A súlytalanságé a főszerep az új csepeli játszótéren

Index

Az Index galériáját itt nézhetik meg

Tejút utca, Kozmosz sétány, Rakéta utca, Űrhajós utca, na és a bolygók: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Plútó, meg persze a Nap, Csillag és Orion utcák – kevés futurisztikusabb városrész van az országban, mint a csepeli Csillagtelep, legalábbis ami a közterületek neveit illeti.

Az űrkutatás iránt érdeklődők fel is kaphatták a fejüket a hírre, hogy űrhajózós szabadidőpark és játszótér nyílik a Tejút utca 2-ben, és a Főkert által űrutazás tematikájában kialakított terület ezután a Tejút park nevet fogja viselni. Az egy hét múlva esedékes NASA/SpaceX közös Crew Dragon Demo-2 küldetés lázában égve, nem is volt kétséges, hogy meg kell néznünk a kozmikus csepeli jáccót.

A Tejút parkot gyakorlatilag a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések feloldásával egy időben nyitották meg és avatták föl, ami azt jelentette, hogy a hivatalos megnyitóig, azaz keddig nem is használhatták a környékbeli lakosok és gyerekek. A szabadtéri tevékenységre kiéhezett csillagvárosiak most egy futókört, egy kispályás focihoz, kosarazáshoz megfelelő sportketrecet, egy kondiparkot, valamint játszó- és pihenőteret kaptak a II. Rákóczi Ferenc, Tejút és Rakéta utcák által határolt üres területre.

Az összesen 420 millió forint kormányzati támogatásból megvalósult beruházásnak volt némi botrányos előélete: mint arról az Index is beszámolt, eredendően nem erre a területen, hanem a Kozmosz sétánynál lévő kis parkban akarták kialakítani a játszóteret és a hozzá kitalált sportlétesítményeket, de a környező panelházak lakóinak ellenállásán megbukott a tavalyi elképzelés. Az új helyet végül egy kőhajításnyival odébb találták meg, és itt már nem is ütközött akadályba az űrutazós park fölépítése.

A vadiúj sport- és játékeszközök kiépítése idején kerítéssel vették körbe a munkaterületet, és bár a munkák már korábban befejeződtek, a koronavírus-járvány miatt csak most tudták a kerítést lebontani és a parkot felavatni. Így a helybéliek végül csak a kedd délutáni átadó előtt vehették birtokba a Tejút parkot. Szerencsére ezzel nem várták meg az önkormányzat és a Főkert hivatalos eseményét, így amikor kicsit korábban megérkeztünk, már javában zajlott a lakossági tesztelés: gyerekek vágtáztak mindenfelé, gőzerővel terhelték a trambulinokat, javában zajlott a holdbéli kráter fölfedezése és a többlépcsős rakétát is ellepték a kistermetű asztronauták. Borbély Lénárd polgármester mindenesetre meg is köszönte a helyi lakosoknak, hogy betartották a rendkívüli járványügyi szabályokat, és nem használták a parkot a lezárás ideje alatt. (Megnyitójában a polgármester azt is kérte a helyiektől, hogy tartsák be továbbra is a járvány miatti óvintézkedéseket és vigyázzanak a parkra.)

Az laikus szemmel is jól látszik, hogy a játszótér kialakításánál az uniós szabványoknak megfelelően a biztonságra törekedtek: a teljes felületet ütéscsillapító gumiburkolattal látták el, a játékok pedig a jól ismert finn Lappset gyártótól származnak. Az űrhajózós témát a már említett, csúszdával egybeépített rakétamászóka uralja központi elemként, mellette a belül csillagképekkel dekorált, kívül megmászható kupolájával planetáriumot idéző játékszer, valamint egy krátert szimbolizáló csúszdás mélyedés még a fő élményelem. A térszerkezet, a burkolati minták is erősítik a remélhetőleg inspiráló űrutazásos témát, a kisebb játékok mindenesetre ugyanezt teszik, a súlytalanság élményét nyújtó – még ha csak a pillanat töredékéig – két trambulintól, a talán leginkább a holdra szállók bizonytalan lépteit imitáló, húsz felfüggesztett korongból álló játékon át, a kis pörgő-forgó centrifugákkal bezárólag.

A gyerekeket célzó űrhajózós játszótér mellett a fiatalokat és felnőtteket is kiszolgálja a Tejút park: kialakítottak benne egy 15x28m játéktérrel rendelkező, öntött gumiburkolatos többfunkciós sportpályát (ez a már fentebb említett ketrec, focikapukkal, kosárpalánkokkal), egy kiadós kondiparkot, ami vagy tucatnyi mozgásforma végzésére alkalmas és elhelyezték benne az elmaradhatatlan lakótelepi sporteszközt, a beton pingpongasztalt is. Nem utolsósorban van a parkban korszerű illemhely és pelenkázó, ivókút, biciklitároló (mondjuk ebből elég kevés), valamint okospad, aminek számzáras rekeszeiben mobiltelefont lehet tölteni és okososzlop, ami a park egész területére sugároz wifi jelet, miközben kijelzőjéről az UV sugárzás erősségét is le lehet olvasni.

A Főkert szakemberei mindezen túl kis dombkaréjokkal vették körbe a park új létesítményeit, és ezeket beültették rengetegféle vadvirággal, így a legújabb urbánus kertészeti trendeknek megfelelően, a biodiverzitás jegyében burjánzanak a parkban a növények. Zakar András, a Főkert Zrt. vezérigazgatója konkrét zöldítési számokkal is szolgált: a főváros kertészei 59 fát, 400 évelő növényt, 6900 cserjét ültettek a saját öntözőrendszerrel is ellátott parkba.

Visszatérve kicsit az űrhajózás témára (elvégre ez vonzott az új parkba), tüzetesen szemügyre vettük a planetáriumot és a rakétát is. Mindkettő kivételesen igényes játék. A planetárium belülről feketére festett kupolája alá bújva vagy negyven nevezetes csillagképpel és égi objektummal lehet megismerkedni a Fiastyúktól kezdve a Sarkcsillagon át a Göncölszekérig. Annyival lett picit nehezítve a pálya a gyerekek számára, hogy a nevek latinon alapuló nevezéktan szerint szerepelnek – de hát ez olyan akadály, amit egy leendő csillagász biztos vidáman meg tud ugrani. A fő építmény, a három fokozatú – azaz háromszintes – rakéta igazán impozáns, fölső szintjének mennyezetét itt is fontos csillagképek díszítik, a belsejében fölcsimpaszkodó gyerekek pedig egy masszív, zárt csövű csúszdán tudnak leszánkázni, mintha csak a mentőrendszert használó űrhajósok lennének a Kennedy Űrközpont startállásán.

Sokan visszasírják gyerekkoruk játszótereit, a szocializmus idején a lakótelepek panelházai közé berakott félgömb mászókákat, vasrakétákat, hogy régen minden jobb volt (“igaz hogy nyolc öltéssel varrták össze a fejem, mégis ember lett belőlem, bezzeg a mai gyerekek”). Nekik üzenhetnék a Tejút park kis űrhajósai: dehogy volt régen minden jobb, ez itt például sokkal-sokkal jobb.

Forrás: Index

Itt lehet hozzászólni !