Átadták a felújított Táncsics Mihály utca teljes szakaszát

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester beszédében kiemelte: a Táncsics Mihály utca a kerület egyik legfontosabb útszakasza, melynek egy része a Fővárosi Önkormányzat kezelésében és tulajdonában áll, az ő feladatuk lenne ezt az útszakaszt rendben tartani.

A Táncsics Mihály utca felújítására 2017-ben a BKK Zrt. készített tervet, mely a Károli Gáspár utca – Széchenyi István utca közötti, fővárosi kezelésű utcaszakaszra vonatkozott. A felújításra végül a Fővárosi Önkormányzat negatív döntése miatt nem került sor.

„2020-ban ugyanis Karácsony Gergely úgy döntött, hogy a csepelieket megbünteti, az összes kerületi fejlesztést lehúzta a listáról. A kormánnyal való együttműködés azonban sikeres volt, több milliárd forintot nyertünk az útépítési program keretében arra, hogy tovább folytassuk a csepeli fenntartású földutak aszfaltozását, de finaszírozást kaptunk a fővárosi kezelésben lévő útszakasz újra aszfaltozására is” – mondta Borbély Lénárd. A Táncsics Mihály utca, Ady Endre út ‒ Szent István utca közötti szakaszát több mint 1,5 km hosszan Csepel önkormányzata újította fel a magyar kormány támogatásával. A beruházás összköltsége 670 millió forint volt, melyből 190 millió forint önkormányzati önerő volt. Ennek keretében megújultak az útszegélyek a teljes szakaszon mindkét oldalon és a csomópontokban is, új, kétrétegű aszfaltréteget fektettek le, illetve több szakaszon a teljes pályaszerkezet cseréje is megtörtént. Megújultak a csomópontok minden keresztutcánál, a meglévő kapubehajtók új szegélyeket és burkolatokat kaptak, a buszmegállók burkolatai is megújultak. Középszigetekkel egészültek ki a gyalogátkelők, akadálymentessé és biztonságossá váltak, új útburkolati jeleket festettek fel, az ivóvízvezeték a teljes szakaszon megújult (gerincvezeték és bekötések). Korszerűsítették a csapadékvíz elvezetést (szikkasztóblokkok, víznyelőaknák), több gyalogátkelőhelynél, a csomópontokban megújult a közvilágítás, a teljes szakaszon zöldfelület-rendezés történt.

Láng Zsolt kormánybiztos kiemelte, Karácsony Gergely mindig arról beszélt, hogy Budapest egy egységes város, itt nem a politika alapján, hanem az emberek érdekében kell dolgozni. Mindeközben semmi más nem számít nála csak a politika. A kormánybiztos hangsúlyozta, 2020-ban a főpolgármester a rendkívüli jogi helyzetet kihasználva egyszemélyben olyan utakat húzott le a sok százmilliós fővárosi listáról, melyek felújítása égetően szükséges volt. Három olyan kerületet is érintett ez, amely jobboldali vezetés alatt áll, ilyen a XVI., XVII., XXI. kerület is. Így Csepel sem kapott pénzt útfelújításra. Láng Zsolt egyúttal hozzátette, a kormány azonban hisz abban, hogy a főváros mindenkié és ahol lehet anyagi forrást találni, ott segíteni kell. Amikor Karácsony elvette a forrásokat, akkor a kormány 8,7 milliárd forintot adott a fővárosi útfelújításokra, ebből Csepel 2,3 milliárd forintot kapott.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !