba az MKP, a Híd viszont bejutott.

Nem hivatalos végeredmény egyelőre nincs, a szavazókörök 97 százaléákainak adatat dolgozták fel reggel fél hatig, de lényeges elmozdulás már nem várható a számarányokban.

A Smer-SD a voksok körülbelül 35 százalékát szerezte. Két eddigi koalíciós partnere közül csak Ján Slota jutott be – az SNS alig lépte át az ötszázalékos bejutási küszöböt. Húsz év aktív politizálás után kibukott a parlamentből a Vladimír Mečiar vezette HZDS. Ez azt jelenti, hogy az eddigi kormányoldal a voksok bő kétötödével rendelkezik.

Fico és Slota néhány mandátummal kesesebbel rendelkezik, mint a jobbközép pártok. Utóbbiak közül négy jutott be. Az SDKä-DS-t 15 százaléknyian választották. A párt ezzel Ficoék után a második legerősebb. Harmadik a Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) a voksok bő 12 százalékával. Majdnem 9 százalékkal ismét parlamenti erő a KDH. A szavazatok körülbelül 8,5 százalékát tudhatja magáénak Bugár Béla Híd pártja.

Az MKP nem egész 4 és fél százalékával a parlamenten kívül marad.

A részvételi arány megközelíti az 59 százalékot.

ujszo.com

Slota: Szlovákiában a homoszexuálisok és a magyarok kezdenek uralkodni

„Ebben az országban a homoszexuálisok és a magyarok kezdenek uralkodni, hát, köszönöm szépen!” – így reagált az első exit pollok eredményére Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. „Ha valamelyik magyar párt részvételével alakul kormány, higgyék el, még ebben a megbízatási időszakban lesz politikai autonómia Dél-Szlovákiában. Ha a szlovákok ezt győzelemnek tartják, akkor az nagyon rossz” – jelentette ki a zavaros nézetekkel rendelkező politikus.

mno.hu

Kapcsolódó:

Választási eredmények – országos összesítés pártonként

44 hozzászólás “Fico győzött, de jobbközép kormány alakulhat Szlovákiában” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Szép volt fiúk! Itt is megosztottátok a magyarságot! “Csak” így tovább nem sokáig, mert jön a népharag! http://www.szentkoronaradio.com/elszakitva/2010_06_13_megosztottsagban-most-hid-81-mkp-43

  2. Királyerdei szerint:

    Egy nemrég elhúnyt barátom Révkomáromi volt.Jól menő gazdaságuk volt. (fuvarosok 4 lóval,szekerekkel)
    45-ben a tótok egy 20 kg-os megengedett csomaggal kihajtották őket a házukból és átzavarták a családot 4 gyerekkel a Duna másik oldalára.A házukba meg tótok költöztek a készbe.Ezrével voltak ilyen esetek.De még “szerencsések” voltak a “csehszlovákiai” németekkel szemben.3 millió németet űztek ki az évszázados otthonaikból,és legalább 30 ezret legyilkoltak.Így lettek városok és falvak 90% -os “csehszlovákok”.

    http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,698060,00.html

  3. Jobb Csepelért szerint:

    Egy győri barátom által szerkesztett oldalról vettem le ezt a cikket:

    A SaS leszállt

    A felvidéki választásokat nem nyertük meg, ezért nem is lehetünk boldogok. Eképpen aktualizálhatjuk a 2002-es anyaországi választások második fordulóját követően elhangzottakat. (“A választásokat megnyertük, mégsem vagyunk felhőtlenül boldogok.”) A felvidéki nemzetrész választott és úgy tűnik, a verdiktet is sikerült kimondania a felvidéki politika addigi alakulásáról … Drákói szigort mutató, már-már egy újabb Trianonnal felérő statáriális ítélet született az Istenadta nép döntőbíráinak köszönhetően …

    Először is, a legtragikusabb fordulatot jelentette, hogy a Magyar Koalíció Pártja, az egyetlen valóban magyar párt kiesett a szlovák törvényhozásból. Röviden: Csáky Pál, Duray Miklós és társaik nem voltak képesek elfogadtatni portrékájukat a választókkal, nem sikerült legitimáltatni azon kijelentésüket, miszerint a magyarság érdekeinek képviseletére és a szlovák asszimilációs törekvések ellensúlyozására, de legalábbis tompítására egyedül ők hivatottak.

    Másodszor, megint csak azt sikerült bizonyítani, hogy a Júdások és megalkuvók képesek politikai tőkét kovácsolni előnyös i helyzetükből. Bugár Béla még a látszatát is el kívánta kerülni annak, hogy a Most-HÍD magyar nemzetiségű párt. Ennek érdekében egy multikulturalizmustól, globalizmustól és kozmopolitizmustól átitatott,. a szlovák és a magyar nép barátságának talmi látszatát keltő ideológiai főzetet sikerült kevernie, amit, úgy tűnik, mintegy 8,5%-nyi szavazó kívánt megkóstolni..

    Harmadszor: a Felvidéken is igazolódni látszik az a trend, hogy az embereknek elegük van a mindennapos sárdobálásból, és kétségbeesetten próbálnak más alternatívát keresni. Ezt az újítást és dinamizmust pedig a Szabadság és Szolidaritás Pártjában (SaS) vélték felfedezni, amely “méltóképpen” lehet a magyarországi LMP szomszédos cinkostársa. Mert a “szeressük egymást, gyerekek” feliratú köntös alatt a liberalizmus meztelen valósága rejlik: a könnyűdrogok legalizálásának, a homoszexuálisokat megillető jogok kiterjesztésének kívánalma és a nemzetek létjogosultságát megkérdőjelező kozmopolita tudat. A SaS leszállt, ennek pedig egyetlen politikai hozadéka lehet: talán a Fico-Slota tandem felhagyni kényszerül a magyarellenes kártya kijátszásával, ha Sulik pártja sikeresen tematizálja a közéletet és legalább az alapvető emberi jogok védelmében kiáll a felvidéki magyarság mellett. Ha már az egyenlősdit hirdetik, vállalják fel a nyelvtörvény elleni küzdelmet is, kedves SaSok.

    Egyebekben nem sok meglepetéssel szolgált a felvidéki választás, mondhatni, bejött a papírforma. Fico még mindig elég erős ahhoz, hogy bezsebeljen egy győzelmet, azonban ez valószínűleg nem lesz elég az aranyérem megszerzéséhez: soviniszta cimborája, Slota éppen csak hogy át tudta lépni a parlamenti küszöböt, a magukat jobboldalinak tartó pártoknak pedig kényelmes többsége lesz a törvényhozásban.

    A SaS tehát leszállt, kérdés, hogy mi lesz ennek a következménye …

    /Nem! Nem! Soha! http://www.nemnemsoha.gportal.hu/

  4. csepeli szerint:

    Na látjátok, már a szlovákiai magyarok sem vevők a mélymagyarkodásra. Az MKP bukása Orbán Viktornak is buktát jelent:

    “Orbán Viktor csúnyán megégett, az általa pénzzel és személyes támogatással favorizált MKP bebukott. Ez tulajdonképpen Orbán első választási veresége kétharmados győzelme óta. A Hídra szavazó magyarok ezzel feltehetőleg neki is üzentek: nem kérnek belőle. Nem szeretik ugyanis, ha másvalaki kénye-kedve szerint, és megkérdezésük nélkül felhasználják őket, döntenek róluk. Csáky beleesett a csapdába, feltétel nélkül bízott Orbán támogatásában, holott a régiúj magyar miniszterelnök őt is levegőnek nézte: semmibe vette azt a kérését, hogy a választásokig hanyagolja az érzékeny témákat. Orbánnak tehát döntenie kell: meghallgatja azokat, akiket állítólag képviselni, védeni óhajt, vagy továbbra is magas lóról, saját vélt igazsága hamis tudatában, átnevelő szándékkal közelít.”

    http://hornazem.blog.hu/2010/06/13/bela_is_back_avagy_liberalis_felvidek

  5. Királyerdei szerint:

    Aha.Szerinted csak a mélyszlovákoskodás a f@sza dolog.
    Meg hogy a fenyegetésüket beváltsák,és ugorjanak be a tankjaikba és meg se álljanak Pestig.Persze mit lehet várni egy komcsitól?

  6. balla bianka szerint:

    Kísérteties a hasonlóság!
    2002-ben egy Centrum Párt mAGYARORSZÁGON AZT állította,hogy fele-fele arányban jobb és baloldali. Ma már tudjuk,hogy a párt egyetlen célja a Fidesz kiütése volt. A centrum párt ma már sehol sincs.
    A Híd egyedüli célja az Mkp kiütése volt. A folytatás is hasonló lesz. A magyaroknak annyi !!!

