Az MSZP nem cáfolta lapunkat

Csepel.info, MSZP.hu

Szenteczky szerint az érintettek nem voltak az MSZP-hez köthetők: “Kun Tamás, nem volt sem politikus, sem tagja a pártnak. Ahogyan Takács József és Papp László sem voltak tagjai a Magyar Szocialista Pártnak”

Három nappal lapunk tényfeltáró cikksorozata után Budai Bernadettel, az MSZP szóvivőjével együtt tartott sajtótájékoztatót Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, a csepeli MSZP alelnöke.

Mint azt a Csepel.info megírta, Deme Gábor az alapítványi iskolába kerülése előtt a Csevak-nak is dolgozott. Szenteczky a lapunkban megjelent tényfeltáró cikksorozatunk egyetlen pontját sem cáfolta, azt inkább egy az egyben Orbán Viktorhoz, Kubatov Gáborhoz és Németh Szilárdhoz kötötte.

Szenteczky Jánosnak mi csak annyit üzenünk: egy év telt el a kettős gyilkosság óta, és mi csak azt a tájékoztatást és azokat a tényeket jelentettük meg, amit az iskolának és az ő pártjának kellett volna. Szerintünk nem ez a kegyeletsértés, hanem az a sok hazugság és elhallgatás, amely ezt a tragikus gyilkosságot még ma is kíséri. Az alábbiakban az MSZP közleményét olvashatják.

A személyes tragédia sem drága a politikai haszonszerzésre

Orbán Viktor nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Fidesz kampánya csak március 15-én veszi kezdetét. Egyrészt reméljük, hogy ez nem a kokárda újbóli kisajátításával fog megtörténni, másrészt pedig meg is kérdőjeleznék a kampánykezdést, mivel az országot már tavaly elárasztották a fideszes óriásplakátok, amelyeken szocialista politikusok láthatók rabláncon – kezdte szerdai – Szenteczky Jánossal, az MSZP csepeli szervezetének elnökhelyettesével közösen tartott – sajtótájékoztatóját Budai Bernadett, az MSZP szóvivője.

Majd így folytatta: sőt, a plakátok mutációiból röplapok is kerültek az emberek postaládáiba. Sokmillió postaládába jutott a Fidesz lejárató füzetecskéjéből is, amelyben az ellenfél szintén börtönnel fenyegetett bűnözőként jelenik meg.

A pártelnök szerint mindezek ellenére nincs kampány. Kérdezném halkan, hogy ha ilyen a fideszes kampánycsend, vajon milyen lesz a kampány? Okkal merül fel ez a kérdés. Ezerrel pörög ugyanis a Fidesz gyűlöletkampánya, amely naponta hazudtolja meg Orbán Viktort, pedig ő – saját bevallása szerint – még sohasem hazudott – hangsúlyozta Budai Bernadett.

Hozzátette: a fideszes gyűlöletkampánynak megvan az eredménye. Egyre hevesebbek az indulatok, egyre több az erőszak: ráadásul már nem csak verbális, hanem a fizikai is. Tegnap három budapesti MSZP-iroda kapott fehér port tartalmazó borítékot, Érsekhalmán rálőttek párttársunk, a helyi polgármester házára, míg szóvivő kollégám karácsonykor kapott egy “ajándékot”: éles lőszert, vagyis halálos fenyegetést.

Budai Bernadett közölte: a gyűlöletkampány újabb felvonása a csepeli tragédia első évfordulója, pontosabban annak politikai célú kiforgatása. A közelmúltban ez is megtörtént. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az ECHO TV-ben úgy fogalmazott: “a szocialisták lelövöldözték egymást”. Ez a nyilatkozat hazug, kegyeletsértő és gyűlöletkeltő, amit a párt nevében a lehető leghatározottabban visszautasítunk.

Arról, hogy pontosan mit is mondott Kubatov Gábor, Szenteczky János, az MSZP csepeli szervezetének elnökhelyettese számol be.

Szeretném megismételni Kubatov Gábor szavait: “Csepelen volt időközi választás. A dolog érdekessége az, hogy a szocialisták lelövöldözték egymást.” Megdöbbentő és felháborító ez a kijelentés. Megdöbbentő, mert holnap lesz egy éve, hogy tragikus körülmények között elveszítettünk két barátot, két kollégát, munkatársat, apát, fiút, nagyapát. Felháborító, mert ez a kijelentés teljességgel hazug. Az első számú gyanúsított, Kun Tamás, nem volt sem politikus, sem tagja a pártnak. Ahogyan Takács József és Papp László sem voltak tagjai a Magyar Szocialista Pártnak. Megdöbbentő számomra, hogy magát komolynak tartó politikus a tragédia kapcsán ilyen kijelentést tesz – mondta Szenteczky János.

Majd így folytatta: persze bennünket már nem lep meg ez a fajta magatartás, ez a fajta politizálás. A helyi Fideszhez és Németh Szilárd országgyűlési képviselőhöz erősen köthető helyi weboldalon az elmúlt egy évben számos alkalommal jelent meg a tragédiával kapcsolatba hozható írás. Ezek célja nem volt más, csupán az, hogy minél több szocialista politikust belekeverjenek ebbe az ügybe, összefüggésbe hozzanak ezekkel a halálesetekkel. Ezt a leghatározottabban visszautasítom.

A Fidesz gyűlöletkampánya igyekszik szavazatokat szerezni Csepelen is. A leírtakat egyetlen esetben sem tudták alátámasztani, titkos informátorokra, levelekre, bejelentésekre hivatkozva tették állításaikat egy olyan hírportálon, amelynek nincs impresszuma, szerkesztői ismeretlenek. Persze tudható, kik ők. A hírek ajánlásait Németh Szilárd e-mail címéről küldik szét a kerületben, kéretlenül – hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Kubatov Gábor kijelentésével és az elmúlt egy év történéseivel betelt a pohár. Felszólítom a Fideszt és Kubatov Gábort, hogy durva, kegyeletsértő kijelentéseik miatt kérjenek bocsánatot a hozzátartozóktól. Németh Szilárdot és a csepeli Fideszt pedig arra szólítom fel, hogy az általuk – ha nem is üzemeltetett, de – befolyásolt honlapon fejezzék be az effajta politizálást, hagyják abba a gyűlöletkeltést – zárta gondolatait Szenteczky János.

Forrás: MSZP.hu

Cikksorozatunk a csepeli kettős gyilkosságról:

A csepeli kettős gyilkosság – I. A „Pártiskola”

A csepeli kettős gyilkosság – II. Sikkasztás és „fekete doboz”

A csepeli kettős gyilkosság – III. Az iskolai betörés és a gyilkosság

85 hozzászólás “Az MSZP nem cáfolta lapunkat” bejegyzésre

  1. ... szerint:

    A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart, ahelyett, hogy a hóeltakarításról gondoskodna.

  2. Manitu szerint:

    Majd az alpolgármestere elhánnya.

  3. honfoglalo szerint:

    Javaslom január 7-én a “kampánycsendet” kegyeleti okokból.

  4. Manitu szerint:

    Honfoglaló, az MSZP-nek mindig kegyeleti ügy lesz, ha szóba kerül majd a gyilkosság. Kíváncsi lennék, ezt hogyan magyarázzák, ha Szenteczky még Takácsot is letagadta, hogy nem MSZP-s. Az MSZP frakcióvezető-helyettese, a párt színeiben indult egyéni képviselője.

    Megjegyzem, hogy letelt a gyászév is, úgyhogy lehet beszélni róla.

  5. médi szerint:

    Szorul a hurok…

  6. miska72 szerint:

    “Németh Szilárd e-mail címéről küldik szét a kerületben, kéretlenül – hangsúlyozta az elnökhelyettes.”

    Honnan ismerik Németh Szilárd e-mailcímét?
    Honnan tudják, hogy onnan mennek szét a kerületben?
    Megfigyelik Németh Szilárdot?
    Milyen titkosszolgálati ezközöket vetettek be erre?

  7. miska72 szerint:

    Jaj jaaj csepeli maszop, most megirt ráb@sztatok ezzel a kijelentéssel. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  8. miska72 szerint:

    Gondolom akkor én is megvagyok figyelve. 🙂 🙂 🙂

  9. Zeta szerint:

    Szenteczky nem tagadta le Takácsot!
    Takács József nem volt párt tag. Nem volt az MSZP tagja. Független képviselő volt, aki az MSZP szineiben indult a választáson!

  10. Öreg halász szerint:

    Nem gondoltam volna, hogy Takács Józsefet is megtagadják. Most már sorozatban állítják a saját frakciótagjaikról, hogy semmi közük hozzájuk.

  11. kispajtás szerint:

    Még a végén kiderül, hogy szinte senki sem volt tagja, netán nincs is Csepelen mszp.

  12. Öreg halász szerint:

    Zeta, Takács az MSZP-frakciónak nemcsak, hogy a tagja volt, de frakcióvezető-helyettes is volt. És nem függetlenként indult, hanem az MSZP-jelöltje volt.

  13. Zeta szerint:

    NEM VOLT AZ MSZP TAGJA ! Függetlenként indult, és az MSZP inditotta. Független volt, mint frakcióvezető-helyettes is!

  14. Zeta szerint:

    Ha nem hiszik el, hogy Takács József független volt, kérdezzék meg Németh Szilárdot, vagy Gárday Balázst , vagy bármely FIDESZES képviselőt!!

  15. Öreg halász szerint:

    Nem az MSZP-nek, hanem az MSZP frakciónak volt a tagja és frakcióvezető-helyettese, valamint a csepeli önkormányzatnál is az MSZP által delegált alpolgármester volt. A választások esetében pedig az MSZP jelöltje volt, ahogy az a választási honlapon is ott van: http://www.valasztas.hu/ov06vt/maz/01/taz/021/tevk/03/j421131.html

    Kár ezen vitázni. Szenteczky az MSZP frakció tagját úgy állította be, mintha közük se lenne hozzá. És ez szégyen.

  16. miska72 szerint:

    Még az sem igaz amit kérdeznek!
    No comment.

  17. nagyapó szerint:

    Szépen mutat a képen Bernadett, ezért a szóvivőség helyett más pályát ajánlanék neki.
    De olvassuk az et.-ak cikkét!
    „Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, a csepeli MSZP alelnöke.” Ez igaz, de emellett a csepeli MSZP polgármesterjelöltje. Mennyivel más (nem bontjuk ki a teljes igazságot)!
    A gyűlöletkampányhoz: ezt a Gyurcsány, Kovács, Lendvai, Szili kvartett indította a köteles beszéddel, 24 millió románnal.
    A kokárdát nem kellett kisajátítani, mivel ki látott MSZP-st, SZDSZ-est kokárdával?
    Röplapok esetében. Csak az MSZP-sek kaptak Szenteczkyéktől szórólapot? Más nem? Ez nem kampány?
    Jobbra érdemes Bernadett! Honnan tudja, hogy aki utálja a kommunistákat az fideszes? Mást nem tud elképzelni? Mit mond a rendőrség?
    Szenteczky! Van aki el is olvassa írását. Szóval Takács nem volt szoci, így csak – ha ló nincs jó a szamár is – alapon lett szocik által delegált képviselő, alpolgármester? Számomra furcsa, hogy valaki gyermekét „baloldali” létére jobboldalinak neveli, vagy nem így volt?
    Kun fasiszta volt, Deme szintén, vagy esetleg mégsem? Akkor Kubatov igazat mondott.
    Szenteczky et. Mikor határolódik el Hunvald, Gulyás (Avarkeszi) et.-aktól? Ha megteszi, talán hitelesebb lesz.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. ... szerint:

    majd eljön az az idő is, amikor Szenteczkyt tagadja le valaki a csepeli mszp-ből.

  19. Gordon szerint:

    A csepeli mszp megtagadta Takácsot.

  20. zed szerint:

    Mit képzel magáról ez a Kubatov? Felháborító!

  21. Mózsi szerint:

    Lemaradt a sajtótájékoztatóról szóló beszámolóról; ….ezért mondjon le Orbán Viktor, Sólyom László…stb, hogy csak a sor elejét mondjam.
    Szóval azért ez döbbenetes!!! Hallgatnak, mint a csuka, ahelyett, hogy minden héten öles betükkel a házi újságjukban tennék fel (CSÚ) azt a kérdést, hogy MIKOR DERÜL KI AZ ALJAS GYIKOSSÁGOK ELKÖVETŐINEK SZEMÉLYE?
    De azért egyformán gondolkodnak a “mi” szocialistáink!!! Szenteczky azt mondja, hogy Takács nem volt a párt tagja. Az lehet,de a szocialista frakcio helyettes vezetője volt. Akkor nem volt szocialista, vagy ennyire gyengén állnak a helyi szocik, hogy külsős taggal tudják csak megoldani a frakció vezetését? Ezeken az oldalakon olvastam Kiss B Mihálytól idézett hasonló logikáju magyarázatot. Valahogy úgy szólt, hogy ő nem ismer G Gulyás Gábor nevü embert, ezért Gulyás Gábor képviselőtársa nem követett el semmit.
    Szóval nem kéne megsértődi, hanem azon lenni, hogy kiderüljön a teljes igazság! Lökdösnek itt oldalról:és , ha mégsem érdekük, hogy kiderüljenek a dolgok?

  22. Iványi Gabi szerint:

    Kubatov Gábor kijelentésével és az elmúlt egy év történéseivel betelt a pohár. Felszólítom a Fideszt és Kubatov Gábort, hogy durva, kegyeletsértő kijelentéseik miatt kérjenek bocsánatot a hozzátartozóktól.

    (Idézet Szenteczky Jánostól)

    Gyerekes és politikai dilettantizmus a kérés….Kubatov Gábor pártigazgató nem sértett kegyeletet, nem sértette meg a tragédia áldozatainak hozzátartozóit. Gondolom, hogy meglepődnének, ha ez a bocsánatkérés realizálódna.

    Lenne tippem, hogy kinek lenne ez az emberi kötelessége….hogy akkor 2008-ban, amikor az mszp tudomására jutott Deme sikkasztása, akkor nem a törvényi előírásnak megfelelően jártak el. Minden állampolgárt kötelez a törvény ismerete…a “nem ismerete”..nem mentesít. Különösen nem azokat, akik államigazgatási jogkörükben (köztisztviselőként) szankcionálnak. A feljelentés elmaradt.
    Ez még ráadásul felelősség kérdése is…a lelkiismeretről ne is szóljunk..

  23. Iványi Gabi szerint:

    Ki is használja a tragédiát gusztustalan kampányi fogásra? Tessenek már ebbe belegondolni…Emlékezzünk már a karácsonyi mszp fizetett hirdetésre!

  24. Iványi Gabi szerint:

    zed: stílszerűen: elég!…átlátszó provokáció!!!!!

  25. Demeter J. szerint:

    Szenteczky urat nem ismerem. Most bemutatkozott.
    Elhatárolódott.
    Elhatárolódott attól az embertől:
    -aki nem volt párttag, de sohasem határolódott volna el a szocialista vezetőktől a fenti módon
    -aki a kerület szocialista vezetőivel a legszorosabb baráti és munkatársi kapcsolatot tartotta fenn
    -aki pártonkívüliként a legbizalmasabb gazdasági és politikai döntések részese volt.

    Hiányérzetem van. Azt mondják, az alelnök úr Deme Gábort ismerte az érintett 4 személy közül a legjobban. A sajtótájékoztatóban mintha elfelejtkezett volna róla.

  26. kispajtás szerint:

    “A csepeli kettős gyilkosság áldozatául esett Takács Józsefet az MSZP budapesti szervezete saját halottjának tekinti – közölte a párt fővárosi szervezetének elnöksége az MTI-vel.”
    ?????

  27. cseppetsem szerint:

    “Ki is használja a tragédiát gusztustalan kampányi fogásra?”

    A Fidesz.

  28. Iványi Gabi szerint:

    cseppetsem!

  29. Gordon szerint:

    Budai Bernadett első őszinte mondata:

    “Budai Bernadett azt is elmondta: az MSZP-s gyűlöletkampány eredményeként nemcsak a verbális, hanem a fizikai erőszak is megjelent”

    http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1284305

    Végre bevallották, hogy MSZP-s gyűlöletkampány folyik az országban.

    (kénytelen voltam ie is bekopizni, mert mikor elsőnek beírtam ez a bejegyzés még nem volt, de mégis jobban illik ide. De legalább nem offolok, mint ernő kollégánk.)

  30. kispajtás szerint:

    Budai Bernadett azt elfelejtette elmondani, hogy a fehér port/porcukrot/ a szomszédtól kapták, hogy legyen mivel meghinteni a karácsonyi mákos bejglit.

  31. kispajtás szerint:

    … ja, igen, a szomszéd fideszes. Így is meg lehet köszönni a szivességet.

  32. Iványi Gabi szerint:

    Megint elgondolkodom…

    Itt senki nem gyűlölködik, aki fideszes….nem aláz meg senkit…Idejön egy-két provokatőr…vagy más nézetet valló…Itt, aki a fideszhez tartozik, nem mocskolódik…elmondja a véleményét…Sokszor keményen…A küldöncök (provokatőrök) annál gorombábban nyilvánulnak meg…) Ebben a kerületben élünk…Mi fogunk választani….A képviselőknek azért adjuk meg a bizalmat, hogy az érdekeinket “képviseljék” ..Elvárjuk a tájékoztatást, az ígéretek betartását…és azt is, hogy a más véleményen levőket hatalmi felszólítással ne utasítsák rendre…az sem lenne hátrány, ha a fidesz országgyűlési képviselőt nem vádolnák (N:SZ mail címe…nevetséges) Az ellenzéknek a szerepe az, hogy bíráljon…különösen akkor, ha törvényt sértő megoldást tapasztal….ezt még egy 10 éves gyermek is felfogja…

  33. kispajtás szerint:

    Iványi Gabi:

    Tudod, a hatalomféltés torzítja személyiséget.
    Farkast kiáltanak, de már a kutya sem hallja, próbálják elhitetni, amit már senki sem hisz. Már senki sem hisz nekik és a hitelüket ők maguk játszottk el…

  34. Iványi Gabi szerint:

    Kispajtás:

    A tisztességes politikus a hatalommal él, gyakorolja….és nem visszaél…

  35. Huba szerint:

    Na, most vesztettem el az összes fonalat.
    Budai Bernadett maszopos szóvivő volt az atv egennyesbeszéd meghívottja, ahol kijelentette, hogy a csepeli kettős gyilkosság áldozatai és gyanusítottjai között senki nem volt maszopos.
    Ezek szerint akkor a Deme is nyílván fideszes volt, én pedig felkeresek egy picológust.

  36. vermes szerint:

    tolvaj MSZP
    tolvaj SZDSZ
    600 év börtön
    vagyonelkobzás
    vazelin
    Ernőhonlap-olvasás

  37. csepeli szerint:

    Iványi, miért hazudozol? Ez az egész website, az összes fideszes kommentelővel együtt a mocskolódásról, a gyűlölködésről szól, te is megállás nélkül ezt csinálod!

  38. csepeli szerint:

    Kubatov Gábor egy tahó.

  39. Vátesz szerint:

    Szenteczky szerint az érintettek nem voltak az MSZP-hez köthetők: “Kun Tamás, nem volt sem politikus, sem tagja a pártnak. Ahogyan Takács József és Papp László sem voltak tagjai a Magyar Szocialista Pártnak”

    Az illetékesek azzal védik az MSZP-t, hogy Takács József nem volt az MSZP tagja, de a kapcsolati hálónak igen.
    Takács József 1998-ban nagy szolgálatot tett az MSZP-nek, amivel kiérdemelte az alpolgármesteri címet is.
    A történet röviden: A 98. őszi önkormányzati választásokon a 03. egyéni választókerületben az MSZP S. Miklóst indította, aki jelölőszelvényeit a többi mszp-s jelölttel együtt leadta, azokat egységesen szept. 10-én a helyi választási bizottság elfogadta. Ezután volt egy nagyszabású kampányrendezvény, ahol egy szülő szólt az illetékeseknek, gyertek mutatok valami érdekeset. Azok mentek utánna, majd fellebbentették az egyik kampánysátor oldalát, s ott meglátták az illetőt, amint éppen furulyáztatott egy cigányfiút. A jelöltet az MSZP azonnal visszaléptette, s helyette az MSZP Takács Józsefet indította, négy nap alatt kellett újra összeszedniük az ajánlószelvényeket. Így történt, hogy az ő jelölését a választási bizottság szept. 21-én fogadta el. A pedofilt a bíróság jogerősen elítélte, viszont az MSZP azóta is szerepelteti Csepel közéletében, legutóbb egy koszorúzáson képviselte őket. Az illető ma is foglalkozik fiatalkorúakkal, tagja ilyen célú alapítványoknak.
    A történetet az egyik illetékestől hallottam, amikor másodmagammal nála voltam egy fontos ügyben.

    CSABA PÉTER MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 01.
    KISARI TAMÁS MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 02.
    TAKÁCS JÓZSEF MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 21. BUDAPEST XXI. ker. 03.
    OROSZ FERENC MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 04.
    BALOGH ILONA MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 05.
    SVERCSICS JÓZSEF MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 06.
    ENDRŐDY ISTVÁN MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 07.
    DR. GULYÁS GÁBOR MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10 BUDAPEST XXI. ker. 08.
    NAGY JÓZSEF MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 09.
    DR. KISS MIHÁLY MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 28. BUDAPEST XXI. ker. 10.
    PODOLÁK SÁNDOR MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 11.
    DOBÁK ISTVÁN MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 12.
    HORVÁTH GYULA MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 13.
    POLYÁKNÉ HAJAS ILONA MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 14.
    GERGELY ISTVÁN MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 15.
    BICSKEY TIBOR MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker. 16.
    KALMÁR LAJOS MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
    Elfogadva 98. 09. 10. BUDAPEST XXI. ker.17.
    http://www.valasztas.hu/onkstat/onkkezd.htm
    A kislistás és az egyéni választókerületi jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 23. napig – 1998. szeptember 25-ig
    -az “E1” jelű nyomtatványon kell bejelenteni a helyi választási bizottságnál, amelyhez mellékelni kell az összegyűjtött
    ajánlószelvényeket is.
    http://www.valasztas.hu/parval2002/onkweb/indexarch.htm

  40. Iványi Gabi szerint:

    Kubatov Gábor egy tahó…von csepeli:

    Ez micsoda?

    Na …akkor jegyezd meg! hogy életemben nem gyűlölködtem, ezért veszem észre a te gyűlölet-megnyilvánulásaid!

  41. csepeli szerint:

    Iványi, ez egy vélemény, neked viszont minden szavad aljas mocskolódás! Úgy dől belőled, hogy észre sem veszed!

  42. zed szerint:

    Iványiba belebújt a kisördög! 😀

  43. csepeli szerint:

    Vátesz, miért ferdítesz? Szenteczky nem azt mondta, hogy Takács nem volt az MSZP-hez köthető, hanem hogy nem volt MSZP-tag. Ezt mondta, nem mást!

  44. zed szerint:

    Vátesz azért ferdít, mert ferdehajlamú! 😀

  45. obama szerint:

    Érdekes módon tették “parkoló pályára” Demét az MSZP-sek “büntetésből 2008. december 10.-én a tisztújító párt értekezletükön, mert “csak” a Képzési és Oktatási Bizottságba választották be tagnak! (nem, hogy belerúgtak volna legalább kettőt, miután tudtak a sikkasztásairól)

  46. obama szerint:

    Szégyen, hogy Szenteczky megtagadta Takács Józsefet, jellemző a csepeli MSZP-re!

  47. Vátesz szerint:

    Zed, Csepeli: Én nem ferdítek semmit, mindössze a cikk elején levő fénykép alatti négy sort a hozzászólásom elejére kopiztam(!), hogy köthető legyen, miféle kapcsolata volt Takács Józsefnek az MSZP-hez.
    Tegnap még hazugnak neveztetek a pedofil mszp-s képviselőjelölt miatt, hát itt vannak a bizonyítékok, másrészt arra is hogy Takács nem független jelölt volt, hanem az MSZP indította, így tagja volt az MSZP frakciónak is.

  48. csepeli szerint:

    Vátesz! A kép alatti szöveget a csepel.info szerkesztői írták. Jellemző módon hazudtak. Mint az idézetből is kiderül, Szenteczky pusztán annyit mondott, hogy Takács nem volt MSZP-tag.

  49. Vátesz szerint:

    “Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az ECHO TV-ben úgy fogalmazott: “a szocialisták lelövöldözték egymást”.”
    Viszont Kubatov Gábor sem állította, hogy az MSZP-tagok lelövöldözték egymást, ugyanis Szenteczky ezt cáfolta.
    A szocialisták, a kommunisták, a fideszesek, az szdsz-esek, a jobbikosok kifejezések nem párttagokat jelölnek, hanem olyan meggyőződésű személyeket. Ti is ilyen értelemben használjátok ezeket a szavakat, amikor engem lejobbikosoztok, holott legfeljebb szimpatizáns vagyok.

