Ismét találkoztak a Csepel Művek egykori dolgozói

Csepel.hu

Az ötletet annak idején Zombori Béla vetette fel, aki hosszú ideig dolgozott a gyárban, de már nincs közöttünk. A kezdeményezést felkarolta a csepeli önkormányzat, s a Csepeli Városkép Kft. szervezésében azóta minden évben megtartják az összejövetelt.

Ezúttal a tavalyihoz képest is többen, mintegy háromszázötvenen jelentek meg az eseményen. Az egykori dolgozókat Borbély Lénárd polgármester köszöntötte.

Megemlítette, hogy szép hagyományt ápolnak a találkozóval, amelyet mindenképpen folytatni érdemes. Sőt, bővítik is azt: Csepel másik két nagy vállalatának, a Papírgyárnak és a Posztógyárnak az egykori dolgozóit is meghívják a közös összejövetelre. Ők a kerület legtapasztaltabb emberei, akik sok mindent átéltek az elmúlt évtizedekben, és akiknek köszönet jár azért, hogy Csepel fejlődött. A polgármester emlékeztetett rá, hogy szeptember 12-én újra ingyenes dunai hajókirándulást szerveznek a nyugdíjasoknak, amelyre várják az érdeklődőket. Október elseje, az idősek világnapja szintén a szépkorúakról, a „legtapasztaltabb polgárokról” szól, és ekkor is műsoros összejövetelt szervez az önkormányzat. Többször megtapsolták Borbély Lénárdot, amikor az utóbbi hónapok fejlesztéseiről beszélt. „Felújítottuk és átadtuk a mellettünk lévő Eötvös József Általános Iskolát egy hete, miután a korábbi években három másik általános iskola épületét varázsoltuk újjá. Július elsején átadtuk a Kolonics György Szabadidőközpontot a Kis-Duna partján a lakók kérésének megfelelően. Sikerült megvédeni a Kis-Duna-partot, hogy ott ne épülhessenek szállodák és más magas házak. Megvédtük a Munkásotthont is, amely a csepeli önkormányzat tulajdonában maradt. Ennek következményeként ki is zártak a Fideszből” – mondta a polgármester.

Az összejövetelen régi munkatársak, barátok találkoztak, beszélgettek, miközben délelőtt Putyera Róbert szintetizátoron szórakoztatta a közönséget. Déltájban szolgálták fel az ebédet: bográcsgulyást, lekváros buktát, üdítőitalokat és bort. Kora délután lépett a színpadra a Csepelen élő Tabáni István, aki ismert dalokat énekelt.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !