Megsérthették Deme gyanúsítotti jogait

A nyomozók fenntartják, hogy Deme társtettes, és nem csak bűnsegéd volt

Népszabadság, Híradó.hu

Amikor még jól mentek a dolgok

Megsértette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Deme Gábornak, a 2009. január 7-én történt csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjának a védelemhez való jogát, amikor az ügyvédje távollétében újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg – olvasható a Népszabadságban.

Ezt állapította meg Ruttner György ügyvéd panaszának helyt adva a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség. Az ok: a rendőrség nem kellő körültekintéssel értesítette a védőt a tavaly december 29-re tervezett kihallgatásról. Deme ott az ügyvédje nélkül nem tett vallomást.

A BRFK nem kívánta kommentálni az ügyészség elmarasztaló határozatát, amelynek sem az ügyre, sem a rendőrségre nézve nincsenek következményei. Egy neve elhallgatását kérő rendőri vezető a lapnak úgy fogalmazott, “a jövőben jobban figyelünk majd az ügyvédek értesítésére”.

Deme Gábort, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola volt gazdasági igazgatóhelyettesét a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy az iskolában biztonsági őri feladatokat is ellátó K. Tamással egy felmondást követő munkaügyi egyeztetés végén megölték Takács József igazgatót és helyettesét, Papp Lászlót. A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosság hátterében az alapítványi iskola zavaros pénzügyei állhatnak; a BRFK ez utóbbiakkal összefüggésben hallgatta volna ki gyanúsítottként Demét.

A lap szerint a nyomozók fenntartják, hogy Deme társtettes és nem “csak” bűnsegéd volt a gyilkosságban, s várhatóan e szerint teszik meg a vádemelési javaslatot az ügyészségnek.

Forrás: Híradó.hu

8 hozzászólás “Megsérthették Deme gyanúsítotti jogait” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Jön a kormányváltás, kezdenek visszatérni az eredeti vádhoz?

  2. Narya szerint:

    deme jogai, deme jogai, szörnyű hallgatni, látni a jogairól szóló híreket. Hol van az áldozatokról szóló jog, hol van a hozzátartozóiról szóló jog? Hol van az a hír, hogy a hozzátartozók nem tudnak megnyugvást találni (persze nem is lehet!), mert mindig feltépik az amúgy is vérző sebet! Szétesett az életük és nekik semmi joguk nincs? Hol az igazság, mi az igazság? Nekik van igazából joguk megtudni mi az igazság, MINDENKIRŐL! Az ügyvédről meg sajnos megvan a véleményem, mert igaz hogy védeni kell a “védencét”, de aminek kiteszi az áldozatok hozzátartozóit, az BŰN, a legjavából!

    Amikor megjelentek a nyomozók és hivatalosan bejelentették, hogy mi történt, és egy símaszkos férfit keresnek akkor a már teljesen kikészült hozzátartozó, egy nevet kiabált, kiabált, hogy ne a simaszkos férfit keressék, mert xy tette, xy tette! (és én nem írhatjuk ki, a nevét, hát ez a szörnyű!)

  3. Jeniszej szerint:

    Sztár ügyvédre telik? – miből?
    Na-ná, hogy telik ez nem kétséges.
    Biztosan sok lóvét nyulhatott le az évek során.

  4. Fecó szerint:

    a párt fizeti az ügyvédet, hogy D. Gábor nehogy csipogni kezdjen egyéb ügyekről.
    persze a párt pénze meg ellopott közpénzből van -> mi, az adófizetők fizetjük az ügyvédet. Talán még csepeli is fizet adót, de neki amúgyis érdeke, hogy csend legyen.

  5. nagyapó szerint:

    Megütötte szememet a Népszabadság cikkéből az alábbi:
    „A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosság hátterében az alapítványi iskola zavaros pénzügyei állhatnak; a BRFK ez utóbbiakkal összefüggésben hallgatta volna ki gyanúsítottként Demét.”
    Nocsak! Mit jelent ez? Csak nem? A Népszabadság vagy hazudik, vagy célozgat. Nem baj zöd, vagy csepeli megmagyarázza.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha ,kinyújtja kezét, lop.

  6. obama szerint:

    Az ártatlannak és békés embernek beállított Deme kőkeményen terrorizálta a diákokat, és a pedagógus kollegáit is. Megrágalmazta, folyamatosan megalázta a tantestület tagjait, embertelen módon kirúgta a neki nemtetszőket. Nem egy esetben tettlegesen is bántalmazott diákot (ököllel ütött, fojtogatott). Remélem, ezeket a korábbi előzményeket is vizsgálja és értékeli majd a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, s nem csak Ruttner és az őt pénzzel “támogatók” hamis sirámait hallgatják meg.
    Rohadjon rá Demére a műanyag lakat!

  7. Jeniszej szerint:

    Nagyapó elnézted az újságot. Deme biztosan nem tud semmit a többi alapítványi iskolákban folyó disznóságokról, mert ott a többiben “rendben” megy minden. – Gondolom. 🙂

  8. Sas szerint:

    Összetartanak az elvtársak,40 év alatt megtanulták!Nézétek ezt az embert,sunyi pofája a libamájtól meghizott!Édesapja is a diktatura kiszolgálója volt!A vér nem válik vizzé!Nagy sunyiság lehet az alapitványi iskolába,lenyulták a pénzt csak most a visszaosztás nem valósult meg!Én tennék ilyet,a müanyag lakat rám rohadna!

Itt lehet hozzászólni !