  50. csepeli szerint:

    Vátesz: most ezen lehetne vitatkozni, de inkább azt nézzük: ki lövöldözött? Egyedül Kun Tamás! Ő pedig semmilyen értelemben nem szocialista!
    Kubatov tehát egy aljas hazugságot mondott. Jellemző a Fideszre!

  51. Iványi Gabi szerint:

    “Szenteczky pusztán annyit mondott, hogy Takács nem volt MSZP-tag.”

    ..meg azt, hogy felszólítja …meg, hogy Kubatov kérjen bocsánatot…

  52. Iványi Gabi szerint:

    Idefigyelj fő provokatőr!

    Tisztázzuk már, hogy ti éltek a csúsztatásokkal..ti vádaskodtok, ti hallgattok azokról a viseltes dolgokról, amit el kellene mondanotok, de hallgattok, hallgattok…

  53. Vátesz szerint:

    Na aztán honnan tudod, hogy Kun nem szocialista, lehetett tagja az MSZMP-nek is, nem mindenki lépett át az MSZP-be. Maga mondta, hogy Losonci Pál testőre volt, azok az átkosban igen megbízható elvtársak voltak. Onnan tudom, hogy fiatalkoromban egy házban laktam Csepelen Kádár személyi testőrével.

  54. csepeli szerint:

    Vátesz: onnan tudom, hogy ha Kun szocialista lenne, azt már a csepel.info rég megírta volna! Ehelyett ezt írták: “Úgy tudjuk, hogy Kun magáról azt állította, hogy a rendszerváltás előtt Losonczi Pál testőre volt, de arról nem tudunk, hogy ő maga politizált volna, sőt, állítólag rendszeresen szidta „a kommunistákat”.”

  55. Iványi Gabi szerint:

    Kedves Csepeli! Ne játssz a gondolattal!!!!!!!!!

  56. Vátesz szerint:

    Egy “rendes” szocialista általában szidja a “kommunistákat”, mint ti itt baniko21-et! Abban az iskolában senki nem kapott állást, aki nem a “ti kutyátok kölyke”! Lényegében egy káder-temető volt, pl. Gulyás, akik máshonnan kikoptak, az elvtársak gondoskodtak a megélhetésükről. Mindenki ott valaki rokona, valaki valakije volt!

  57. zed szerint:

    Kíváncsi vagyok, Kubatov Iván hogyan érezné magát az áldozatok hozzátartozói helyében egy ilyen beszólás hallatán.

  58. Iványi Gabi szerint:

    Kiről beszélsz,zed?

    Kubatov Gábor…

    Rossz, ízetlen vicceid vannak!

  59. Vátesz szerint:

    Majd megtudjuk, ha “a fideszesek lelövöldözték egymást”!

  60. csepeli szerint:

    Vátesz, amit mondasz, az már az elmebetegség határát súrolja!

  61. Vátesz szerint:

    Zed volt kiváncsi, hogy vajon Kubatov Gábor hogy érezné magát az áldozatok hozzátartozói helyében!

  62. Gordon szerint:

    Kubatovnak igaza van. A szocik lelövöldözték egymást. Az egész iskola egy szoci vállalat volt. Képviselők feleségei, külsős bizottsági tagok, pártagok, szimpatizánsok, haverok, csókosok kifizetőhelye.

    Most nyílván nem a takarítókról beszélek, azokért az állásokért nem volt tolongás.

    Egyébként szerintem Deme fontos bizonyítékokat tüntetett el, és valószínűleg nem kevés pénzt is ellopott a kasszából.

  63. zed szerint:

    Furi, valahonnan az Iván keresztnév ugrott be. Szori…

  64. admin szerint:

    Csepeli, pihenj egy kicsit.

  65. Tóth Mária szerint:

    zeta:olyan, hogy független, Te is tudod, nincsen. Mindig szimpatizál valakivel !

    ez egy hülye meghatározás, ez egy álságos duma!

  66. tibor szerint:

    Zed! Igazán megoszthatnád az olvasókkal, hogy milyen előzmények után döntött úgy a pártvezetés, hogy egy párton kívüli legyen a szocialista párt frakcióvezetője?
    Jobb, ha ti mesélitek el, miért kellett vilámhárítóként egválasztani.

  67. billabong szerint:

    Pont a Szentecky, mi? Már megint. De miért ne, hiszen Ő mindent tud. Pontosabban Ő tud mindent.
    2010 legnagyonn durranása csepelen a Szentecky féle vagyonkimentés. Haverok, buli, fanta. Igaz nagy jó uram? Ha egyszer az érintettek kinyitják a szájukat.

  68. spam szerint:

    Szenteczky letagadja Takács Józsefet, hogy nem volt MSZP-s?? nem igaz, amit Kubatov mondott? Takács József MSZP-s képviselő volt. Deme Gábor mi a frász volt, ha nem az MSZP képviselője? ja igen, még a párt alelnöke is volt, és Szenteczky alpolgármesteri címének várományosa? talán Szenteczky azt állítja, hogy semmi köze nem volt a gyilkossághoz? Takács József meggyilkolásának véleménye szerint semmi köze nincs Deme Gáborhoz?