  7. Tóth Mária szerint:

    Jól beszélsz Bianka, Bugár egy mocskos áruló. a szüleimet pedig a tótok valóban 2o kg-os csomaggal dobták ki, mindenüket elvették, és tótok költöztek a házukba! nyilvánvaló, hogy Orbánnak sem Bugár Béci a szimpatikus, aki végső soron elárulta a magyarokat!

  8. Jobb Csepelért szerint:

    Bugár Béla a szlovák Kupa Mihály, a Híd pedig a szlovák Centrum!
    Ez az egész játék arra ment ki, hogy megosszák a felvidéki magyarokat és erre Bugárt kérték fel Ficoék.

  9. csepeli szerint:

    Jobb Csepelért: Neked is ajánlhatom ezt az írást:
    http://hornazem.blog.hu/2010/06/13/bela_is_back_avagy_liberalis_felvidek

    Részletek:

    “Holott a megosztás vádja sosem állt valós lábakon: az MKP eleve kényszerből, 3 jól megkülönböztethető pártból állt össze 1998-ban, az éppen akkor hatalmon lévő Meciar választási törvénye miatt. Az ezt követő 8 éves kormányzati aranykort lezáró bukással törvényszerűen felbomlott a kényszerített pártegység, kivált belőle a liberális szárny. A Csáky-féle vezetés azonban nem ismerte fel a stratégiaváltás szükségességét, azt, hogy csupán helyreállt a természetes állapot. Ehelyett belemerevedtek egy iszonyatosan hülye pózba, és azt hitték, továbbra is ők a felvidéki magyarság kizárólagos letéteményesei. Nem azok, de valamiért ez nem esett le nekik. Magyar Koalíció Pártja, már a megnevezés is okafogyottá, hamissá vált, hiszen felbomlott a pártnak álcázott koalíció. Megosztók, árulók, szajkózták, jókora ördögöt felfestvén a falra, ezzel ugyanis csak egyetlen dolgot érhettek el: valóban megosztották szavazóikat, aminek egyenesági következménye, hogy az MKP kiesett a parlamentből.”

    Még ezt is ajánlom figyelmedbe:

    “A számokat nézve ugyanis az derül ki, hogy a szavazni hajlandó magyarok mintegy fele az MKP-ra, másik fele a Hídra szavazott. Miért is? Hosszú évtizedek óta tendencia, hogy a felvidéki magyar szülők egyharmada szlovák tanítási nyelvű iskolába íratja sarjait. A vegyes házasságok is gyakoriak. Ergo a magyar populáció jelentős hányadának egyáltalán nem elsőrendű a nemzetiségi szempont. Plusz természetszerűleg a magyarokkal házasodó, gyereküket magyar iskolába íratók egy része is liberális beálíltottságú, akiknek Csákyék radikalizálódó, és az ő magyarságukat kétségbe vonó retorikája joggal csíphette a szemét. A Híd ezt jó stratégiai érzékkel felismerte, és ami a döntő fontosságú: megfejelte mindezt ugyanennyi szlovák szavazattal, ugyanis jelöltlistájára felvett szlovák jelölteket is, ráadásul ismert személyiségeket.”

  10. csepeli szerint:

    Csak jelzem, hogy a fent idézett blogot egy szlovákiai magyar írja.

  11. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Tisztelt Csepeli ! Most sem tagadod meg a baloldaliságodat, szemléletedet, hozzáállásodat, igyekszel ilyen hangokat velünk elhitetni. Megcáfollak, messzemenően ! Kérdezzél meg egy színtiszta magyar embert egy magyar faluban, hogy osztja e veled a véleményét ?? Az én édesanyám felvidéki magyar faluban született, magyar iskolában járt. Sajnos az előttem írokat megerősítem abban, hogy sok embert földönfutóvá tettek, falujukban az otthonukból elzavartak, kitúrtak a totok, elvették mindenüket, földjeiket és áttoloncolták őket batyujukkal
    Magyarországra, nincstelenként kezdték az életüket a semmiből. Van ilyen rokonom ! Most is vannak rokonaink több magyar faluba, ahol együtt kell – ha tetszik, ha nem élniük- a szlovák-tot nemzetiségekkel. Van aki ezt elfogadta, és keveredett velük, de van aki most is színtiszta magyar. A magyar identitásukat most sem tagadják meg, a gyerekeiket, unokáikat, ha lehet magyar ovodába iskolába iratják (ha nem szűntették meg erővel a faluban!! Volt is tiltakozás ellene!! ) és a magyar kultúrát művelik. Természetesen beszélik a szlovák nemzeti nyelvet is ha tetszik nekik, ha nem, mivel kötelezik ill. rákényszerítik őket. Természetesen egyetértek az Orbán kormány azon politikájával, hogy kettősállampolgárság, hisz ott kénytelenek a saját magyar szülőföldjükön szlovák állampolgároknak lenni, itt meg miért ne lehetnének magyar állampolgárok egy szép gesztusból.

  12. Gordon szerint:

    Le kellen higgadni szerintem, mert MKP nélkül is lesz felvidéki magyarság. A fontos dolgok ugyis helyben, önkormányzati szinten dőlnek el. Teljesen mindegy mit mond Csáky vagy Bugár a parlamentben, esetleg a sajtóban.

  13. Gordon szerint:

    Érdekes kérdés ez a “színtiszta” vagy nem “színtiszta” magyar:

    Édesapja, Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15. – Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág, amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered.[3] Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26. – Pest, 1849. máj. 17.), férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át.[4]”

    Németh G. Béla:

    “„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Petőfi_Sándor#cite_note-1

  14. Vica szerint:

    Hát igen, kedves Gordon. Ki merné azt állítani, hogy Petőfi Sándor nem volt magyar?
    Ki hát a magyar?
    Aki magyarként él, magyarnak vallja magát és büszkén vállalja magyarságából eredő előnyöket és hátrányokat, s ha kell, életét adja a hazájáért, vagy esetleg, aki származástanilag bizonygatja magyarságát, hogy ezzel igazolja rátermettségét, s a többi – ezek szerint kevésbé magyar – rátermetlenségét?

  15. Gordon szerint:

    -törölve-

  16. Gordon szerint:

    Azt hiszem sokan elbuknánk a “színmagyarság” vizsgáját ha abból indulnánk ki hogy melyikünk származik vegyes házasságból.

    Anikó írja a Krizantém utcából, hogy:

    “Van aki ezt elfogadta, és keveredett velük, de van aki most is színtiszta magyar.”

    Ezek szerint ő azt gondolja hogy aki más nemzetiségű emberrel lép párkapcsolatra, vagy egy ilyen párkapcsolatban születik meg az nem lehet “színtiszta” magyar.

    Attól még hogy holnaptól Csáky úr nem ül bent a parlamantben még nem kellene “színtisztára” meg nem “színtisztára” választani a felvidéki magyarokat, esetenként ráadásul szomszédot, rokont, ismerőst, munkatársat. Le kellene higgadni.

  17. Gordon szerint:

    Admin, kérlek töröld 12:03-masomat, mert elqurtam. Köszönöm.

  18. Gordon szerint:

    zed! Úgy tűnik én más könyvekből tanultam mint az Indexesek, mert gyerekként olvastam az említett két személy származásáról.

    A “túlkompenzáció” viszont jogos lehet, hisz a híres magyargyülölő Funarról meg azt írta valaki korábban, hogy magyar származású felmenője is van.

    Gyakran megfigyelhető hogy egy-egy “keverék” gyűlöli valamelyik általa nem vállalt felmenőjének közösségét. Legfőképpen azért teszi ezt, hogy származásáról eltrelje a figyelmet, valamint hogy a választott nemzetiségének “keményvonalasai” könnyebben befogadják.

  19. grün szerint:

    Vica! Egyik kedvencem, már többször bekopiztam:
    “Haynau tábornagy (a nyugalmazott) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején a legkizárólagosabb magyar urak társaságában jelent meg, s ezen erős mondást tette közkinccsé: Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren! (Mi magyarok nem hagyjuk jogainkat elorozni!)”
    Tehát csupán érzés kérdése!

  20. Vica szerint:

    Igen kedves grün, már többször olvastam Tőled az idézetet 🙂 .

  21. islander szerint:

    kész röhej. ott van a kisebbségben élő magyarság, akik még a végén kvázi jogfosztottak lesznek a saját hazájukban, erre elvesztenek min. 4%-nyi helyet a Pozsonyi Diétán.

