Társasjátékozni jó!

Csepel.hu, Csepel.info

A játékklub eredetileg a Radnóti Miklós Művelődési Ház keretein belül működik, május elsejéig azonban a Szabó Magda Közösségi Térben látogatható.

Gubányi Gábor a klub vezetője lapunknak elmondta: minden hónap első szerdáján 13 és 16 óra között lehet csatlakozni a játékokhoz.

A taglétszám változó, négy-hat fő rendszeresen jelen van, de örömmel várják az újabb jelentkezőket is. A klubdélutánon főként az idősebb korosztály vesz részt. „Ide szórakozni jövünk, a legfőbb, hogy vidámság legyen. Így nálunk politikai, vallási kérdések nem kerülnek szóba, de elkerüljük azt is, hogy az egészségügyi problémáinkról, betegségeinkről beszélgessünk. A leg – gyakrabban szókirakót, Scrabble-t, kártya- és kockajátékokat játszunk, de sakkozunk is. Időskorban fontos, hogy megmozgassuk az agyunkat, frissen tartsuk a szellemünket, ezért inkább az intellektuális játékok kerülnek terítékre. A játék akkor jó, ha gyors és pörög. Akik régebb óta ismerik egymást, időnként összejönnek a klubon kívül is, már voltunk kirándulni, de elmentünk megnézni az egyik tagunk fellépését az evangélikus templomban. Nem mindenki csepeli, Zuglóból és Óbudáról is jönnek, de sajnos sokan azért morzsolódnak le, mert messze van. A program ingyenes, és jó lenne, ha gyerekek, fiatalabbak is kipróbálnák, csatlakoznának. Itt tényleg a jókedvé a főszerep, az együtt töltött idő, a beszélgetés az elsődleges” ‒ tette hozzá Gubányi Gábor.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Társasjátékozni jó!” bejegyzésre

  1. TTT szerint:

    Jó lenne, ha lenne egy komolyabb klub is komolyabb társasokkal. És nem olyankor, amikor a többség dolgozik vagy iskolában van.

Itt lehet hozzászólni !