Interjú Borbély Lénárddal

Csepel.hu

Biztonságos és stabil alapok 2024-re, folyamatos fejlesztések, fizetésemelések, 21 milliárdos vagyonnövekedés – ezekről beszélt Borbély Lénárd polgármester korábban, amikor az idei évről, valamint az eddigi polgármesterségéről beszélgettünk.

Mindezek ellenére a képviselő-testület nem fogadta el a költségvetést, még csak tárgyalásra sem került sor. Mi történt? Erről kérdeztük a kerület vezetőjét.

Mi történt és mi várható ezután? Csepel idei költségvetését a pénzügyi szakembereink és a területért felelős kollégáink hosszú hónapokon át tartó alapos és lelkiismeretes munkája előzte meg, valamint a frakciókkal és a független képviselőkkel történő politikai egyeztetésre is sor került. Ennek eredményeként minden frakció és képviselő javaslatát beépítettük a költségvetésbe.

A legnagyobb javaslatcsomagot a baloldali frakciók együtt adták be, amely felelőtlen, vagy legalább is átgondolatlan politikai ígéreteket és a valóságtól teljesen elrugaszkodott álmokat tartalmazott (például tízmilliárdokért a Főváros helyett építse meg Csepel a Gerincutat vagy éppen a Corvin csomópontot). A nemes célokkal természetesen mi is egyetértünk, csak éppen csődbe menne a kerület, ha ezeket most megcsinálnánk. De mivel a megállapodást és nem a konfliktust keressük, ezek az ellenzéki javaslatok is beépítésre kerültek a költségvetésbe, legalább az előzetes vizsgálat és előkészítés szintjén. Ehhez képest érthetetlen meglepetés volt, hogy a február 22-ei testületi ülésünkön a Fidesz és a baloldal pártjai – egymással öszszejátszva – mégis elutasították Csepel idei költségvetésének elfogadását. Mint kiderült, ezt előre egyeztették.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha nem tudunk március 15-éig közös megoldást találni, akkor a jelenleg stabilan és biztonságosan működő kerületünk az év második felére nem csupán feléli a tartalékait, hanem a lakosságnak fontos, megszokott szolgáltatások is öszszeomolhatnak.

Négy fideszes képviselő is nyújtott be közös javaslatot, Elmondaná, hogy ez miről szól? A benyújtott javaslatuknak a rövid lényege annyi volt, hogy akkor is, ha a kerületnek nem lesz költségvetése, és emiatt az orvosokra, az óvónőkre, az idősekre, a családosokra és mindenkire kevesebb pénz jut, ebben a helyzetben is ők, mármint a képviselők kapják meg változatlanul a fizetésüket. Mivel tudjuk, hogy a helyi fideszes képviselőket a színfalak mögött ki tartja a zsebében, nem is kérdés, hogy honnan jöhetett ez az erkölcstelen ötlet, amivel csak lejáratták magukat. Én továbbra is hiszek minden képviselőtársam jó szándékában és felelősségérzetében. Remélem, hogy meggyőzhetőek még arról, hogy az itt élők őket is Csepel érdekében választották meg, erre tettek ők is esküt, nem pedig arra, hogy egyetlen embert, egyetlen nagyhatalmú országos pártpolitikus akaratát szolgálják ki bármi áron.

Elhangzott olyan érv is, hogy a strandberuházás miatt sem támogatják a költségvetés elfogadását. A strand ügyében elindult egy hazug lejáratókampány, amit egyébként ugyanaz indított el, aki az óvónők béremelésének leállítását és a képviselői magas fizetések megtartását is kitalálta. A hazugság arról szól, hogy a strand felújítása miatt állítólag nagy összegű bírságot kellett fizetnünk, mert szerződést bontottunk a kivitelezővel. Először is, aki akkoriban figyelte a munkálatokat, láthatta, hogy a kivitelező szinte soha nincs a strandon, nem dolgozik senki. Sajnos a kivitelező felháborító „munkája” miatt nem tudott időben megnyitni a strand, és emiatt esett el a kerület egy jelentős jegyárbevételtől is. Pontosan ezért kellett szerződést bontanunk a vállalkozóval, és saját erőnkből gyorsan rendbe tenni, befejezni a strand felújítását, hogy a csepeliek végre használni tudják azt.

A strandot – bár némi csúszással – végül meg tudtuk nyitni, és semmilyen bírságot nem fizettünk. Sajnos az országos sajtóban ezzel kapcsolatban hazugságok, álhírek jelentek meg: ezeket jogi úton fogjuk rendezni. A szerződésbontásig elvégzett munkát nyilván ki kellett fizetni, erről a képviselő-testület közösen döntött.

És mire számít legközelebb? Van-e bármilyen további javaslata az önkormányzati képviselőknek? Látok esélyt arra, hogy további nyílt párbeszéddel megállapodás szülessen. A közös megoldáskeresés jegyében meghívtam a képviselőket egyenként és együtt is, hogy folyamatosan meghallgassam a véleményüket, ötleteiket. Ezeket szintén és újra beépítjük a költségvetési javaslatba, mivel számomra a legfontosabb, hogy a kerület normálisan működjön, az itt élőket mindenben segítsük. Költségvetés nélkül ez nem lehetséges. Azt viszont én is jeleztem, hogy arról az útról, amelyet legutóbb a csepeliek kijelöltek, nem foguk letérni, mert a kerületben élők érdekével és akaratával szemben nincs kompromiszszum. Hiszek a párbeszédben és a képviselők felelősségérzetében.

Bízom benne, hogy március 14-én egy mindenki számára elfogadható költségvetésre tudunk közösen igent mondani. Meg kell mutatnunk, hogy mindannyiunknak Csepel és az itt élők érdeke a legfontosabb!

Mit jelenthet Csepel lakóinak, ha március 15-éig nem lesz elfogadott költségvetése a kerületnek?

  • Leállnak az útfelújítások, amitől menthetetlenül tovább romolhat az úthálózat.
  • Egészségügyi beavatkozások maradhatnak el, jelentősen vis – szaeshet az ellátás minősége.
  • Megszűnnek a szociális támogatások, a családok iskolakezdési támogatása.
  • Leáll az egynapos sebészet és megszűnnek az ingyenes védőoltások az újszülötteknek és az időseknek egyaránt.
  • Nem fogjuk tudni fizetni a továbbiakban a háziorvosok rendelőinek működtetését, ezért többen elhagyhatják a kerületet.
  • Fel kell számolnunk a megváltozott munkaképességű kollégáink álláshelyeit.
  • Nem lesz ingyenes nyári napközis tábor, ingyenes nyári gyermekétkeztetés.
  • Megszűnhetnek az ingyenes nyugdíjasprogramok és a nyugdíjasklubok, sajnos az idősek házi segítségnyújtása is leállhat.
  • Nem fogjuk tudni az óvónők fizetését a megígért módon megemelni, akik bármennyire is szeretik Csepelt, valószínűleg el fognak menni máshová dolgozni, az itt maradó kevesek fáradtak és túlterheltek lesznek, majd ők is elmennek. Ezenfelül a teljes dolgozói körünk tervezett béremelése ellehetetlenül.
  • Nem lesz pénz új térfigyelő kamerákra, amiket sokan várnak, és nem lesz pénz arra sem, hogy a kerületi rendőrséget támogassuk. Emiatt kevesebb rendőr lesz az utcákon, amibe belerokkanhat Csepel közbiztonsága.
  • Számos további szolgáltatás és támogatás szűnhet meg vagy eshet vissza évtizedekkel korábbi, alacsony szintre.

Fotó: mfor.hu

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !