Elfogadták a költségvetést: tovább növekedhet a hiány

Megszakadt az ülés az MSZP elsündörgő támogatói miatt

Csepel.info

A Csepeli Diákönkormányzat kedden, a testületi ülésen 10 éves születésnapját ünnepelte (fotók: Ábel Attila, galéria itt)

Megszavazta a csepeli önkormányzat az ellenzék szerint ínséges időkben is pazarló költségvetését, így folytatódhat az elmúlt 16 év pénzosztogatása. Most sem engedték vitára a Fidesz-KDNP által benyújtott HPV-védőoltás javaslatát, komoly vita és kisebb változtatások után viszont elfogadta a testület a kerület első roma programját és megszavazták a Csepelért díj kitüntetettjeit is. Az ülés végül határozatképtelenség miatt félbeszakadt, az MSZP frakció ugyanis időközben annyira megcsappant, hogy az ülést Orosz Ferenc alpolgármester nem tudta tovább vezetni.

2006 ősze óta 600 millió forinttal növekedett a csepeli költségvetés hiánya, miközben az MSZP pártlapjaként működő Csepel újságra, az uszoda két helyszínen több változatban is elkészült terveire, a Szent Imre tér vagy a Kis-Duna part többször elvetélt terveire, duplán végrehajtott vagy meg sem kezdett beruházásokra ennél is sokkal többet fizetett ki a csepeli önkormányzat. A költségvetés tervéhez – ahogy az négyévente egy alkalommal, a választási kampányban lenni szokott – egekbe magasztaló szavakkal Podolák György MSZP-s parlamenti politikus is hozzászólt. Podolák megpróbálta azt is megmagyarázni, miért szavazott nemmel a Csepeli Gerincút megépítésére, melyet egyébként ő maga is minden választási kampányban megígért. A költségvetés elfogadását információink szerint a Fidesz-KDNP frakción kívül most még az egyébként az MSZP mellett kiálló SZDSZ sem támogatta. (A költségvetéssel kapcsolatos álláspontokról itt olvashatnak.)

A Csepel érdekében végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, közmegbecsülést kiváltó tevékenység elismeréseként a képviselő-testület Csepelért-díjat adományozott dr. Beliczay Pavlik Istvánnak, a Csepeli Egészségügyi Szolgálat orvos-igazgatójának, Dékány Ágoston képzőművésznek, dr. Fiar Sándor tanárnak, televíziós újságírónak, Ludasi Róbert kenus edzőnek, Tóth Ferencné iskolaigazgatónak és Zalaváry Lajos Ybl és Kossuth-díjas építésznek. Baracsi Imrének, a Csepeli Birkózó Klub elhunyt mesteredzőjének posztumusz (halála utáni) Csepelért-díjat adományozott a képviselő-testület. A kollektívák közül a Csepeli Szakorvosi Rendelő Intézet kapta meg a Csepelért-díjat.

Megszavazta a testület a “Javaslat a csepeli roma lakosság integrációjának elősegítésére” című előterjesztést is. A vitában a Fidesz-KDNP sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ilyen javaslat csak 20 évvel a rendszerváltás után, és most is a választási kampány hajrájában kerülhetett a testület elé. Lapunk úgy tudja, hogy az előterjesztésből a Fidesz-KDNP javaslatára, a testület többségének támogatását megszerezve kikerült az a pont, amely szerint a munkahelyteremtés és az oktatás segítése mellett “antidiszkriminációs tréningekre” is lehetett volna költeni az előirányzott 30 millió forintból.

Napirendre sem engedték viszont a Fidesz-KDNP most már nem először benyújtott HPV-védőoltásról szóló javaslatát. A humán papilloma vírus (HPV) egy DNS-víruscsoport, mely a bőrön és a nyálkahártyákon okoz elváltozásokat. A vírus bőrdaganatokat, de főleg méhnyakrákot – a nőkben második leggyakoribb daganattípus – és egyéb genitális rákot okoz. Magyarországon évente mintegy 1200 nő betegszik meg és 500 nő hal meg méhnyakrákban, még mielőtt elérné az időskort. A genitális szemölcsök pedig becslések szerint 100 000 esetben fordulnak elő. A HPV-fertőzés megelőzhető lenne rendszeres szűréssel és időben adott védőoltással, amely önkéntes alapon, szülői hozzájárulással történik, és amelyet információink szerint sok vidéki és több fővárosi önkormányzat is támogat.