    összefogás? nemzeti egység? ugyan már. ezek szerint vannak magyarak és még magyarabbak?

    Tiso “unokája” Slota meg köszörülheti a nyelvét a magyarokon büntetlenül…

    das ist sehr schön mondhatnám

  22. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Islander egyetértek veled. Még azt is megtiltják nekik, hogy a saját szülőföldjükön magyarul beszéljenek. Megszüntetik a magyar ovodákat, iskolákat, rákényszerítve őket szlovákokra. A hivatalokban, üzletekben, közszférában meg pláne, csakis szlovákul beszélhetnek, mert ha nem megbüntetik, megbírságolják őket. Ez aztán a demokrácia !! Kedves Gordon lehet, hogy neked nem tetszik a fogalmazásom, hogy azt írtam, hogy színtiszta magyar. Én arra értettem, hogy vannak magyarok, akik nem keveredtek a tótokkal felvidéken igy szerintem ők a színtiszta magyarok ott.

  23. Ditte szerint:

    Az még korántsem biztos, hogy nem Fico fog kormányt alakítani. Ha mégsem, akkor a jobbközép koalíció igen sérülékeny lesz, lehet, hogy két évet nem fog megérni.
    Az MKP-nak mintegy 17 ezer szavazat hiányzott a győzelemhez, jó lett volna, ha bejutnak.
    A Felvidéken a legerősebb az asszimiláció régóta, ennek több történelmi oka van, egyik a híres “lakosságcsere”.
    Magyarnak maradni a szláv tenger közepén nem lesz könnyű, főleg, ha ennyi magyar-gyalázó hang lesz itthon, mint ezen a fórumon.
    Aki kétségbe vonja, hogy létezik magyar nemzet, tévúton jár. Európa népei kevertek, pl. Franciaországban a XVIII. század végén az ország 50%-a nem beszélt franciául. Spanyolok-e a baszkok, kik élnek Dél-Tirolban? A flamandok vagy a vallonok belgábbak?
    És hosszasan lehetne ezt a sort folytatni, csak ez a globalista, kozmopolita értelmiségnek nem áll érdekében.

  24. nagyapó szerint:

    Haynau táborszernagy volt, nem tábornagy (ami egy marhaság). A szöveg többi részét még lehetne tupírozni, pl. sarkantyús, karmazsin csizmában; kakastollas, etelközi süvegben. Miután német volt, lehetett magyar földesúr, mint mondjuk Savoyai Jenő herceg, vagy báró Weiss Mannfréd. Amit Haynau mondott nem igaz?
    A leendő jobboldali szlovák kormánnyal jobban együtt tud majd működni a magyar kormány, mint Bajnai Ficoval.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Gordon szerint:

    Nem várom el egyetlen felvidéki magyartól sem, sőt egyetlen határon túl élő magyartól sem hogy nemzetiségi alapon válassza meg szerelmeit, vagy később élete párját. Persze Budapesten könnyű azt megmondani hogy ki miért “színmagyar”, vagy ki nem “színmagyar”. Esetleg ki az igaz magyar és ki a nemigaz magyar. Vagy ahogy az Wass Albert Tizánhárom almafa c. művében van: ki a magyarszékely és ki a románszékely. (Mózsi jól kiosztja – és jogosan – az öntelt magyar honvédeket.)

    Felesleges szabadségharcost csinálni a Felvidéken vagy Erdélyben élő egyszerű mindennapi életüket élő emberekből.

    folyt.köv

  26. Gordon szerint:

    Normális gondolkodású ember nem várja el egy közösség minden tagjától, hogy egész életét – hazafias érzésektől átfűtve – végigprotestálja, végiglázadja. Ennél sokkal fontosabb a nyugodt családi élet és a megélhetés biztonságának megteremtése.

    Csáky urék ezt a választást elbaxták, melynek a politikai felelőssége csak őket terheli. Számomra az is ugyanolyan szerethető magyar, aki esetleg a Híd-ra szavazott, vagy nem ment el szavazni, mint aki az MKP-ra. Csáky úr nem lesz parlamenti képviselő, de a felvidéki magyarság ettől még nem lett kevésbé értékes és az ott élő közösség tagjai sem lettek rosszabb magyarok.

    Le kellene higgadni.

  27. Ditte szerint:

    Híd nincs, Most-Híd van. Később csak Most lesz, talán Bugár még nem tudja.
    Tisztelet, becsület minden magyarnak, aki kiáll a végeken, és találja meg lelke nyugalmát az, aki feladja a harcot!

  28. Gordon szerint:

    Milyen “harcot” Ditte!? Higgad már le. Egy falu, egy város nem frontvonal, ahol “harcban állnak” az emberek. Te pedig nem vagy tábornok, hogy bárkit is harcba küldj (főleg nem magad helyett). Ott is a mindannapi életüket élik az emberek. Felnőnek, ismerkednek, szerelmbe esnek, csalódnak vagy megállapodnak, esetleg elválnak, vásárolnak a közértben, utaznak a buszon, kiviszik a szemetet, lenyírják a füvet, megetetik a kutyát, beszélgetnek a szomszéddal, eljárnak dolgozni. Nincs semmilyen háború meg frontvonalak.

    A mi életünk se szabadságharc, nem járunk karszalaggal, fegyverekkel, és nem kutatunk ellenség után. Mikor pedig megismerkedünk valakivel, akkor nem területet akarunk foglalni, vagy visszafoglalni, hanem az érzéseinket, céljainkat követjük. Ez nem háború, ez a mindennapi élet.

    Ha a szomszédba szlovákok vagy románok költöznek, akkor a telekhatár nem lesz frontvonal, ahol családon belül egymást váltva őrködnek a “harcoló felek”, arra figyelve mikor pisil át a kerítés alatt szomszéd kutyája.

    Ha pedig mégis áthugyoz, akkor legfeljebb másnap nem dobják át neki a csontot.

  29. Ditte szerint:

    Gordon, te simán hülye vagy. Az identitásáért mindenkinek meg kell harcolnia, aki kisebbségben él. Az sem véletlen, hogy Párizsban időnként lobognak az autók. Az ETA-ról is biztosan hallottál, az írekről is. Quebec?
    A harcot nem én várom el, az ott a mindennapi fűnyírás része.
    Az csak a te mézédes álmod, hogy a jóságos többség keblére öleli a kisebbséget, ha az csendben marad.

  30. Gordon szerint:

    Nem beszéltem jóságos többségről, de nem normális hogy frontvonalakról meg háborúról beszélsz ott ahol az nincs. Legfeljebb csak a te lázálmaidban. Ha annyira harcolni akarsz és bátor vagy akkor miért nem költözöl a Felvidékre vagy Erdélybe? Gyávaságból? Elfutsz az általad emlegetett “harc” elől?

    Bár szerintem arról van szó hogy te sem gondolod komolyan amit leírsz. Gondolom az ETA ellenes tömegtüntetésekről is hallottál. Hát akkor meg ne beszélj badarságokat.

  31. Ditte szerint:

    Higgadjál má’ le, ki beszélt itt háborúról, frontvonalról rajtad kívül?

  32. Gordon szerint:

    Ditte írta 21:04-kor:

    “Tisztelet, becsület minden magyarnak, aki kiáll a végeken, és találja meg lelke nyugalmát az, aki feladja a harcot!”

    22:20-kor viszont azt írja Ditte:

    “ki beszélt itt háborúról”

    🙂

  33. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Gordonnak: Dittétől idézek, akivel messzemenően egyetértek.

    “Gordon, te simán hülye vagy. Az identitásáért mindenkinek meg kell harcolnia, aki kisebbségben él.
    Az csak a te mézédes álmod, hogy a jóságos többség keblére öleli a kisebbséget, ha az csendben marad.”
    Innen Bp-ről könnyű bekiapálni, véleményt mondani a focipálya széléről.” hogy mit hogyan kellene csinálni ! Neked Felvidéken kellene egyenesbe fociznod, nem tudom, hogy állna a szád a napi atrocitások megtapasztalása után, akkor is ilyen okos, és higgadt lennél ?? Nem hiszem!!

  34. Gordon szerint:

    Anikó a Krizantém utcából biztos jobban tudja mint Gordon Csepelről. 😀

    A valóság viszont az hogy nem lehet az egész élet egy nagy atrocitás elleni küzdelem és szabadságharc. Egy állandó protestálás. Erdélyben vagy Felvidéken nem szabadságharcos gerillák élnek, akik feladják a “küzdelmet”, vagy nem adják fel a “küzdelmet”, hanem ugyanolyan mindennapi emberek mint mi. Többségüket lehet hogy nem is éredekli a politika és az sem hogy Csáky úr vagy Bugár úr, netán Markó úr vagy Tőkés úr ül bent valamelyik parlamentben és veri a páncélingét, hogy “ide nézzetek be, milyen nagymagyar vagyok”.

    Az említett urak az elmút 20 évben is nagyon tudták mit és hogyan kellene csinálnia az emberekenek. Kár hogy közben radikálisan csökkent a magyarok lélekszáma Felvidéken is meg Erdélyben is… ez a valóság, amiről meg Ditte és Anikó a Krizantém utcából beszél az meg a nemzeti romantikus mézesmázos mese.

    folyt.köv

  35. Gordon szerint:

    A határon túli magyarok többségében nem ide jönnek Magyarországra, hanem nyugatra. Mert pont abból van elegük amiből a magyarországi magyaroknak is, vagyis a megélhetés bizonytalanságából. Nem Slota vagy Funár miatt mennek el, hanem amiatt hogy nem tudnak normálisan élni gazdasági szempontból. Voltak már ennél nagyobb népmozgások is gazdasági okok miatt a történelemben (lásd. pl. XIX. sz. vége XX. század eleje. )

    A magas lóról vissza kellene szállni a valóság talajára. Semmilyen lelki nyugalom nem kell, hogy valaki faladja a nemlétező “harcot”.

    Aki szabadságharcos akar lenni az költözzön Erdélybe vagy Felvidékre. Csak arra készüljön fel hogy kiröhögik ha a szabadságharc teóriáját a közértben a murok és a rötyipapír megvásárlása közben előadja. 🙂

  36. Ditte szerint:

    Gordonnak utoljára ebben a témában:
    A harc a magyar nyelvben nem háborút jelent, esetleg csatát, ütközetet.
    A mindennapi életben gyakran használjuk küzdelem, küszködés értelemben.
    Küldök egy verset, idézd bátran, ne csak a szatírájára hivatkozz folyton! Idézz ebből is bátran!

    Wass Albert: Ébredj magyar!

    Nemzetemet dúlta már tatár,
    harácsolta török,
    uralkodott fölötte osztrák,
    lopta oláh, rabolta cseh.

    Minden szomszédja irigyelte mégis,
    mert keserű sorsa
    istenfélő nemzetté kovácsolta.
    Becsület, tisztesség, emberszeretet
    példaképe volt egy céda
    Európa közepén!

    Mivé lett most?
    Koldussá vált felszabadult honában,
    züllött idegen eszmék napszámosa!
    Megtagadva dicső őseit,
    idegen rongyokba öltözve
    árulja magát minden utcasarkon
    dollárért, frankért, márkáért,
    amit idegen gazdái odalöknek neki!
    Hát magyar földön már nem maradt magyar
    ki ráncba szedné
    ezt az ősi portán tobzódó
    sok-száz idegent?
    Ébredj magyar!
    Termőfölded másoknak terem!
    Gonosz irányba sodor
    ez a megveszekedett új történelem!

  37. Gordon szerint:

    Csata sincs meg ütközet se. Felesleges kitalálni ilyeneket.

  38. Ditte szerint:

    “Megtagadva dicső őseit,
    idegen rongyokba öltözve
    árulja magát minden utcasarkon
    dollárért, frankért, márkáért,
    amit idegen gazdái odalöknek neki!”

  39. Gordon szerint:

    Nem kell túldramatizálni a helyzetet.

  40. Ditte szerint:

    Ady Endre
    A FÖL-FÖLDOBOTT KŐ

    Föl-földobott kő, földedre hullva,
    Kicsi országom, újra meg újra
    Hazajön a fiad.

    Messze tornyokat látogat sorba,
    Szédül, elbúsong s lehull a porba,
    Amelyből vétetett.

    Mindig elvágyik s nem menekülhet,
    Magyar vágyakkal, melyek elülnek
    S fölhorgadnak megint.

    Tied vagyok én nagy haragomban,
    Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
    Szomorúan magyar.

    Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
    Kicsi országom, példás alakban
    Te orcádra ütök.

    És, jaj, hiába, mindenha szándék,
    Százszor földobnál, én visszaszállnék
    Százszor is, végül is.

    (1909)

  41. Gordon szerint:

    Szavalóversenyen vagyunk?

Itt lehet hozzászólni !