Hamarosan indul az 5 és 11 év közöttiek oltása

Csepel.hu

Hamarosan Magyarországon is megkezdődik az 5-11 éves gyerekek oltása. Úgy tudjuk, december 8-ától nyílik meg a gyerekek regisztrációjának lehetősége. A korosztály kizárólag Pfizert kap. Csepelen a Görgey utca 6 szám alatti gyermekrendelőbe oltják majd a gyerekeket.

A gyerekorvosoknak közben fel kellett mérniük, hogy hány gyereket akarnak náluk beoltatni, ezt jövő keddig le kell jelenteniük az illetékeseknek. Ez azért is fontos határidő, mert a beérkező Pfizer-oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani az országban. Úgy tudjuk, Csepelen körülbelül 500 gyermek oltására lenne igény.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Hamarosan indul az 5 és 11 év közöttiek oltása” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    EMBERKÍSÉRLET és OLTÁS MINDHALÁLIG?!…- PERCEMBEREKNEK, AKÁR PERCENKÉNT!!!

    OKVETLEN ŐSZINTE VÁLASZT VÁRUNK a VILÁGRASZÓLÓ ún. GIBRALTÁR-PRECEDENSRE!!!…- a PEDO-FIDESZ ÖSSZES KORRUPT ESZEMENTJÉTŐL ÉPPEN ÚGY, MINT az ELLENZÉK RÖHÖGŐ-MAJMAITÓL, AKIK ÖNJELÖLT VIROLÓGUSOKKÉNT RACCSOLNAK/6NAK (EDDIG FELELŐSSÉGRE VONÁS NÉLKÜL!!!) PÁRT-PROPAGANDA ANYAGOT a COVID-KÁROSULTAK és MÁS MEGVEZETETT OLTAKOZÁSBA KERGETETT FELNŐTT és GYERMEK KÉPÉBE!!!

    “GIBRALTÁR: A teljes lakosság be van oltva, mégis drasztikusan nő az esetszám2021. november 16.”

    Az egészségügyi vészhelyzet híveinek, azoknak, akik még mindig csak azt ismételgetik, hogy “háborúban állunk” a vírussal, választaniuk kell. Nem támogathatnak továbbra is két teljesen összeegyeztethetetlen elméletet. Ha a vakcinák jelentik az egyetlen és végleges megoldást a problémára, ahogyan azt sokan állítják, és a lakosság bizonyos csoportjait kellőképpen megvédik a fertőzéstől, akkor nem indokolt a bezárás, a korlátozás. Ha ezzel szemben továbbra is a korlátozások szükségességére hivatkoznak, mert attól tartanak, hogy a téli hónapokban drámai lesz az állapot a kórházakban, akkor el kell ismerniük, hogy a vakcinák nem megfelelőek, hanem csak egy eszköz a sok között. Ekkor viszont nem indokolt a polgárokra gyakorolt brutális nyomás vagy zsarolás az oltás beadatására. Csak egy válasz van, nem lehet egyszerre A és B is.

    MI KELL MÉG, HOGY VILÁGSZERTE FELESZMÉLJEN a JÓ-NÉP?!…- HOGY a ROTHSCHILD FÉLE VILÁGKORMÁNY NÉPNYÚZÓ BÁBJAI 1 FORGATÓKÖNYV SZERINT GYENGÍTIK KI az ISTEN TEREMTETTE EMBER TERMÉSZETES IMMUNRENDSZERÉT (MEGSZABADÍTVA ŐKET ÖRANGYALUKTÓL!!!); -… és KERGETIK CSŐDBE és/vagy HAJSZOLJÁK HETEDIZIGLEN VISSZAFIZETHETETLEN HITEL-RABSZOLGASÁGRA a GYANÚTLAN “AGYON-OLTOTT” LAKOSSÁGOT és ORSZÁGAIKAT!!!
    https://internetfigyelo.com/7-milliard-emberbol-6-milliardot-akarnak-elpusztitani-vedooltasokkal-2/

  2. csepelikerdezo szerint:

    A maradék 1 milliárddal mi lesz?
    Az ő sorsuk engem érdekel, aggódom értük 😀

Itt lehet hozzászólni !