Elutasították Borbély Lénárd Fidesz-KDNP frakcióvezető azon javaslatát is, amelyben a most készülő Ady II. városrész rehabilitációs program helyszínének kiterjesztését kérte. A frakcióvezető előterjeszétse a Petőfi Lakásfenntartó Szövetkezet képviselője megkeresése után történt. Ők azt szerették volna elérni, hogy az általuk kezelt, Ady Endre út 21-39. szám alatti házak is részt vehessenek a rehabilitációs program folytatásában. Kérésükkel először a körzet képvislőjéhez, Bátky Endréhez fordultak, aki csak a kifogásokról való tájékoztatásában tudott segíteni. A tesüteli ülés napirendi vitájában az MSZP frakció ezt az előterjesztést sem engedte megvitatni, Bátkyval az élen az összes MSZP-s ellene szavazott.

A testületi ülésen délutánra az elsündörgő képviselői miatt elfogyott az MSZP frakció ereje, és az egyik szavazásnál – amelynél a nem MSZP-s képviselők kikapcsolták a szavazógépet – már nem tudták fenntartani a határozatképességet. Ezért Orosz Ferenc alpolgármester bezárta az ülést, melyet a tervek szerint jövő hét kedden fognak folytatni.

Csepel.info

17 hozzászólás “Elfogadták a költségvetést: tovább növekedhet a hiány” bejegyzésre

  1. ki miatt szakadt meg? szerint:

    A másik oldal szerint az ellenzék kapcsolta ki a szavazógépét, e szerint az MSZP-sek távoztak az ülésről. Kász kabaré az egész. A képviselők végezzék a munkájukat, senki ne menjen haza, amít vannak napirendi pontok és senki se kapcsolja ki a szavazógépét. Ezért kapja minden párt képviselője a fizetését. Nem ezekért a cirkuszokért, amiket a blogokon csináltok.

  2. nagyapó szerint:

    Az önkormányzat működtetése a nyertes koalíció feladata és kötelessége. Ők az előterjesztők, nekik kell biztosítani a szükséges többséget. Ezért kapják polgármesteri, alpolgármesteri, frakcióvezetői fizetésüket! Ők tehetnek arról, ha tagjaik elsomfordálnak, ill. a tőlük kivált „ellenzéki” tag (GGG) rendszeresen meg sem jelenik.
    Az ellenzék ott volt, de az adott témában valószínűleg nem akart részt venni, mert az adott témával nem értettek egyet. Az elnöklő alpolgármester nem folytatta a következő napirendi ponttal, hanem bezárta az ülést, mivel siettek, nem akartak túlórázni.
    Ki csinál cirkuszt?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. ződ szerint:

    Nagyapó! Az önkormányzat működtetése nem a nyertes, hanem a megválasztott képviselők feladata és kötelessége, pártállásra tekintet nélkül! Az ellenzéki szavazók talán nem Csepelen laknak?

  4. nagyapó szerint:

    ződ!
    Azt hiszem szótagolva kellett volna írnom, de megismétlem: az el-len-zék ott volt!
    A populista szöveg nálam, és a polgároknál nem nyerő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha ,kinyújtja kezét, lop.

  5. "*" szerint:

    igen, ott volt nagyapó, csak kikapcsolta a szavazógépét és szart arra, hogy az a kötelessége, hogy a kerület kérdéseit érintő ügyekben szavazzon.
    És azt mondod, hogy lehet hogy a témával nem értettek egyett?!Tájékozódj már könyörgöm, a saját maguk által benyújtott előterjesztésnél sem szavaztak. már azzal sem értenek egyet, amit ők kezdeményeznek?

  6. Öreg halász szerint:

    Csillag, a képviselők kötelessége nem a szavazás, hanem a választópolgárok képviselete, többek között a testület ülésein. Ennek egy módja a kivonulás vagy nem szavazás is, amennyiben ezt tartják a leghelyesebbnek. És ezt érdekes módon az MSZP és az SZDSZ (és te) 2002-ig nem tartottak “szarásnak”, ahogy írod, sőt, ahol ma ellenzékben van az MSZP és az SZDSZ, ott ők is alkalmazzák.

    Erős csúsztatás az is, hogy a Fidesz-KDNP a maguk által benyújtott előterjesztésekben nem szavaztak: Orosz ugyanis berekesztette az ülést, mert nem tudták biztosítani a többséget (a párt szavazógépei elfáradtak és hazamentek). Ebből következik, hogy az ülés nem folytatódott. Ahogy mondod: “tájékozódj már könyörgöm”!

  7. tibor szerint:

    A képviselő úr Gerincúttal kapcsolatos szavazása teljesen logikus.
    Erre az útra soha nem volt meg a pénz, hiába protestáltak mellete 4 évete, a választások során.
    DG aligha gondolta komolyan valaha is az ígéretét. A pénzt a megaberuházások elvitték.
    A lezáratlan kisajátítás meg jól jön magyarázatul, legyen kire ráfogni a cirkuszt.
    “Én kérem nagyon meg akarom építeni, de az a csúnya polgár keresztbe tesz nekem évek óta”

  8. Hugi szerint:

    Az a csúnya polgár csak azért nem tud elköltözni, mert az önkori nem biztosított neki lakást. Hat év volt rá!

  9. ződ szerint:

    Nagyapó! Idézem: “a nem MSZP-s képviselők kikapcsolták a szavazógépet” tehát csak mint kibicek vettek részt! Ez azt jelenti, betűzöm: n-e-m v-o-l-t-a-k o-t-t! Max. megvárták a torta osztást!

  10. Huba szerint:

    ződ!
    Azt írod, betűzni tudsz. Betüzni is sikerül?

  11. ződ szerint:

    Huba! Régebben még karcolta az üveget, de a vonatkerék még megdöccen rajta! Azért kőport meg vazelint hozzál, a protkót pedig hagyd otthon!

  12. Huba szerint:

    “…hej fiam, de nagy kár, hogy apád paraszt volt s te is az maradtál!..”

  13. "*" szerint:

    Öreg halász, azért rekesztették be az ülést, mert az ellenzék kikapcsolta a szavazógépét, ami ugye olyan, mintha ott sem lennének. Németh amúgy ténylegesen ott sem volt. És így a soron következő kérdéseknél nem volt biztosítható a többség. Mondom, még annál sem, amit a Fidesz nyújtott be… Ennyire fontosak nekik ezek az ügyek?

  14. Manitu szerint:

    Csillagocska, csillogtasd meg a logikádat: ha az MSZP van többségben, és elfogyott a többség, akkor a többség vagy a kisebbség felelt ezért?

  15. csepeli szerint:

    Szokásos Fidesz-módszerek. Kivonulás, obstruálás. Az meg nem meglepő, ha Németh Szilárd nem volt ott. Nyilván ezer más dolga van, miért pont a csepeli testületi ülésre menjen be, amikor ő fővárosi képviselő is meg parlamenti képviselő is, és ki tudja, hány bizottság tagja, amellett meg ugye kampányolnia kell. Ilyen pitiáner témákban, mint a csepeli költségvetés tárgyalása, nyilván nem fogja fárasztani magát.

  16. ződ szerint:

    Manitu! Az önkormányzatban határozat hozatalhoz szükség van bizonyos létszámra és az fogyott el azzal, hogy az ellenzék kikapcsolta a szavazógépét! Annak a felelősségét nem merte vállalni, hogy nemmel szavaz, tehát némi becsület a választóik iránt nyomokban még van! Egyre nehezebben fog az agyad! Iszol Te rendesen?

  17. Nándi szerint:

    Kedves Fórumozók! És leginkább kedves jobboldali szimpatizánsok!

    Elolvasva a mostani hozzászólásokat, és általában azokat, amik mostanság születnek, illetve figyelve az egyéb cikkeket, csak azt tudom mondani, hogy nyugalom! Minden rendben van. A kommunista elvtársak azt gondolják, hogy jobb pozícióba kerülnek azáltal, ha ilyen bejegyzéseket teszenk, hazudnak, mocskolódnak. Azt hiszik, hogy ez fog dönteni, hogy ki hol volt, ki mikor kapcsolata ki a gépét, ki mit mondott.

    Hát nem ez fog dönteni. Az elmúlt évek teljesítménye fog dönteni. Az, hogy országosan és csepeli szinten is átvertek minket. Az, hogy ez a kerület egyhelyben topog, nem történik itt aztán a világon semmi.

    Szerintetek elhiszi azt valaki is, hogy azért tartunk itt, mert a csepeli Fidesz ilyen meg olyan. Lehet, hogy a kő kommunista szavazók mindig is utálni fogják Németh Szilárdot és az egész Fideszt, de ezen nem lehet változtatni. Ők a szavazataikat úgy is az MSZ(M)P-re fogják leadni. Ezzel kár vesződni. A többi sok ezer csepeli választó a lényeg, akik nem ilyen látásmóddal élnek, hogy mindegy milyen nagy a mocsok körülöttünk, akkor is csak az MSZP.

    Azok a fórumozók, MSZP-s képviselők, akik most itt össze vissza mocskolódnak és hazudnak, vagy a helyi újságban hazudoznak össze-vissza, mind félnek a szívük méllyén. És higyjétek el, hogy ez biztos nem jó érzés nekik. Bár én nem sajnálom őket.

    Várjuk türelemmel Április 11-ét, az után legyen mindenkinek nagy a szája, vagy ha kell, kissebb. Tanulságos lesz, az biztos.

Itt lehet hozzászólni !