Bejelentették: Szabó Szabolcs a Momentum csepeli-soroksári jelöltje

Csepel.info

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Dukán András, a párt csepeli politikusa valamint Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő bejelentették, hogy Szabó lesz a Momentum csepeli-soroksári képviselőjelöltje az országgyűlési választásokon.

Szabó az elmúlt hat évben volt az Együtt politikusa, majd megjárta az LMP frakcióját is. A Momentum vélhetően azért karolta fel, hogy vele megszerezzék a csepeli-soroksári jelölti pozíciót. 

Szabó meglehetősen ingerülten fogadta a Csepel.info hétfői elemzését, amelyben kiemeltük: az általunk ismert közvélemény-kutatások szerint a csepeliek és soroksáriak nem tartják őt karakteres, jó politikusnak. Személyes ismertsége, kedveltsége ennek megfelelően alacsony. Győzelmét mindkét korábbi alkalommal annak köszönhette, hogy ő volt az ellenzéki összefogás egyetlen jelöltje, ezért az ellenzéki választók – jobb híján – csak rá szavazhattak. Bár Csepel-Soroksár a legerősebb ellenzéki választókörzetek közé tartozik, az önkormányzati választáson mindkét helyen kormánypárti polgármester nyert, ebben pedig az MSZP és a DK szerint Szabó Szabolcsnak negatív szerepe volt. Ezért a személye különösen nem népszerű az MSZP-ben és a DK-ban.

Szabóból sokaknak elegük van

Szabó Szabolcs az Együtt politikusaként 2014-ben lett először az ellenzéki pártok közös jelöltje.

Ígéretét azonban, hogy szoros kapcsolatot tart az ellenzéki pártok csepeli és soroksári szervezeteivel, és figyelembe veszi a véleményüket, győzelme után nem tartotta be.

Elsősorban ez vezetett oda, hogy már képviselősége második évében elfordultak tőle az MSZP és a DK helyi szervezetei, és jobb szerettek volna más, természetesen elsősorban saját pártjukból származó jelöltet.

A 2018-as választásra az Együtt rendkívül agresszív módon zsarolta be a többi pártot néhány képviselőjük, közöttük Szabó Szabolcs újraválasztása érdekében. Ez Csepelen végül az LMP és az MSZP jelöltjeinek kényszerű visszalépéseivel valósult meg. Tenk Andrást, az LMP jelöltjét – információink szerint – Szél Bernadett szólította fel a visszalépésre. Szél már 2017 őszén ígéretet tehetett arra Szabó Szabolcsnak, hogy visszalépteti az LMP jelöltjét a javára.

Bangóné Borbély Ildikó azért lépett vissza, mert nem akarta felvállalni annak ódiumát, hogy esetleg az ő indulása miatt nyer Németh Szilárd. Szabó ugyanis egyértelművé tette, hogy egyedül magát tartja jó jelöltnek, és semmiképpen sem lép vissza. Bangóné a hátralépésekor ki is jelentette: nem azért döntött így, mert támogatja Szabót, hanem mert nem akarja a Fidesz győzelmét.

Az önkormányzati választásnál is kihúzta a gyufát

Szabó Szabolcsnak az MSZP és a DK felé 2019-ben is sikerült durván konfrontálódnia. Ez azzal kezdődött, hogy Takács Mónika, az MSZP csepeli polgármester-jelöltje nem tette le a hűségesküt Bangónénak és Szenteczky Jánosnak, viszont látványosan jóban volt Szabó Szabolccsal.

A szocialisták a 2022-es választásokra Bangónét akarták felépíteni az önkormányzati média és a polgármesterrel való folyamatos szereplés segítségével. Takács Mónikát az MSZP emiatt váltotta le Erdősi Évára, aki nem követte el Takács hibáját, és azonnal letette a hűségesküt Bangónénak és Szenteczkynek. Ám Szabó emiatt őt már nem támogatta, inkább többször bírálta a cserét.

Szabó innentől abban vált érdekeltté, hogy Erdősi Éva polgármester-jelöltként veszítsen Csepelen.

Ezért – ahogy nyíltan őt sem támogatta az MSZP az országgyűlési választáson – cserében ő sem állt egyértelműen az összefogás csepeli jelöltjei mögé, és a Buckai Szövetség csepeli jelöltjeit is a választók figyelmébe ajánlotta.

Bár az összefogás pártjainak csepeli vereségében Szabó Szabolcs szerepe elenyésző, attól még az MSZP és DK képviselői nem felejtik el neki, hogy öt évre kimaradtak a hatalomból.

Most a Momentum jelöltje lett

Miután kimúlt alóla az Együtt, majd megjárta az LMP-t is (mentorával, Szél Bernadettel közösen léptek ki), politikai túlélése érdekében Szabónak újabb “gazdatestre” kellett találnia. Ez most stílusosan a Momentum, amely kétségbeesett küzdelmet folytat Gyurcsány Ferenccel szemben azért, hogy a jelöltjei legalább arányosan vegyék ki a részüket az összefogásban.

Gyurcsány ugyanis szó szerint maga alá gyűrte a Jobbikot, az MSZP a kimúlás közelében áll, és szintén Gyurcsány irányítása alá került, a Momentumon pedig hatalmas a nyomás Gyurcsány kamarilla politikája miatt.

Nem népszerű

Csepel-Soroksár az ország legbaloldalibb és legellenzékibb választási körzetei közé tartozik. Ha megvalósul a (majdnem) teljes ellenzéki összefogás, itt bárki nyerhet, aki a pártok közös jelöltje lesz. De azért nem mindegy, hogy a jelöltet kedvelik vagy sem.

Szabó Szabolcs ellen szól, hogy nem tartozik a karakteres politikusok közé. Az elmúlt években a csepeli és soroksári fejlesztéseket csak támadta, semmi mellett nem állt ki. Robotgépként ellenez bármit, amit a helyi önkormányzatok vagy a kormány kezdeményez. Képes volt a tervezett kerékpárút-építés leállítását is védeni, és egyike azoknak, akik szeretnék az új csepeli Duna híd építését megfúrni.

Személye azon kívül nem köthető pozitív ügyekhez sem, hogy havi rendszerességgel nyújt hajléktalanoknak egy civil szervezet pénzéből ételosztást. Az pedig a legtöbb csepelinek és soroksárinak már nem pozitív, hogy be is telepítené a hajléktalanokat a kerületek központjába. Nem is beszélve arról, hogy az illegális bevándorlók betelepítésének is az egyik szószólója.

Mindez a fanatikus rajongóknak bejön, de még az ellenzékiek többségének sem szimpatikus.

Az általunk ismert közvélemény-kutatások szerint Szabó Szabolcs kedveltsége 2014-ben és 2018-ban sem volt magasnak mondható. Valóban szavaztak rá az ellenzéki választók, de nem a személye miatt. Ráadásul négy évvel a megválasztása után, 2018-ban az ismertsége sem volt olyan magas, mint ami a pozíciójában elvárható lett volna.

Információink szerint ez most is igaz:

Szabó Szabolcsot még az ellenzéki szavazók sem mind ismerik, aki pedig aki igen, az többnyire nem tartja karakteres, jó politikusnak. Rossz hír az MSZP-nek, hogy Bangóné Borbély Ildikót – akit Szenteczky János talált ki a csepelieknek -, még kevesebben kedvelik.

Így aztán a többi ellenzéki pártnak – ha egyáltalán lesz Csepelen előválasztás – kellene találniuk valakit, aki a választóknak elég szimpatikus. Nem magas a mérce, még csak nem is kell itt élnie. Hiszen Szabó sem csepeli. Arra sem volt képes az elmúlt hat évben, hogy Gyuláról átjelentkezzen a választókörzetébe. Viszont bárkit találnának ki a cserére, szorít az idő, és már kampányolni kellene mellette. Ebben pedig a csepeli MSZP-t és a DK-t soha nem lehetett se leleményességgel, se szorgalommal vádolni. Nem úgy Gyurcsány Ferencet, akinek viszont nem mindig jön be a terve: így történt ez meg legutóbb Kálmán Olga esetében is, aki népszerűsége ellenére sem kellett a budapesti ellenzékieknek.

Csepel.info

30 hozzászólás “Bejelentették: Szabó Szabolcs a Momentum csepeli-soroksári jelöltje” bejegyzésre

  1. én szerint:

    ” OO “

  2. kormánypárti szerint:

    Én azért a magam részéről sok sikert kívánok Szabónak
    …a ’22-es választásokat követő civil életéhez! Irány Gyula! 😉

  3. Tóth kati szerint:

    Nemcsak a balliberális gyöngyöxi polgármester ,hanem László Imre ujbudai dk-s polgármester is megkapta soron kivül a covid elldni védőootásf,ráadásul nem is regixztráltyk,sőt az oltás ellen kampányoltak.Hányinger!

  4. Tóth kati szerint:

    Az lenne a legnagyobb szégyen,hacezt a hazaáruló senkit,aki egyébként márca harmadik pártba ugrott be,megválastaná ismét Csepel népe.Soha nem tett semmit Csepelért.Nem is fog.Jól tud nyalni,igazi libernyák.

  5. Kiss János szerint:

    Ezt a hazug trágya oldalt miért nem lehet betiltani?

  6. kerdes szerint:

    Lejárató cikkek helyett, el kellene gondolkozni, hogy miért győzött kétszer is az illető. Esetleg nem megfelelő az ellenfél?

  7. robi szerint:

    Úgy tűnik, hogy Szabóra nem tudják ráolvasni korrupciós pénzek lenyúlását, vagy közpénzek magánalapítványba mentését, ezért születnek ilyen tartalmú jegyzetek.

    Még arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább forrásokra hivatkozzanak a “közvélemény-kutatások” említése során.

  8. robi szerint:

    Jav….fáradságot,..

  9. kormánypárti szerint:

    A 11 679 fb követővel bíró Szabó mennyi pénzt hozott Csepelre vagy Soroksárra? Talán nem véletlenül lájkolják többen Némethet, Borbélyt vagy akár a csepel.info-t. Szabó nem örvend nagy népszerűségnek, az emberek nem ismerik, egy napraforgó jelentéktelen nímand.

  10. ex jedlikes szerint:

    Lassan könnyebb lesz megmondani, hogy ez a szerencsétlen mely pártnak nem volt még jelöltje, mint amelyiknek volt. Nagy túlélő a pasas. 4 év múlva, amikor ez a hazaáruló senkiházi momentum már nem lesz a politikai térképen, higgyétek el, hogy a DK jelöltje lesz Szabó.

  11. Balos szerint:

    Németh nem tudta kinyírni a Szenteczky maffiát, Szabónak úgy tűnik ez sikerül. Amúgy én nem kedvelem, mert nem baloldali. A liberálisok nem balosok. Orbán jól csinálja, hogy munkát ad, na az egy baloldali politika. Ennyit még én is változtam, mióta kiábrándultam a csepeli szocialisták miatt az egész bandából.

  12. Balos szerint:

    De egyébként 2014-ben, amikor Szenteczky is Szabót támogatta, Szabónak semmi baja nem volt Szenteczky múltjával 😀

  13. Tóth kati szerint:

    Hoppácska,a gyöngyösi polgármexter feleségének is jutott soron kivül vakcina.Pedig még csak nem is regisztráltak.

  14. robi szerint:

    Kit indít Orbán Csepelen?

  15. Tóth kati szerint:

    Kiss János jellemző a fajtádra,ami nem tetszik nektek,azt betiltani.Persze a szólásszabadság nevében.

  16. Tóth kati szerint:

    Csak azt nem tudom,aki nem regisztrált,arról honnan tudtak,ha ő maga sem kérte.

  17. Tóth kati szerint:

    Szabó először az Együtt támogatásával jutott be a Parlamentbe.Az Együtt kifingott.Aztán az LMP támogatásával jutott be,az lmp kifingott.Most a Momentum jön?Kérjünk egy kávét.

  18. Tóth kati szerint:

    Bangónét megkérdezték már?

  19. Csizi szerint:

    Kit indít Orbán Csepelen? Sokunkat érdekelne.

  20. kormánypárti szerint:

    Orbánnak ehhez nincs köze. Még nem zárult le az előszűrés folyamata. Számos kiválóbbnál kiválóbb jelölt van, szoros a verseny. És az is kérdéses, hogy a legalkalmasabbnak ítélt személy egyáltalán vállalja e a nehéz feladattal járó terheket. Nem olyan egyszerű ez a történet.

  21. kerdes szerint:

    “Számos kiválóbbnál kiválóbb jelölt van, szoros a verseny.”

    Akkor, hogy nem sikerült eddig ezt a Szabót lenyomni? 🙂 Vagy eddig nem voltak kiváló jelöltek?

  22. Nagyapó szerint:

    kerdes! A válasz egyszerű, ahogy már írtam, az ellenzéknek mindegy kit indítanak jelöltnek, akár Caligula lovát is indíthatnák, arra is szavaznának!😀 Szabó esetén bejött, annyi tett Csepelért/Soroksárért, mint Caligula lova. Remélem az ellenzék egy része észbe kap!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. kerdes szerint:

    nagyapó: tehát azt mondja, hogy hülyék a választók, mert Caligula lovát is megválasztanák? Nem lehet, hogy a másik oldalon nem megfelelő a jelölt? Mintha a másik posztban ön is utalt volna erre a lehetőségre.

  24. Böllér Erzsi szerint:

    a

  25. Böllér Erzsi szerint:

    Igen bolsevikapó, Caligula lovát is megválasztanák, ha a másik jelölt az ország leghányingerkeltőbb, legprimitívebb politikusa, a mágikus rezsidisznó, a két lábon járó nyúljáspacal, akivel már Borbély Lénárd polgármester sem áll szóba.

    Mikor rúgják már ki a Fideszből, ha önként nem ismeri fel, hogy nincs helye a közéletben? Csepelen senki nem kér többé a mágikus rezsidisznóból, még a normális jobboldaliak sem.

  26. Böllér Erzsi szerint:

    a 24 hu cikkére mutató linket automatikusan kimoderálja a csepel.info 😀

    Németh Szilárd már szóba sem áll Csepel fideszes vezetésével
    Spirk József
    2021. 01. 28. 05:47
    A Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár viszonya megromlott régi harcostársával, Borbély Lénárd polgármesterrel, aki már egy interjúban is elődje felelősségét firtatta.

    Szakított egymással Csepel két vezető fideszes politikusa – értesült több forrásból a 24 hu. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár, egykori rezsibiztos és régi harcostársa, Borbély Lénárd polgármester több mint másfél évtizedig irányította összeszokott párosként a XXI. kerületi pártszervezetet, majd 2010-től az önkormányzatot is együtt vezették: Németh polgármestersége idején Borbély volt a helyettese, 2014-ben pedig, amikor előbbi a parlamentet választotta, utóbbi maradt Csepelen, ő lett a polgármester.

    A csapatmunkának és a közös sajtómegjelenéseknek azonban egy ideje vége szakadt. A két politikus még az állami ünnepek alkalmából szervezett helyi rendezvényeken sem jelenik meg együtt, a közösségi oldalaikon sincs már nyoma közös szerepléseknek. A 24 hu-nak több, a helyi ügyeket jól ismerő forrás megerősítette, van alapja a kerületben terjedő pletykáknak: Németh Szilárd olyannyira eltávolodott korábbi csepeli csapatától, hogy mára lényegében megszűnt a kommunikáció a két oldal között.

    A szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig voltaképpen kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből.

    Az együttműködési nehézségeket az utóbbi hetekben Borbély már nem is titkolja. Az önkormányzati újságnak adott év végi interjúban finoman, de azért érthetően azt magyarázta: a Németh által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) nem ad tájékoztatást az önkormányzatnak arról, milyen tervei vannak a frissen megszerzett, hatalmas alapterületű sporttelepekkel, köztük a kerület 12 ezres befogadóképességű futballstadionjával. Borbély azt mondta, Németh 15 évig azt az álláspontot képviselte, hogy a Csepel SC-nek állami vagy önkormányzati vagyonkezelésbe kell kerülnie, majd a polgármester sokat sejtetően hozzátette: „Én továbbra is ugyanezt képviselem.”

  27. Böllér Erzsi szerint:

    Itt az ideje, hogy minden csepeli Fideszes eldöntse, hogy azt a valakit választja, aki kétszer kikapott egy senkiházi szopott gombóc Szabó Szabolcstól, de harmadszor is indulni akar, akin egy ország röhög és undorodik egyszerre pártállástól függetlenül, vagy a fiatal, visszafogott, értelmes, második ciklusát töltő polgármestert, aki ki tudott törni a neki szánt kesztyűbáb szerepéből.

    Az akarnok rezsimalac távozzon a csepeli (de inkább az országos) közéletből. A Fidesz csepeli szervezete zárja ki, és poroszkáljon el az alapítvány éléről is, ahova összehordta a csepeli sportingatlan-vagyont, mint egy hörcsög a télire valót a pofazacskójában.

  28. robi szerint:

    Szégyenkezhet Csepel, mert ilyen stílusban egyik városban, vagy kerületben sem nyilatkoznak az ellenfélről.

    Most lett igazán proli kerület.

  29. Hozzászóló szerint:

    Már a disznóvágáson megtanultam, hogy a böllér szavaiban nagy igazságok rejlenek. Csepelnek fel kell sürgősen építenie valakit a választásokig, mert Szilárd valóban megosztó személyiség és a kudarc, bármennyire is fájó, elképzelhető, hogy ebben az esetben vele kéz a kézben jár. Ő nyomja csak tovább a helyi sportéletet és a Csepelen vendégszereplő gyulai lakos legyőzését pedig hagyja másra. Szabó Szabolcs a mi, gyermekeinkre fenekedő helyi Szájer Józsink, aki ellen klasszikus értékrenddel bíró és a genderfeminista divatőrületnek is megfelelő jelöltet lesz szükséges találnunk. Lehet az akár Czibulyáné Szonday Szilvia, vagy más lelkes hölgyemény, csak győzzék le végre ezt a szivárványos kiskopaszt.

  30. Horváth János szerint:

    Csak nem arról a Cibulyánéról beszélsz, aki kiátkozással fenyegette a képviselőtársait?

Itt lehet hozzászólni !