Wertán: csaltak a szennyvíztisztító-beruházásnál

Zipp.hu

A budapesti nyomozóügyészséghez fordul a kereszténydemokrata Wertán Zsolt Zoltán; a fővárosi képviselő szerint egy, a csepeli szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó beruházásnál felmerülhet a jogosulatlan gazdasági előnyszerzés kísérlete.

A képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szennyvíztisztítóhoz épített csatornánál vetődik fel a jogosulatlan gazdasági előnyszerzés kísérlete. Hozzátette: felvetődhet még az európai közösségek pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete is, a szennyvíztisztító ugyanis 65 százalékban uniós támogatással épül.

Wertán Zsolt Zoltán a közbeszerzési döntőbizottsághoz is beadvánnyal fordul, véleménye szerint ugyanis valótlan adatszolgáltatás történt a beruházással kapcsolatban.

A képviselő kifejtette: a tisztítóhoz építendő, kapcsolódó csatornára többször hirdetett a tavalyi évben közbeszerzést a fővárosi önkormányzat szakbizottsága.

Az első eredménytelen volt, a másodikra egy pályázó jelentkezett, 195 ezer eurós ajánlattal. A felhívásra csak azok jelentkezhettek, akik tagjai a beruházást végző 2005 Csepel konzorciumnak – jegyezte meg. Hozzátette: a szerződést végül mégsem írták alá, újabb eljárás következett; erre ugyanazzal a műszaki tartalommal, ugyanaz a pályázó jelentkezett, de már 245 ezer eurós ajánlattal.

Mindeközben kiderült, valaki megépítette a csatornát, de hogy kicsoda és pontosan mennyiért, azt nem tudni, arról a szakbizottságot nem tájékoztatták – közölte. Megjegyezte, nem tudni azt sem, ki továbbított hamis információkat a fővárosi szakbizottságnak, ezért döntött úgy, hogy a nyomozóügyészséghez és a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordul.

Forrás: MTI, Zipp.hu

4 hozzászólás “Wertán: csaltak a szennyvíztisztító-beruházásnál” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Vót, aki hitte, hogy ez nem egy szaros ügy???

  2. Jeniszej szerint:

    Lehet, hogy míg a kamu pályáztok készültek addig, mégis csak a régészek ásták ki az árkot a csatornának. Ez volt a kutató árok?
    Nem értem, – Akkor, ha ez így volt, – mit, kit hátráltattak a múlt kutatói.

  3. lolka szerint:

    Akár mihez nyúlnak, akármit kezdenek el, mindenhol csak a lenyúlás a lenyúlás és a lenyúlás. Na ezért kell az olimpia…

  4. kispajtás szerint:

    lolka:
    Még jó, hogy viccelsz! Csak nehogy valaki komolyan vegye!

Itt lehet hozzászólni !