Szobrot kap Németországban a koncentrációs táborok atyja

Mandiner, Csepel.info

Felállítják szombaton a gelsenkircheni Lenin-szobrot. Az avatásra már márciusban sor kerülhetett volna, ám a koronavírus-járvány miatt végül el kellett halasztani. Más tömeggyilkosok szobrairól a hírek alapján még nincs szó, így új Hitler vagy Sztálin szobor – egyelőre – nem várható.

A városvezetés korábban igyekezett megakadályozni a szélsőbaloldali MLPD tervét. Az építésügyi hatóság egyebek mellett a városkép védelmére, illetve a szoborral azonos telken álló épület műemléki védettségére hivatkozott, sőt, a nyugat-gelsenkircheni helyi képviselők is tiltakoztak, mondván, a kommunistavezér Lenin az erőszak, az elnyomás, a terror és a szörnyű emberi szenvedés megtestesítője. Ám Észak-Rajna–Vesztfália Közigazgatási Bírósága másképp döntött.

1918-ban, Lenin és Trockij javaslata alapján állították fel az első koncentrációs lágereket a Szovjetunióban, Hitler innen vette az ötletet

Így aztán minden akadály elhárult az elől, hogy a 2,5 méteres, öntöttvas figura, amely az 1930-as években készült a Szovjetunióban – a marxista–leninista párt (MLPD) pedig egy cseh várostól vette meg ismeretlen összegért – odakerülhessen a szélsőséges szervezet által elképzelt helyszínre.

Forrás: Mandiner, Csepel.info

10 hozzászólás “Szobrot kap Németországban a koncentrációs táborok atyja” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének köszönetnyilvánítása:
    “Köszönjük szépen Karácsony Gergely főpolgármesternek és a Fővárosi Önkormányzatnak a Churchill szobor megtisztítását, rendbetételét, amely így újra eredeti fényében, méltóságteljesen állíthat emléket az egykori brit miniszterelnöknek.”

    És egy kis történelem:
    “1944. október 9-én este, a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó brit miniszterelnök és kísérete tiszteletére Sztálin díszvacsorát adott a Kremlben. Winston Churchill ezt az oldott légkörű eseményt kihasználva azzal a váratlan javaslattal állt elő, hogy állapodjanak meg a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek közötti befolyás százalékos mértékéről a balkáni, valamint a kelet-közép-európai államokat illetően. Amíg a szovjet tolmács, Pavlov, a brit miniszterelnök szavait lefordította Sztálinnak, Churchill az asztalon fekvő papírszalvétára is felírta az egyes országokat érintő százalékos befolyási arányokat, és a papírlapot Sztálin elé tolta. Sztálin szótlanul végigolvasta azt, majd a nála lévő sötétkék irónnal egyenként jóváhagyólag kipipálta.”
    https://www.origo.hu/tudomany/20191009-75-eve-a-brit-miniszterelnok-moszkvai-latogatasan-jott-letre-a-hirhedt-cedulaegyezmeny.html

  2. Happy szerint:

    A koncentrációs táborokat az angolok találták ki a II. angol-búr háborúban, 1899-1902.
    Szívesen!

  3. Qqriq szerint:

    Így van. Churchill is részt vett a második búr háborúban. Valószínűleg tudomása lehetett a koncentrációs táborokról, mert haditudósítóként volt jelen. Hadifogságba esett, de vele tisztességesen bánt az ellenség. Több mint négy évtizeddel később ő adott utasítást Budapest szétbombázására, az egyik híd is angol légitámadásban semmisült meg.

  4. admin szerint:

    Happy, igaza van, de a búrok kismiskák voltak, Hitler pedig Sztálintól vette az ötletet, aki Lenin művét folytatta (és tökéletesítette).

  5. Happy szerint:

    Lenin egy szót nem írt soha egyik művében sem koncentrációs táborokról.

  6. Nagyapó szerint:

    Végre van egy ember – Happy – aki elolvasta Lenin összes művét ( V. I. Lenin összes művei Lenin’ összes példány 1-55. kötet Kossuth Könyvkiadó 1981).😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Happy szerint:

    Nem kell elolvasni hogy tudjam, nincs benne. Megtették helyettem (helyettünk) más emberek, történészeknek hívják őket.
    Soha sehol nem említették azt amit a Cím állít, hogy Lenin a koncentrációs táborok atyja.
    És még valamit!
    Ha valaki valamit állít akkor NEKI kell bizonyítani! Tegyék ide Lenin ezzel kapcsolatos írásait.

  8. Qqriq szerint:

    Valóban nem Lenin a koncentrációs táborok atyja, mert már a cári Oroszországban is léteztek szibériai kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek jobb belátásra térítése céljából. Ugyanakkor a véleményem szerint Lenin adott parancsot a cári család kivégzésére.

  9. Majori manyi szerint:

    Akkor a rabszolgaságig is el mehetnénk? 😜

  10. Qqriq szerint:

    Lenin vagy nem Lenin: az itt a kérdés. 😉

Itt lehet hozzászólni !