A szerelem ereje: volt akit meglepett az LMP-Jobbik nász

Stop.hu

Kép: Stop.hu

A Jobbikot hidegzuhanyként érte a hír, hogy OVB-delegáltjuk, Hunyadi Gábor és Szabó Tímea, az LMP frakcióvezető-helyettese között alig egy éve még igen szoros kapcsolat volt. Az LMP szerint a férfi csak a Szabó Tímeával való szakítás után csatlakozott a Jobbikhoz. Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke ezt cáfolta, mint mondta, évek óta együtt dolgoznak Hunyadival.

A Fidesz-KDNP mellett három párt jutott be a Parlamentbe, köztük az LMP és a Jobbik. A két újonc párt amellett, hogy egymással élesen ellentétes elveket vall, egyfajta versenytársnak is tekinthető.

Az LMP vezetőiről eddig alig lehetett hallani valamit, előző héten azonban a Magyar Nemzet arról számolt be: az LMP frakcióvezető-helyettese meglehetősen szoros kapcsolatban áll a Jobbik OVB-delegáltjával: Hunyadi Gábor és Szabó Tímea férj és feleség, ami bár magánügy, de a párttitkokat tekintve nem épp ideális szituáció. A Magyar Nemzet arról írt, a pár épp ezért sokáig titkolta a kapcsolatot, amelyről csak tavaly nyáron értesült, és akkor is csak az LMP szűkebb vezetése.

A STOP hétfőn hiába kereste a feleket, a témában Szabó Tímea nem kívánt nyilatkozni, Hunyadi Gábor elérhetetlennek bizonyult, ahogy a Jobbik szóvivője és sajtófőnöke is. Az LMP sajtófőnöke, Hámori Hanna pedig nem kommentálta az információt. Cikkünk megjelenése után Karácsony Gergely, az LMP képviselője és kampányfőnöke arról tájékoztatott: a megjelentekkel ellentétben a kapcsolat nem volt titok a pártvezetés előtt, egyszerűen csak úgy gondolták, hogy ennek nincs semmilyen jelentősége, mivel a pár már egy éve nem él együtt. “Ám akkor sem lenne jelentősége, ha együtt élnének. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy a magánéletét úgy folytassa, ahogy akarja” – tette hozzá.

Jobbikos plakátok Csepelen: a szerelem mindent legyőz

Felvetésünkre, hogy azért abból a szempontból lehetett jelentősége a kapcsolatnak, hogy Szabó Tímea olyan információkat oszthatott meg férjével, amelyek nem tartoznak a Jobbikra, Karácsony Gergely azt felelte: kapcsolatuk idején Hunyadinak még nem volt semmilyen szerepe a Jobbikban, tudomása szerint a férfi a szétválás után csatlakozott a párthoz, amelyről Karácsony Gergely tájékoztatása szerint Szabó Tímea is a sajtóból értesült.

Ezzel szögesen ellentétes nyilatkozatot tett Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke. Eszerint Hunyadi már évekkel ezelőtt csatlakozott a Jobbikhoz, több éve ismerik a férfit. Hunyadi a kispesti Jobbiknál kezdte, ezután több területen dolgozott a pártnak, és részt vett az utcai tüntetéseiken is.

A Szabó Tímeával való kapcsolatról szólva Novák Előd elmondta: nem tudtak róla, és meglepte őket a dolog. “Ezt a részét fájlaljuk, és felróttuk Hunyadi Gábornak. Bár szerelmi ügyekbe nem folyunk bele, de erről tudnunk kellett volna. Minket is hidegzuhanyként ért a hír” – szögezte le.

Hogy miért titkolta kapcsolatát Hunyadi Gábor, arra maga az érintett adhatna magyarázatot. A STOP azonban hiába kereste az OVB-delegáltat, Hunyadi a témában nem kívánt nyilatkozni.

Forrás: Stop.hu

16 hozzászólás “A szerelem ereje: volt akit meglepett az LMP-Jobbik nász” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Hát ez felháborító! Vajon miket csinálhattak ezek együtt kettesben?

  2. donquijote szerint:

    Micsoda bomba hírek, csak nem kényes téma a Malév.
    -Amúgy a csajt kopaszra fogják nyírni mert a nácikokkal kollaborált ?-

  3. islander szerint:

    nü, és akkor most mi van?
    olcsóbb lesz a kenyér?

    nevetséges…

  4. Ditte szerint:

    Magán és pártügy. A közügy csak az a kérdés, hogy melyik szóvivő hazudik?

  5. zed szerint:

    Egy LMP-s és egy Jobbikos politikus, az igazi álompár, hát nem romantikus?! 🙂
    Vajon mi sülhet ki a fedeztetésükből? 😀
    Mindketten a politikába fojtották a szerelmi bánatukat? 😉

  6. Jani szerint:

    Ez k.vára magán ügy! Aki szerint helytelen egy ilyen házasság, az egy jó nagy barom!

    Aki politikai alapon keres magának párt az hülye!
    Aki meg csak azért hagyja el a párját, mert mások a politikai nézetei, az is hülye!

    Basszus mi lenne, ha az ilyen marhaságok helyett lényeges dolgokkal is foglalkoznának?!

  7. Ditte szerint:

    Szerintem azért nem baj, ha a házaspár legalább koalícióban van.

  8. donquijote szerint:

    Az ellentétek vonzzák egymást….

  9. tréfi szerint:

    pfuj, fiú lánnyal. ki is zárják az lmp-ből.

  10. pannon puma szerint:

    Admin. Sex botrány inkább Deutsch körül van, ezzel miért nem foglalkoztok.

    A Fidesz Polgári Szövetségben – állítólag – megütközéssel fogadták, hogy a párt egyik emblematikus figurája, alapítója és Orbán Viktor kabinetfőnöke egy szexlapban teregette ki magánélete eddig ismeretlen részleteit. Deutsch Tamás a terjedelmes interjúban elmondta, hogy most válik második feleségétől, különböző nőktől összesen hat gyereke van, feleségei mellett pedig voltak szeretői is.

    Eu. képviselői fizetéséből még pár cigány gyereket adoptálhatna,saját fajtáját legalább támogatná.

  11. Gordon szerint:

    Úgy beszélsz erről a dologról mintha haragudnál rá hogy téged nem fogadott örökbe. 😀

  12. iii szerint:

    Vihar a biliben.

  13. zed szerint:

    pannon puma: Így él egy igaz körösztény ember. Azt hallottam, hogy a titkárnőjét a munkahelyi íróasztalán ejtette teherbe…

  14. ződ szerint:

    Mi sül ki a kapcsolatból? Anyu! Láttam egy biciklit a lépcsőházban, alkudjak rá vagy lopjam el?

  15. Herbert szerint:

    Amíg fiatal voltam, a kortárs Casanovákra írigykedtem, mint az előttem szólók többsége. Középkorúként már a Veres-Tőkés- Jakab korosztályt csodálom.

  16. […] árulhatott el Szabónak, ami nem tartozik rá. Karácsony Gergely az ügy kirobbanásakor úgy fogalmazott: kapcsolatuk idején Hunyadinak még nem volt semmilyen szerepe a Jobbikban; tudomása szerint […]

Itt lehet hozzászólni !