A fővárosban is független lett a csepeli polgármester

Csepel.info

Borbély Lénárd már nem tagja a fővárosi Fidesz–KDNP-frakciónak

Ezzel a döntéssel a Fővárosi Közgyűlésben tovább gyengül a Fidesz, ami régi követelése volt Németh Szilárdnak, a párt alelnökének. Borbély Lénárd csepeli polgármestert azért záratta ki a rezsibiztos a helyi szervezetből, mert nem játszotta át az önkormányzat vagyonát Németh Szilárd alapítványának.

Németh 2019 óta akarja megbuktatni a fideszes polgármestert. Ellenszenve eleinte irigységből, hiúságból fakadt, később pedig amiatt lett párttársának esküdt ellensége, mert Borbély és az alpolgármesterei megtagadták a csepeli önkormányzat vagyontárgyainak átadását az alapítványába – mondta el az ATV Start adásában Ábel Attila alpolgármester, aki 15 évig volt a csepeli szervezet elnöke. Információink szerint tavaly szeptemberben Németh Szilárd Wintermantel Zsoltot is behívatta a KIMBA épületébe, hogy számon kérje a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjén, miért nem zárták ki még a csepeli polgármestert. A rezsibiztos minden erőfeszítése ellenére a távozás most is békésen, az alapszabály miatt történt.

“A Fővárosi Közgyűlés ebben a ciklusban már csak áprilisig ülésezik. A hátralevő időszakban itt is függetlenként folytatom a munkámat és továbbra is a csepeliekért fogok dolgozni.

Köszönöm az eddig végzett közös munkát a nemzeti-konzervatív polgármester -és képviselőtársaimnak. Ugyanazt gondolom a nemzetről, családról, a hazáról, amit 2002-ben gondoltam, amiért dolgozni kezdtem, azért küzdök ma is.

Örülök, hogy az eddigi harcostársaimmal a barátság töretlen, amit mindenkinek köszönök!

Bízom benne, hogy Budapestnek olyan Főpolgármestere lesz a jövőben, aki Csepelt és a csepelieket ismét Budapest részének tekinti és tesz is értük. Rajtam nem fog múlni!”

– írta Csepel polgármestere a Facebook oldalán.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !