November 19-én búcsúznak Baranyi Ferenctől

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat roma koordinátora a Humán Szolgáltatások Igazgatóságánál dolgozott, türelemmel viselt, hosszú betegség után hunyt el október 31-én.

Baranyi Ferenc zenész családban született Budapesten, 1948 november 16-án. Édesapját korán elveszítette, ezért ő már nem tudta folytatni a család muzsikus hagyományát. Ahogy mondani szokták, a jég hátán is megélt. Kereskedőként, vásári árusként szinte minden nagyobb csepeli rendezvényen megjelent, standjával Mindenszentek idején a Csepeli Temetőnél is minden évben ott volt.

A közéletben szintén aktívan részt vett. Dolgozott az MSZP külsős bizottsági tagjaként, a csepeli cigány kisebbségi önkormányzat tagjaként, az elmúlt években pedig az önkormányzat munkájában segített roma koordinátorként. Családok százai ismerték. A csepeli romák tudták, hogy őt bármikor, bármilyen problémával megkereshetik. Ahol és amikor csak tudott, mindig, mindenkinek segített. Temetése november 19-én, 14:15 perckor kezdődik a Csepeli Temető ravatalozójában.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !