BKV botrány: Újabb gyanú Mesterházy ellen

MTI,Inforadio.hu

Több mint százhatvan milliós vagyoni hátrány okozásával is gyanúsítják a BKV ügyében folyó nyomozás legújabb fejleményei szerint Mesterházy Ernőt – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség, amely egyúttal indítványozta, hogy két hónappal hosszabítsák meg Demszky Gábor egykori főtanácsadójának előzetes letartóztatását.

Mesterházy Ernő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a BKV Zrt. veszteséges működése ellenére a társaság vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit utasította: a közlekedési vállalat takarítási munkáira vonatkozó szerződést egy általa megjelölt kft.-vel kössék meg.

A cég azonban nem volt képes az összes munkát egyedül elvégezni, ezért képviselője konzorciumi szerződést kötött a BKV Zrt.-nél már hosszabb ideje takarítást végző céggel.

Így a BKV egyes üzemi területein a takarítási munkákat 2008. végétől kezdődően gazdaságilag indokolatlanul magasabb áron végezték el – írta közleményben a főügyészség.

A nyomozók megalapozott gyanúja szerint ezt a bűncselekményt Mesterházy Ernő bűnszervezetben követte el. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt múlt péntek óta folyamatban lévő büntető ügyben csütörtökön hallgatta ki a nyomozó hatóság a volt főtanácsadót, aki tagadta a bűnösségét és panaszt jelentett be a gyanúsítással szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség – az eljárás újabb adataira is figyelemmel indítványozta Mesterházy Ernő előzetes letartóztatásának további kéthónapos meghosszabbítását.

Forrás: Inforadio.hu

8 hozzászólás “BKV botrány: Újabb gyanú Mesterházy ellen” bejegyzésre

  1. loastman szerint:

    A Rákay Philip esetéről mikor írtok ilyen bőszen Gyerekek?

  2. nagyapó szerint:

    Loastman (szombat 10:34-kor)
    Örülők, hogy ilyen kritikával illeti a két baloldali médiumot, az MTI-t és az Inforádiót.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. zed szerint:

    Amint beiktatták Orbánt, a miniszterelnöki honlap helyét OV személyes weboldala vette át, a címlapon megtudhatjuk, hogy az új kormányfő rajongóinak száma a Facebookon: 24 080. A korábbi honlapok nem érhetők el.
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:9ss7VcKxnnEJ:www.miniszterelnok.hu/+miniszterelnok.hu&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

  4. Öreg halász szerint:

    Zed, úgy látom, ha rajtad múlna, még támogatást is kapnának azok a tolvajok, akik szegfűs vagy madaras jelvény hordanak. Neked ugyanis az nem bűn, ha egy MSZP-s vagy SZDSZ-es százmilliós kárt okoz, da ha egy fideszes élni merészel, akkor már hápogsz.

    Nagyon sötét és egyoldalú vagy.

  5. lolka szerint:

    ” zed:
    2010. május 29., szombat 12:30-kor
    A korábbi honlapok nem érhetők el.”-Szerintem, valószínű, hogy a korábbi honlapokat saját pénzből kéne most már üzemeltetni, úgy meg nem kel már. A potya, meg ami az adófizetők pénzből megy az kel az jár az jogos az szükséges az nem drága…

  6. zed szerint:

    Lolka, te tévedésben vagy. A miniszterelnöki honlap nem azonos a kormányszóvivői honlappal.

  7. lolka szerint:

    Eltűnt, vagy megvan még?

  8. Miska72 szerint:

    Lesznek még ott többen is! Szervezett bűnszervezet!

Itt lehet hozzászólni !