Békepárti nyilatkozatot tett Csepel önkormányzata

Csepel.hu

11 igennel, nem és tartózkodás szavazat nélkül a csepeli önkormányzat is csatlakozott ahhoz a békepárti határozathoz, melyet az Országgyűlés fogadott el a tragikus orosz-ukrán háború első évfordulóján. Az MSZP, DK és Momentum jelenlévő helyi képviselői kikapcsolták a szavazógépüket.

A nyilatkozat alapján Csepel képviselői kinyilvánítják, hogy elkötelezettek a béke mellett, és azt várják  el a nemzetközi közösség minden tagjától is, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, valamint kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak. Elítélik Oroszország háborús agresszióját, és elismerik Ukrajna önvédelmét.

“Magyarország a háború kirobbanása óta történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hajtja végre. Felhívjuk a Kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését.” – áll többek között a dokumentumban.

A háború első heteiben Csepel önkormányzata is segített a Magyarországra özönlő menekülteknek. Akkor a csepeli Ifjúsági Tábor alakult át ideiglenes menedékké. Ugyanakkor a DK, az MSZP és a Momentum csepeli képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a háborúhoz kapcsolódó békepárti nyilatkozat nem csepeli, hanem pártpolitikai ügy, ezért nem kívántak a szavazásban részt venni.

Forrás: Csepel.hu

4 hozzászólás “Békepárti nyilatkozatot tett Csepel önkormányzata” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Ideiglenes volt csak a menedék? Hová lettek a menekültek? Hová menekültek innen?

  2. Várkonyi András szerint:

    Igen, mert meggyőződésünk hogy a béke elsődlrges feltétele hogy az agresszor kivonul Ukrajna területéről !
    Ez a békefelhívásban nem szerepel !

  3. Gary Ridgway szerint:

    Megakadt ez a béke lemez, gyerekek.
    A “hogyan”-t még mindig várják, mint tippet, de tudom, mindenki szembe jön az autópályán.

  4. László szerint:

    Eközben… Csapataink harcban állnak Koszovóban. Nem hatotta meg az ottaniakat a külügyminiszterünk beszéde sem.

Itt lehet hozzászólni !