Gulyás Gergely: Grandiózus építkezés a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása

Híradó, Csepel.info

Grandiózus építkezés a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) felújítása és bővítése, ami a következő hosszú évtizedekre egyedülállóan színvonalas keretet nyújt majd az itteni gimnáziumi oktatásnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a gimnázium új épületszárnyának bokrétaünnepén, pénteken Budapesten.

Az ünnepségen diákok és tanárok mellett részt vett Bese Benő, a gimnázium igazgatója, a csepeli önkormányzatot – az intézmény jelenlegi és jövőbeni tulajdonosait – Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester valamint a meghívott önkormányzati képviselők képviselték.

Gulyás Gergely kiemelte: ha Magyarország a saját jövőjére gondol, akkor az oktatásra többet kell, hogy áldozzon. Bízunk abban, hogy ahogy erre lehetőség lesz, még többet tudunk áldozni – mondta. Megjegyezte: a nehéz gazdasági helyzet ellenére a kormány vállalta, hogy minden megkezdett építkezés befejeződik, és itt is biztosak abban, hogy jövő év szeptember 1-jén megnyithatnak a felújított és kibővített iskola kapui.

A miniszter kiemelte az iskolafelújítási programot. Büszkék lehetünk arra, hogy az oktatás infrastrukturális keretei sokat fejlődtek az elmúlt egy évtizedben – mondta.

Szólt arról is, hogy

Csepel fejlődése fontos Budapest fejlődése szempontjából,

és hangsúlyozta, meg kell őrizni a csepeli hagyományokat, ehhez pedig a jó infrastrukturális háttérrel rendelkező, nagynevű középiskola hozzá tud járulni. Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, értékválságos időket élünk, amikor az identitás, főleg a nemzeti identitás sok helyen már nem evidencia.

Olyan szociális, társadalmi és gazdasági kihívásokkal nézünk szembe, amikben mindazok az értékek megkérdőjelezőnek, amik minket éltetnek – mondta, hozzátéve, a fiataloknak különösen nehéz a helyzetük, mert új szakmák jelennek meg, régiek tűnnek el és átalakul a munkaerőpiac.

A helyettes államtitkár hozzátette: ilyen körülmények között kell felkészíteni a fiatalokat az életre. A megfelelő nemzeti identitást a megújult Nemzeti alaptanterv biztosítja, az egészséges élethez tornatermek, sportpályák és tanuszodák kellenek, a korszerű tanulási környezethez pedig megfelelő iskolaépületek kellenek – sorolta.

Megjegyezte:

az elmúlt négy évben 4500 helyszínen történt iskolafelújtás, -bővítés, épült új iskolaépület, és ebbe a programba illeszkedik a JÁG felújítása is.

Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz választókerületi elnöke, jedlikes öregdiák méltatta azt a széleskörű összefogást, ami lehetővé tette a felújítást és bővítést, és emlékeztetett: ez Magyarország legnagyobb, a kormány által támogatott iskolafelújítási beruházása, amely 21 milliárd forintból valósul meg. Úgy folytatta: a kormány 2010 óta a családokat, a gyermeknevelést és oktatást helyezte középpontba.

Az ország gazdasági lehetőségeihez mérten a lehető legtöbbet megteszünk azért, hogy Magyarországon olyan oktatásban, nevelésben részesüljenek a gyermekeink, hogy biztonságban lehessenek az iskolában, kihozhassuk belőlük a legtöbbet, amit örököltek a szüleiktől, amihez tehetségük van, és hogy kiköthessenek a magyar nemzeti kultúra kikötőjében. Ez az iskola dolga” – fogalmazott.

Megjegyezte: ehhez szükség van olyan iskolaépületre, eszközrendszerre, pedagóguskarra, társadalmi közegre, amely ezt a lehető legmesszebb menőkig biztosítani tudja. Felidézte: a gimnázium 1945 óta létezik Csepelen, és a kerületi közoktatás, oktatás-nevelés zászlóshajója. Németh egyben megköszönte a csepeli önkormányzat felújítás során végzett segítségét is.

Sztankov Attila, a kivitelező Laterex Zrt. vezérigazgatója arról beszélt,

a bokrétaünnep több száz éves hagyomány, amikor egy épület eléri legmagasabb pontját, megünneplik az elvégzett munkát.

Hozzátette: körülbelül az építkezés egyharmadánál tartanak, 140 ember összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy az elmúlt tíz hónapban a munkaterület átvételétől eljussanak a bokrétaünnepig. Mint mondta, kívül-belül megújul a régi épület, és az új épületszárnnyal együtt környezettudatos lesz.

A szalaggal átkötött bokrétát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg, majd a bokrétát az új épületszárny központi részét lefedő, 85 méter hosszú, 24 méter széles, mindkét irányban ívelt acélszerkezet tetejére rögzítették. A rendezvényen részt vett mások mellett Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, valamint jedlikes tanárok, diákok, öregdiákok.

Forrás: Híradó

6 hozzászólás “Gulyás Gergely: Grandiózus építkezés a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Számít még egyáltalán, hogy melyik napon éppen mit hazudik ez a kikeresztelkedett notórius hazudozó és eleven Orbán szócső!?

  2. Moderátor szerint:

    PáLoS TReND kitiltva.

  3. Mónika L. szerint:

    Szavaztál volna anyádra a választásokon akkor most nem sírna a szád te nyomorék!

  4. középvonal szerint:

    Jóérzéssel tölt el, ha Csepel gyarapodik, korszerűsödik.

  5. pl szerint:

    “Bezáró kollégiumok, tiltott telefontöltés az NKE-n” Azt már nem is merem gondolni, h egy egyetemistához esetleg laptop is tartozik… Remélem az abakusz nincs tiltva.
    2022-őt írunk, és haladunk a sötét középkor felé!
    Kinek mit intézett a kormánya… Igaz?!

  6. Gratulálok szerint:

    Jeles intézmény a Jedlik! Innen ment egyenesen Németh Szilárd képesítés nélküli napközis nevelőnek!

Itt lehet hozzászólni !