Tanévnyitó ünnepség a felújított Eötvös iskolában

Csepel.hu

A tanulókat, pedagógusokat, szülőket Borbély Lénárd polgármester és Lovász Ildikó, az iskola intézményvezetője köszöntötte. Az eseményen megjelentek Csepel elöljárói.

Az iskolát a Csepeli Gyermeksziget Program keretében újította fel az önkormányzat saját forrásból. A Herman, a Mátyás és a Katona iskola után ez a negyedik oktatási intézmény, melyet korszerűsítettek az utóbbi években.

A megható ünnepség azzal kezdődött, hogy a végzős nyolcadikos tanulók átadták az iskola kulcsát az elsősöknek, akik most kezdik el tanulmányaikat. Kisdiákok szavaltak, énekeltek, majd Borbély Lénárd köszöntöte a jelenlévőket. „Kiemelkedő nap a mostani, mert máris sok minden történt. Délelőtt felavattuk a teljesen felújított Jedlik Ányos Gimnázium épületét, amelynek az összes költségét a Magyar Kormány viselte. A nyár gyorsan eltelt, de az önkormányzat munkatársai az utóbbi hónapokban sem pihentek, mert kisebb-nagyobb felújításokat végeztek különféle intézményeknél, június végén pedig átadtuk a Kis-Duna-parton található Kolonics György Szabadidő Központot. A Csepeli Gyermeksziget Programot 2014-ben indítottuk el, melynek keretében a bölcsődéket és az óvodákat újítottuk fel. 2019-ben született meg a döntés, hogy az iskolákat is rendbe tesszük. Hátráltatta a munkálatokat, hogy közbejött a járvány és a szomszédos országban dúló háború, ennek ellenére már a negyedik általános iskola épületét is sikerült újjávarázsolni az önkormányzat saját forrásából” – mondta a polgármester.

Az Eötvös iskolában már 2017-ben és 2020-ban is folytak munkálatok, például rendbe tették a külső homlokzatot, majd korszerű kertet alakítottak ki, locsolórendszert építettek, térkővel borították az udvart.  A mostani felújítás volt a legnagyobb.

„Májusban kezdődtek a munkák, s akkor a diákok egy részét elköltöztettük a Csepeli Napközis Táborba. Eredetileg úgy volt, hogy a kivitelező novemberben fejezi be a felújítást, de ezt sikerült felgyorsítani, ezért szeptember elsején a munkálatok 90 százalékos készültségi fokán elkezdődhet a tanév az iskolában. Ezért köszönet jár a kivitelezőknek, a Csepeli Városfejlesztési Kft. munkatársainak. A Csepeli Gyermeksziget Program azonban nem csak az iskolák felújításról szól. Ide tartozik, hogy az újszülöttek védőoltást kapnak, az erre igényt tartó családok tanévkezdési támogatásban részesülnek, s ide sorolható a ’Minden gyerek tudjon úszni’ program is, amiért külön köszönet illeti Vadász Norbert úszásoktatót, akit sokan ’Norbi bácsiként’ ismernek” – sorolta Borbély Lénárd.

Lovász Ildikó köszöntőjében visszaemlékezett az iskola múltjára. Az Eötvös iskolában 1941-ben indult el az oktatás hat évfolyamon 842 gyerekkel és 16 pedagógussal. 1978-ban háromszorosára bővítették az iskola épületét. Jelenleg 590 tanuló jár az intézménybe, akikkel 53 pedagógus foglalkozik. Idén hetvenhét elsős kisdiák kezdi el tanulmányait az iskolában. Hálásak az önkormányzatnak, hogy méltó körülmények között tanulhatnak a diákok és dolgozhatnak a pedagógusok. Megemlékezett a három évvel ezelőtt elhunyt Hajduk Katalin intézményvezetőről, akiről emlékplakettet neveztek el, s amelyet minden évben átadnak egy arra érdemes diáknak. Ezúttal Sinkó Zsófia kapta meg az emlékplakettet, aki tavaly végzett az iskolában.

A köszöntők után az egyházak képviselői megáldották az újjávarázsolt épületet, majd emlékfát ültettek az iskola udvarán.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !