Ismét elhalasztották Szenteczky ítélethirdetését

Csepel.info

szj_targyalas

Szenteczky ritkán jut el büntetőpereinek tárgyalásaira, a bíróságon pedig fotóérzékeny

Börtönbüntetést, ám csak felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Szenteczky Jánosra. A csepeli lakásmutyi per  ítéletére azonban tovább kell várni, mert ismét elhalasztották a szerdára kiírt tárgyalást – értesült a Csepel.info.

Szenteczkyt eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt találták bűnösnek, és ítélték el jogerősen.

Végtelen történet

A csepeli szocialistákhoz kötődő lakásmutyi ügyek a kettős gyilkosság után pattantak ki, méghozzá a helyi rendőrkapitány furcsa körülmények között megszerzett szociális lakása miatt. Hamar kiderült, hogy nem egy lakásról van szó, hanem egy módszerről, és a lakások felújításának körülményei is felvetették a hűtlen kezelés gyanúját. Az önkormányzat szerint összességében többszáz millió forintos kárt okozott az MSZP-s bűnbanda Csepelnek.

A rendőrkapitány lakásmutyi ügyében Németh Szilárd 2010 tavaszán tett feljelentést, de a fővárosi MSZP elnökségi tagjának bűnügyi és bírósági eljárásába valahogy folyamatosan túl sok hiba csúszott. Szenteczky is időhúzásra játszott, így a tárgyalások több alkalommal maradtak el hirtelen jött betegség vagy tanulásra, vizsgára való készülés indokával.

2014-ben végül az Index (Spirk József volt a szerző) büszkén hozta le a Hírkomp című lap cikke alapján, hogy a lakásmutyi ügyben meg is szüntették a politikus elleni nyomozást. Persze a Hírkomp éppenséggel Szenteczky János lapja volt – ez nem tűnt fel a “függetlenobjektív oknyomozó” újságírónak  – és az eljárásnak sem lett vége.

Ám újabb hat évig tartott a döcögő bírósági procedúra, és most már éppen a bűncselekmények óta eltelt több mint tíz év a politikus egyik enyhítő körülménye.

A csepeli MSZP inkább bűnbandának tűnik

A csepeli szocialisták közül eddig gyilkosság, sikkasztás, pedofília, aljas indokból elkövetett rágalmazás, magánokirat-hamisítás miatt ítéltek el jogerősen politikusokat. Volt olyan “ügyvéd” is közöttük, akit a kamara tett ki a sorai közül, mert megrövidítette egy beteg ügyfelét, Csaba Péter képviselőt pedig nyáron kapták el ittas vezetésért.

A korrupció és a bűnözés azonban nem zavartatta a 2018-as és 2019-es ellenzéki összefogást. Dukán András Ferenc, a csepeli Momentum vezetőjének is csak annyi volt az önkormányzati választások előtt a kifogása, hogy Szenteczky János előtte van a kompenzációs listán, és így nem érzi biztosnak a saját bejutását.

Ebben nem tévedett a momentumos politikus: egy hajszállal, de lecsúszott a listáról a helyére kerülő Szenteczky, aki így nem került be a csepeli testületbe. Így is a képviselők között van azonban az a Takács Krisztián, akit magánokirat-hamisítás, rágalmazás, és korrupciós bűncselekmény, önkormányzati vagyon elsikkasztása miatt marasztaltak el, szintén jogerősen.

Szenteczky pedig ma is a csepeli MSZP háttérbe húzódott erős embere. Sokak szerint Bangóné Borbély Ildikó mögül továbbra is ő irányítja a helyi pártszervezetet. Így amikor Dobák István vitát kezdeményezett a 2019-es választások elvesztéséről, Szenteczky és Bangóné szerepéről, hamar felfüggesztve találta magát.

Csepel.info

3 hozzászólás “Ismét elhalasztották Szenteczky ítélethirdetését” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Szenteczky, te kutya, gyorsan takarodj a böribe!

  2. Horváth János szerint:

    Az ítélet elhalasztásához mi a f… köze van összes baromságnak, amit ide hánytatok?
    Ennyi erővel írhattatok volna a Várnegyedbe beköltöző fideszesek nyíltan felvállalt
    törvénytelenségeiről is!

  3. Cliff szerint:

    kormánypárti: Látom előjött belőled (is) a fidesz-féle keresztény kultúra, amiből normális, ízléses ember marhára nem kér! 😀

Itt lehet hozzászólni !