    és a Fidesz kérjen bocsánatot? ennél aljasabb kijelentést el sem tudnék képzelni. ha tényleg igaz, hogy Szenteczky is tudott az “ügykről”, akkor talán tetszett volna feljelentést tenni, és akkor ma is életben lenne Takács József és Papp László.

    hogy jön ahoz ez a állszent Szenteczky, hogy azt meri sugallni, hogy a Fidesznek bármilyen lelkiismereti kérédse is lehetne ebben az ügyben? talán a Fideszesek tudtak ezekről az ügykről? nem nem, nem bizony. a csepeli szocialisták vezetői.

    még a végén az derül ki, hogy S.Miklós, Gulyás Gábor, Deme Gábor, Zuschlag, Hunvald, sőt, még Tóth Mihály is párton kívüli, és Gyurcsány is. nekik semmi közük nincs az MSZP-hez.

    szégyeld magad Szenteczky János! az élet ezen területén is leszerepeltél.

  69. spam szerint:

    még talán annyit Szenteczky jelleméről, hogy olyan emberei vannak, akiket a Csevakban tart maga mellett, és azt üzeni a temetés előtt, hogy a fdieszeseket köpjék le a temetésen. bravó!

  70. Vátesz szerint:

    Javaslom a fórumozóknak, nézzenek utánna mi Szenteczky gúnyneve a CSEVAK-nál a dolgozók között, elég egy kirúgott dolgozót megkérdezni.
    Én már vele is megbeszéltem ezt, meg is köszönte, annak szellemében, hogy “nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani (Kósáné Magda)”. Egy vátesz a jövőbe lát, akkor tudtam, hogy polgármester szeretne lenni, amikor még csak Endrődy “szárnysegéde” volt hivatalos beosztás nélkül. Amennyiben mégis ő lesz a polgármester, módja lesz Csepel polgárainak megismerni azt.

  71. Zeta szerint:

    Admin! Te tudhatod a legjobban, hogy Takács József soha nem volt MSZP tag. Függetlenként MSZP által delegált képviselő volt. Soha nem tagadta baloldaliságát, de a pártba NEM lépett be. Attól függetlenül, nála nem számitott, hogy ki fideszes, ki mszps, ki mdf-es. Nála mindig az ember számitott. Az más kérdés, hogy amikor segitséget kért tényleg nem kapott! Ezt azok tudják köztük és is akik ugyan nem voltunk vagyunk mszp-ek, de nyitott szemmel és szivvel élünk. Annyira parttalan ez a vita, azért erre, csak ADMIN TUD VÁLASZOLNI, ugye?

  72. balszélső szerint:

    Megtörtént az első nagy sajtótájékoztató, a semmiről.
    Az info-ban megjelent cikksorozatra a sommás reagálás annyi volt, hogy a FIDESZ már megint mocskolódik.
    Erre futotta.
    Pedig jó lett volna arról hallani, miféle pályázat útján vették fel az alkalmazottakat ( teljesen véletlenül a párt kádereit, hozzátartozóit) az érintett iskolába?

    Vagy, hogy miért maradt el a feljelentés a sikkasztás gyanúja esetén, aminek ez lett a vége?
    A többi konkrét vád is a hallgatás homályába veszett.

  73. admin szerint:

    Zeta!

    Takács József nem volt tagja az MSZP-nek, ahogy – legalábbis mi úgy tudjuk -, hogy Orosz Ferenc sem tagja. Az MSZP jelöltjeként indultak ugyanakkor az önkormányzati választásokon, Orosz Ferenc és Takács József is az MSZP alpolgármestereként dolgozik/dolgozott, Takács József pedig a frakció vezető-helyettese is volt.

  74. Zeta szerint:

    Így igaz! Igazságért, igazság!
    Segítséget meg kért, de nem kapott!

  75. ... szerint:

    3g is megmondta, holló a hollónak…

  76. Vátesz szerint:

    Az MSZP hivatalos honlapja szerint Orosz Ferenc tagja az MSZP-nek. Régebben valószinűleg nem volt az, nekem is azt mondta jó pár évvel ezelőtt. Majd megint nem lesz tagja, ha jó nagyot bukik ez a nagytőkés párt.
    Orosz Ferenc alpolgármester – Budapest 21. kerület (Budapest főváros 31. számú választókerülete)
    http://mszp.hu/tagok/orosz-ferenc
    Vezetőink
    Tóth Mihály, elnök
    Szenteczky János, alelnök
    Orosz Ferenc (a 20 tagú vezetőségben a 19-dik a névsorban)

    A valasztas.hu szerint a 03-as és 04-es körzetekben nem indult független jelölt! Ne hamukázzunk, mindkettőt az MSZP indította! A választási törvényben nincs olyan, hogy aki nem párttag az független. Csak az független aki akként regisztráltatja magát! Egyébként megélhetésileg is kötődtek a párthoz, lásd az iskola “stáblistája”. Egy fentebbi hozzászólásomban már kifejtettem:
    A szocialisták, a kommunisták, a fideszesek, az szdsz-esek, a jobbikosok kifejezések nem párttagokat jelölnek, hanem olyan meggyőződésű személyeket. Ti is ilyen értelemben használjátok ezeket a szavakat, amikor engem lejobbikosoztok, holott legfeljebb szimpatizáns vagyok.
    “Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az ECHO TV-ben úgy fogalmazott: “a szocialisták lelövöldözték egymást”.”
    Viszont Kubatov Gábor sem állította, hogy az MSZP-tagok lelövöldözték egymást, ugyanis Szenteczky ezt cáfolta.

    http://mszp.hu/otthon/szervezetek/3939
    Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum
    Takács József MSZP Elfogadva 2006.08.18 BP. XXI.ker. 03.
    Orosz Ferenc MSZP Elfogadva 2006.08.23 BP. XXI.ker. 04.
    http://www.valasztas.hu/onkval2006/hu/07/7_0.html

  77. Vátesz szerint:

    Vezetőink
    Tóth Mihály, elnök
    Szenteczky János, alelnök
    Orosz Ferenc (a 20 tagú vezetőségben a 19-dik a névsorban)
    http://mszp.hu/otthon/szervezetek/3939

  78. zed szerint:

    A pontos idézet:
    “Volt egy csepeli időközi választás. A dolog érdekessége az, hogy, ugye, ott Csepelen lelövöldözték egymást a szocialisták. Egy szerencsétlen iskolaigazgatót…egy önkormányzati képviselőt megöltek. {…} …és mégis 56%-ot kaptunk Csepelen, ahol mi 136.000 forintot költöttünk el: egy színes szórólapunk volt egyébként, meg fénymásolt anyagaink.”
    És ezt higgyem el?!

  79. Gordon szerint:

    Ne az áldozatról (őt megtagadta a csepeli MSZP), hanem a bűncselekményt elkövetőkről beszéljünk. Deme Gábor a csepeli MSZP tagja volt, és külsős bizottsági tagja. Sikkasztott, eltüntette egy gyilkosság bizonyítékait melyben érintett, valamint megpróbálta félrevezeti a nyomozószerveket.

    Nem gondoltam volna soha, hogy Deme védelme miatt megtagadják Takácsot, akit egy éve még saját halottjuknak tekintettek. A csepeli MSZP így döntött.

  80. ... szerint:

    zed: Mészáros MSZP tag, vagy idegen légiósként toltátok bele egy olyan választásba, amit már a kampány elején elvesztettetek?

    Ha meglesz az önkormányzati választásra a jelöltjeitek listája, tüntessétek fel mindenkinek a neve után, hogy párttag-e vagy csak ráadtatok egy vörös kabátot.

  81. Voltszoci szerint:

    Na, SZEMEZGESSÜNK, mert ez csúcs!
    A Szenteczky – Csevak kampánybagázs, csak ennyit tudott kitalálni????
    EZ GYENGE, FIÚK!
    Na kezdjük. “Sokmillió postaládába jutott a Fidesz lejárató füzetecskéjéből is” válaszom. Sokmillió postaládába jutott a Szenteczky karácsonyi jókívánságos üdvözletéből, előtte meg a Csevak hírlevélből (azt hiszem, ez volt a neve), vagy mi. Ebben Szenteczky úr pózol jobbról, balról, előlről, hátulról, alulról, stb… Visszatérve, különben is, nem a füzet járat le, FIÚK! Ti járatjátok – JÁRATTÁTOK LE magatokat! A füzet,csak megírja az általa látott tényt. Másik: “Az első számú gyanúsított, Kun Tamás, nem volt sem politikus, sem tagja a pártnak. Ahogyan Takács József és Papp László sem voltak tagjai a Magyar Szocialista Pártnak. Megdöbbentő számomra, hogy magát komolynak tartó politikus a tragédia kapcsán ilyen kijelentést tesz – mondta Szenteczky János.” MEVAN???? Ezt ugye nem mondjátok komolyan? Akkor függetlenül volt frakcióvezető helyettes (ha jól emlékszem) Takács József? Ez mi, ha nem kegyeletsértő? Elveszitek tőle a titulust, FIÚK?! Ugye alpolgármester sem volt, meg szocialista képviselő sem? Ugye? Harmadik: “Majd így folytatta: persze bennünket már nem lep meg ez a fajta magatartás, ez a fajta politizálás. A helyi Fideszhez és Németh Szilárd országgyűlési képviselőhöz erősen köthető helyi weboldalon az elmúlt egy évben számos alkalommal jelent meg a tragédiával kapcsolatba hozható írás. Ezek célja nem volt más, csupán az, hogy minél több szocialista politikust belekeverjenek ebbe az ügybe, összefüggésbe hozzanak ezekkel a halálesetekkel. Ezt a leghatározottabban visszautasítom.” Ha rajtuk – rajtatok múlt volna, már rég elhallgattátok volna az egészet! Ennyi erővel az összes sajtóorgánumnak az írását is a leghatározottabban is vissza lehet utasítani. Gyerekek, van egy hírem. Ezt úgy hívják, hogy DEMOKRÁCIA, és szólásszabadság!

  82. miska72 szerint:

    Ez a vöröskabátba való bújtatás függetlenként igen érdekes. Mészáros ferenc munkásőrnél is bejött, pufajkát vörös kabátra. A mikulás már elmúlt. 🙂 🙂 🙂 🙂 😉

Itt lehet hozzászólni !